A pozitív pszichológia hatása a jóllét értelmezésére

A jóllétkutatásokban fontos előrelépést jelentett a pozitív pszichológia térhódítása, ami az ezredforduló új tudományos irányzataként azokat a pozitív hatásokat és erősségeket vizsgálja, melyekkel a negatív pszichés állapotok megelőzhetők. Az irányzat számára alapvető jelentőségűek a pozitív érzelmekkel kapcsolatos kutatási eredmények (pl. Fredrickson, 1998, 2004), amelyek segítségével a célja nem pusztán a pozitív érzelmek minél gyakoribb és intenzívebb megélése, hanem az optimális érzelmi egyensúly beállítása és fenntartása (Nagy, 2019). A pozitív pszichológia egyik alapítója, Seligman (2007) a kezdeti értelmezésében a szubjektív jóllétet a boldogsággal azonosította, a pozitív pszichológia tárgyának pedig a teljes, boldog élet lehetőségeinek feltárását, az élettel való elégedettség növelését jelölte meg. A fogalomhasználat alakulásának köszönhetően mára a boldogság helyett a jóllét összetett konstruktuma, az optimális (globális) jóllét jelenti a kutatások tárgyát (Seligman, 2016), ami az egyén biológiai, pszichológiai, érzelmi, szociális (társas) és spirituális jóllétét egyaránt magába foglalja. A megközelítés szerint az egyén akkor boldog, ha a jóllét valamennyi szintjén jól működik és eközben saját bevallása szerint is jól érzi magát (Nagy, 2019; Oláh, 2004; Oláh &

Kapitány-Fövény 2012; Seligman, 2016; Vargha et al., 2019). A fogalomhasználatnak köszönhetően a pozitív pszichológiát a boldogság és/vagy a jóllét tudományának is nevezik (Cloninger, 2004). Az irányzat gyors térhódítását bizonyítja, a pozitív pszichológiai témák (pl.

megküzdés, szubjektív jóllét, karaktererősségek, érzelmi intelligencia, flow, reziliencia) hazai és nemzetközi folyóiratokban és könyvekben való gyakori megjelenése (Magyaródi, 2012; Oláh, 2012), valamint olyan folyóiratok, programok és kutatócsoportok megalakulása (pl. Journal of Happiness Studies, International Journal of Wellbeing, Boldogságóra Program, Pozitív Pedagógia Kutatócsoport), melyek tudományos igényességgel vizsgálják a boldogságot (Magyaródi, 2012; Oláh, 2012; Szarka, 2020).

A pozitív pszichológia központi célként tekint az erősségek fejlesztésére, az önkiteljesedés előmozdítására, illetve azon faktorok erejének növelésére, amelyek egy magasabb szintű boldogságérzetet, flow-élményt (áramlatélményt) eredményezhetnek (Csíkszentmihályi, 2010; Scorsolini-Comin et al., 2013). A flow-élmény a tevékenységek örömteli élményként való átélése során alakul ki, motiváló jellege az önjutalmazó jellegéből fakad: a tevékenységet magának a feladatvégzésnek az öröméért folytatjuk. Az átélésben fontos szerepet kap a feladattal járó optimális kihívás, a cél elérésében rejlő kismértékű bizonytalanság és a tevékenységet kísérő pozitív visszajelzések (Csíkszentmihályi, 2010). A flow-élményre vonatkozó kutatási eredmények szerit az átélésére való hajlam örökletes vonásnak tekinthető és a társas (interakciós) helyzetekben a legintenzívebb (Nagy, 2019).

A pozitív pszichológia központi témája, tárgya és célja a boldogság, az optimális jóllét állapotának az elérése, amelynek alkotóelemei többségében már megjelentek a korábbi fejezetekben, jelen alfejezetben való bemutatásuk a globális jóllét modellezését célozza (1.

táblázat). Az optimális jóllét összetevői közül a szubjektív, az érzelmi (emocionális) és a pszichológiai jóllét fogalma már megtalálható volt a korábbi fejezetekben. Az emocionális jóllétet Kahneman (1999) a szubjektív jóllét egyik összetevőjeként azonosítja, azon érzéseket jelenti, amik az egyén életét aktuálisan kellemessé vagy kellemetlenné teszik. Az általa bevezetett objektív boldogság fogama az élet Jó és Rossz pillanatainak szubjektív értékelésén alapul, vagyis egyszerre utal kognitív és affektív folyamatokra. A pszichológiai jóllét Ryff és

munkatársai (Ryff & Keyes, 1995) által kidolgozott hatdimenziós modellje a filozófiai megközelítések eudaimónikus irányzata kapcsán került bemutatásra. A pszichológiai jóllét az optimális működés feltételeként a pozitív irányú pszichológiai működést biztosítja (pl.

önelfogadás, önállóság, személyes növekedés, empátia mások felé. A szociális jóllét vizsgálata Keyes (2002) kutatásaiból ismert, aki a pozitív irányzatok hatására erőteljesebben hangsúlyozta a szociális tényezők hatását az egyéni jóllét szintjében. Felhívta a figyelmet a jól működő közösségek sajátosságaira, az ehhez szükséges személyiségjellemzők vizsgálatára, vagyis a privát és társas szféra hatásaira, amit összefoglalóan szociális jóllétnek nevezett. Az általa kidolgozott ötdimenziós modell (szociális elfogadás, szociális kiteljesedés, szociális szociális integráció, szociális koherencia, szociális hozzájárulás) szerint az a személy jellemezhető magas szociális jólléttel, aki pozitívan értékeli a társadalmat és annak intézményeit, törődik a közösséggel, amiben biztonságban érzi magát és megérti a társadalom alapvető összefüggéseit.

Mindezek teljesüléseként virágzásnak (flourishing) nevezte azt az ideális állapotot, amelyben az emberek pozitívan viszonyulnak az élethez, pszichológiailag és szociálisan, a viselkedésmutatóik alapján egyaránt jól működnek (Keyes, 2002; Oláh & Kapitány-Fövény, 2012). McDowell (2010) szerint a szociális jóllét erőssége attól függ, hogy az egyén hogyan értékeli a meglévő, számára építő jellegű kapcsolatok jelentőségét, és mennyire érzi kielégítőnek a szociális hálóját. Az optimális jóllétet befolyásoló spirituális jóllét az egyénnek önmagával, másokkal, illetve a természettel és a transzcendenciával való kapcsolatát, az élet alapvető kérdéseihez való viszonyulását fejezi ki (Gomez & Fischer, 2003; Nagy, 2019).

1. táblázat. Az optimális jóllét dimenziói és összetevői

OPTIMÁLIS JÓLLÉT (BOLDOGSÁG)

Dimenzió Összetevők Hivatkozás (példák)

Szubjektív jóllét

érzelmi jóllét (pozitív és negatív érzelmek) Diener, 1994;

Fredrickson, 1998,

élet értelme és célja Gomez & Fischer, 2003; Nagy, 2019 természetfelettihez való viszony

Amennyiben a jóllét összes fenti formája megfelelő szinten működik, akkor kialakulhat a virágzás állapota. A flourishing kifejezést Keyes (2002) után Seligman (2016) is átvette és az optimális működés kívánt állapotaként írta le. Seligman a virágzás állapotának öt összetevőjét a pozitív érzelmeket (Pleasure), az elmélyülést (Engagement), pozitív emberi kapcsolatokat (Relationships) az élet értelmet (Meaning) és a sikereket, eredményeket (Accomplishments) különítette el egymástól, amelyek együtt (PERMA) hozzák létre a boldogságot, jóllétet. A PERMA-modell (melynek megnevezése az összetevők angol megnevezésének kezdőbetűiből jön létre) számos fejlesztő program kidolgozásának jelenti az alapját, a pozitív pszichológia egyik leggyakrabban hivatkozott modellje.

A virágzás állapotában az egyén pozitívan viszonyul az életéhez, egészségesnek és energikusnak érzi magát, mindezekből kifolyólag pedig a boldogságszint megtartására, fejlesztésére törekszik. Az állapot további pozitív hatása, hogy erősíti az immunfunkciókat, védőfaktorként szolgál a fizikai és mentális megbetegedések ellen, támogatja a kreativitást, pozitív kapcsolatban van a spiritualitással. Ezzel szemben a bágyadtság (mint a virágzás ellenpólusa) tartós fennállása esetén az egyén több testi és egészségügyi panaszról számol be, akadályoztatva érzi magát a mindennapi tevékenységeiben, ezen személyek között nagyobb a mentális betegségek (pl. depresszió) és a kockázati viselkedések előfordulásának gyakorisága.

A boldogság összetevőinek feltérképezése mellett jelentős hangsúlyt kapnak a boldogságszint növelésének lehetőségével foglalkozó kutatások, amelyek személyiségbeli és genetikai tényezőket is vizsgálnak. Az erre vonatkozó eredmények szerint az egyén személyiségjellemzői, illetve öröklött genetikai tényezői fontos hatással vannak a boldogság átélésére és a boldogságszint növelésére is (Lyubomirsky, 2008, Nagy, 2019). A boldogságra való fogékonyság részben genetikailag öröklött, ennek ellenére az egyén sokat tehet a saját boldogsága érdekében. A területtel foglakkozó kutatások napjainkban arra keresik a választ, hogy mely személyiségjellemzők és milyen hatást gyakorolnak a jóllét alakulására (Nagy, 2019).

A boldogságszint növelésével foglalkozó empirikus kutatások eredményei olyan komplex programok, gyakorlatok, tréningek, vagyis intervenciók kialakításának jelentik az alapját, amelyek célirányosan foglalkoznak a boldogság érzésének fokozásával, a boldogságra való nyitottság fejlesztésével (Fava & Ruini, 2003; Lyubomirsky, 2008). A boldog pillanatok élettartamának meghosszabbítása céljából alkalmazott egyik összetett technikára példa a savoring, ami a boldogságszint emeléséhez szükséges stratégiák és folyamatok tervszerű alkalmazását jelenti, segítségével a virágzás pozitív következményeivel számolhat az egyén.

A pozitív pszichológiai intervenciók száma egyre magasabb, azonban a rendelkezésre álló adatok elsősorban keresztmetszeti, és nem ok-okozat összefüggéseket is feltáró longitudinális vizsgálatok eredményeiből származnak, ezért az intervenciók hosszútávú hatásai még kevéssé ismertek. Az áttekintő tanulmányában Nagy (2019) szerint azonban az eddigi hatásvizsgálati eredmények biztatók, az intervenciók klinikai és nem klinikai mintákon is hatékonynak tűnnek a jóllét növelése és a depresszív tünetek enyhítésében is.