A vezérjelentés-elmélet

Giora (1997, 1999, 2003) vezérjelentés-elmélete egy többlépcsős megértési modell, amely egészen más irányból közelíti meg a nem szó szerinti jelentések interpretációját, és amelyben a kiindulópontot nem a szó szerinti és nem szó szerinti jelentés oppozíciója jelenti, hanem az értelmezésben résztvevő, „versengő” jelentések közötti különbségtétel.

Az elmélet szerint a nyelvhasználat során a kifejezések vezérjelentése (most salient meaning) az, ami irányítja az interpretációs folyamatot, és ami elsőbbséget élvez a többi jelentéssel és a kontextussal szemben. Meghatározásában a vezérjelentés a lexikai egység legismertebb, legkonvencionálisabb, leggyakoribb és prototipikus jelentése, ami egyébként lehet a nem szó

míg a nem vezérjelentés egyaránt lehet kódolt és tárolt, valamint következtetett és nem tárolt.

Ez azt is jelenti a nem szó szerinti formákra nézve, hogy a jól ismert idiómák, a gyakran használt indirekt kérések vagy metaforák nem szó szerinti jelentése vezérjelentésként szolgálhat az egyének számára. Ebből azonban az derül ki, hogy a vezérjelentéssé válás nagyban függ az egyéntől, vagyis attól, hogy az egyes nyelvhasználók mentális lexikonjában melyik jelentés emelkedik a vezérjelentés rangjára. A vezérjelentéssé válás folyamatában kitüntetett szerepe van a gyakoriságnak (frequency), az ismertségnek (familiarity), a konvencionalitásnak (conventionality) és a prototipikusságnak (prototypicality), melyek hozzájárulnak az adott jelentésnek a mentális lexikonban való elsőbbségéhez.

Az interpretáció során a lexikonban tárolt vezérjelentés vagy vezérjelentések aktivációja és a kontextuális információk feldolgozása párhuzamosan zajlik. Giora (2003) feltevése szerint az elsődleges fázisban a vezérjelentés aktiválódik, (függetlenül attól, hogy kompatibilis-e az adott kontextussal). Ugyanis a kontextussal való egyeztetés csak ezt követően, az integrációs feldolgozás fázisában történik. Ebben a fázisban a kontextus szerepe az aktivált vezérjelentés megerősítése (megőrzése) vagy elnyomása (felülírása) attól függően, hogy az integrálható-e az adott kontextusba, vagy sem. Ha a vezérjelentés beleillik az adott kontextusba, akkor a vezérjelentés megőrződik további feldolgozásra. Ha viszont nem illik bele, akkor a kontextus elnyomja a vezérjelentést, és aktiválja a nem vezérjelentés(eke)t, egyeztetve a kontextussal való kompatibilitásukat. Vagyis a kontextus szerepe akkor válik igazán meghatározóvá az aktuális jelentés kialakításában, ha több vezérjelentés is lehetséges, vagy az adott vezérjelentés nem illik az adott kontextusba.

A vezérjelentés-elmélet elképzelése tehát a hagyományos pragmatikai modellhez annyiban hasonlít, hogy több interpretációs fázist különít el, ugyanakkor a fázisok nem a szó szerinti jelentésből a nem szó szerinti jelentéshez való eljutás lépéseinek megfelelően következnek egymás után – sőt Giora nem is számol ezekkel a fogalmakkal –, hanem a fázisok a vezérjelentés aktiválása és a kontextussal történő egyeztetésnek megfelelően alakulnak két- vagy többlépcsőssé.

Ez az elmélet annyiban egyeztethető össze a közvetlen hozzáférés modelljével és a relevanciaelmélettel, hogy mindegyik számol a kontextus szerepével, de míg a két utóbbi elméletben kitüntetett a kontextus szerepe az implikált jelentés létrehozásában már a korai szakaszban is, addig a vezérjelentés-elméletben a kontextus csak a feldolgozás második szakaszában játszik (elnyomó/megőrző) szerepet a vezérjelentés aktiválódását követően.

Giora (2002) az Optimal Innovation and Pleasure című tanulmányában − amely szorosan kapcsolódik az eredeti vezérjelentés-elmélethez (Giora 2003) −, a vezérjelentés jelentősége

mellett számításba veszi a jelentésképzés motiváltságát, s benne az újszerűség (novelty) szerepét is. Azzal egészíti ki az eredeti elméleti megfontolásokat, hogy az élvezetességre való (pleasure) törekvés sok esetben fontosabb, mint az ismerősség, ami a vezérjelentés szempontjából az egyik legfontosabb tényező. Vagyis bizonyos stimulusokat azért aktiválunk gyorsabban, mert újszerűek, ráadásul optimálisan újszerűek, s ez egyfajta esztétikai élvezettel jár. Az optimális újszerűség azt jeleni, hogy az adott megnyilatkozás egy már ismert stimulusra adott újszerű válasz, ami megengedi az új és a vezérjelentés közötti hasonlóságok és eltérések felismerését. Giora és mtsai (2004) az elképzelés érvényét vizuális stimulusok értékelésén keresztül vizsgálták, és úgy találták, hogy sem az ismerősség, sem a teljes újszerűség önmagában nem volt élvezetes a résztvevők számára. A legélvezetesebbnek az optimálisan újszerű stimulust tartották. Megállapítják, hogy az ismertség bizonyos szinten hozzátartozik ahhoz, hogy valamit élvezetesnek véljünk, s ugyanígy az újszerűség is. Az elmélet és a figurativitás összefüggését tekintve azonban megjegyzik, hogy az optimális újszerűség nem kötődik sem a szószerintiséghez, sem a nem szószerintiséghez, hanem valójában az ismert és az új közötti egyensúly megteremtésében játszik szerepet. Összességében tehát a vezérjelentés motiváltsága az eredeti ismertség, gyakoriság, prototipikusság, konvencionalitás tényezői mellett kiegészült az újszerűségre való törekvéssel is, ami azt jelenti, hogy az interpretáció során a vezérjelentés (kódolt) elsőbbséget élvez a másik (következtetett) jelentéshez képest, hacsak a megnyilatkozás optimális újszerűsége nem tűnik „érdekesebbnek”.

Bár a vezérjelentés-elmélet pszichológiai érvényét több tanulmány is igazolja, Gibbs és Colston (2012) több kritikai észrevételt is megfogalmaznak. Módszertanilag problémásnak találják például Giora and Fein (1999) empirikus adatait, mivel tesztjeikben szerintük nem megfelelő az egyes szó szerinti és ironikus célszavak kapcsolata a megadott ironikus kifejezésekhez, ezért a kapott adatok nem feltétlenül az elmélet érvényét mutatják. Másrészt az egyes szavak és a kifejezések vezérjelentésének esetleges konfliktusát is tisztázatlannak látják az elméletben.

Vagyis az elmélet alapján nem tudjuk eldöntetni, hogy mi történik azokban az esetekban, amikor egy szó (pl. dob), melynek vezérjelentése (’hangszer’) automatikusan aktiválódik, egy kifejezés (pl. nagy dobra ver, amelynek a vezérjelentése ’nyilvánossá tesz’) részeként szerepel.

További problémát jelent a vezérjelentés fogalmi meghatározásának bizonytalansága is.

Problémásnak látszik az is, hogy mivel a vezérjelentések az egyéntől, az egyének mentális lexikonjától függnek az elmélet szerint, meghatározásuk egy adott kifejezéssel kapcsolatban egyénenként, térben és időben egyaránt változhat. Vagyis nehezen feltérképezhető az, hogy melyik jelentés lehet egy kifejezés vezérjelentése akár egyetlen személy esetében is. Gibbs és

módszerek, amelyekkel a kifejezések vezérjelentését (a leggyakoribb, ismertebb, -konvencionálisabb és -prototipikusabb jelentés) megkaphatjuk, ugyanahhoz a vezérjelentéshez vezetnének-e akár egyetlen egyén esetében is.