Az itt bemutatott kutatássorozat célja az volt, hogy feltárja a célzás, a metafora és az irónia megértésének a tudatelmélet fejlődésével, a nyelvi fejlettség szintjével, a verbális munkamemóriával való összefüggéseit, és hogy megvizsgálja a metapragmatikai tudatosság lehetséges szerepét az irónia megértésében tipikus fejlődésű óvodáskorú 4-7 éves gyermekek esetében.
Ebben az összegző fejezetben először külön-külön tekintjük át az egyes nem szó szerinti formákra vonatkozó hipotéziseket és eredményeket, valamint összegezzük a vizsgált fejlődésbeli tényezők egyidejű, azaz egy modellben való statisztikai (regresszióanalízis) elemzésének eredményeit, végül szélesebb perspektívából, elméleti és empirikus eredmények figyelembe vételével igyekszünk értékelni vizsgálatunk eredményeit, megfogalmazva a nyitva hagyott kérdéseket, a lehetséges kutatási irányokat is.
A célzások megértésére vonatkozó hipotézisek és a vizsgálat eredményei
H1. A célzás megértése és az elsőrendű tudatelméleti szint között találunk összefüggést, vagyis az elsőrendű hamis vélekedéssel rendelkező gyermekek jobban teljesítenek a megértés során, mint az elsőrendű hamis vélekedéssel még nem rendelkező gyermekek.
Az eredményeink nem igazolták az 1. hipotézisünket, mivel nem találtunk különbséget az egyes tudatelméleti csoportok között a célzások megértésével kapcsolatban. Ez abból következhetett, hogy a gyerekek mindegyik tudatelméleti csoportban igen magas teljesítményt nyújtottak, ami kizárhatta a szignifikáns eltérés lehetőségét. Mivel a célzások helyes értelmezése nem okozott gondot a hamisvélekedésre expliciten még nem képes csoport számára sem, arra következtettünk, hogy a célzás megértésének fejlődése a szándéktulajdonításnak a hamis vélekedést megelőző szintjével, valamely prekurzorával – és korábbi életkori szakaszban (vö.
Huls és Wijk 2012) – mutathatna párhuzamot, azonban ennek igazolása további vizsgálatokat igényel.
A jelen vizsgálat eredménye ugyanakkor összhangban áll a hasonló kérdéseket longitudinálisan vizsgáló De Mulder (2011) holland gyermekekkel végzett vizsgálatainak eredményével, melyben a gyerekek tudatelméleti teljesítménye mindkét vizsgálati időpontban korrelált a célzás megértésében nyújtott teljesítményével, ugyanakkor az általa vizsgált összes tényező hatását (nyelvi fejlettség mutatói, életkor) együttesen vizsgálva a tudatelméleti szintnek nem volt szignifikáns hatása a célzások megértésére, ami lényegét tekintve egybecseng az általunk kapott adatokkal.
Azonban a kapott eredmények alapján nem szükséges elvetnünk a tudatelmélet szerepének lehetőségét, hanem a gyermekek – hamis vélekedési csoportoktól függetlenül – magas teljesítményéből arra következtethetünk, hogy a célzás megértését a hamis vélekedésnél korábbi szándéktulajdonítási fejlettségi szinttel való összefüggésében kellene vizsgálnunk.
Ugyanakkor a vizsgált életkori szakaszra vonatkozóan más fejlődésbeli tényezők szerepének jelenlétét, fontosságát is mutatja.
H2. A gyerekek életkori fejlettsége és a célzás megértése között szoros összefüggést fogunk találni, ugyanakkor nem feltétlenül lesz lineárisan kimutatható fejlődés egyik esetben sem.
Eredményeink szerint a gyerekek életkora szignifikáns összefüggésben áll a célzás megértésére vonatkozó teljesítményük alakulásával. A célzás esetében az életkori fejlettség befolyását a csoportonkénti vizsgálat eredményei statisztikailag igazolták. Az egyes életkori csoportok közül az 5 és a 6-7 évesek között mutatkozik szignifikáns különbség, vagyis 5 és 6 éves kor között valamiféle ugrásszerű fejlődés van, ami arra utal, hogy a vizsgált életkori szakasz nem homogén a megértés szintjét tekintve, tart még a fejlődés.
Ez az eredmény részben konzisztens De Mulder (2011) eredményeivel, aki 4 és 5 éves kor közötti tipikus fejlődésű gyerekek esetében talált szignifikáns fejlődést, bár ennek oka lehet az, hogy vizsgálatot csak ebben a korosztályban végezte. A jelen vizsgálatban a 4 és 5 évesek teljesítménye között szintén mutatkozott fejlődés, de ez statisztikailag nem volt szignifikáns.
Az eredmények azt is mutatják, hogy a 6-7 évesek teljesítménye már eléri a felnőttek megértési szintjét, hiszen nem volt szignifikáns különbség a két csoport teljesítménye között. Ez az eredmény összhangban van Bernicot és mtsai (2007) adataival, amelyek szintén azt demonstrálták, hogy a 6 évesek számára már nem okoz nehézséget a célzások helyes értelmezése.
A jelen vizsgálatban több életkori csoport (4, 5 és 6-7 évesek), ill. felnőtt kontroll csoport is részt vett, és így nagyobb fejlődési szakaszt tudtunk megfigyelni, mint amelyről a korábbi adatok alapján átfogó képünk lehetett volna. Az egyes korcsoportok, ill. a kontroll csoport viszonyában mutatkozó eredmények alapján úgy véljük, hogy a célzások megértése korábban kezdődik, mint a vizsgált életkori szakasz, ugyanis már a 4 évesek is relatíve magas megértési szintet mutattak, ami összfüggésben állhat a gyerekek szándéktulajdonítási képességre vonatkozó vizsgálat eredményeivel is. Ez a hipotézisünk és az általunk talált eredmény jól illeszkedik egyrészt Huls és Wijk (2012) a gyerekek indirekt kérések produkciójára vonatkozó fejlődési modelljéhez, amely szerint a vizsgált gyermek már 3 éves kora előtt alkalmazott konvencionális és nem konvencionális indirekt kéréseket, köztük célzásokat is.
Másrészt az indirekt kérések megértésére vonatkozó korábbi eredményekkel is összhangban van, melyek szerint az indirekt kérések konvencionális típusainak megértése körülbelül 2-3 éves korban már megfigyelhető (Holzman 1972, Shatz 1975 Shatz 1978, vö. Pléh 1986), ill.
amelyek szerint az indirekt kéréses formákat a gyermekek 3-4 éves korukban már használják, és 4-5 évesen különbséget tudnak közöttük tenni (Warren-Luebecker és Bohannon 1989).
Mindezeket figyelembe véve kutatásainkat a későbbiekben a fiatalabb korosztály irányába terjesztenénk ki, mely megkívánhatja a teszt nonverbálissá tételét.
H3. A gyermekek nyelvi fejlettségére utaló nyelvtani megértés és receptív szókincs tesztek eredményei várhatóan korrelációt mutatnak a célzás megértésével.
A nyelvi fejlettség szerepe mindkét tényezőre nézve igazolódott, hiszen a nyelvtani megértés és a szókincs is szignifikáns korrelációt mutatott a célzás megértésével.
Ez az eredmény támogatja Hulsnak és Wijknek (2012) az indirekt kérésekre vonatkozó fejlődéses modelljét, melyben a gyerekek nyelvi kifejezésmódjának fejlődése, vagyis a különféle bonyolultsági szintű grammatikai szerkezetek elsajátítása jelenti a direktívumok kifejezéskészletének egyik fejlődési irányát. E modell szerint a gyerekek nyelvtani fejlettsége hatással lehet arra, hogy mikor és hogyan jelennek meg az egyes indirekt kérések, köztük a célzások is a gyerekek nyelvhasználatában, így eredményeink specifikusan a célzások megértésére vonatkozóan járulnak hozzá a modell hatókörének megállapításához.
A nyelvi tényezők szerepét tekintve a jelen vizsgálat eredményei csak részben konzisztensek De Mulder (2011) vizsgálatának eredményeivel, amelyben a nyelvi fejlettség nem általánosságban mutatkozott jelentősnek, ugyanis míg a receptív szókincs és a
mondat-kiegészítéses tesztek eredményei nem voltak hatással az indirekt kérések megértésére, addig a nyelvtani megértést demonstráló eredmények szignifikáns hatást mutattak a 4-5 éves gyerekek megértésére nézve. Vagyis De Mulder (2011) a grammatikai megértést találta egyértelműen prediktív tényezőnek, azon belül is az általánosabb nyelvi megértési szintre utaló szubtesztek eredményeit, a szókincsteszt eredményeit azonban nem. A jelen vizsgálat tehát a grammatikai megértéssel való összefüggésnek nem mond ellent, hiszen a korrelációs adatok megerősítették ezt, ugyanakkor mindemellett a receptív szókincs hasonlóan fontos szerepét is mutatja.
H4. A verbális munkamemória hatással van a komplex mondatmegértési folyamatokra, így várhatóan összefüggés lesz a célzás megértésével is.
A verbális munkamemória szerepét illetően nem igazolódtak a hipotézisek, mivel egyik fonológiai rövidtávú emlékezeti teszt eredményével sem találtunk szignifikáns korrelációt. Ez alapján arra következtethetünk, hogy a fonológiai rövidtávú emlékezet kapacitásának nagysága nem áll közvetlen összefüggésben a célzás interpretációjának sikerességével off-line mérési környezetben. Szakirodalmi adatok hiányában jelen vizsgálatunk eredményeit nem tudjuk összevetni korábbiakkal, így adatainkat további specifikus, az interpretáció on-line folyamatait és eredményességét egyaránt kontrollált vizsgálatok kiindulópontjának tekintjük.
A fejlődésbeli mutatók együttes vizsgálati eredménye a célzás megértére vonatkozóan
Az egyes differenciáltan vizsgált tényezők lehetséges hatásának egyidejű, azaz egy modellben való statisztikai vizsgálata lépésenként felépített (stepwise) regresszióanalízissel történt.
Független változónak tekintettük az életkort; a ToM tesztek, a TROG, a PPVT, az Álszóteszt és az Előre számterjedelem teszt eredményeit és a célzás helyes válaszainak arányát vettük függő változónak.
A lineáris regressziós elemzés eredménye szerinti modell szerint (R2=11,7%; p=0,033;
F=4,915) azonban csak egy változó gyakorol számottevő hatást a célzás megértésére a vizsgált tényezők közül: a (PPVT) receptív szókincs (β=0,342, t=2,217 p=0,033).
Vagyis a célzás megértése − a többi tényező szerepét megelőzve − a receptív szókinccsel mutatja a legmarkánsabb összefüggést. Ez az eredmény egyébként az életkor kontrollszerepét
korcsoportok között. A regressziós modell eredménye arra enged következtetni, hogy az életkori különbségek alakulásában a vizsgált tényezőket figyelembe véve − és az általunk nem vizsgált tényezőktől eltekintve − a receptív szókincs fejlődése is szerepet játszhat, amit a két tényező erős korrelációja (r=0,465; p<0,001) is jelez, vagyis a receptív szókincs folyamatosan növekszik az életkor haladtával.
Ez az eredmény továbbá megerősíti a korrelációs próba eredményeit annyiban, hogy az egyik egyébként korreláló nyelvi tényező látszik fő ható tényezőnek a lehetséges változók közül.
Kérdés lehet, hogy a TROG-ot miért nem emelte ki a rendszer, hiszen egyébként erősebb korrelációt találtunk a nyelvi mutatók összefüggéseinek vizsgálata (4.5. alfejezet) során. Ennek hátterében az a statisztikai jelenség állhat, amely akkor jelenik meg, ha a vizsgált nyelvi tényezők egymástól nem teljesen függetlenek. Jelen vizsgálatunkban a PPVT és a TROG eredményei között közepes korreláció mutatkozik (r=0,370; p=0,002). Ennek következtében a regresszió számításakor multicolinearitás lép fel, ami azt eredményezi, hogy egymás hatását gyengítve az egyik hatótényező, jelen esetben a TROG, kiesik.
Az együttes hatás vizsgálatának eredménye csak részben konzisztens De Mulder (2011) együttes hatás vizsgálatának adataival, amely szerint a grammatikai megértés mutatkozik egyértelműen prediktív tényezőnek, míg a szókincs nem.
A jelen vizsgálat tehát összessgében megerősítette a nyelvi tényezők szerepének fontosságát a célzások megértésében, ugyanakkor a szókincs és a nyelvtani megértés prioritását jelző eredmények inkonzisztenciája miatt továbbra is adott a kérdés, hogy a célzások megértéséhez inkább a szókincsre, vagy egy általános grammatikai megértési szintre, vagy esetleg valamilyen speciális nyelvi tényező meglétére van-e szükség. Ennek megválaszolásához feltétlenül további specifikus vizsgálatok szükségeltetnek.
A metafora megértésével kapcsolatosan a következő hipotéziseket fogalmaztuk meg:
H1. A metafora megértése az elsőrendű tudatelméleti képességgel mutat párhuzamot (Happé 1993), így várhatóan azok a gyerekek, akiknél már mérhető az elsőrendű tudatelméleti képesség, szignifikánsan jobban teljesítenek a metafora megértésében, mint akiknél még nem alakult ki.
A jelen vizsgálat eredményei nem igazolták az 1. hipotézisünket, ill. Happé (1993) adatait, mivel nem találtunk különbséget az egyes tudatelméleti szintű csoportok között a metafora megértésével kapcsolatban.
Ennek hátterében állhatnak a NemSzósz tesztnek a metafora megértésére vonatkozó részében a Happé (1993) tesztjétől eltérő módszertani megoldások: a kevésbé explicit szövegek alkalmazása, a válaszlehetőségek számának növelése, ill. a választípusok megváltoztatása. Ezt azonban cáfolja az a tény, hogy jelen vizsgálatban a hamis vélekedést nem teljesítő gyerekek hasonlóan magas teljesítményt értek el, mint a másik két (első-, és másodfokú hamisvélekedést teljesítő) csoport, míg Happé (1993) vizsgálatában ez a (no-ToM) csoport lényegesen alacsonyabb szinten teljesített. Vagyis Happé csoportjainál a „könnyebb” tesztek teljesítésében is különbség volt a két (no-ToM és 1st-ToM) csoport között, míg a jelen vizsgálat eredményei szerint a „nehezített” teszt sem okozott lényeges teljesítménybeli csökkenést a hamis vélekedéssel expliciten nem rendelkező csoport számára. Mindebből arra következtettünk, hogy más tényezők – például a vizsgálati személyek tipikus vagy atipikus fejlődésmenetének, ill. életkori eltéréseinek a – hatása is szerepet játszhat az eredmények eltérésének tekintetében (Győri és mtsai 2004, Tager-Flusberg 2005).
Jelen vizsgálatunk eredménye nem mond ellent Norbury (2005) nyelvi zavarral élő gyerekekre vonatkozó adatainak, amely szerint az elsőrendű tudatelméleti tesztet teljesítő nyelvi zavarral és/vagy autizmussal élő gyermekek teljesítménye sérülést mutatott a másodrendű tudatelméleti feladatokat is teljesítő nyelvi zavarral és/vagy autizmussal élő gyerekek és a kontroll csoporthoz képest a metaforák megértésében. Norbury (2005) úgy értelmezte az eredményeit, hogy az elsőrendű tudatelméleti szint megléte önmagában nem elegendő a metaforák megértéséhez, és a gyerekek nyelvi szintje szorosabb összefüggést mutat a metafora megértésével atipikus fejlődésű gyermekek esetében. Jelen vizsgálatunkban a tipikus fejlődésű gyermekek metafora-megértési szintje már a hamis vélekedést megelőzően is relatíve magas, vagyis a metaforikus megértést befolyásolhatja a fejlődés tipikus vagy atipikus volta (Tager-Flusberg 2005), másrészt más egyéni fejlődési mutatók, mint a nyelvi fejlettség (Norbury 2005) vagy az analogikus gondolkodás fejlettsége (Szamarasz-Babarczy 2006) is.
A jelen vizsgálat eredményei alapján úgy véljük, hogy az elsőfokú tudatelméleti szint és a metaforák megértése között nem olyan közvetlen és szoros az összefüggés, ahogyan azt a relavanciaelmélet (Sperber és Wilson 1986/1995) tézisei, ill. Happé (1993) eredményei alapján várhattuk volna, összhangban az újabb empirikus eredményekkel (Langdon és mtsai 2002, Szamarasz 2014) és elméleti megfontolásokkal (Wilson 2013).
Ugyanakkor eredményeink alapján nem általánosíthatunk, mivel a metaforák szemantikailag és szintaktikailag nem alkotnak homogén halmazt (vö. Billow 1975), és vizsgálatunkban a metaforáknak csak egy körülhatárolt csoportját vizsgáltuk. Vagyis állításaink a vizsgálatba bevont predikatív metaforikus kifejezésekre vonatkoztatható, a metaforák más szintaktikai csoportjaival vagy egyéb aspektusaival (konvencionalizáltság, ismerősség, vö. Giora 2003) nem számoltunk. A korábbi és a jelen vizsgálat eredményei alapján nem tudjuk meghatározni, hogy lehet-e találni valamilyen összefüggést az általunk nem vizsgált metaforikus kifejezések megértése és az elsőrendű hamis vélekedés szintje között, és ha igen, a metaforikus kifejezések mely csoportjait érintheti, így e kérdés megválaszoláshoz további specifikus vizsgálatokra van szükség.
H2. A gyerekek életkori fejlettsége és a metafora megértése között szoros összefüggést fogunk találni, ugyanakkor nem feltétlenül lesz lineárisan kimutatható fejlődés egyik esetben sem.
A jelen vizsgálat szignifikáns összefüggést mutatott a gyerekek életkori fejlettsége és a gyerekek metaforikus interpretációja között. Bár a metafora megértése fokozatos fejlődést mutatott, szignifikáns különbség csak a 4 és az 5 évesek, valamint a 6-7 évesek és a felnőtt korcsoport teljesítménye között mutatkozott. Ezek alapján azt láthatjuk, hogy az általunk vizsgált életkori szakasz nem homogén a megértés szintjét tekintve. A 4 évesek relatíve magas teljesítménye, ill. a 6-7 évesek és a felnőtt csoport különbsége azt implikálja, hogy a metaforikus megértés (jóval) korábban kezdődik, ill. ez a fejlődés még nem befejezett, vagyis 6-7 éves kor után is tart (vö. Piaget 1974, Billow 1975, Winner és mtsai 1976).
Az életkor szerepe tehát prediktívnek mutatkozott a metafora megértésében, ami valamilyen kognitív, nyelvi vagy egyéb egyéni fejlődésbeli tényező jelenlétére utal (vö. H3., és a regresszióanalízis eredménye).
H3. A gyermekek nyelvi fejlettségére utaló nyelvtani megértés és receptív szókincs tesztek eredményei várhatóan korrelációt mutatnak a metafora megértésével.
A nyelvi fejlettség szerepe mindkét tényezőre nézve igazolódott, hiszen a nyelvtani megértés és a szókincs is szignifikáns korrelációt mutatott a metafora megértésével.
A receptív szókincs és a metaforikus interpretáció korrelációja összhangban áll Norbury (2005), ill. Blasko és Kazmerski (2006) eredményeivel, akik szintén azt találták, hogy a vizsgálati személyek szókincstesztben mért pontszámai összefüggésben állnak a metaforák interpretációjával.
A nyelvtani megértés és a metaforák interpretációjának összefüggéseivel kapcsolatban nem találtunk korábbi empirikus adatot, így eredményeink hiánypótlónak számítanak e tekintetben.
Emellett a feltárt összefüggés közvetett módon támogatja Vosniadou (1987) és Nippold és mtsai (1984) eredményeit, amelyek szerint a metaforikus kifejezések szintaktikai komplexitása hatással van a metaforikus interpretációra.
A nyelvtani megértést vizsgáló teszt speciális részei, amelyek az összehasonlítás és a hasonlósági viszonyok megértésére irányultak, szintén erősen korreláltak a metafora megértésével. Ez az eredmény támogatja azokat az elméleteket, amelyek szerint a metafora megértéséhez szükséges a fogalmak közötti hasonlósági viszonyok felismerésének fejlettsége is (Gentner 1983, Gentner és mtsai 2001).
Ugyanakkor figyelembe véve azt, hogy a metaforák szemantikailag és szintaktikailag nem alkotnak homogén halmazt (vö. Billow 1975) – ahogyan azt a tudatelméleti szintekkel kapcsolatos eredményeinknél kifejtettük – a jelen vizsgálat eredményei alapján nem tudjuk meghatározni, hogy milyen összefüggést találnánk a metaforikus kifejezések különféle szemantikai és szintaktikai csoportjainak megértése, valamint a receptív szókincs és a nyelvtani megértés szintjei között, így e kérdés megválaszoláshoz további specifikus vizsgálatokra van szükség.
H4. A verbális munkamemória hatással van a komplex mondatmegértési folyamatokra, így várhatóan összefüggés lesz a metafora megértésével is.
A verbális munkamemória szerepét illetően nem igazolódott a hipotézisünk, mivel egyik fonológiai rövidtávú emlékezeti teszt eredményével sem találtunk összefüggést. Ez az eredmény nincs összhangban Blasko (1994) metaforikus megértésre vonatkozó eredményeivel, amely szerint az alacsony munkamemória-kapacitásúak sokkal inkább a szó szerinti értelmezést preferálták, és lényegesen gyengébb megértési mutatókkal rendelkeztek. E különbség hátterében az alkalmazott vizsgálati módszerek eltéréseit (on-line és off-line), valamint a vizsgálati személyek különbségeit (4-7 évesek, ill. felnőtt korosztály) feltételezzük.
Eredményeink alapján tehát arra következtethetünk, hogy a fonológiai rövidtávú emlékezet kapacitásának nagysága nem áll közvetlen összefüggésben a metafora interpretációjának sikerességével off-line mérési környezetben.
A fejlődésbeli mutatók együttes vizsgálati eredménye a metafora megértére vonatkozóan
Az egyes tényezők lehetséges hatásának egyidejű, azaz egy modellben való statisztikai vizsgálata regresszióanalízissel történt. Független változónak tekintettük az életkort, a ToM tesztek, a TROG, a PPVT, az álszóteszt és az előre számterjedelem teszt eredményeit, és függő változóként vettük fel a modellbe a metaforát.
A lépésenként felépített (stepwise) lineáris regressziós elemzés eredménye szerinti modell alapján az derül ki, hogy (R2=25,2%; p=0,005; F=6,067) két változó gyakorol számottevő hatást a metafora megértésére a vizsgált tényezők közül: a (TROG) nyelvtani megértés (β=0,415, t=2,879 p=0,007) és az Álszóteszt (β=0,297, t=2,057 p=0,047).
A metafora megértése és a nyelvtani megértés közötti összefüggés egybecseng a nyelvi mutatóknál bemutatott korrelációs eredményekkel, továbbá Norbury (2005) vizsgálatának egyik konklúziójával is, miszerint a gyerekek nyelvi fejlettsége nagyobb befolyással bír a metaforikus interpretációjukra, mint a tudatelméleti fejlettségük. Azt azonban hozzá kell tennünk, hogy Norbury (2005) regressziós vizsgálatában a fő befolyásoló faktornak az életkor mellett csak a szemantikai teszt eredménye bizonyult. Ugyanakkor az eredményeinkben mutatkozó különbségek származhatnak az alkalmazott tesztek és a metódus (pl. atipikus fejlődésű vizsgálati személyek) eltéréseiből is. Így a nyelvtani megértés és a szókincs prioritására vonatkozóan további vizsgálatok szükségesek.
Az álszó teszt teljesítményével való összefüggést nem tudjuk a korrelációs eredmények alapján magyarázni (vö. H4.), hiszen a metafora megértése nem mutattott összefüggést egyik fonológai rövidtávú teszt eredményével sem. Ugyanakkor – Blasko (1994) eredményeit figyelembe véve – a korrelációs és regressziós eredmények divergenciája amellett szól, hogy további (lehetőség szerint on-line) eljárásokkal próbáljuk meg feltárni a metafora megértése és a fonológiai rövidtávú emlékezet közötti lehetséges összefüggéseket.
Az irónia megértésével kapcsolatosan a következő hipotéziseket fogalmaztuk meg:
H1. Az irónia megértése a másodrendű tudatelméleti csoport esetében szignifikánsan jobb lesz (Happé 1993), mint a tudatelmélettel nem rendelkező vagy az elsőrendű tudatelmélettel rendelkező gyermekek esetében.
Az irónia megértésével kapcsolatos 1. hipotézisünk nem igazolódott, mivel az irónia megértése a másodrendű tudatelméleti szinttel rendelkező gyerekek számára is nehézséget jelentett, teljesítményük hasonlóan alacsony volt, mint az elsőrendű tudatelméleti csoportban, továbbá jóval alacsonyabb, mint amit Happé (1993) eredményei mutattak.
Az eredmények közötti eltérésben szerepet játszhatnak az irónia megértését vizsgáló tesztünkben a Happé tesztjétől eltérő módszertani megoldások, vagyis a kevésbé explicit szövegek alkalmazása, a válaszlehetőségek számának növelése, ill. a választípusok megváltoztatása, az irónia megértésének alacsonyabb szintjét okozhatták. A véletlen szint körüli teljesítés, valamint az irreleváns válaszok jelentős aránya mindhárom tudatelméleti szintű csoportra jellemző volt, vagyis a másodrendű hamis vélekedést mutató csoport teljesítménye nem tért el jelentősen a másik két csoport teljesítményétől.
Happé (1993) vizsgálati eredményétől való eltérés hátterében állhat az is, hogy Happé vizsgálatában az autizmussal élők esetében nagy volt az életkori szórás (10-26 év). Ez arra enged következtetni, hogy akárcsak a metafora esetében, a szándéktulajdonítás képességén túl a vizsgálati személyek közötti jelentős életkori különbség, ill. az atipikus fejlődésmenet (Tager-Flusberg 2005) is hozzájárulhat a korábbi eredményektől való eltéréshez.
Ugyanakkor a módszertani változtatások kapcsán felmerülhet az is, hogy a jelen vizsgálatban az ironikus megnyilatkozások komplex interpretációja jelentette a helyes válaszokat, míg Happé (1993) tesztjében csak az ironikus jelentés kiválasztása volt a feladat, míg az ironikus attitűd felismerése nem. Vagyis az eredményeinkben mutatkozó különbségek felvetik azt a kérdést, hogy az ironikus interpretációnak lehetnek-e olyan aspektusai (pl. ironikus jelentés), amelyek korábban érthetőek a gyerekek számára, és összefüggésben állnak a másodfokú hamis
Ugyanakkor a módszertani változtatások kapcsán felmerülhet az is, hogy a jelen vizsgálatban az ironikus megnyilatkozások komplex interpretációja jelentette a helyes válaszokat, míg Happé (1993) tesztjében csak az ironikus jelentés kiválasztása volt a feladat, míg az ironikus attitűd felismerése nem. Vagyis az eredményeinkben mutatkozó különbségek felvetik azt a kérdést, hogy az ironikus interpretációnak lehetnek-e olyan aspektusai (pl. ironikus jelentés), amelyek korábban érthetőek a gyerekek számára, és összefüggésben állnak a másodfokú hamis