Eredmények: a receptív szókincs összefüggése a célzás, a metafora és az

A célzás, a metafora és az irónia helyes válaszainak százalékos eredményeit a Pearson korrelációs teszt segítségével összevetettem a PPVT receptívszókincs-teszt nyerspontszámaival.

A receptív szókincs és a vizsgált nem szó szerinti kifejezések megértésének összefüggéseit illetően − a nyelvtani megértésnél kapott eredményekhez hasonlóan − vegyesek a kapott korrelációs eredmények:

célzás és PPVT: rcélzás=0,287; p=0,02 metafora és PPVT: rmetafora=0,268; p=0,03 irónia és PPVT: rirónia=−0,100; nsz.

A célzás és a metafora esetében szignifikáns a korreláció, bár a korreláció kevésbé erős, mint a nyelvtani megértés esetében volt, valamint az összefüggés csak p<0,05 szignifikanciaszinten értelmezhető.

Ezzel szemben az irónia megértése a receptív szókincs nagyságával sem mutat szignifikáns összefüggést.

4.5.4. Megvitatás

A korrelációs értékek elemzése alapján azt láthatjuk, hogy a nyelvtani megértés szintje és a receptív szókincs nagysága összefüggésben van, amit a közepesen erős, szignifikáns korrelációs érték (r=0,370; p=0,002) mutat, vagyis akik jól teljesítenek az egyik tesztben, azok jellemzően a másikban is, és fordítva (12. táblázat).

A három nyelvhasználati forma eltérő erősségű, de hasonló összefüggési mintázatot mutat a nyelvtani megértéssel és a receptív szókinccsel, vagyis a célzás és a metafora mindkét nyelvi tényezővel összefüggésben van, addig az irónia megértése egyik tényezővel sem mutat korrelációt.

12. táblázat A TROG és a PPVT eredményeinek korrelációs értékei a célzás, a metafora és az irónia feladatok helyes válaszaival való összevetésben (*:p<0,05; **:

p<0,01)

PPVT Célzás Metafora Irónia TROG Pearson Correlation ,370(**) ,300(*) ,350(**) -,131

PPVT Pearson Correlation 1 ,287(*) ,268(*) -,100

A nyelvtani megértés (r=0,300) és a receptív szókincs is (r=0,287) szignifikáns, ugyanakkor gyenge korrelációt mutatott a célzás megértésével. Az eredmények támogatják Hulsnak és Wijknek (2012) az indirekt kérésekre vonatkozó fejlődéses modelljét, melyben a direktívumok repertoárjának bővülését a gyerekek nyelvi kifejezésmódjának fejlődése, vagyis a különféle bonyolultsági szintű grammatikai szerkezetek elsajátítása biztosítja. E modell alapján a gyerekek nyelvtani fejlettsége hatással lehet arra, hogy mikor és hogyan jelennek meg az egyes indirekt kérések, köztük a célzások is a gyerekek nyelvhasználatában.

A nyelvtani megértés és a célzás megértésének korrelációja konzisztens De Mulder (2011) vizsgálatának eredményeivel, aki szintén úgy találta, hogy a nyelvi fejlettség összefüggésben áll a célzások megértésével. Azonban nála a nyelvi fejlettség nem általánosságban mutatkozott jelentősnek, ugyanis míg a receptív szókincs és a mondat-kiegészítéses tesztek eredményei nem voltak hatással az indirekt kérések megértésére, addig a nyelvtani megértést demonstráló eredmények szignifikáns hatást mutattak a 4-5 éves gyerekek megértésére nézve.

A nyelvtani megértés szignifikáns és közepesen erős viszonyulást mutatott a metafora (r=0,35) megértésével, nagyobb valószínűségi ráta mellett (p<0,01) is érvényes összefüggésre utalva. A receptív szókincs kevésbé erős és kisebb valószínűségi ráta (p<0,05) mellett érvényesülő korrelációt mutatott a metaforák (r=0,268) megértésével (vö. Szücs 2013b, 2014a).

A nyelvtani megértés és a metaforák interpretációjának a leírtakhoz hasonló összefüggéseivel kapcsolatban nem találtunk empirikus adatot, ugyanakkor eredményeink közvetett módon támogatják Vosniadou (1987) nézetét, mely szerint a metaforák grammatikai felépítése hatással lehet a metaforák interpretációjára. Ezt az elképzelést Nippold és mtsai (1984) eredményei igazolták, mivel azt találták, hogy a metaforikus kifejezések szintaktikai komplexitása hatással van a metaforikus interpretációra, mivel a szintaktikailag komplexebb metaforák megértése jóval nagyobb nehézséget okozott a gyermekek számára, mint a predikatív metaforáké.

A receptív szókincs és a metaforikus interpretáció korrelációja összhangban áll a korábbi eredményekkel. Norbury (2005), aki a szemantikai ismeretek szerepét vizsgálta a metafora megértésében nyelvi fejlődési zavarral élő gyerekek körében, a gyerekek receptív szókincsét (PPVT) és szemantikai tudásuk szélesebb körét is vizsgálta Wiig és Secord tesztjével (1992).

Eredményei szerint mindkét szemantikai teszt eredménye erős korrelációt mutatott a metafora megértésével, továbbá az általa vizsgált egyéb tényezők között az életkort követően a gyerekek szemantikai tudásszintje volt a legmeghatározóbb a metafora megértésében.

Blasko és Kazmerski (2006) metafora megértésére vonatkozó, bár nem fejlődéses EKP eredményei szintén azt mutatták, hogy a vizsgálati személyek szókincstesztben mért

pontszámai meghatározónak tűntek arra nézve, hogy milyen gyorsan és pontosan értik meg a metaforákat a teszt során, vagyis a jelen vizsgálathoz hasonlóan azt implikálják, hogy a gyerekek passzív szókincse meghatározó lehet a metafora megértésének fejlődésében.

A nyelvtani megértés egyes aspektusainak összefüggéseit külön-külön vizsgálva az derült ki, hogy a legmarkánsabb összefüggések a metafora megértésével mutatkoztak, ugyanis az összehasonlítás és a hasonlósági viszonyok megértése egyaránt korrelált a metafora értékeivel.

Ez az eredmény lényegében azokat az elméleteket támogatja, amelyek szerint a metafora megértéséhez szükséges a fogalmak közötti hasonlósági viszonyok felismerésének a fejlettsége is (Asch and Nerlove 1960, Billow 1975, Gardner 1980, Winner 1997). Ugyanakkor a jelen vizsgálat eredményei csupán a vizsgálatba bevont predikatív metaforikus kifejezésekre vonatkoztatható, a metaforák más szintaktikai csoportjait (ld. Billow 1975) vagy egyéb aspektusait (konvencionalizáltság, ismerősség, vö. Giora 2003) változóként nem vettük számításba, így ezekről az eredményeink nem tudnak számot adni. Ezek részletes vizsgálata további kutatásokat igényelnek, melynek kiindulópontjaként szolgálhatnak a jelen vizsgálat eredményei.

Az irónia megértését ugyanakkor nem befolyásolja pozitívan a nyelvtani megértés és a szókincs magasabb szintje sem, a korrelációs értékek egyik esetben sem voltak szignifikánsak (vö. Szücs 2013b, 2014a). A nyelvtani megértés és az irónia interpretációjának a leírtakhoz hasonló összefüggéseivel kapcsolatban nem találtunk korábbi empirikus adatot, ugyanakkor a szókincs szerepét illetően eredményeink ellentmondanak Filippova és Astington (2008) és Angeleri és Airenti (2014) eredményeinek, amelyek a receptív szókincs és az ironikus értés erős összefüggése mellett érvelnek. Angeleri és Airenti (2014) azt vizsgálták, hogy 3-6;5 éves gyerekek képesek-e számukra ismerős ironikus megnyilatkozások megértésére. Vizsgálatukban babákkal eljátszott történetek szerepeltek, amelyekben a négy változó valamelyike szerepelt:

váratlan irónia, háttér információra épülő irónia, vicc és kontroll megnyilatkozás. Az eredmények szerint már az egészen fiatal gyerek is megérthetik az ironikus megnyilatkozásokat, és megértésüket szignifikánsan befolyásolja receptív szókincsük.

Eredményeink tehát nem csupán a receptív szókincs szerepét, hanem az ironikus kifejezések megértésének eredményét illetően is eltéréseket mutat, melynek hátterében a vizsgálat módszertani megfontolásai és elrendezése közötti különbségek állhatnak. A gyerekek jó teljesítményéhez hozzájárulhatott módszertanilag az, hogy a vizsgálati szituációban (pl. ha eltörnek egy tányért, és a bábu azt mondja, hogy „Anyukád biztosan boldog lesz.”) ha a gyermek

vizsgálatvezető visszakérdezett akár többször is, rámutatva ezáltal a válasz helytelenségére és lehetőséget kínálva a korrekcióra.

Ugyanakkor eredményeink összhangban állnak Sullivan és mtsai (2003), valamint Whalen (2013) eredményeivel. Sullivan és mtsai (2003) vizsgálatukban Prader-Willi szindrómás és nem specifikus mentálisan retardált fiataloknak a hazugság és az ironikus viccelődés megkülönböztetésére vonatkozó eredményei azt mutatták, hogy az ironikus megnyilatkozásokat a személyek többsége hazugságként definiálta (hasonlóan a jelen vizsgálat eredményeihez), és a nyelvi képességeiket illetően nem találtak korrelációt a résztvevők receptív szókincse és az irónia-hazugság megkülönböztetésében nyújtott teljesítménye között.

Whalen (2013) tipikusan fejlődő öt-nyolc éves gyermekekkel végzett vizsgálatai hasonló eredményeket mutatnak, vagyis a gyerekek receptív szókincse egyik vizsgálatában sem mutatott összefüggést az irónia megértésével, vagyis a gyerekek nagyobb szókincse nem segítette az irónia jobb megértését.

Jelen vizsgálatunk eredménye, amely szerint a gyerekek nagyobb szókincse és fejlettebb grammatikai képességei nem biztosítják az ironikus interpretáció magasabb szintjét, arra utal, hogy az irónia magasabb szintű metareprezentációs szint meglétét igényli (vö. Sperber és Wilson 1986/1995, Wilson és Sperber 2004, Wilson 2013), mint a célzás vagy a metafora, s a gyerekek nyelvi képességein túl más társas-pragmatikai vagy metapragmatikai tudásra is szükség lehet a sikeres interpretációjához.

4.6. A verbális munkamemória (fonológiai rövidtávú emlékezet) szerepe a