IV. A rabok vételára
1. A vételár fajtái (rabcsere, fejváltság, ló, posztó, kősó, csimazin)
A vásárlás további tanulmányozása során 33 esetben forintértéket ugyan nem – bár akár azt is ki lehet következtetni –, de egyéb értéket találtam a feljegyzésekben, amelyek eléggé különfélék. A mellékelt táblázat (15. számú melléklet) rávilágít arra, hogy mennyire összetett volt a rabkereskedelem Batthyány I. Ádám, illetve az egész XVI–XVII. század idején.
A nem forintértékben megadott vételár megoszlása egyértelművé teszi, mennyire fontos volt a főkapitány számára a keresztény rabok (szervitorai és jobbágyai) kiváltása.
Nyilvánvalóan szüksége volt katonáskodó vitézeire és a munkaerőt jelentő jobbágyaira is.
A rabok 42,43%-a rabcserével (azaz rabot rabért cseréltek a tulajdonosok) került a főúrhoz, ezek közül többen valójában fejváltságot (valamelyik keresztény vitézét, esetleg jobbágyát váltotta ki vele a főkapitány) is jelentettek.406 A rabok 36,36%-a eleve fejváltságként került a főkapitányhoz, a kettő együtt 78,79%, tehát ez a leggyakoribb. Uki János két rabot is adott sarcának leszállítására, Kalocsai Hüszejn odabasit, aki a rabnyilvántartó könyvben a sarcolatlan rabok között található:407 „1. Kalocsai Huszain Anno 1651. ezt az rabot Uki János adta, hogy az sarcát leszállétassuk vele, melynek az sarca tall. 580. Anno 1652 die 28. Novembris ezen rabunk is, egyetértvén az vár vételekor az több rabokkal, az várból való kiereszkedése után megholt.” Az 1651. január 1-jén készült memoriáléban408 a németújvári rabok között tartják számon: „Az kiket ebben az esztendőben hoztak ide: […] 3. Kalocsai Huszain odabasa, Ukÿ János adta sarcában.” Májusban még mindig Németújváron volt, s annyi derül ki még róla, hogy Posgai Máté hozta,409 július 1-jén a németújvári sarcolatlan rabok között található.410 Az 1651. november 15-ei listában már azok közé írták, akiket átvittek Szalonakra,411 ezért 1652. január 1-jén a szalonaki rabok között szerepel,412 augusztus 1-jén ugyancsak Szalonakon írják össze a sarcolatlan rabok között. Ezek szerint Uki Jánosért a főúr kifizetett 580 tallért,413 aki cserébe Posgai Mátéval elküldte a kalocsai törököt és Palotai Muharremet. A kalocsai török azonban ahelyett, hogy
406 A rabcsere azt jelenti, amikor egy török vagy rác rabot elcseréltek egy másik ugyancsak török vagy rác rabért.
Fejváltságról pedig akkor beszélhetünk, ha egy keresztény rab szabadulásáért adták a rabot, azaz fejet fejért cseréltek, ahogy ezt már fentebb is kifejtettem.
407 248. cs. No 49. pag. 238.
408 249. cs. No 301.
409 249. cs. No 307. pag. 3.
410 249. cs. No 321. pag. 3.
411 249. cs. No 318. pag. 2., No 321. pag. 11., 325. pag. 2.
412 249. cs. No 325. pag. 5.
413 249. cs. No 334.: „Anno 1652. die 24. Februrii az minemő keresztény rabok mellett akarunk fogni: 1. Uki János sarca tall. 580.”
66 megegyezett volna Batthyány I. Ádámmal, szökni próbált:414 „Az kik még az megverettetés előtt megdöglöttenek közülök: […] 3. Kalocsai Huszain odabasa”. A rab haszon helyett tehát csak bosszúságot okozott Batthyány I. Ádámnak.
A másik török, akit a szervitor fejváltságáért küldött: Palotai Muharrem.
Összességében ő is csak gondot okozott a főúrnak. A rabnyilvántartó könyvben a sarcolatlan rabok között találjuk, azonban már mellette áll az alkuja is:415 „2. Palotai Muharin Anno 1651., ezt az rabot Ukj János adta sarcának szállétására. Anno 1653. in mense Octobris, megsarcolván, ezen rabunk ígér minekünk sarcában kűsót No 700.” I. Ádám udvarában ez 700 forint értéket jelentett, azaz nem érte el Uki János sarcának értékét. Az 1651. július 1-jén készült listában a következő áll neve mellett:416 „Ezt Ukÿ János adta az Kalocsaihoz sarcában.” 1651. július 1-jén a rohonci sarcolatlan rabok között találjuk,417 ugyanúgy november 15-én,418 s a helyzete változatlan 1652 januárjában és augusztusában is.419 1652.
február 7-én két török rabot kellett a hódoltságból visszahoznia társával és postájával együtt:420 „Tolnai Juszuff és Pesti Karimán rabjaink kihozására bocsátottuk be Budai Oszmánt és Palotai Muharint, melyekért lettek kezesek, és magokért, postákért, Budai Rácz Gyuriczáért, úgymint Szalónakon.” 1652. március 28-án Pesti Karimán és Pesti Oszmán postájaként járt ismételten a hódoltságban:421 „Eodem Anno die 28. Martii rohonci rabjaink közül, akik bementek, akarván fejek váltságában az alább megírandó keresztény rabokat megszabadétani. 1. Pesti Karmán Sárdi Pált. 2. Pesti Oszmán Farnadi Jánost, postájok Palotai Muharin. [...] Ezek a' mint egyikért, úgy lettek az másikért, 3dikért, 4dikért és 5dikért kezesek, kötvén ki fogát, ujját etc. Ezek az rabok arra feleltek, hogy az mostani útjokkal az keresztény rabokat, akiket magokra válloltak, minden okvetetlen megszabadítják, s az ott benn lévő kezességeket is aboleálják [megszüntetik]. Ha az terminusnap után meg találnának ott benn halni, tehát az kiket magára vállolt, annak az sarca duplán fönnmaradjon az kezeseken, az rajtok lévő kezességgel együtt. Ha pedig az posták meghalnának az terminus után, tartozzanak mindenikért ezer aranyat letenni, és egy-egy úrnak való főlovat hozni. Mentenek be die 30. Martii. Az terminusok 30 nap.” Ugyan az 1654 januárjában készült listában422 Muharremet még a sarcolatlan rohonci foglyok közé sorolták, ám a rabnyilvántartó könyvből
414 249. cs. No 325. pag. 12.
415 248. cs. No 49. pag. 158.
416 249. cs. No 321. pag. 2.
417 249. cs. No 321. pag. 5.
418 249. cs. No 318. pag. 3.; 321. pag. 12., 325. pag. 3.
419 249. cs. No 325. pag. 6., 9.
420 249. cs. No 340. pag. 6.
421 249. cs. No 340. pag. 3–4.
422 249. cs. No 355.
67 tudjuk, hogy ekkorra már megsarcolt. Az 1655. november 26-ai forrás423 alapján ugyancsak a hódoltságban járt, az 1656. januári lajstrom424 szerint még mindig vagy már újból a hódoltságban volt. Az is ebből az iratból derül ki, hogy Horvát Máté hozta Uki János sarcában. Az 1657. januári katalógusban425 Pécsi Mátó az ő neve mellé azt írták, hogy „odabe csavarognak”. 1657 márciusában Kaposi Ivánt, Fehérvári Barbély Ahmedet és Budai Juricát küldték utána a hódoltságba:426 „Felelnek arra is ezen rabok, hogy Palotai Muharinon kívül is a' minemő rabok vannak ott benn csavargásban, azokat is fölkeresik, és vagy magokat, vagy penig az sarcokat kihozzák.” Úgy tűnik, sikerült, hiszen 1658 decemberében427 már ismét a rohonci rabok közé jegyezték be, majd 1659. február 11-én428 Palotai Alival és Esztergomi Dervissel (ez utóbbi volt a postájuk) Veszprémi Sári Istókért és a kezességéért ment:
„Mindezekért lettenek kezesek szalónaki és rohonci várainkban lévő török és rác rabjaink mind fejenként, úgymint 75-ten, ki fülét, ki fogát, ki penig ujját kötvén. Conditiók: […]
3. Palotai Muharin úgy ment bé, hogy mindeneknek előttö Beszprimi Sari Istókot megszabadétsa, és az mi kezünkhöz adja, azután a' minemő kezesség vagyon rajta, azt az következendő Pünkösdre fogyatkozás nélkül kiküldi. Két holnap az terminusa.” Az nem derül ki, hogy Muharrem kiszabadította-e a magyar foglyot, de nagyon úgy tűnik, hogy ennyi
„csavargással” sem hozott semmit váltságdíjából. Valószínűleg Uki János esetében egyik rab sem hajtott hasznot Batthyány I. Ádámnak, sőt inkább kiadást és bosszúságot okoztak. Olykor tehát magukért, olykor egymásért szállítottak a vitézek rabokat a főkapitánynak, de gyakran megtörtént, hogy családtagjaikért: Hertelendi Ádám fiáért adta Fehérvári Alisáht, a kányavári vajda szintén a fiáért Kanizsai Hüszejn odabasit, a hollósi polgárok pedig családjukért adták Palotai Rizvánt; tehát ők sem jelentettek nyereséget a főúr számára.
Egy-egy rab (3%) esetében találunk egészen ritka vételárat: posztót, abát,429 csimazint,430 azaz kifejezetten jobb minőségű textilfélét; valamint kősót,431 bár ezek a vételárak között kivételesen jelennek meg, ám a korszakban a kősó és az abaposztó
423 249. cs. No 369. pag. 1.
424 249. cs. No 383. pag. 7.
425 249. cs. No 386. pag. 3.
426 249. cs. No 387. pag. 3–4.
427 249. cs. No 387. pag. 13.
428 249. cs. No 403. pag. 2.
429 Pécsi Hebegő Muharrem: a rabnyilvántartó könyvben a sarcolatlan rabok között találjuk, (248. cs. No 49.
pag. 141.): „3. Pécsi Muharin In Anno 1653. in mense Octobris, Lipócsi Petitül és 11 társaitul vettök pro fl. 180.
Annak fölötte az 12 legénynek mindeniknek egy dolmányra való posztót. Item mindeniknek egy-egy vég abát.
Eodem Anno et mense megsarcolván, ezen rabunk ígért minekünk sarcában készpénzt tall. 2 000 partékát pro tall. 1 000 jó öreg kűsót No 1 000.” A másik összeírásban csupán a 180 forint vételárat tüntették fel és Lipócsi Pétert (társait nem).
430 248. cs. No 49. pag. 20.
431 Fehérvári Sztepan: A rabnyilvántartó könyv sarcolatlan rabjai között található (249. cs. No 49. pag. 292.):
„1. Feiérvári Sztipán, Rácz In Anno 1652, Fekete György adta adósságában kűsóért No 420.”
68 kifejezetten gyakori fizetési eszköz volt – ahogy erről már fentebb esett szó. A búza432 azonban már közel sem volt annyira elterjedt, ahogy az sem, hogy valaki egy szőlőbirtokot433 kapjon foglyáért. Batthyány csupán két ízben (6%) adott lovat rabjaiért, ezek valószínűleg egészen más értéket képviseltek, hiszen Fehérvári Bukóvári Ali434 mellett egy lovat találunk vételárként, de nincs semmiféle minőség feltüntetve.435 Valjevói Ahmedért436 I. Ádám viszont főlovat adott, aranyos szerszámmal.437 A ló a korszak legfontosabb katonai és közlekedési eszköze volt, de lehetett akár luxuscikk is (állapotától, felszereltségétől függően).
Megjegyzendő, hogy a törökök számára tilos volt lovat kivinni az országból, mint ahogy a magyarok számára is tiltott volt fegyverek szállítása, eladása az ellenség számára – ahogy erről fentebb esett már szó –; ám mindkét fél gyakran kért váltságdíjként ilyen árukat rabjaitól.
Ha a főúr rabjai sorsának megoszlását vizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy a megsarcoltak aránya a legmagasabb: 34% (11 fő), viszont kizárólag egyetlen rabnál, Türbéki Piri agánál találunk teljesítést. Ennek a kiszámított értéke 1 500 forint, holott ezektől a raboktól több mint 43 000 forint értéket (kiszámított érték) várt volna a főúr 1650–1659 között. 11 rabból egy fő hozott sarcot – ez elég kedvezőtlen arány.
A rabok következő kategóriája: a fogságban meghaltak (9 fő, a rabok 27%-a meghaltak 1650–1654 között). Közülük hárman haláluk előtt megegyeztek a főkapitánnyal (Budai Mehmed Memi, Kalocsai Hüszejn, Koppányi Musztafa), tőlük 6 900 forint (kiszámított érték) körüli értéket várt volna Batthyány I. Ádám, de ebből nem látott semmit.
Az öt sarcolatlan rab (1652–1658) még megegyezhetett fiával, Kristóffal.
A fejváltságba (1649–1658) adott öt fogoly legalább valóban hajtott hasznot a főúrnak: Palotai Abdi ugyan teljesítette Pribék János váltságdíját, de a szerencsétlen 1654 januárjában ismét fogságba esett. Pécsi Szinán esetében viszont egyáltalán nem biztos, hogy ő eljutott a hódoltságba Palotaiért. Budai Mehmed (Siófoki Haszannal együtt) valószínűleg
432 Berzencei Ahmed: Batthyány I. Ádám 1650-ben vásárolta a rabot 50 köböl búzáért (kiszámított érték: 115 Ft) Kóczó Mihálytól (248. cs. No 49. pag. 22.) vagy Akai Györgytől (248. cs. No 65. pag. 9.), esetleg mindkettőjüktől, hiszen akár együtt is foghatták a török rabot, vagy az egyik elírás.
433 Budai Boszniai Ibrahim: Hagymási János adta a törököt (249. cs. No 305. pag. 3. és 249. cs. No 307. pag. 5.) egy szőlőskertért a Vashegyen (248. cs. No 49. pag. 64.).
434 Vukovári, bukóvári, valkóvári, valkói
435 248. cs. No 49. pag. 94.: „9. Feiérvári aliter Bakavári [bukóvári] Ali Anno 1652. Ezt az rabot Zicsi [Zichy]
István uram adta egy lóért. Megholt az fogságban.”
436 Valjevó: Valjevo, Szerbia. Hegyi K.: A török hódoltság várai. i. m. 402.
437 Zrínyi Miklós kapta Ahmedet a katonáitól (248. cs. No 49. pag. 254.): „2. Valevai Amhet Eodem Anno et mense [1656. okt.] ezt az rabot is az budai nyereségből Zríni uramnak ajándékon adták az vitézek, a’ mely rabot ő Kegyelme nekünk adván, adtunk érette ő Kegyelmének egy főlovat minden hozzája tartozandó aranyas szerszámmal.” Az, hogy megérte-e I. Ádámnak ez az igen magas ár, nem derül ki, Ahmedet 1656 decemberében ugyan még följegyezték a szalonaki rabok közé, ám csak annyit tudunk még meg róla, hogy „deák”.
69 kiszabadította Rácz Pált, Berdarovics Pál438 Fekete Istók fejváltsága volt. Pesti Musztafa szpáhinak Kovács Istókot kellett volna megszabadítania, de nem derül ki, hogy teljesítette-e az alkut. Batthyány Hidvégi Hüszejnt és Siófoki Haszant eladta (1653–1654), kettőjükért mindössze 250 forintot kapott.