A váltságdíjak megoszlása korszakonként

A rabkereskedelemben szereplő áruféleségeket, az így rekonstruálható anyagi kultúrát a követelt és hozott termékek alapján tekintettem át. A források alapján három korszak váltságdíjai vethetők össze: Batthyány II. Ferenc, I. Ádám, illetve II. Kristóf és II. Ádám időszaka.⁷⁹⁷

Az első összefoglaló füzetben, a regestrumban a váltságíjakat tüntetik fel:

készpénzben,⁷⁹⁸ meghatározatlan „marhában” és meghatározott konkrét áruban. A teljes korszakban ez a három kategória a leggyakoribb.

A rabkereskedelem jelentőségét és szervezettségét jelzi az is, hogy az a század térben és időben legnagyobb kiterjedésű háborúja, a tizenöt évesnek nevezett küzdelem alatt (1591–

1606) sem szünetelt. Mintha háború sem lett volna, pedig a közbiztonság még békében sem működött, hát még a háború alatt. A sarcukat előteremteni akaró foglyok számára nyilvánvalóan még a kolduló levelek vagy a postának (kapcsolattartó rab) adott iratok sem nyújthattak biztonságot. Ennek ellenére az üzlet – az adatok tanúsága szerint – ugyanúgy működött, mint máskor.

1591-ben, a tizenöt éves háború kitörésekor hat fogoly hozott különféle árukat, 1592-ben 10 rab szállított portékát, 1593. február 22-én Segesdi Radovan rác hajtott be 15 ártányt, március 22-én Pécsi Musztafa vezetett egy 400 forint értékű lovat, június 29-én Dömötör rác hajtott hat ökröt. 1594-ben Győr, Tata és Pápa elfoglalásával a Dunántúl török megszállás alá került, tehát közvetlenül veszélyeztették a Batthyány birtokokat. 1595. szeptember 16-án és november 20-án Pesti Kászim és Ali szállított pokrócokat és lóhoz tartózó portékákat.

Ugyanebben az évben Idrisz pasa, pápai helytartó két levelet is írt Batthyány Ferencnek Alisán aga érdekében, akinek hitlevelet adott volna,⁷⁹⁹ és egy István nevű keresztény rabért posztót kért annak váltságdíjában.⁸⁰⁰ Később a keresztény rabbal küldette el a megbeszélt árut.⁸⁰¹ Még egy fogalmazvány is fennmaradt, amelyben a főúr barátságáról biztosítja a

797 1683 júniusában Kristóf kénytelen volt Kara Musztafa nagyvezírnek, illetve Thököly Imrének meghódolni, augusztusban stájer uradalmakat és kastélyokat prédált fel, szeptemberben azonban ismét udvarhű lett, végül visszakapta főpohárnoki címét és címzetes főkapitánnyá minősítették vissza (1684), a tényleges katonai jogkört fia, Ádám kapta. Varga J. János: A túlélés és az árulás mezsgyéjén. Batthyány Kristóf és Batthyány Ádám az 1683. évi hadjáratban. In: Ezredforduló – századforduló – hetvenedik évforduló. Ünnepi tanulmányok Zimányi Vera tiszteltére. Szerk. J. Újváry Zsuzsanna. Piliscsaba, 2001. 486–504.

798 Ahogy fentebb már említettem a különböző pénznemek átszámítására szolgált a kamarai forint (számítási pénz). Buza J.: A török kori Magyarország gazdaságtörténete. i. m. 161–162.

799 MOL Batthyány cs. lvt. P 1314 Missiles N^o 20714., 20716.

800 Uo. N^o 20715.

801 Uo. N^o 20717.

143 Székesfehérvárra kinevezett Mehmed szandzsákbéget (30. számú melléklet), így egészen egyértelmű, hogy háború idején is zajlott a rabkereskedelem. 1598-ban Koppányi Dervis aga abaposztót és bélést szállított II. Ferencnek. Ebből az évből is több török levél maradt fenn, ugyancsak a rabkereskedelem folytonosságát igazolva (31. számú melléklet). 1600-ból – Kanizsa elfoglalásának évéből – nincs adat sarcbeszolgáltatásra, de 1602-től kezdve folyamatos a sarcszállítás.

A regestrum (1587–1611) összesítéséből kiderül,⁸⁰² hogy a legjelentősebb a

„marhában” megadott sarc. A konkrét „marhában”, azaz áruban megadott és a meghatározatlan áruban követelt sarcok az összérték (90 000 Ft körül jár)⁸⁰³ több mint 77%-át teszik ki. Egyetlen személytől, Gzermegzy Juszuftól követeltek 400 darab kősót 1591-ben,⁸⁰⁴ egyetlenegy esetből azonban nem lehet jelentős következtetést levonni. A készpénz aránya csupán 23%.

25. diagram: A követelt váltságdíjak megoszlása Batthyány III. Boldizsár és II. Ferenc idején 1587–1611

A készpénz kategóriában az összes foglyot vizsgálva 30 személy esetében találkozunk forintban és aranyban⁸⁰⁵ megadott követeléssel (32. számú melléklet). A legnagyobb összeg, amelyet egy fogolytól követelt Batthyány II. Ferenc: 3 000 Ft, a legkisebb pedig mindössze 100 Ft. Mindenesetre, ha csupán a készpénzt vennénk figyelembe, nem beszélhetnénk a rabtartás jelentős anyagi hasznáról, ugyanis a 26 000 forintot még el kell osztanunk az évek számával, azaz 24-gyel (1587 és 1611 közötti adatokat tartalmaz a sarclista), és ez azt jelenti,

802 A követelés gyakoriságát úgy számoltam, ki, hogy megvizsgáltam, egy-egy követelésfélének a gyakoriságát, így 128 alkalommal 74 esetben (ez kb. 78 főt érint) jegyeztek föl bármiféle követelést a regestrumban.

803 Kiszámított érték.

804 248. cs. N^o 1. pag. 39.

805 Horváth T. A.: A magyar aranyforint értékváltozása. i. m. 33–50. Az aranyforint értéke 1600–1614 között 175–200 dénár között ingadozott, a felső értékkel, 200 dénárral számoltam.

23% 58%

18%

1%

meghatározott áru készpénz

meghatározatlan áru kősó

144 hogy évente mindössze 1 200 Ft-tal számolhatnánk. Ráadásul itt csak a követelt és nem a megkapott összegről van szó.

Mindez csupán a készpénzben megadott váltságdíjra vonatkozik, és az is lehetséges, hogy ez a sarclista hiányos, bár a forrás készítője láthatóan törekedett a pontos számbavételre.

A regestrum vizsgálata egyértelműen bizonyítja, hogy a készpénznél sokkal fontosabb volt a

„marha”, azaz valamilyen árucikk.

A XVII. században két újabb kategória jelent meg a sarcok között: a keresztény rab és a kősó.⁸⁰⁶ Batthyány I. Ádám a feljegyzések alapján 1641 és 1658 között (17 év alatt) 46 esetben (8,5%) követelt keresztény rabot fejváltságban (33. számú melléklet), ezzel 62 keresztény foglyon segíthetett volna.⁸⁰⁷

26. diagram: A követelt váltságdíjak megoszlása Batthyány I. Ádám idején 1640–1658

A meghatározatlan árut I. Ádám idején már nem „marhaként”, hanem „portékaként”

tartották számon. 1641 és 1657 között 44 esetben (7,9%) jegyeztek föl ilyen sarcot. 16 év alatt több mint 68 000 forintot várt a főkapitány, ez évi 4 000 forintot jelentett volna, ha befolyik.

Kősót 101 alkalommal (18,2%)⁸⁰⁸ követelt a főúr. 1641 és 1657 között összesen 71 655 darab kősót kellett volna a raboknak beszállítaniuk, ennek a kiszámított értéke alapján évente 4 400 forintnál több jövedelem lett volna. Az összkövetelés 71,3%-a meghatározott vagy meghatározatlan áru, azaz a leggyakoribb váltságdíj továbbra is a portéka.

Batthyány I. Ádám rabjainál 112 esetben⁸⁰⁹ (20,2%) találunk készpénzkövetelést (34. számú melléklet), tehát ez az arány nagyon hasonlít a korábbihoz. A nagyságrend azonban eltérő, hiszen a főúr 1640 és 1658 között (18 év alatt) több mint 200 000 forintot várt volna rabjaitól, ez évente 11 000 forintnál is magasabb bevétel lett volna. A szórás is

806 555 alkalommal 184 esetben (ez kb. 228 főt érint) jegyeztek föl bármiféle követelést I. Ádám idején.

807 37 török férfi (79%), egy török nő (2%), 19 rác férfi (19%).

808 73 török férfi (72%), öt török bulya (5%), 23 rác férfi (22%) és egy rác asszony (1%).

809 81 török férfi (72%), öt török bulya (4%), 22 rác férfi (20%) és négy rác asszony (4%).

45%

20%

18%

9%

8%

meghatározott áru

készpénz kősó

145 nagyobb, hiszen a korábban már a rabvásárlás és a sarcalku témájánál emlegetett, kiemelkedően magas értékű konstantinápolyi emíntől és agától Ádám gróf 10 000 tallért, azaz 15 000 forintnyi értéket várt, míg egy szerencsétlen dadai ráctól mindössze 50 forintot követelt. Igaz, az utóbbiról biztosan tudható, hogy teljesítette is.⁸¹⁰

Batthyány II. Kristóf és II. Ádám korszakában⁸¹¹ a fennmaradt források szerint továbbra is az árukövetelés a legmagasabb: 73,4%, a készpénzkövetelés aránya is kifejezetten magasnak tűnik a korábbi időszakokhoz képest: 26,6%.⁸¹²

27. diagram: A követelt váltságdíjak megoszlása Batthyány II. Kristóf és II. Ádám idején 1676–1690

II. Kristóf és II. Ádám 66 személytől 62 esetben⁸¹³ követelt készpénzt (35. számú melléklet). Az összeg meghaladja a 31 000 forintot, ez évente (1676–1690) több mint 2 200 forint lett volna, ha befolyik.

Ha már a befolyt készpénzt vizsgáljuk sokkal kedvezőtlenebb a kép. II. Ferencnek 23 év alatt 10 rab több mint 5 000 forintnyi készpénzt⁸¹⁴ (36. számú melléklet) biztosan szállított vagy küldött (ez csupán évi 230 forint), az összegek azonban nagyon eltérők. Majdnem 3 000 Ft-ot egy török asszony (bulya) teljesített, Koppányi Kara Hüszejn ugyancsak jelentős summát szerzett a főúrnak, amely meghaladta az 1 000 forintot, így a további nyolc rab alig gyűjtött többet 1 000 forintnál.

810 Dadai Milovant a rabnyilvántartó könyvben találjuk meg, a régi rác rabok között, ő teljesítette is sarcát (248. cs. N^o 49. pag. 268.)

811 1676 és 1690 közötti iratok maradtak fenn.

812 233 alkalommal 83 esetben (ez kb. 89 főt érint) jegyeztek föl bármiféle követelést II. Kristóf és II. Ádám idején.

813 Csupán egyetlen rácot találunk a rabok között (2%), az összes többi török férfi.

814 1607-ben a dél-dunántúli főkapitányság (a Kanizsával szembeni végvárak) katonáinak havi zsoldja 21 966 Ft, évi zsoldja 263 592 Ft kellett volna, hogy legyen. Benda Kálmán: A magyarországi végvári vonal fenntartásának költségei a XVII. század elején. In: Magyarországi végvárak a XVI–XVII. században. Studia Agriensa 3 Eger, 1983. 53.

39,9%

26,6%

25,8%

7,7%

meghatározott áru készpénz kősó

meghatározatlan áru

146 I. Ádámnak 16 év alatt 45 rab hozott majdnem 20 000 forintot (37. számú melléklet), ez meghaladja az évi 1 200 forintot,⁸¹⁵ tehát csak a készpénzben beérkezett összeg jóval magasabb, mint a korábbi időszakban.⁸¹⁶ A készpénzt gyűjtő rabok között találunk magas rangú török férfiakat, szegényebb török asszonyt és még szegényebb rác férfiakat és nőket. A legmagasabb összeget a már sokszor emlegetett Pécsi Redzseb szpáhi szállította,⁸¹⁷ több mint 3 700 forintot. Kaposvári Ali bég is jelentős készpénzzel, több mint 3 300 forinttal gazdagította a főkapitányt, rögtön első útjával háromféle tallérral,⁸¹⁸ garassal,⁸¹⁹ sőt arannyal is: „Imperialis⁸²⁰ tallért N^o 200, gerécsi [gréci]⁸²¹ tallért N^o 132, 29 aranyat, facit tall. N^o 58, garasul mindenikre 33 garast számlálván tall. N^o 18, vagdalt⁸²² tallért N^o 28.”⁸²³ Az 1654.

február 1-jén készített memoriáléban jegyezték fel, hogy Kanizsai Sípos Ali készpénzt hozott két németújvári rab váltságdíjában: „1. Pécsi Recsep Iszpája köldött ki készpénzt: gereczi tall. 114, egyik fontos volt, közönséges tall. 147, vagdalt tall. 57, fertályos tall. 15, aranyol 83 teszen tall. 166, summatim tall. 499, még volna híja tall. 1, de megvan az is. 2. Kanizsai Barbéli Musztafa köldött ki készpénzt: gereczi tallért 38, közönséges tallért 39, egyik rossz volt, vagdalt tallért 8, aranyot 30, tallér 60, summatim tall. 145.”⁸²⁴ A rácok közül Dadai Mikula ugyan 16 alkalommal is hozott készpénzt a főkapitánynak, de összesen sem érte el a 400 forintot. Az egyszerre beszállított készpénz mennyisége 3 forinttól 67 forint 50 dénárig

815 Közben 1619-1623-ban és 1623-1626-ban a rossz minőségű délnémet, osztrák, brandenburgi és főként sziléziai váltópénzek (polturák) miatt komoly inflációval, pénzromlással kell számolnunk. Vö. Buza János:

Kipper-pénzek a mérlegen. Az 1620-as évek inflációjának két szakasza. Századok 134(2000) 881–912.; Vö.

Buza János: Még egyszer a polturákról. Pénztörténet tévutunkról helyes irányba. Századok 142(2008) 967–997.

816 A valóságosan befolyt összeg egészen biztosan magasabb, de az iratokban csupán ezeket az adatokat találtam.

817 J. Újváry Zs.: „Az szegény anyámat immáron teljességessen megemészti az sok siralom.” i.m. 102–130.

818 Buza János: A stájer és a tiroli tallérok forgalma a hódoltságban. In: A numizmatika és a társadalomtudományok, VI. konferencia Székesfehérváron 2004. 24–26. Székesfehérvár, 2007. 137–148.; Buza János: Az Oszmán Birodalom monetáris válságának magyarországi hatása. Numizmatika és társadalomtudományok III. Nyíregyháza, 1999. 229–239.

819Nemcsak magyar garas, hanem osztrák, stájer, stb. 3 krajcáros is lehetett, ezeket németül is „Groschen”-nek hívták, s a Nyugat-Dunántúlon átvették a köznyelvi nevüket. Az „ötös garas” 1625 után szintén a 3 krajcáros is lehetett, ui. 1 krajcár = 1,66 magyar dénár, így 3 x 1,66 = 4,98 magyar dénár, azaz 5 dénár. Vö. Huszár L.: Pénzforgalom és pénzértékviszonyok Sopronban. i. m. 55.

820 Császári, császáros, imperiális tallér, illetve Reichstaler. Vö. Buza János: A tallérnevek néhány csoportja.

Adalék a 16–17. századi Magyarország pénzneveinek történetéhez. Századok 140(2006) 1024.

821 A „gréci”, azaz stájer tallérokat 10, 15 dénáros felárral fogadták el a hódoltságban az adó befizetésekor az 1620-as évektől az 1640-es évek közepéig. Vö. Buza J.: A tallér és az aranyforint árfolyama. i. m. 73–108. Az 1620-as évek pénzrontási hulláma után is népszerűek maradtak a stájer („gréci”) és a tiroli tallérok, mivel a grazi verde termékeinek minőségét nem rontották annyira durván, mint számos kipper-veretét. Buza János: A tiroli tallérok hódoltsági és erdélyi sikerének titka. In: A VIII. Numizmatikai és a Társadalomtudományok Konferencia. Szeged, október 7-8-9. Nagy Ádám – Ujszászi Róbert, Szeged, 2011. 105–116.

822 A „vagdalt” tallér = szeges tallér (szögletes, nem kerek, mert nem vágták körbe!), numizmatikai hivatalos neve: csegely; Erdélyben igen gyakori volt. Buza János szíves közlése. Vö. Horváth T. A.: Régi magyar pénznevek. Numizmatikai Közlöny 52–53(1953–1954.) 13–21.;Vö. Buza János: Bethlen Gábor „kopasz”

tallérjai. Numizmatikai Közlöny 104–105(2005–2006.) 89–92.; Vö. Buza J.: A tallérnevek néhány csoportja. i.

m. 1021–1044.

823 249. cs. N^o 299. pag. 44.

824 249. cs. N^o 354.

147 terjedt az egyszerre beszállított készpénz mennyisége. Egy másik rácnál, Fehérvári Mihálynál találunk még egy különleges bejegyzést: „vettek el tűle purdi-pénzt⁸²⁵ fl. 55, hogy az falukra jó pénzt váltott rajta.”⁸²⁶

II. Kristóf és II. Ádám alatt kifejezetten magas készpénzösszegeket találunk (38.

számú melléklet), meghaladja az évi 2 400 forintot, de nem szabad figyelmen kívül hagyni az 1660 után lezajló inflációs folyamatot. Ennek ellenére –vagy pont ezért – van példa arany (dukát) és tallér behozatalra. Az is gyakori, hogy a rabok maguk a hódoltságban maradnak, és másokkal küldik ki a váltságdíjukat. A pénzek fajtáit szintén gyakran feltüntetik: „Az kik sarcot küldöttek: [1.] Sain [Sáhin] aga küldött kétezerháromszáz aranyat és háromszáz arany ára libra, maradt hátra százötven. 2. Pécsi olaybék [alajbég] küldött ezerkilencven aranyat és kétszázötven arany ára librát, […] ötszáz arany maradott hátra. 3. Kis Oszmán Fejérvári küldött ezerszáz tallért, mind librapénzül,⁸²⁷ […] 4. Hosszú Oszmán Fejérvárj hatszázötven tallért küldött, […] 5. Nitrovicsaÿ⁸²⁸ kis koszos gyermek küldött kétszáz aranyat […]

6. Landorfejérvári Hocsa [nándorfehérvári hodzsa] hátramaradott sarcában küldött háromszázötven tallért […], még hátramaradt most is ötven tallérral és huszonöt papiros skófiommal. 7. Zozarobesai Ali küldött ötszáz tallért, librapénzt […], maradt hátra ötven tallér, partékát nem tudjuk mennyi. 8. Két Manok⁸²⁹ küldöttek négyszáz aranyat, ennek az postája szállott [megszállott a helységben] Szent Gróton,⁸³⁰ alkudt meg Nagyságoddal harmadfél [250] tallérban, küldött meg sarcában százharminc tallért, librapénzt, az többi hátramaradt. 9. Kanizsai Csoszo, pécsi olaybék [alajbég] postája küldött száz tallért. 10. Pesti Becsér [Besir] küldött száz tallért, maradt sarcában hátra ötven forint. […] Item az Szent Gróti bulya Siklósi dezdár által küldött tíz aranyat. Item Siklósi dezdár [dizdár]⁸³¹ aga is az maga és gyermeki sarcában hozott kétszáz aranyat.”⁸³²

„Vziyaý Csafar [uzsicei⁸³³ Dzsáfer] megküldötte készpénzül az sarcát, ötös garasul négyszáz tallért. Ezen maradt maga. Nemcziý Amhet [nemcsei=németi⁸³⁴ Ahmed] küldött

825 A szakirodalom állásfoglalása szerint török pénz lehetett. Azonosítása még megoldatlan, további kutatást igényel. Buza János szíves közlése.

826 249. cs. N^o 299. pag. 38.

827 A „libra pénz” azt jelenti, hogy a garasnál is kisebb – vegyes összetételű –, váltópénzeket, az igazi „aprót”

nem számlálták meg, hanem mérlegre tették, s „font-számra” (libra = font) állapították meg értékét. Buza János szíves közlése.

828 Mitrovica: Szerbia

829 Manó, törpe?

830 Szentgrót a németújvári Batthyány uradalomhoz tartozott. Nagy E.: Magyarázatok a „Legnagyobb földbirtokosok a Habsburg-királyi Magyarországon 1630-40-es években” c. térképhez. i. m. 200.

831 Dizdár: várkapitány, Hegyi K.: A török hódoltság várai és katonasága. i. m. 362.

832 249. cs. N^o 294. pag. 1–3. Az irat év nélküli, Iványi Béla kézírásával szerepel az iraton, hogy 1650 körül készült, viszont a dizdárt, Durmist, Kanizsai Ibrahimot és Sábánt is megtaláltam egy 1688 májusában készült iratban (249. cs. N^o 417. pag. 1–2.), így egészen biztos, hogy 1688-ban vagy még később készült a feljegyzés.

833 Uzsice=Užice, Szerbia

148 százötven forintot ötös garasul, száz forint ára szattyánt, maga bennmaradott. Szalonakra hozták az szattyánt. […] Baba Haszan ott benn maradott, küldött sarcában kétszáz tallért ötös garasul, […] Iknár Oghli szabó [Ihtijár szabó fia] még taval ott benn maradott, küldött az lóért hetven tallért ötös garasul. Sahin aga küldött aranyul százat, ötös garasul százötven forintot. Pécsy Olai Bék [pécsi alajbég] küldött most százhúsz tallért ötös garasul, […]

Szemendri Ibrahim Hocsa [hodzsa] küldött […] ötven tallért garas pénzül. […] Cserbazia [cseribasi] nyolcszáz tallér volt a sarca, küldött ötszáz tallér ára ötös garast […]”⁸³⁵

A három korszak összevetése alapján egyértelműen az utolsóban II. Kristóf és II. Ádám idején (1676–1690) volt a legjelentősebb a készpénzforgalom, sőt ebben az időszakban – még a csekély fennmaradt adatok alapján is – kiemelkedőnek tűnik a készpénzbevétel.

A XVII. század végén keresztény rab követelésére ugyan nem találtam példát, ám a kősókövetelés kifejezetten magas maradt: 26,6%, 60 esetben vártak több mint 22 000 darab kősót. Kanizsai Hüszejnnél még azt is megadták, hogy darabonként 80 fontosnak kellett lenniük, és ő teljesítette is a váltságdíját.⁸³⁶

Összességében megállapítható (11. számú táblázat), hogy mindhárom korszakban a portéka, azaz valamilyen áruféleség a leggyakoribb követelésfajta. A korai időszakban ez a legmagasabb, és valóban a leggyakoribb is, hiszen I. Ferenc idején a hozott javak jelentős része ugyancsak a konkrét árucikk (92%), ahogy a rabok I. Ádámnak és II. Kristófnak, ill.

II. Ádámnak is leggyakrabban meghatározott árut szállítottak. A készpénzkövetelés mindhárom időszakban 20% fölötti, ennek – a hozott áru alapján megállapíthatjuk – csupán töredéke folyt be. A meghatározatlan áruféleségeknél („marha”, „portéka”) valójában csak az értékeket jegyezték fel, azaz a rab által szállított árunak nem a fajtája volt a lényeges, hanem a minősége, a megadott forint- vagy tallérértéknek kellett megfelelnie. A kősókövetelésre II. Ferenc idején fentebb jelzett egyetlen adatot találtam, de később annál népszerűbb lett, olyannyira, hogy I. Ádám olykor már nem is akarta elfogadni,⁸³⁷ hanem helyette másféle árut követelt, a hozott áruk között így is kifejezetten gyakori a „fehér arany” nemcsak az ő, hanem utódai idején is. Habár keresztény rabot II. Ferenc regestrumában nem találunk a váltságdíjak

834 Nempti

835 249. cs. N^o 294/a. pag. 1–3. A fentihez hasonló a helyzet, az adatok alapján ezt gondolom a későbbi memoriálénak, ugyancsak 1688 után kellett keletkeznie.

836 249. cs. N^o 412. pag. 2.: „8. Kanizsai Huszain az Úr ő Nagysága rabja, annak az sarca kűsó N^o 1 000, az penig mind 80 funtos legyen, készpénz tallér N^o 100, párducbűr N^o 1. Ez minden sarcát meghozta.”

837 Türbéki Piri aga 1648 szeptemberében 300 darab kősóval ígért többet sarcában, erre a válasz (249. cs.

N^o 188.): „Ez, amit ígér csak sókkal, semmi, adjon valami négyezer kila [100 000 kg] búzát s rozsot, azután utat mutatunk szabadulásában.” Végül mégis több mint 1 000 db kősót (is) kellett volna hoznia váltságdíjában (249. cs. N^o 299. pag. 27.), és 789 db-ot biztosan be is szállított.

149 között, mégis tudjuk, hogy már a korai időszakban is létezett a fejváltság,⁸³⁸ az igaz, hogy ennek jelentősége I. Ádám idején nőtt meg, és ezt a történelmi helyzet kényszerítette ki.

11. táblázat: A követelt áruk százalékos megoszlása korszakonként

korszakok készpénz

In document Rabkereskedelem és anyagi kultúra a XVI–XVII. (Pldal 142-149)