a A behajtott élő állatok fajtái és értéke

A meghatározott áruk csoportját két részre bonthatjuk: a használati cikkekre, és élő állatokra, ez utóbbiak száma nem nagy, de értékük annál jelentősebb. Ezeket a jószágokat II. Ferenc saját udvartartásában használta fel, illetve adott esetben ezzel fizette ki embereit.

Az ártányokat, miként már fentebb említettem, Segesdi Radovan rác rab szolgáltatta be. A legtöbb ökröt ugyancsak egy rác hozta: 1591 és 1593 között Rácz Dömötör 80 jószágot hajtott be a főúrhoz, a többit viszont négy török hozta.

18. táblázat: A hozott élő állatok fajtái és értéke 1587–1610

állat állat/db összesen/Ft db/kam. forint ártány 15 37,5 2,5

ökör 153 1 396 6,5–8,25

öszvér 1 30 30

ló 20 7 065 55–1 000

összesen 8 528,5⁸⁹⁸

I. Ádám idejéből jóval több adat maradt fenn. Öszvért ugyan nem találtam, de 400 juhot igen: „1. Keőni Novák, 2. ennek öccse Wiun adtak sarcokban juhot bárányostul N^o 200.

895 Ugyanebben az időszakban a késmárkiak és a lőcseiek határozata szerint a kockajátékért és a dohányzásért is 2 tallér büntetés járt. J. Újváry Zsuzsanna: Polgári házasság és erkölcs a XVI–XVII. században. In: Ámor, álom és mámor. Szerk. Szentmártoni Szabó Géza. Universitas Kiadó, Bp. 2002. 74. A dohányzás fajtái közül:

felszippantás, „tubákolás” (füstölés és rágás), bagózás, az első kettő volt eredetileg népszerűbb. A XVI–XVII.

században annak ellenére hódítja meg az egész világot, hogy a kezdetekben szigorúan tiltották az európai országokban, de pl. Kínában is. F. Braudel: Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus XV–XVIII. század. 265–

268.

896 249. cs. 294. pag. 1.

897 Budai Ali cselebi hagyatékában (1587) többféle fegyver is előfordul, így handzsár (görbe pengéjű szúró fegyver) és 16 bїčaq (kard méretű ütőfegyver) is. Fekete L.: Egy vidéki török úr otthona. i. m. 94–95.

898 Kiszámított érték.

164 3. Keőni Milován, 4. Keöni Orid, egyek adtak sarcokban […] juhot bárányostól N^o 200.”⁸⁹⁹ Az ártányokat természetesen ekkor is rácok hajtották be, tízet Dadai Milos, az összes többit Mikola. Az ökröket ugyancsak dadai, igali, kanizsai, kéri, örsi rác férfiak és nők szolgáltatták be. A főúr az állatokat szintén az udvarában használta fel, az élelmiszerellátás kiegészítésén kívül fizetési eszközként, sőt gyakran el is adta a felesleget.

19. táblázat: A hozott élő állatok fajtái és értéke 1641–1658

állat állat/db összesen/ kam. forint db/kam. forint

ártány 111 222 2

juh 400 600 1,5

ló 44 13 109,5 22–600

ökör 235 3 327 4–16

összesen 17 258,5⁹⁰⁰

A korszak mindennapi vagy luxus közlekedési eszközéről, a lóról már a követelt árucikkeknél is volt szó (20. táblázat). A lovak száma és felszereltsége tulajdonosuk rangját és gazdagságát is jelképezte, hétköznap egyszerűbb, kevésbé díszes szerszámokat használtak, az ékkövekkel díszített, aranyozott lószerszámokat csak különleges alkalmakkor vették elő.⁹⁰¹ II. Ferencnek összesen húsz lovat hajtottak be, a legértékesebbet egy kethüdá 1605 márciusában: „Vilo Memÿ Kÿhaÿa […] 1605. Martii annak utána hozott egy lovat, […] pro fl. 1 000.”⁹⁰² A legdrágább természetesen az ún. „úrnak való főló” volt, gyakran minden szerszámával együtt, ez akár 1 000 Ft-ot is érhetett, de az átlagértékük ennél jóval alacsonyabb: 300–400 Ft volt. Kivételnek számít, hogy egy kimagasló értékű 500 Ft-os lovat egy rác rab hajtott, hiszen az ilyen értékes jószágokat általában csak a gazdagabb törökök tudták beszerezni, vajon hogyan juthatott a jószághoz? Lovat is kifejezetten nehéz volt szerezni, hát még értékeset, általában többször is járt a hódoltságban egy-egy rab, mire nagy nehezen hozzájutott a drága jószághoz. Ha nem volt gazdag török támogatója Rác Dömötörnek – akinek utólag meg kellett szolgálnia, ill. fizetnie, az adott segítséget –, vagy nagy, segítőkész és tehetős családja, akkor elég valószínű, hogy szerezte, azaz lopta az adott jószágot. A legalacsonyabb értékűek az ún. paripák voltak: 55 és 100 Ft között. A fennmaradt iratok alapján egyértelmű, hogy a paripa szóhasználat, a kevésbé értékes állatok mellett található, a herélt ló tehát a mesékkel ellentétben, a XVI–XVII. században sokkal kevésbé volt közkedvelt, ahogy ezt Mehmed szerdahelyi bég (?)⁹⁰³ leveléből is kitűnik, amit 1572.

899 248. cs. N^o 49. pag. 268.

900 Kiszámított érték.

901 Pásztor E.: Oszmán-török textilemlékek. i. m. 40.

902 248. N^o 1. pag. 66.

903 A név és a tisztség tisztán olvasható a forrásban, a szolgálati hely viszont nem. Szerdahely a szekszárdi szandzsák várai közt szerepel, egy palánkvárról van szó, eléggé kétséges tehát az olvasat. Vö. Hegyi K.: A török hódoltság várai és várkatonasága. i.m.; 362. 96–97., 1162.

165 november 5-én írt Thuri Márton veszprémi főkapitánynak: „Viszont én ismeg egy jó lovat küldenék az fegyverderekakért⁹⁰⁴ minden szerszámával. Azért én mastan az te Kegyelmed [Thuri Márton veszprémi főkapitány] levelére illyen feleletet teszek, úgy emlékezem felőle, hogy ennek előtte is írtam vala Kegyelmednek felőle, az mi hatalmas fejedelmünk [szultán]

mely nagy tilalmát vetette volna az lókiadásnak. Mastan is ugyanazért írhatom Kegyelmednek az tilalom felől, hogyha az fegyverderekak mind merő tiszta aranyból csináltok volnának is, te Kegyelmed énnekem beküldenéje ide [hódoltságba], énnekem arra nem volna merészségem, hogy nemhogy jó lovat, de csak egy paripát is ki mernék küldeni az fejedelem tilalma ellen, mert fejemmel játszó ember volnék. Mastan sem marháért, sem rabok váltságáért nem szabad még csak kocsis lovat is innét kiadni. Azért jó barátom, az Te Kegyelmed kedvét, sem az rabokét a lókiküldés dolga felől nem merjük teljeséteni. Továbbá aminemő főlovat kívánna Kegyelmed, hogy mi innét Battyány Boltisárnak kiküldenénk az fegyverderekakért, hogyha az mi kezünkbe ollyan főló akadhatna, ki kedvem szerint való, kedves ló lenne, én nemcsak két fegyverderekat adnék afféle jó lóért, de tizet is. Mert afféle kedves ló, kivel ember egy országbeli fejedelem előtt dicsekedhetik, nem minden istállóban találtatik, és ahol vagyon, onnét nehezen adják ki.”⁹⁰⁵

A legértéktelenebb egy segesdi török váltságdíjának a részeként szerepel: „Segėsdÿ Muztafának az ű sarca […] 1590. 17. Martii hozott egy paripát pro fl. 55.”⁹⁰⁶ Természetesen 55 Ft egyébként nem számít kis összegnek, főleg egy szegény ember életében, csupán a főlovak egészen más kategóriába tartoztak. Ehhez hasonló különbséget most is tapasztalunk, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy versenylóról vagy igavonóról van szó, vagy ha már a közlekedési eszközöknél tartunk, egészen szélsőséges kategóriákat találhatunk manapság is az autómárkák között. A lovak összértéke ugyancsak jelentősnek mondható: több mint 8 000 forint, na, persze ez 12 év alatt érkezett be a főkapitányhoz.

20. táblázat: A hozott lovak értéke és minősége 1588–1610

megsarcolt rab a ló minősége db érték/kam.

forint Bajrám bég (Baÿran) minden szerszámával: pányvástul, ezüstös kötőfékével,

ezüstös hámaljával, aranyas pallosával 1 1 000

Vilo Memi kethüdá (Vÿlo Memÿ tihaja) ismeretlen 1 1 000

Valpói Mehmed szpáhi (Valpoÿ Mehemot) a két aranyas paplannal együtt 1 1 000

Vilo Memi kethüdá (Vÿlo Memÿ tihaja) ismeretlen 1 800

Segesdi Ahmed kovács (Segesdÿ Amhath

Koach) ismeretlen 2 800

904 Fegyverderék: lemezvért, páncél. Erdélyi magyar szótörténeti tár. Szerk. Szabó T. Attila. III. Kriterion Kiadó, Bukarest, 1982. 765.

905 MOL Batthyány cs. lvt. P 1314 Missiles N^o 30809. Kiemelés tőlem.

906 248. cs. N^o 1. pag. 27. Ezzel meg is szabadult a rab, igaz, II. Ferenc 45 forintot elengedett a váltságdíjából.

166

Rác Dömötör (Rath Deomötör) ismeretlen 1 500

Vilo Memi kethüdá (Vÿlo Memÿ tihaja) ismeretlen 1 400

Pécsi Musztafa (Pechÿ Mwztafa) ismeretlen 1 400

Gzermegzÿ Jwzwf (Juszuf) fékestül, nyergestül 1 400

Segesdi Ahmed kovács (Segesdÿ Amhath

Koach) ismeretlen 1 300

Segesdi Pismis Ali (Segösdÿ Pismis) ismeretlen 1 300

Segesdi Musztafa (Segösdÿ Muztafa) ismeretlen 1 250

Bajrám bég (Baÿran) három vég vont aranyért 1 210

Barom Ali (Alÿ) ismeretlen 1 200

Bajrám (Baÿorom) ismeretlen 1 150

Ibrahim deák (Ibraÿm) ismeretlen 1 110

Bozno paripa 1 100

Babócsai Kis Veli (Babolchaÿ Kÿs Velÿa) ismeretlen 1 100

Segesdi Musztafa (Segösdÿ Muztafa) paripa 1 55

összesen: 19 eset 20 8 075

I. Ádám idején (1641–1658) megkétszereződött a mennyiség, 42 alkalommal jegyeztek fel 44 lovat (42. számú melléklet), ezeknek a kiszámított értéke meghaladja a 13 000 forintot. Az értékek igen szélsőségesek az értékek: a legmagasabbat a szigetvári szpáhinál találjuk. „Szigetvári Huszain etc. […] Die prima mensis Julii [1657] hozott sarcában egy vöröspej lovat minden szerszámostul, vettök el tűle pro tall. 400.”⁹⁰⁷ Az ebből az iratból nem derül ki mennyi nehézség, könyörgés árán sikerült hitelt kérnie a szigetvári szpáhinak, hogy abból megvehesse a jószágot, amire a főkapitány fia (II. Kristóf vagy I. Pál?) áhítozott, erről Kanizsai Ahmed alajbég leveléből tudunk: „[…] ím azért Nagyságodnak egy jó lovat küldtem egészséges friss aranyos szerszámmal. Ím azért az szegény Husszain mondotta, hogy az Nagyságod fia igen kérte, hogy egy jó lovat hozzon néki, aki jó ugró, jó futó, arra való nézve Nagyságod is mondotta az Husszainnak, mikor az asztal fölött [?] volt Nagyságod, csak hozza meg, Nagyságod megadja az árát. Ím azért mindeddig futott-fáradott, hogy egyet, jót talált szegény, de bizony drágán vette szegény, hitelben, még föl sem akarták adni neki. Nékem kezemet, lábomat csókolta, úgy lettem kezes a’ lóért, mert abbúl is nem akart Nagyságodnak hazudni, minthogy megfogadta igazat is akart mondani, azért, ha Nagyságodnak és az Nagyságod fiának tetszik, adja meg Nagyságod az árát, ha penig nem tetszik, hozza vissza, mert itt is sok adósságban van, onnan megszabadulván, itt ismeg kalodában teszik, ha az ló árát meg nem hozza.”⁹⁰⁸

A XVII. században tovább romlott a közbiztonság, és nemcsak a végvidéken portyázó török és magyar vitézek, hanem a váltságdíjukat gyűjtő török, rác és magyar rabok

907 Uo. pag. 52.

908 249. cs. N^o 395.

167 garázdálkodása miatt is.⁹⁰⁹ A lótolvajok száma csak nőtt, és ez alól sem volt kivétel egyik oldal sem. Természetesen az értékesebb lovakat ebben a korszakban is a tisztséggel, a vagyonnal rendelkező törökök szolgáltatták a főkapitánynak, az értéktelenebb paripákat viszont jórészt – a korábbihoz hasonlóan – a rácok. A legalacsonyabb forintértéket egy fehérvári rác mellé jegyezték fel: „Feiérvári Rács Gyurkó […] 14. úttal hozott […] Item 1 paripát pro fl. 22.”⁹¹⁰ Ennél is kevesebbet érhetett a Kanizsai Gyurica által hajtott jószág:

„Kanizsai Juricsa […] 3. úttal hozott egy paripát kűsóért pro N^o 14.” Amint ezt már többször hangsúlyoztam, nem véletlen, hogy a kora újkorban ennyire fontos árucikk a ló, hiszen ez volt a legfontosabb közlekedési eszköz, a katonák sem nélkülözhették, igavonó állatként szintén hasznosították, de lehetett fizetési eszköz vagy ajándék is. Mindez persze attól is függött, milyen értéket képviselt az adott jószág, milyen volt a felszereltsége; pompás lószerszámok maradtak fenn, nyilván ezeket nem tették rá akármilyen rossz gebére. A főúr tekintélyét emelte a nemes és szép állat éppúgy, mint a gazdagon díszített, türkizzel kirakott lószerszám, fényes lótakaró, ünnepi alkalmakkor, esküvőn, temetésen, országgyűlésen vagy a bécsi udvarban reprezentált ezekkel, ahogy egy-egy közéleti eseményen napjainkban sem mindegy, hogyan jelennek meg a társadalmi elit tagjai.

II. Kristófnak egy koppányi rab, aki meg is szabadult,⁹¹¹ már csupán két rác paripát hozott, lovakról nincs későbbi adat. Úgy tűnik, a jószág kiemelt szerepe a váltságdíjban Batthyány I. Ádám halála után véget ért. Utódai talán nem rajongtak annyira a gyönyörűen felszerszámozott, gyors futású pompás török, ill. arab lovakért, és persze a történelmi körülmények is egyre nehezítették nemcsak a beszerzést, hanem az állatok behajtását is.

In document Rabkereskedelem és anyagi kultúra a XVI–XVII. (Pldal 163-167)