e A készpénzért vásárolt rabok etnikuma

A legértékesebb rabok több száz vagy akár több ezer forintot is értek, és ez csak a vételáruk volt. A főkapitány a legtöbbet, 3 700 Ft-ot Kiskomáromi Somodori Jánosnak és Kanisai Rácz Farkasnak adta Kaposvári Mehmed aga fiáért, Ahmedért, akit végül 4 000 forint értékért adott tovább Sárkány Jánosnak 1654-ben.

A legalacsonyabb érték is igen elgondolkodtató; a főúr Bosoki (Bozsóki) Gyurkónak csupán 20 forintot adott Ali bégért 1656-ban. Egy bégért ez az összeg nagyon kevésnek tűnik,

87 az eladó nevéből egyértelműen kiderül, hogy egyszerű legény volt, s ez a pénz számára nagy értéket jelentett. De lehetett ez előleg, vagy a főkapitánynak egyébként is kötelezően járó főrab. Ebben az esetben a 20 forint csupán nagylelkű ajándék volt.

Az átlagos vételár 270 forint, két rab éppen ennyibe került (1646): Váli Csolna (Csonka?) Ibrahim⁵⁵⁷ és Palotai Dobricsáni Musztafa.⁵⁵⁸ Az előbbit két hadnagyától Palonyai és Teveli Istvántól vásárolta a főkapitány, az utóbbihoz az veszprémi kótyavetyén jutott hozzá. A főúr mindkettővel megalkudott, és lett is ebből bevétele. A leggyakoribb vételár egy török rabért 100 forint volt (37 esetben, 15%). Fehérvári Juszufnak is ennyi volt a vételára, akit I. Ádám 1646-ban Veszprémi Kovács Istvántól vásárolt, ám a fehérvári török csupán 1659-ben lett Török Péter⁵⁵⁹ fejváltsága. El is indult a magyar vitézért, de az iratokból nem derül ki, hogy végül kiszabadította-e.

Egyértelmű, hogy a vételár értéke nem feltétlenül a rabok, sokkal inkább az eladók helyzetét tükrözi. A főkapitány egyszerű legényeitől könnyebben és olcsóbban szerzett rabot, mint tapasztalt, sokat látott hadnagyaitól, a kótyavetye pedig eleve árverés volt, ahol mindenki jutányos áron vásárolhatott a zsákmányból, a rang előnyeit a főkapitány és tisztjei természetesen ebben a helyzetben is kihasználták.

92 esetben sikerült kiszámítani az alku értékét; a főúr összesen több mint 350 000 forintot várt, ez a rabokért kiadott összeg 12-szerese. Teljesítés viszont csak 59 esetben található; a bevétel alig haladja meg a vételár 5,5-szeresét, 73 000 forintot (kiszámított érték).

A rabkereskedelem jelentős részét tehát a készpénzért vett törökök tették ki, illetve közöttük találjuk a legértékesebb rabokat is. A fentieket erősíti ez az adat is; a főúr muszlim rabjaitól szeretett volna komolyabb nyereséget, és az is egyértelmű, hogy 5,5-szeres szorzó már komoly hasznot jelentett volna.

Ha a tisztséget (22. számú melléklet) vizsgáljuk – már akinél feljegyezték –, akkor a legmagasabb vételár 1 500 Ft volt: ennyit ért egy-egy aga (Konstantinápolyi Mahmud Iszmail), bég (Kaposvári Ali) és egy szpáhi (Fehérvári Iljász). Egyébként sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a tisztség vagy pusztán csak az határozta volna meg a rab értékét. A 11 agából 6 esetben kifejezetten értékes főrabról lehetett szó, de Jankovics János 1656-ban hozott két kaposvári agát, akiket az úr 45 forintért vett meg, amely kimondottan alacsony vételár. Ez lehetett ugyancsak ajándék, előleg, fejváltság vagy az inas tartozhatott dominuszának, persze az is előfordulhat, hogy a főúr valóban csak ennyit fizetett. Mivel az

557 1649-ben megegyeztek, a sarc kiszámított értéke 1 190 Ft, ennek 37%-át összegyűjtötte, de 1654 után nincs róla információ.

558 1647-ben megalkudtak vele, 1 020 forint a váltságdíj kiszámított értéke, ezt 1648-ban teljesítette.

559 Török Péter: „házi uraim”, vice, lakóhelye: Veszprém, 1647–1652. Koltai A.: Batthyány Ádám familiárisai.

i. m.

88 agákról nincs egyéb adat,⁵⁶⁰ az ő esetükben szintén nagy a bizonytalanság. Hidvégi Mehmedért viszont biztosan 160 forintot adott a főúr, ez nagyságrendekkel kevesebb az 1 500 forintnál. A 21 szpáhinál ugyanilyen nagy eltéréseket találunk: a fent említett 1 500 Ft-tal szemben 100 Ft-ért is vett szpáhit a főkapitány: Fehérvári Oszmánt és Szigetvári Alit. A kilenc odabasinál 70 (Kanizsai Csonka Ramazán) és 309 forint (Kanizsai Szinán) között mozog a vételár. A hét janicsárnál 100 (Budai Ibrahim) és 600 forint (Budai Konstantinápolyi Dzsihán) közötti vételárat találunk.

A vételár függött az eladó személyétől, a fogoly egészségi állapotától, sőt a ruházatától is, így nem ez, hanem a váltságdíj mértéke döntötte el, ki számított közönséges vagy főrabnak. Ha tehát tisztség szerint vizsgáljuk a török foglyokat, akkor 66 esetért (68 fő) adott a főkapitány 25 417 forint 75 dénárt értük (1637–1657), ez az összes készpénzvásárlás 33%-a, azaz egyharmada, tekinthetjük ezt akár jelentős aránynak. Viszont csupán 32 esetben (48%) tudunk arról, hogy az alku meg is született (150 forinttól több mint 35 000 forintig), ennek kiszámított értéke majdnem 260 000 forint (1649–1653). Ez a 32 rab vételárának (16 098 Ft) 16-szorosa, amely igen magas nyereségnek tűnhet. Azonban csupán 17 esetben (26%) maradt fenn a teljesítés, amely összesen több mint 46 000 forint (kiszámított érték), ez a vételár (6 995 Ft) 6,6-szerese, azaz minél közelebb kerülünk a valóban befolyt értékekhez – ahogy ezt már fentebb is láthattuk –, annál kisebb a nyereség aránya. A váltságdíj ebben a 17 esetben több mint 70 000 Ft (kiszámított érték), tehát a főúr a kiadás tízszeresét várta, és annak 66%-a be is folyt 1658-ig. De ne feledjük, ez a 66 esetből csupán 17. A források adatai alapján tehát nem igazolható, hogy a tisztséggel rendelkező raboknak magasabb vételára volt, mint általában a török raboknak, és az sem, hogy kiemelkedően magas hasznot hajtottak volna a főkapitány számára.

A 249 esetből (muszlim férfi rabok) csak 13 személynél (5%) találtam foglalkozásra utaló ragadványnevet (23. számú melléklet), öt szabót, két-két lantost és csizmadiát, egy vendégfogadóst, egy szattyánbőrkészítőt, egy kovácsot és egy ötvöst. A főkapitány értük összesen 3 183,89 forintot adott ki (1640–1657). Öt fogollyal⁵⁶¹ biztosan kötött alkut, nekik összesen több mint 13 000 forintot kellett volna hozniuk (1640–1654), ez vételáruk 14-szerese volt, de teljesítést csupán négy esetben találunk, összesen majdnem 2 800 forint értéket, ez az értük kiadott összeg (817 forint 14 dénár) háromszorosa, de alkuösszegüknek

560 248. cs. N^o 104/a.

561 Érdi Hüszejn 1651-ben kötött alkut, és 4 140 forint sarcának kiszámított értéke, Fehérvári Ömer 1654-ben 6 200 forint értékben sarcolt meg, Kanizsai Sábán 1640-ben egyezett meg a főúrral, a sarc kiszámított értéke 1 200 forint, Kanizsai Ömer szpáhi 1646-ban 745 forint értékű váltságdíjban egyezett ki, Kanizsai Csonka Musztafa 1649-ben 1 520 forint értékű alkut kötött.

89 csak 29%-a. A kovácsot, Fehérvári Ömert végül eladta a főúr.⁵⁶² Kanizsai Ömer szpáhi⁵⁶³ 1654-ig váltságdíjának 52%-át adta meg.⁵⁶⁴ Kanizsai Csonka Musztafa viszont beszállította⁵⁶⁵ sarca 86%-át, Kanizsai Sábán pedig annak 87%-át.⁵⁶⁶ A muszlim kézművesek értékes rabok lehettek, hiszen a török áruk kifejezetten keresettek voltak a korszakban, ezt igazolják a szállított portékákról szóló források. A kialkudott sarcok (745 Ft-tól 6 200 Ft-ig, kiszámított értékek) kifejezetten magasnak számítanak, csupán egyetlen esetben tekinthető átlagosnak, azonban 5 eset alapján semmiképpen sem lehet messzemenő következtetéseket levonni.

A 260 esetből 11-nél (4%)⁵⁶⁷ találkozhatunk bulyával (24. számú melléklet), azaz török asszonnyal. Hárman: Segesdi Fatire (Fatime?), Igali Száli és Szatina szerepelnek egyedül, a többi asszony mellett legalább egy gyereket találunk. Vételáruk nagyon változó volt: 25 forinttól 1 500 forintig terjedt, itt egyértelműen a származás döntötte el az értéket, illetve hogy a főúr mennyi bevételt várt tőlük. Ha azt nézzük, hogy fejenként mennyibe került egy asszony, akkor azt láthatjuk, hogy a legalacsonyabb érték alig haladja meg a 19 forintot (Igali Inszia), a legmagasabb viszont 750 forint (a budai, ill. szabácsvári Szatinát anyjával

562 248. cs. N^o 49. pag. 96.: „13. Feiérvári Ómer Kovácz Anno 1654. in mense Martii ezt az rabot Karakai Dömötörtől és az több társaitól vettök p. fl. 457. Eodem Anno die Martii megsarcolván ezen rabunk az ő maga jóakaratjából [!] ígért minekünk sarcában készpénzt tall. 2 000, kűsót N^o 2 000, Nyilasi Martin nevő keresztény rabot, a’ ki Feiérvárott vagyon, egy úrnak való főlovat aranyos szerszámostól. Anno 1657. die 6. mensis Martii ezt az rabot Beszprémi Latos Istvánnak adtuk pro tall. 400. Item még ehhez törököt 1.”

563 A rabnyilvántartó könyvben az sem szerepel mellette, hogy szpáhi és az sem, hogy szabó, viszont további iratokban a tisztséget és a foglalkozást is feljegyezték a neve mellé a vételár és az eladó, ill. az időszak megegyezése az azonosítás alapja: 248. cs. N^o 104. pag. 2. „In Anno 1646. 2. Az kemendi hajdúktul is vettünk egy Kanisai Iszpáhia törököt pro fl. 233.”; 249. cs. N^o 320. pag. 1.: „Megsarcolt rabok, kiket extractusba vettenek […] 11. Kanisai Szabó Omér N^o 45. Kemendiektül vettök p. fl. 233.” Mindezzel együtt a szabó ragadványnév nem feltétlen jelenti azt, hogy a lovas katona egyben kézműves is lett volna, sokkal inkább kaphatta ezt nevet a kanizsai szpáhi gúnyból, tréfából.

564 Hozott 40 vég abát, 37 pár karmazsin csizmát, 50 darab kősót (249. cs. N^o 299. pag. 26., 249. cs. N^o 428.), 1652-ben (249. cs. N^o 335.) még biztosan tartozott. 1654 januárjában, nyolc évvel fogságba kerülése és három évvel az alku után azok között a rabok között találjuk, akik a hódoltságban vannak, sarcgyűjtők, és még tartoznak a sarcukban (249. cs. N^o 355.), de sorsát nem sikerült kiderítenem.

565 Részt vett a szalonaki lázadásban, amiért legalább 300 pálcaütést kapott, de túlélte és megsarcolt.

Váltságdíjának kiszámított értéke: 1 520 Ft, ez a vételár 15-szöröse. 1654 januárjában a németújvári megsarcolt rabok között találjuk (249. cs. N^o 325. pag. 1.). Első útjával 1655-ben hozott 100 tallér készpénzt „Hollósi Pál Andrásné sarcában”, ezzel teljesítette a készpénzkövetelést. Utolsó feljegyzett útja után, 1656. február 14-én (ez a legkésőbbi információ róla) Körmendre vitt 50 db kősót, ezzel együtt 459-et szállított le. Öt úttal leszállította mind a 60 vég abát (ebből 26 fehér) és 60 db szőrpokrócot, 126 forintért 14 vég patyolatot és nyolc kötés sárga szattyánt (249. cs. N^o 299. pag. 47.)

566 A 249. cs. N^o 299. iratból azt is tudjuk, hogy elkezdte gyűjteni sarcát, négy utat jegyeztek föl, a harmadik úttal a lovat szerszámostul – a korábban hozott 24 forint értékű portékával együtt – elfogadták a 750 forint értékű lóért, a negyedik úttal pedig mindenféle lószerszámot hozott 24 forint 85 dénár értékben. Nincs több áru feljegyezve mellette, mindenesetre úgy tűnik, hogy 425 forint 15 dénár a főúr vesztesége, ha Kanizsai Ötvös Sábán valóban nem hozott ezen kívül semmi mást.

567 Ha az összes készpénzben vásárolt rabot nézzük (323), akkor még kisebb az arány: 3%, tehát összességében kijelenthetjük, hogy az asszonyok csupán töredékét teszik ki a foglyoknak.

90 vagy anyósával együtt 1 500 forintért),⁵⁶⁸ ez bizony óriási különbség (majdnem 40-szeres érték).

A 323 esetből (413 fő) 63 a rác etnikumot érintő ügylet, azaz az összes készpénzben vásárolt rab 20%-a (115 fő), értük a főúr (1641–1658) 5 971 forintot adott. Ez az összes készpénzben kifizetett vételárnak csupán 8%-a. A 63-ból 54 férfi (86%; családjukkal együtt 93 fő), értük több mint 5 450 forintot adott ki a főúr, ez a rácokért kiadott összeg 91%-a (az összvásárlásnak viszont csak 7%-a). Tehát itt is egyértelmű, hogy a foglyok nagy része férfi, és csupán elenyésző kisebbség a nő. 32 esetben megszületett az alku, ez összesen több mint 30 000 forintot (kiszámított érték) tett ki, a rabokért kiadott vételár (3 790,5 Ft) nyolcszorosát.

24 esetben (38%) nemcsak az alku jött létre, hanem a rácok a sarcukat is összegyűjtötték.

Batthyány Ádám értük 15 000 forintnál is többet várt, ez a vételár 6,2-szerese (kiszámított érték). Ezen összegből biztosan meg is kapott több mint 10 000 forintot (64%, ez a vételár 3,9-szerese; kiszámított érték). A vételárak között náluk is nagy különbséget találunk (6.

számú diagram), de közel sem akkorát, mint a törököknél. A legtöbbet, 750 Ft-ot – ha nem elírás a rabnyilvántartó könyvben szereplő összeg – Alapi Mirkóért adta Batthyány I. Ádám.

A rác végül Farkas Andrást (1650) és Veszprémi Horvát Istvánt (1651) is kiszabadította. Érdi Hromi Marko vételára viszont két iratban is megtalálható, így érte a főúr egész biztosan megadta a 300 forintot, akit Lázár Ferenc fejváltságának szánt (1659), de nem derül ki, hogy valóban kiszabadította-e. A vételár átlagosan 100 forint, ennyi volt pl. Fehérvári Gyurkóé, akivel a főúr meg is alkudott, és 1646-ig meg is kapta váltságdíjának 84%-át. A leggyakoribb vételár 50 forint (10 esetben): Kanizsai Todor is ennyibe került (1653). Az alkuja viszont kiemelkedően magasnak tűnik: „3. Kanizsai Todor Anno 1653. in mense Octobris ezt az rabot is Kiskomáromi Máté Jánostól vettök pro fl. 50. Eodem Anno et mense [1653. okt.]

megsarcolván ezen rabunk ígért minekünk sarcában készpénzt tall. 400, kűsót N^o 1 000, paripát 1 avagy tall. 100.”⁵⁶⁹ Arról viszont nincs adat, hogy bármit is hozott volna. A főkapitány a legkevesebbet egy rác fiúért, Örsi Grubacs fiáért adta, csupán 15 tallér 75 dénárt.⁵⁷⁰

568 248. cs. N^o 49. pag. 75.: „23. Budai Sabacsvári vén Bulya Fatima. 24. Budai Sabacsvári ifjú Bulya Szatiné, Mennyasszony. In Anno 1653. die 3. Decembris: Ezeket is Kisfaludi Balázs és az vele lévő vitézek fogták Budán alól, vettök meg tűlök min a’ kettőt pro tall. 1 000.”

569 248. cs. N^o 49. pag. 299.

570 Az eseteket, azaz a vételár tételes felsorolását vettem figyelembe, az egy főre jutó vételárnál találunk ennél alacsonyabb értéket, lásd lentebb.

91

6. diagram: Batthyány I. Ádám készpénzben vásárolt 93 rác rabja értékének megoszlása 1641–1658 (ebből kiemelve: 5 fő)

A 63 esetből csupán kilenc rab asszony (gyermekeikkel együtt 22 fő; 25. számú melléklet), ez a rácok 14%-a (az összes készpénzben vásárolt rabnak 3%-a); Batthyány I. Ádám valamennyit az igali portya (1641. február 2.) után vette a körmendi kótyavetyén, összesen 513 forint 40 dénár értékben. Öten alkudtak meg a főúrral (1641–1642) – már mindegyikről volt szó –, 1 482 forintnyi értéket várt tőlük, amely majdnem mind be is érkezett (1 405 forint); ez az összeg a vételáruk 2,7-szerese, és mindegyikük mellett feltüntetik, hogy teljesítette sarcát. Egyszer fordul elő eladás, és három esetben ismeretlen a rác asszonyok sorsa.