A források típusai

Az iratok közül kiemelkedik három füzet, illetve könyv. Az első terjedelmesebb forrás egy 81 oldalas füzet²⁰¹ (10. számú melléklet),²⁰² szabályos tartalomjegyzékkel kezdődik, feltüntetve a rabok névsorát, és azt, hogy melyik oldalon találhatóak a vonatkozó feljegyzések. Itt név szerint összesen 42 foglyot találhatunk, de az utolsó bejegyzés: „kalmár törökök sarca”, nyilvánvalóan több, feltehetőleg két vagy több rabra vonatkozik.

Az egy-egy rabról szóló bejegyzések pontosan tartalmazzák, hogy mennyi váltságot követelt az illetőtől Batthyány II. Ferenc, azt milyen formában várta el, valamint hány alkalommal és mit hozott a rab. Az is megtalálható benne, hogy a fogoly személyesen hozta-e meg az összes követelt készpénzt, illetve árut, vagy esetleg valaki más tette azt helyette.

Bizonyos esetekben a sarc egy részének az elengedését is feltüntették, végül a rab sorsát is feljegyezték. Sajnos, ez azért közel sem minden egyes embernél szerepel ilyen részletesen és következetesen. Az 51. oldalon egy addig fel nem tüntetett, újabb rab következik: Fehérvári Juszuf (már az ő személye sem található meg a tartalomjegyzékben). Az 52. oldaltól pedig Batthyány II. Ferenc főporkolábja, Eszéki Márton sorolja fel a raboktól követelt sarcot, ill.

azt, amit már összegyűjtöttek.²⁰³ A füzetnek ez a része nem annyira pontos, és az összegyűjtött sarcok közötti eligazodás sem egyszerű; kevesebb a hozott áru, több az árucikkben megkövetelt váltságdíj. Ebben a részben további 30 embert találhatunk, azaz 24 év alatt, 1587 és 1611 között összesen 78 vagy 79 személyt regisztráltak az adott forrásban.

Ezek a rabok (1587–1611) zömmel muszlim nevet viseltek 74 esetből 70 (96%), mindössze két embert tartottak rácként nyilván (3%),²⁰⁴ egy rabot pedig egyszerűen tatárként jegyeztek be.²⁰⁵ Szerepel egy Magÿar Amhath (Ahmed) nevű fogoly is, talán áttért, de inkább még gyerekkorában elrabolt katonáról lehet szó. Hét embernél találunk foglalkozásra utaló ragadványnevet (borbély, két deák, kalmár, kovács, szabó, szűcs). Rang szerint kilenc aga

201 248. cs. N^o 1.

202 Tarkó I.: A török rabok váltságdíjai Batthyány II. Ferenc idején. i. m. 71–80.

203 248. cs. N^o 1. pag. 52.: „Anno 1597.: Én, Ezekÿ Marttonÿ az Nagyságos Batthyanÿ Ferench Uram ű Nagysága főporkolábja lévén, az mennyi rabot Uram ű Nagysága én időmben bebocsátott, és az sarcok mi legyen, és mit hoztanak, azok rend szerint megírattattanak.”

204 A XVII. századi forrásokban sokkal jelentősebb arányban találunk rácokat. A tizenöt éves háború pusztításai miatt a Dunántúlon különösen előretört a rác etnikum. Szakály Ferenc: Magyar adóztatás a török hódoltságban.

i. m. 151., 157–158.; Uő: Magyar intézmények a török hódoltságban. i. m. 149–173.; De a hódítók között is jelentős számban találunk rácokat (bosnyákokat), erről részletesebben: Hegyi K.: Török berendezkedés Magyarországon. i. m. 100–109.; Uő: Etnikum, vallás, iszlamizáció. Történelmi Szemle 40(1998) 3–4. sz. 229–

256.

205 248. cs. N^o 1. pag. 76.: „Anno 1611. 10. Januarii Az tatárnak sarca, az kit Rohonchról ideküldött Uram ő Nagysága, az kit az Bayran bég zálogi. Az ő magok dolgáért bebocsássanak.”

40 szerepel a listán,²⁰⁶ hat szpáhi²⁰⁷ várt szabadulására, rajtuk kívül három kethüdá,²⁰⁸ két csaus,²⁰⁹ egy-egy cseribasi,²¹⁰ alajbég²¹¹ és bég²¹² rangját tüntették még fel az iratban, azaz 23 töröknél (31%) található valamiféle tisztség megnevezése. A nemek arányai alapján – mindössze két török „bulyát”, asszonyt (3%) jegyeztek föl –, azt állapíthatjuk meg, hogy alapvetően a férfiak (97%), a katonák közül kerültek ki a foglyok. Mindössze 37 esetben tüntették fel, hogy melyik várban szolgált az adott katona; leggyakrabban Segesden²¹³ Pécsett,²¹⁴ Berzencén,²¹⁵ Fehérváron,²¹⁶ Koppányban.²¹⁷

206 Aga: a szárazföldi haderő és a flotta tisztjeinek a címe, lehetett egyszerűen csak egy tiszteletteljes megszólítás (elöljáró, úr). Hegyi K.: Jászberény török levelei. i. m. 172.; Sőt jelenthette a janicsárok parancsnokát, várparancsnokot, valamilyen katonai, udvari tisztséget stb. Okmánytár a Hódoltság történetéhez Magyarországon Nagykőrös, Czegléd, Dömsöd, Szeged, Halas levéltáraiból. (=Okmánytár) Összegyűjtötték Szilády Áron és Szilágyi Sándor II. Pest, 1863. 463.

207 Szpáhi: „könnyűlovas, aki szolgálati birtok fejében tartozott hadba vonulni; udvari zsoldos lovas.”, tehát kétféle szpáhiról beszélhetünk, az egyik a zsoldos, a másik a hűbéres. Az utóbbiak birtokot kaptak a meghódított területen, ezek igen eltérő nagyságúak voltak, a kisebb jövedelmű a tímár, a nagyobb jövedelmű a ziámet volt.

Hegyi K.: Jászberény török levelei. i. m. 175.; Okmánytár i. m. 478–479.

208 Kethüdá: „helyettes; valamilyen tiszt helyettese; az egykorú magyar nyelvbe tihaja alakban ment át.” Az adott forrásban tihaja, ill. kihaja alakban is megtalálható. A perzsa kethuda szóból ered, mivel a hivatalok minden fokozatán található volt ilyen helyettes. Hegyi K.: Jászberény török levelei. i. m. 174.; Okmánytár i. m.

474–475.

209 Csaus: „alacsonyabb tiszti rang; portai alakulat tagja, a csausok közül kerültek ki a Porta küldöncei és követei a tartományokba és külországokba.” Akár hűbérbirtokot is kaphattak, a szultáni udvartartás mellett a pasák udvartartásában is előfordultak, sőt az alajbégnek is lehetett csausa. Azonban létezett alacsonyabb tisztségként is, bás-csaus, akinek a feladata a büntetés végrehajtása volt. Hegyi K.: Jászberény török levelei. i. m. 172.;

Okmánytár i. m. 467.

210 Cseribasi: „csapatparancsnok, aki alá a náhijében birtokos tímáros szpáhik tartoztak.” Hegyi K.: Jászberény török levelei. i. m. 172.

211 Alajbég: „a szandzsákban javadalmazott szpáhik többnyire választott vezetője.” Hegyi K.: Jászberény török levelei. i. m. 172. Az Okmánytárban egy másik jelentése is szerepel: „minden pasának volt az udvarhoz tartozó alajbégje („ceremóniamester”). Okmánytár i. m. 463.

212 Bég: „rang vagy hivatal, utóbbiként a szandzsákbég rövidített változata.” Hegyi K.: Jászberény török levelei.

i. m. 172. Többféle bégről is szó lehet. A vilájetek élén állt a beglerbég, aki gyakran pasa rangot viselt, a szandzsák élén a szandzsákbég. A XVI. századi magyarországi oszmán katonai-polgári-pénzügyi közigazgatási rendszerről jól áttekinthető ábrát Dávid Géza készített. Dávid Géza: A simontornyai szandzsák a 16. században.

Akadémiai Kiadó, Bp. 1982. 35.

213 Segesd (Somogy vm.). A szigetvári szandzsák várai közé tartozott Segesd (törökül is), 1566-tól volt török kézen, 1590-92-ben 142 lovas, 104 azab és müsztahfiz és 79 martalóc (szerb lovas) szerepel a zsoldlistákban (Hegyi szerint ez nem a teljes őrség). Hegyi K.: A török hódoltság várai. i. m. 1333. Azaz a 325 fős védőőrségből hatan biztosan Batthyány II. Ferenc rabjai közé kerültek. 1600-tól, Kanizsa elfoglalásától Segesd átkerült a kanizsai vilájetbe.

214 Pécs (Baranya vm.). A pécsi szandzsák vára (tör. Pecsuj), 1543-tól volt török kézen. 1592-ben 95 müsztahfiz (gyalogos), 26 topcsi (tüzér), Kurd Piri, a fegyverművesek agája, 4 ács, 3 kovács, 4 raktáros, Mehmed Abdullah órás, 53 azab (gyalogos várvédő) szolgált itt. Hegyi K.: A török hódoltság várai. i. m. 1263–1265. Azaz 187 fős védőőrségből öten biztosan Batthyány II. Ferenc rabjai közé kerültek. 1600-tól, Kanizsa elfoglalásától Pécs is átkerült a kanizsai vilájetbe.

215 Berzence (Somogy vm.). A szigetvári szandzsák várai közé tartozott (tör. Berezencse), 1566-tól volt török kézen, 1592-ben 85 müsztahfiz, 20 topcsi, 71 azab kapott zsoldot, 1591-ben 199 lovas és 80 martalóc. Kanizsa elfoglalásától Berzence is átkerült a kanizsai vilájetbe. Hegyi K.: A török hódoltság várai. i. m. 1320–1326.

216 Fehérvár (Székesfehérvár, Fejér vm.). A fehérvári szandzsák vára (tör. Isztolni Belgrád). 1543-tól volt török kézen. 1600-1601-ben összesen 1 285 fő volt a helyi védők száma. Hegyi K.: A török hódoltság várai. i. m. 997.

Közülük mindössze négyet találunk Batthyány II. Ferenc rabjai közt.

217 Koppány (Törökkoppány, Somogy vm.). A koppányi szandzsák vára (tör. Koppán), 1550 előtt épült. 1604–

1605-ben 358 katonának számoltak el zsoldot, a 15 éves háború alatt megerősítették az őrséget. Hegyi K.: A török hódoltság várai. i. m. 1209.

41 Ennél jóval hosszabb a második, összefoglaló jellegű irat, ez 353 számozott oldallal ellátott rabnyilvántartó könyv (11. számú melléklet), amelyben több mint 500 ember szerepel (1637–1658). Ebben a kötetben a személyek pontos számának megállapítását nehezíti a sok azonos név.²¹⁸ Ezenkívül előfordul az is, hogy egy rabot két kategóriába is besorolnak.²¹⁹ A rác rabok listájánál gyakori a „másod-, harmadmagával” megjegyzés, és tovább nehezíti a számításokat, hogy későbbi, ill. párhuzamos iratokban ugyanannál a névnél más létszámot találunk.²²⁰ Viszont Batthyány I. Ádám precizitását igazolja a rabnyilvántartó könyv tudatos felépítése és a mellékelt index.²²¹

A forrás több csoportba sorolja a rabokat:²²² 1. „régi török rabok seriesse”²²³; 2. „az minemö rabok megholtanak mind itt kinn az fogságban, s mind penig ott benn Törökországban²²⁴ annak az seriesse”,²²⁵ ez az összes rabnak hozzávetőleg 10%-a.²²⁶ Várak szerint is besorolják a foglyokat.²²⁷ 3. „az minemö török rabokat másoknak adtunk, némelyeknek fejek váltságában készpénzért, más rabokért és ajándékon, azoknak a seriesse.

4. „megsarcoltatott török rabjainknak az seriesse”.²²⁸ 5. „sarcolatlan rabjainknak a’ seriesse

218 Pl. összesen hat Kanizsai Musztafa található a forrásban, de róluk lehet tudni, hogy mind a hat név más embert takar, ugyanis a főúr mindegyiket más eladótól vette, más a helyzetük, más az évszám mellettük (lásd 2.

számú melléklet).

219 Pesti Szulejmánt a meghalt és a sarcolatlan rabok között is megtaláljuk. 248. cs. N^o. 49. pag. 3.: „Pesti Szulimán Anno 1649: Ezt az rabot Koczó Mihálytól és az társaitul vettök volt pro fl. 75.” Uo. pag. 82.: „Pesti Szulimán Anno 1649: Ezt az rabot Koczó Mihálytól és az társaitul vettök volt pro fl. 75. Meghólt az fogságban.”

220 Uo. pag. 271. Igali Damjana egyedül szerepel, ugyanez a helyzet a 249. cs. N^o. 299. pag. 29-on, viszont a 248. cs. N^o 51-ben és 53-ban már láthatjuk, hogy fiával és lányával együtt ért 41 tallért, tehát mégsem egy személyről van szó. A gyerekeket egyébként sem mindig tartják számon.

221 248. cs. N^o 69.

222 Az első oldalon: a személyek sorszáma mellett a nevük és a helyzetük található. Itt 38 fő szerepel (megsarcolt, eladott, elcserélt, meghalt rabok).

223 lat. seriēs: sor, sorozat, azaz a régi török rabok felsorolása

224 Batthyány I. Ádám és emberei folyamatosan és következetesen a Törökország kifejezést használják a hódoltság területére.

225 A következő kategóriát a 3. oldalon találjuk.

226 34 fő, valójában ennél magasabb a számuk, mert a rabnyilvántartó könyv további részében is találunk még meghaltakat. 248. cs. N^o 49. pag. 37. Kanizsai Csonka Ali: „Anno 1650: Semmit sem hozván az sarcában meghólt Német Úyvárott.”; 45. Pécsi Csirko Hüszejn szpáhi: „Anno 1653. die 3. Novembris: megholt Rohoncson.”; 70. Budai Hüszejn: „Anno 1655: Meghólt az rabságban, Nyilasi N. számára tartattok.”; 85. Pesti aliter Váli Mahmud: „Anno 1652. die 28. Novembris megvévén az török rabok Szalonak várát, megsértetett akkor ezen rabunk, és meghólt.”; 194. Szigetvári Oszmán: „Anno 1655: megdöglött az fogságban.” 219. Hidvégi Ali: „Anno 1652. die 28. Novembris vették meg az rabok Szalonak várát, melyért mind közönségesen megverettettenek. Die 20. Decembris holt meg ezen rabunk az vereség után.”; 238. Kalocsai Hüszejn: „Anno 1652. die 28. Novembris. Ezen rabunk is egyetértvén az vár vételekor az több rabokkal az várból való kiereszkedése után meghólt.”; 242: Endrédi Ahmed: „Anno 1655. die 29. Aprilis Törökországban holt meg.”;

256. Karádi Tobcsi (topcsi: tüzér) Haszan aga: „Megholt az fogságban”; 348. Kaposi Ahmed: „Anno 1657:

Meghólt az fogságban.”; Kanizsai Mehmed: „Anno 1658: Megholt az fogságban.”

227 Budaiak, fehérváriak, kanizsaiak, kaposváriak, váliak, palotaiak, simontornyaiak, berzenceiek, koppányiak, hidvégiek. A rabnyilvántartó könyvben a sorszám és a név mellett szerepel: hogyan és mikor került Batthyányhoz a fogoly (az évszámok több esetben is hiányoznak, az összes forrás vizsgálata után azonban az is kiderült, hogy az adatok nem mindig pontosak). Ilyen áttekinthető, világos a teljes irat szerkezete.

228 27. oldal, 56 fő, budaiak, fehérváriak, kanizsaiak, kaposváriak, pécsiek, váliak, palotaiak, simontornyiak, segesdiek, koppányiak, ercsiek, siófokiak, sásdiak, tolnaiak, érdiek, babócsaiak, igaliak.

42 etc.”²²⁹ Gondosan elkülönítve szerepelnek a rácok,²³⁰ először együtt az összes „Régi megsarcoltatott rác rab”.²³¹ Azután szintén származási hely szerint:²³² „Az mennyi rác rabunk volt és vagyon, azoknak az seriesse. Az megsarcoltatott rabjaink seriesse etc.”²³³ 7. „az mely rabokat másoknak adtunk fejek váltságában”.²³⁴ 8. „sarcolatlan rác rabjainknak a seriesse”²³⁵., az utolsó kategória: 9. „Aminemö török és rác rabokat vettünk és vevendők vagyunk, azoknak az seriessek”²³⁶

Ez a legismertebb és legterjedelmesebb irat az általam felhasznált források közül. A rabok névsora, származása és helyzete mellett, ennek alapján tanulmányozható a rabvásárlás, a rabtartó által követelt és a hozott sarc, sőt az évszámok és a dátumok alapján az is, mennyi idő telhetett el a fogságba kerüléstől a „megsarcolásig” és az estleges szabadulásig.

229 A legtöbb a sarcolatlan rab. Felsorolásuk a 64. oldalon kezdődik, a legkülönfélébb származási helyeket is itt találjuk (budaiak (37 fő) és esztergomiak, pestiek, fehérváriak (20 fő), kanizsaiak (49 fő), kaposváriak, pécsiek, váliak, palotaiak, simontornyaiak, berzenceiek, segesdiek, szigetváriak, koppányiak és dombóiak, ercsiek és boszniaiak, siófokiak, hidvégiek, siklósiak, türbékiek (Szigetváron belül, Hegyi Klára szíves közlése), sásdiak, tolnaiak, kalocsaiak, endrédiek, csókakőiek, zsámbékiak, karádiak, érdiek, babócsaiak, igaliak, konstantinápolyiak, paksiak, lakiak, uzsiceiek (uliczaiak), valjevóiak (valevaiak) és csácsiak (Čačak, Csacsak (?)) és váciak. Összesen 228 főt találunk a felsorolásban. A 75. oldalon két szabácsvári török bulya van („Budai Sabacsvári vén Bulya Fatina és Budai Sabacsvári ifjú Bulya Szatiné, menyasszony”). A két asszonyt elcserélték (248. cs. N^o 49. pag. 75.): „Ezt az rabot Fáncsi György adta, melyért adtuk öccsinek, Fáncsi Istvánnak feje váltságában ez följül megírt két bulyát.” Ezen kívül a rablista írója több helyen is eltévesztette a számozást (98., 122., 124.).

230 A 268. oldaltól

23110 fő, 248. cs. N^o 49. pag. 268.: „Az minemö rácokat készpénzen eladtunk etc.”

1. Geöncsöl [Könczöl] Mihálynak egyet pro fl. 250 2. Turos vajdának egyet pro fl. 150

232 A 270. oldaltól.

233 74 fő megsarcolt rác foglyot jegyeztek föl (igaliak, örsiek, dadaiak, kériek, budaiak, fehérváriak, kanizsaiak, siófokiak, esztergomiak, karádiak, hardaiak, keszűek, tekesiek, szentlőrinciek, tabotaiak, pozsegaiak).

234 Ezután következik a 280. oldaltól (248. cs. N^o 49. pag. 280–281.). Az elnevezés eléggé félreérthető, hiszen Szentmiklósi Bogdán rác amellett, hogy Veszprémi Vas Istókot szabadította, még 150 kősóval is tartozott.

Gondosan feljegyezték a keresztény rab sarcát is (250 tallér), ugyanis ezt később Batthyány általában megfizettette. Szentmiklósi Sztepannál hasonló a helyzet: ő Veszprémi Horvát Istvánt vállalta föl (310 tallérért).

Érdekes az alapiak este: először a két rác 250-250 juhot ajánlott föl, és csak ezek után vállalták egy-egy keresztény rab sarcának leszállítását. Az apáti rácokkal viszont rosszul járt Batthyány: igaz, megsarcoltak (1 000 Ft és 6 rác ló fékestül, nyergestül), mégis el kellett engedni őket: „Szelepcséni György cancellarius uram jobbágyának találtattanak lenni, az ő kegyelme restantiájára visszadtuk.”. A lista alapján 14 főről van szó (igaliak, budaiak, szentmiklósiak, alapiak, apátiak), de ez ismét bizonytalan, mert Igali Grozdan egy személyként szerepel, holott a 248. cs., N^o 51. pag. 3.: feleségével, két fiával és két lányával együtt került rabságba. Többször előfordul a rácoknál és török bulyáknál, hogy a velük lévő családtagokat nem tüntetik fel, de a többi iratból azért gyakran kiderül, hogy nem egyedül estek fogságba.

235 A 286. oldaltól kezdődik a 33 sarcolatlan rác rab felsorolása: budaiak, fehérváriak, kanizsaiak, pécsiek, segesdiek, csikváriak, hindaiak (Ild, Hilda), boszniaiak, kaposváriak, érdiek, paksiak, szakócsiak aliter berdarovicsiak, simontornyaiak, csataiak, iszternócsiak (Sternócs, Ternovice?), macznaiak (Mács, Macsva?), siófokiak. Öt fehérvári rácot el kellett engednie Batthyánynak, holott már fejenként 50 ökröt ígértek (248. cs.

N^o 49. pag. 292.): „In Anno 1653: Ezt az 5 rácot Fáncsi Györgytül vettük volt pro tallér 190, de mivelhogy hódult rácnak találtattanak lenni, vissza köllött űket adnunk Czaiági Gergelynek.” (Uo. 323–324.) Két kaposvári rácot: Gyuricát és Gábort pedig Csanádi Jánosnak adott a főúr. Azért ezek az „adományozások” nem voltak önzetlenek (Uo. 330.): „In Anno 1652: Ezt az rabot Fekete Istók adta maga sarcáért, melyet mi szállítottunk le.”

236 A 346. oldalon kezdődik. A 24 török rab szintén szolgálati, ill. származási hely szerint szerepel, bár nem tüntetik fel külön a helyeket, mint a korábbi részeknél, az indexben pedig a teljes névsor megtalálható.

43 A rabok etnikai összetétele változott a XVII. században, hiszen a rác (szerb) lakosság száma megnőtt a 15 éves háború után,²³⁷ így 18,5%-os az arányuk a rabnyilvántartó könyvben (497-ből 92 eset), a törököké pedig 80,9%-ra csökkent (402 eset). Nyilvántartottak még két cigányt (0,4%)²³⁸ és egy szerecsent (0,2%).²³⁹

Ha a rangot vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy 25 szpáhi szerepel a listán, 15 aga, 14 odabasi²⁴⁰ is szabadulására várt, 6-6 csaust és janicsárt tartottak számon, rajtuk kívül 3 kethüdá, 1-1 bég, besli,²⁴¹ szubasi, vajda rangját tüntették még fel az iratban, azaz 71 töröknél (17,7%) található valamiféle tisztség feltüntetése. Már feljegyeztek 7 gyermeket is (1,4%),²⁴² és az asszonyok száma is nőtt; 16 nőt tartottak nyilván (hét törököt és kilenc rácot), de ez arányaiban nem jelentett változást a századfordulóhoz képest, hiszen ez is 3,2%, ahogy a férfiak aránya továbbra is elsöprően magas, 95,2% (388 török, 82 rác, a két cigány és az egyetlen szerecsen). 493-szor tüntették fel, hogy melyik várból származott az adott rab (11. számú melléklet): 131-szer Kanizsáról (27%),²⁴³ 56-szor Fehérvárról (11%),²⁴⁴ 46-szor Budáról (9%).²⁴⁵

A harmadik, nagyobb terjedelmű, összetettebb füzet,²⁴⁶ 56 oldalas irat, összefüggő szöveget tartalmaz. Ennek egészen biztosan letépték az elejét, mivel a regestrum a harmadik oldallal kezdődik, és Kanizsai Csonka Ramazán a 6. sorszámot kapta, azaz előtte már öten szerepeltek. Sajnos nem tudom megállapítani, hogy kik, bár az előző rabról annyi biztosan

237 Valójában már a XVI. században nőtt a délszláv lakosság aránya, a hódoltságban elérte a 300 ezer főt.

Dávid Géza: Pasák és bégek uralma alatt. Demográfiai és közigazgatás-történet tanulmányok. Akadémiai Kiadó, Magyar-török Baráti Társaság, Bp. 2006. 48.

238 Az egyiket a kanizsai sarcolatlan török rabok között találjuk (248. cs. N^o 49. pag 128.): „Kanisai Csigány Jankó”, a másikat a megvett, ill. megvételre váró török és rác rabok között (248. cs. N^o 49. pag 347.): „Kaposi Mersan Czigány Lantos.”

239. A simontornyai sarcolatlan törökök között tartották nyilván (248. cs. N^o 49. pag 166.): „Simontornyai Szereczen Murzán.”

240 Odabasi, szeroda: tizedes olyan csapatban, amelyben a tizedet odának hívták Hegyi K.: A török hódoltság várai. i. m. 366.

241 Besli: török lovas katona. Hegyi K.:A török hódoltság várai. i. m. 362.

242 Biztosan többről volt szó, hiszen nagyon gyakran a szülők mellé fel sem jegyezték, ha volt velük egy-két gyermek. A rácoknál a további iratokból derült ki, hogy egész családokat hurcoltak el (egy-két vagy több gyerekkel együtt).

243 Az 1637 és 1657 közötti 20 évről van szó. Kanizsa (Nagykanizsa, Zala vm.) vára 1600-tól volt török kézen, 1647 és 1650 között 87 müsztahfiz, 87 tüzér, 24 fegyverműves, 7 raktáros, 6 zenész, 620 lovas, 823 azab kapott zsoldot (összesen: 1 654 fő, 18 vallási ember, 3 csaus). Hegyi K.: A török hódoltság várai. i. m. 1547–1548.

244 Az 1647 és 1657 közötti 10 évről van szó. Az 1631-1632-ben készült zsoldlistában 184 müsztahfiz, 35 tüzér, 153 lovas, 220 azab és 34 martalóc szerepelt. Hegyi K.: A török hódoltság várai és katonasága. i. m. 1011–1012.

245 Buda (tör. Budin, Budun) 1541-től török kézen. Az 1631-1632-ben készült zsoldlistában 299 müsztahfiz, 22 fegyverműves, 50 tüzér, 4 szekerész, 23 bombakészítő, 327 gönüllü („önkéntes”, elit lovas), 385 azab, 26 lőporgyártó, 37 a híd müsztahfiza, 23 Haszan pasa palánkjának müsztahfiza, 23 Vizikapu müsztahfiza, 16 a Vizikapu azabja, 16 Mehmed pasának a városban épített új bástyája müsztahfizai, 27 ziamet- és timár-birtokos, 31 a dzsámi személyzete, 27 mütekáid (nyugállományú állami alkalmazott vagy katona) és duágú (imaolvasó), 43 díván-csaus szerepel. Hegyi K.: A török hódoltság várai. i. m. 475–479.

246 249. cs. N^o 299.

44 kiderül, hogy már legalább tízszer úton volt, illetve hogy mit hozott Batthyánynak az ötödik útjától a tizedikig.

Ebben a füzetben a rabok száma biztosan meghaladja a 140 főt, több személy is megegyezik a rabnyilvántartó könyvben és ebben a hosszabb iratban (12. számú melléklet). A személyek számának pontos meghatározásánál problémát okoz, hogy csak az első 25 sorszám szerepel. Ezen kívül több ember nem egyedül, hanem többedmagával található a listában. A törökök esetében csak a bulyáknál, az asszonyoknál találkozunk ilyennel, a rácoknál viszont a férfiaknál is gyakran hasonló a besorolás a férfiaknál is. Ahogy tehát a rabnyilvántartó könyvben, úgy itt is a rácokat és a török bulyákat gyerekeikkel, rokonaikkal együtt tartották számon. Ez is megnehezíti a pontos számolást, hiszen forrásonként eltérhet a feljegyzés módja.

Mivel a füzet sok adatot tartalmaz, ezért több szempont vizsgálatánál is fölhasználható; a foglyok neve, helyzete, követelt és hozott sarcuk mellett olykor az is kiderül, hogyan kerültek fogságba. Ez közel sem annyira pontos, mint a rabnyilvántartó könyv, hiszen az írnok elkezdi várak szerint besorolni a rabokat, és ez tart egészen a 19.

oldalig, de azután rendszertelenül következnek a török foglyok, és a 27. oldalon Türbéki Piri mellett megjelenik az első rác, Igali Milene harmadmagával. Ez azért meglepő, mert többnyire külön kezelik a rablistákban a törököket és a rácokat. Valójában a 44. oldalig ebben az iratban is csak rácok vannak, viszont ezt semmiféle megjegyzés nem jelzi. Innentől megint törökök következnek vegyesen, és sem származásuk, sem helyzetük szerint nem különülnek el egymástól.

A további iratokat témák szerint próbáltam rendezni, a források közül jó néhány azonban jellegénél fogva több témakörhöz is besorolható.

A rabnyilvántartó könyv és az összefoglaló füzet mellett néhány oldalas iratokat is besoroltam a rabvásárláshoz, több mint kétszáz oldalnyi forrást, azonban ezekben más jellegű adatokat is találunk. 1641 és 1658 között 12 darab egy-, ill. háromoldalas rövid felsorolást találtam, amelyek mindegyike tartalmazott adatokat a rabvásárlás témájában.

Az ezeknél hosszabb és egyben tartalmasabb, azaz több adatot tartalmazó iratok terjedelme 4-15 oldalas. 1637 és 1651²⁴⁷ közötti adatokat tartalmaz egy 15 oldalas, részletes lista.²⁴⁸ A lista nép-megjelölés, állapot (helyzet), származás (melyik várból való a fogoly),

247 248. cs. N^o 65. A címlapon latinul 1641 és 1650 szerepel, rögtön az első személynél 1637 az évszám, a második oldalon pedig az 1651-es évszám látható.

248 248. cs. N^o 65. számú forrást a rablistákhoz is besoroltam.

45 név, tisztség, eladó, érték szerint csoportosítja a rabokat.²⁴⁹ Az első tizenegy oldal a vásárlásárakat is tartalmazza, míg a 12–14. oldalon csupán a rabok extractusa (a rablista kivonata, vagyis a nevek felsorolása) található.²⁵⁰ Nagyon sok az átfedés, azaz a foglyok közül sokan megtalálhatóak a korábbi és későbbi iratokban is. Itt már valóban jelentős számú rabot (180 fő) számolhatunk össze.²⁵¹

A következő iratcsoportba a rablistákat soroltam. Összesen 79 iratot tanulmányoztam, ezek ugyanúgy vegyes iratok, mint a rabvásárlás esetében. Van egyoldalas feljegyzés és tizennégy oldalas, részletes lista is (53 darab 1-4 oldalas). Itt is használtam a három, már ismertetett hosszabb iratot (regestrum, rabnyilvántartó könyv, füzet). Ennél a témánál nagyobb anyaggal tudtam dolgozni; megközelítőleg 600 oldalnyi forrás sorolható ide. Az időtartam is sokkal szélesebb: 1641-től 1690-ig találtam adatokat, a legtöbb irat azonban ez esetben is az 1641 és 1658 közötti évekből való (75 darab, majdnem 500 oldalnyi). A rabnyilvántartó könyv indexe szintén ehhez a témához tartozik.²⁵²

A legkorábbi adatokat a már vizsgált 1587–1611-es regestrumban találjuk, majd hosszú hiátus után az 1641. február 2-ára dátumozott igali lista következik.²⁵³ A legtöbb

A legkorábbi adatokat a már vizsgált 1587–1611-es regestrumban találjuk, majd hosszú hiátus után az 1641. február 2-ára dátumozott igali lista következik.²⁵³ A legtöbb

In document Rabkereskedelem és anyagi kultúra a XVI–XVII. (Pldal 39-49)