és nem-maszkulin (például női) beszéd
6. További kérdések
Még mindig rendkívül keveset tudunk. A fogyatékossággal élő nők tapasztala-tait, vágyait, igényeit és bölcsességüket ma sem mutatja meg a szakirodalom, és nem segíti a jogi és a szociálpolitikai szabályozás.
A tudománytörténet hosszú évszázadait végigkísérte az a jelenség, hogy alapvetően a férfiak szempontjából megfogalmazott és egyben az ő érdekeiket szolgáló értékeket deklaráltak általános emberi értékeknek, miközben a nők alárendeltségét alapvetőnek tekintették. A feminista tudománykritika muta-tott rá, hogy feltétlenül szükség van az egyetemes emberi tudáson belül a ki-fejezetten női tudás érvényre juttatására. Nagl-Docekal (2006) figyelmeztetése szerint ebben az – általunk itt emancipatívnak tekintett – folyamatban helyes lehet kritikailag tekinteni arra a sztereotípiákon nyugvó és biológiai különb-ségekre alapozott feltételezésre, hogy a férfiak és a nők sajátos és egymástól eltérő módokon gondolkodnak. Meggyőzőbbnek tűnik, ha a társadalmi nem szempontjából értelmezzük a felvetést. Ekkor arra jutunk, hogy a férfiak és a nők mindenkori munkamegosztása következtében különböző kompetenci-ákra és speciális tapasztalatokra tesznek szert. Ezek a különbségek jelennek meg a „sajátos módban”, és hatnak a tudományos munkákra is (Nagl-Docekal, 2006, p. 136).
Ám ha létezik maszkulin diskurzus, akkor vajon van-e feminin diskurzus is? Van-e ennek a kifejezésnek egységes, kategóriaképző hatása? Vagy ezek az újító hangok csupán az uralkodó modernista tudományos diskurzus kritikai meghaladásában osztoznak egymással? És tovább: vajon merre visz az út? Ar-ra-e, hogy a nők a maszkulin diskurzusba lépnek be, s abba integrálódnak?
Egyelőre csak válaszkísérletekkel rendelkezünk. A filozófus Joó Mária (korábban) így foglalt állást: „talán rövidesen, ha elismertebbek leszünk tu-dományosan, inkább lehetünk viccesek, dühösek, nagyon mások, mint férfi tudós kollégáink. Nem azt gondolom, hogy ugyanolyan módon kell műveljük tudományunkat, mint ők, de eleinte nem teljesen másképp: a simmeli recept jónak látszik, eleinte elsajátítva a kultúra történetileg férfiasan kialakult for-máit, képesek leszünk a sajátosan női formák kialakítására” (Joó, 2005).
Vagy esetleg inkább abba az irányba mutat a társadalomfejlődés, hogy a nők idővel megalkotják a maguk önálló diskurzusát? Olyat, ahol az éppen adott összefüggésben minden releváns női tapasztalásuk érvényre jut? De ez az út vajon nem egyfajta még újabb kettősséget, nem egy újabb binaritást teremt-e?
6.1. A lassúság mint érték
A lassító mozgalom Carlo Petrini (2013) Slow Food Nation Why Our Food Should Be Good, Clean, and Fair című könyvével indult útjára, és mára az élet
Simone de Beauvoir Teréz anya
szinte minden területére hatást gyakorol, így a tudomány, illetve a felsőok-tatás területén is (slow scholarship). Annak ellenére így van ez, hogy a Petri-ni-gondolat középpontja valójában nem is önmagában a sebesség, hanem a sebesség feletti kontroll elérése. Hozzá kapcsolódóan feminista szerzők, mint pl.
Mountz et al. (2015), Berg és Seebe (2016) felhívják a figyelmet új gyakorlatok kiépítésének a szükségességére. A lassító mozgalom képviselői a társadalmi értékeket is alakító neoliberális ideológiai rend tudományba való betürem-kedésének negatív hatásait bírálva igyekszenek új gondolati és cselekvési uta-kat felvázolni. A tudománynak a piaci verseny által történő leigázása ellen, az ellen a rendszer ellen szólalnak fel, amelyben az oktatói és tudományos tevékenység kizárólag a gazdasági növekedés alá rendelt, s az egyre szigorúbb tudományos követelmények leginkább a széles értelemben vett termelékenység fokozását szolgálják. A modern taylorista hatékonyság, a standardizálás, az elitista struktúrák erősítése, az egyéni megküzdési stratégiák támogatása és az egyéni eredmények szupergyors felmutatása helyett a közösségekben való gondolkodást, a szolidaritást, a megfelelő idő megteremtését hangsúlyozzák.
A mozgalom vezető gondolkodóival osztozunk abban a felismerésben, hogy e stratégiák a nők akadémiai részvételét is segítik.
Ezen új felfogás, annak gyakorlata és a körötte kiformálódó diskurzus maga is, sőt, ma még csak részben ismertté vált eredményei rendkívül ösz-szetett feladat elé állítják a társadalomkutatókat a 21. század második évti-zedének végén. Mind a működése, mind a belső összefüggései arra hívnak fel, hogy fogalomalkotásunk, elméletalkotásunk és elemzéseink kivitelezése során kifejezetten igényesen és az eddiginél is erősebb elméleti szigorral te-kintsünk belső elfogultságainkra, előítéleteinkre és a gondolkodásunkat – ku-tatóként, tudósként is – mozgató zéró szintű, azaz nem reflektált értékeinkre és sztereotípiáinkra.
6.2. Előre tekintve
Esszévé formált előadásunk egyik következtetése az, hogy a jelen szöveg elején fölvetett jelenségekkel kapcsolatos áttörést a fogyatékossággal élő nők tapasz-talatainak, perspektívájának további empirikus feltárása és elméletbe foglalása hozhat. Ebben lesz szerepe a fogyatékosságtudománynak is: mindenekelőtt meghallgatni őket; megismerni, leírni és elemezni, hogy miként látják, érzéke-lik, fogalmazzák újra a fogyatékosság, a nőiség, a szexualitás, a vágy, a fájda-lom, a szorongás vagy akár a gyönyör élményét. Feladatnak tűnik feltárni azt is, hogy ők kiknek és minek a hatására alkotják meg újra és újra önmagukat.
Sejtésünk szerint saját hangjuk, tapasztalataik, véleményük, sőt alkalmanként a dühük az idő előrehaladtával támogatni fogja a tudományos, társadalmi és kulturális gondolkodás és alkotás területeit.
Eközben pedig – miként azt, ha nem is expressis verbis, de esszénk több pontján is világossá tettük – a tudományos területen követhető, ismereteink szerint progresszív viselkedésmódoknak legalább két szintje mutatható meg.
A mostanáig publikált szakirodalmi eredményekhez járul hozzá az itt
követ-Hugonnai Vilma
kező konklúzió. A passzív progresszív viselkedés arról ismerszik meg, hogy benne férfiak és nők egyaránt szimplán elkerülik a szexista megjegyzéseket és működési módokat – azaz a viselkedésmódokat (kívül) és a gondolkodásmó-dokat (belül). Az aktív progresszív működés pedig azt jelenti, hogy minden alkalommal, amikor egy-egy tudományos, vezetői (akár kisebb, pl. bizottsági elnöki) szerepet azonos vagy közel azonos fölkészültséggel kaphat meg egy férfi és egy nő – a nőt választjuk. Elemzésünk alapján világos, hogy ennek a fajta stratégiának bár lehet pozitív diszkriminációs eredménye, a célja a leg-kevésbé sem az. Célja a mindennapi tudományos életben manifeszt vagy rejtett módon jelen lévő hatalmi erőviszonyok újraalkotása. Személyes meggyőződé-sünk, hogy az ebből következő távlatos eredményekkel a tudomány fejlődésé-hez is hozzájárulunk.
A társadalmi nem fölfogása kétpólusú (bináris), miközben a queer-elmélet – amellyel a jelen gondolkodásban csupán utalásszerűen számoltunk – ké-pes ennek a kettősségnek a felszámolására. Természetesen emögött az elmélet mögött is meghúzódik egy sajátos látásmód, vizsgálati módszer, megértési forma és fogalomrendszer. Ezek az eszközök éppen úgy a világ kritikai újra-gondolásának eszközei, miként a társadalmi nem területének elméleti megkö-zelítései és fogalomkészlete is az. Ám ennek a továbbgondolása már egy másik tanulmány tárgya lesz.
Hivatkozások
Adamik A. (2018). A „gender” a magyarországi közéleti és tudományos karanténban.
Kiszabadítjuk vagy kidobjuk? TNTeF, 8(1).
Addlakha, R., Blume, S., Devlieger, P., Nagase, O. & Winance, M. (eds). (2009). Disability and Society. A Re-ader. New Delhi: Orient BlackSwan.
Bal, M. (2002). Travelling Concepts in the Humanities. A Rough Guide. Toronto, Buffalo & London: University of Toronto Press.
Balogh Cs. (2017). Próbálja csak ki: egy kicsit mintha szexista lenne a Google Translate, de az is lehet, hogy nagyon!
https://hvg.hu/tudomany/20171129_google_translate_fordito_szexista_nemek_o_szep_csunya_buta_okos_
szemet (Letöltés ideje: 2019. 09. 01.)
Berg, M. & Seebe, B. K. (2016). The Slow Professor: Challenging the Culture of Speed in the Academy. Toronto, Buffalo & London: University of Toronto Press.
Borgos A. (2002). Naiv testelméletek. A testtel kapcsolatos népszerű diskurzusok alakulása és jellemzői. In Csabai M. & Erős F. (szerk.). Test-beszéd. Köznapi és tudományos diskurzusok a testről (pp. 21–46).
Budapest: Új Mandátum.
Borgos A. (2018). Holnaplányok. Nők a pszichoanalízis budapesti iskolájában. Budapest: Noran Libro.
Beauvoir, S. de (1969). A második nem. Budapest: Gondolat Kiadó.
Butler, J. (2005). Jelentős testek. A „szexus” diszkurzív korlátairól. Budapest: ÚMK.
Butler, J. (2006). Problémás nem. Budapest: Balassi Kiadó.
Campbell, M. (2017). Disabilities and Sexual Expression: A Review of the Literature. Sociology Compass, 1–19.
Engels, F. (1847). Rede über Polen. In Marx Engels Werke XVIII (pp. 521–527). Berlin (1964).
Finger, A. (1992). Forbidden fruit. New Internationalist, issue 233, 8–10.
Goodley, D. (2019). Fogyatékosságtudomány. Interdiszciplináris bevezető. Budapest: ELTE BGGYK.
Greer, G. (2002). A kasztrált nő. Budapest: Corvina Kiadó.
Haraway, D. (1994). A szituációba ágyazott tudás. A részleges nézőpont a feminista tudományfelfogásban (ford. Zentai Violetta). In Hadas Miklós (szerk.). Férfiuralom – Írások nőkről, férfiakról, feminizmus-ról (pp. 121–142). Budapest: Replika Kör.
Virginia Woolf
Hernádi I. (2015). Problémás testek. Doktori értekezés. Pécs: Pécsi Tudományegyetem.
Irigaray L. (1998). A női beszédmód és a férfi beszédmód. In Drozdik, O. (szerk.). Sétáló agyak. Kortárs femi-nista diskurzus (pp. 61–70). Budapest: Kijárat Kiadó.
Joó M. (2005). A nő helye a magyar nyelvhasználatban – „Nyelv, ideológia, média”. Absztrakt. Szeged: Konfe-rencia.
Kamarás K. (2016). Nők az Akadémián. Magyar Tudomány, 177(07), 866.
Katona V., Cserti-Szauer Cs. & Sándor A. (2019). Együtt oktatunk és kutatunk! Inkluzív megközelítés a felsőok-tatásban. Budapest: ELTE BGGYK.
Kérchy A. (2004). Könyörtelen testrevíziók. A női szépség erőszakos ideológiájának dekonstrukciója a femi-nista performansz terrorista testeiben. Kalligram, 2004. január. http://www.kalligramoz.eu/Kallig-ram/Archivum/2004/XIII.-evf.-2004.-januar/Koenyoertelen-testreviziok (Letöltés ideje: 2019. 09.
Kulick, D. & Rydström, J. (2015). Loneliness and its Opposite. Durham & London: Duke University Press.01.) Laquer, T. (2002). A testet öltött nem. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó.
Moi, T. (2006). Bourdieu elsajátítása: A feminista elmélet és Bourdieu kultúraszociológiája. In Séllei N.
(szerk.). A feminizmus találkozása a (poszt)modernnel (pp. 131–171). Debrecen: Csokonai Kiadó.
Morrison, T. (1993). Az irodalmi Nobel-díj átvétele alkalmából megtartott előadás.
https://www.nobelprize.org/prizes/literature/1993/morrison/lecture/
Mountz, A., Bonds, A., Mansfield, B., Loyd, J., Hyndman, J., Walton-Roberts, M., Basu, R., Hawkins, R., Hamilton, T. & Curran, W. (2015). For Slow Scholarship: A Feminist Politics of Resistance through Collective Action in the Neoliberal University. ACME: An International E-Journal for Critical Geogra-phies, 14(4), 1235–1259.
Nagl-Docekal, H. (2006). Feminista filozófia. Budapest: Áron Kiadó.
Pieper, A. (2004). Van-e feminista etika? Budapest: Áron Kiadó.
Petrini, C. (2013). Slow Food Nation. Why Our Food Should Be Good, Clean and Fair. New York: Rizzoli.
Rembis, M. A. (2009). Beyond the Binary: Rethinking the Social Model of Disabled Sexuality. Sexuality and Disability, 28(1), 51–60.
Rich, A. (1995). On Lies, Secrets, and Silence: Selected Prose 1966–1978. New York: Norton.
Said, E. W. (1983). Traveling Theory. In Said, E. W. The Text, The World, and The Critic (pp. 226–248). Camb-ridge, Massachusetts: Harvard University Press.
Séllei N. (2015). Professzornők a debreceni egyetemen. Debreceni Szemle, 23(3), 260-277.
Shakespeare, T. (1999). The Sexual Politics of Disabled Masculinity. Sexuality and Disability, 17(1), 53–63.
Takács I. (2017). Szkhülla és Kharübdisz között. Női kvóta, vagy egy természetes, de évtizedeket igénylő lassú változás a női akadémikusok arányában. Debreceni Szemle (3), 349–362.
Young, I. M. (2001). Az elnyomás öt arca. In Csillag M., Dombos T., Domokos L., Géring Zs., Horváth A.
& Rövid M. (szerk.): Perspektívák egy tágra zárt társadalomban (pp. 11–35). Konferenciakiadvány.
BKÁE Társadalomelméleti Kollégium.
Wade, C. M. (2009). A testem az én történetem, a bánatom és az erőm forrása. Fogyatékosság és társadalom, 1(2), 211–223.
Weil, S. (1987). „Are we Struggling for Justice?”. Philosophical Investigations, 10(1), January, 1–10.
Woolf, V. (1986). Saját szoba. Budapest: Európa Kiadó.
A diverzitás kapcsán óhatatlanul felidéződik bennünk a fogyatékosság fogalmának kaleidoszkopi-kus jellegéből adódó tipologizálhatatlansága is. Beszélhetünk mozgás- vagy érzékszerveket érintő, testi vagy értelmi, vele születetett vagy szerzett, alaktani (a testen morfológiai anomáliát okozó) vagy funkcionális, látható vagy láthatatlan, betegségtudattal együtt élő vagy a patologizáló címkét elutasító fogyatékosságról, ráadásul az egyes kategóriákon belül is fennállnak fokozatbeli különb-ségek vagy változékonyan átmeneti, épség és fogyatékosság közt tünékenyen ingadozó kondíciók.
Néhány példa a helyzet komplexitására. Egy baleset folytán sérült ember jelentős anyagi és lelki erőfeszítések árán igyekezhet rehabilitálni egészségesként diagnosztizált „eredeti,” épnek tételezett állapotát, míg egy jelnyelvet használó siket közösség tagja nem feltétlenül érzi magát a verbális kommunikáció híján korrekcióra szorulónak. Másképp ítélnek meg egy kerekesszékkel guruló és egy feltűnő fizikai eltérés jelei nélkül, krónikus fáradtsággal küzdő embert. A megvál-tozott munkavégzési képesség az állam szemében a fogyatékosság legfőbb ismérve, ám annak leszázalékolási és TB-támogatási feltételei orvospolitikai döntések nyomán módosíthatók. Egy HIV+ beteg gyógyszeres terápia mellett valójában nem csökkent munkabírású, munkavállalója