Dinnyés-Dezső Renáta
4. Kutatási eredmények és összegzés / Co-Ability
A kritikai fogyatékosságtudomány és a poszthumanizmus megismerése kiszélesítették a fogalmi kérdéseket, és szorosan kapcsolódnak a tervezési kultúra tudományos és kritikai megértéséhez.
Ebben a bővülő fogalmi hálóban szükségessé vált a kutatás során meghatározni egy olyan szű-rőt, amelynek mentén érthető rendszerré állhat össze a kutatás folyamata. A továbbhaladás érdeké-ben fontossá vált a korábbi esettanulmány design-módszertanának meghatározása.
4.1. Co-Design
A Co-design-metódus áll a legközelebb az esettanulmányban megkezdett protézistervezési folya-mathoz. A Co-design átfogó áttekintése túlmutat ezen a dokumentumon, de célszerű összefoglalni a főbb kapcsolódó jellemzőket a kutatás mélyebb elemzésének támogatásához. „A co-design olyan iteratív módszerek és megközelítések sorozataként alkalmazható, amelyeknek a felhasználók állnak a fókuszában, az ő szemszögükből kiindulva, rejtett percepcióikra és érzelmi válaszaikra apellálva működik. Bizonyos értelemben a co-design nagyon is a modern időkhöz illeszkedő, új típusú csi-náld magad (DIY) mozgalomnak tekinthető” (Hoftijzer, 2009, p.69-82).
A Co-design egy olyan interaktív tervezési folyamat, amelynek központjában a felhasználó áll. Az esettanulmányban a tervezés megkezdésekor a lehetséges felhasználói viselkedési minták megértéséből indultam ki. Ezen keresztül jutottam el a protézistervezés közben egy tágabb kérdés-kör felé. A fogyatékossággal élő személyek részére tervezett tárgyak alapvető szociális természete meghatározó. A munkám alapja Luca személyes, sokszor implicit gyakorlati tapasztalata volt. Ez a tapasztalás vezette a tervezést, miközben az én feladatom mindezt olyan exciplit tudássá átala-kítani, ami a tervezett tárgyba átültethető. Az ő tapasztalatait nevezhetjük ’megtestesült tudásnak’, ez a megnevezés hangsúlyozza a testkép és a testi képesség szerepét fogyatékossággal élő személy esetén. Tehát az inklúzió a tudásegyesítésből fakadt, és elemezhető mintát adott arra, hogy a fogya-tékossággal élő személy nem csupán puszta felhasználóként vesz részt egy tervezési folyamatban.
Az együttműködés alapjává a közös képességek váltak, s ennek felismerése vezetett a co-Ability fogalom létrehozásához.
A poszthumanizmus szemlélete rávilágít arra, hogy a fogyatékosság velejárója az életszerű, reciprok jelleggel összefüggő kapcsolatrendszer. Ez érthető az emberközi viszonyokra, ember és természetes környezet közötti kapcsolódásra vagy akár a nem emberi résztvevőkkel való kapcsola-tokra, kapcsolatrendszerekre is.
51. A designer kognitív folyamatának mintázata Adaptáció (Conklin 2005, p. 9)
„A fogyatékossággal élő személyeket érintő problémáknak van egy bizonyos »különös ösz-szetevőjük«, amely egy olyan lehetőségirányított megközelítést követel meg, amely a döntés-hozatalt, a kísérleteket, a kísérleti programok indítását és a prototípusok tesztelését igényli.
Bizonyos számú kísérlet és hiba szükséges bizonyos fogyatékossággal élő személy fizikai, érzelmi és kognitív igényeinek felfedéséhez. A probléma megértése csak a lehetséges meg-oldások megteremtéséből születhet, ha az ismereteket az egyetemes fogyatékossággal élő személyekkel való konkrét megoldások érvényesítésével együttműködő módon építheti”
(Miller et al., 2004, p. 59).
Tervezőként együttműködve Lucával több prototípus-fejlesztési fázison keresztül dolgozhattam kézzelfogható pragmatikus megközelítésben egy folyamatosan váltakozó és fejlődő rendszerben ha-ladva a között a két kérdés között, hogy mire van szükség, és mit lehet létrehozni. Ez valójában egy soha teljesen le nem záruló tervezési folyamat, ami jól tud együttműködni a fogyatékosság változó jellegével. A 3D-nyomtatók használata a folyamatot a könnyen létrehozható költséghatékony, de jól használható prototípusokkal segíti.
A kutatásban történt kísérleti tervezés hangsúlyozza, hogy a designkultúra-tudományban és a kritikai fogyatékosság tudományszemléletében hasonló, egymást átfedő kérdések merülnek fel.
Szeretném kiemelni a tervezési kapcsolat reciprok jellegét a részt vevő személyek, szakmák vagy akár tudományterületek között is.
4.2. Co-Ability
A designkultúra és a fogyatékosságkultúra különböző erősséggel, közös ismeretekkel és a praxisból eredő tapasztalati tudások integrálásával reflektálnak olyan problémákra, amelyekkel ma a társada-lom szembesül. A felhasználó-központú innováció, más néven a co-design tervezési módszertan olyan, végteleneken alapuló tervezési folyamatra ad lehetőséget, amely figyelembe veszi a folya-matosan változó ökológiában élő sérült felhasználók kihívásait. A fogyatékossággal élő személyek tapasztalati ismereteinek, vagyis ’megtestesült tudásának’ bevonása a tervezési folyamatba nem mindig könnyű feladat. A sikeres együttműködés érdekében meg kell érteni egymás nyelvezetét, alapvető ismereteit, érdemes bevonni a területhez kapcsolódó szakembereket is a tervezési folya-matba.
A co-Ability mint az együttműködés lehetséges formája nem egy formálisan strukturált mű-ködési rendszer, inkább megosztott megegyezéssel jellemezhető. Lehetővé teszi számunkra, hogy fontos kérdéseket tegyünk fel az emberi lét mindennapi megértéséhez, összefogva a gondolkodás és a gyakorlat összefüggéseit.
Co-Ability projektben a résztvevők nemcsak együtt dolgoznak, hanem olyan komplex módon is kapcsolódnak egymáshoz, amely összefűzi őket a társadalom szélesebb rétegével, megszüntetve az
„én” domináns normatív jellegét. Nem a tervező dominál, nem is az adott érintett lesz az egyetlen központi elem egy ilyen tervezési folyamatban.
Tehát nem jelenti azt, hogy megszűnik az egyén kompetenciája, és azt sem, hogy bolond módon optimista utópiát fogalmaznánk meg az együttműködésről. A közös kompetencia erősítésében a kollektív hálózat támogatásának fontossága emelkedik ki. Ez a tapasztalat kiemeli az olyan, min-denkit érintő szavak jelentőségét, mint az élet, az érték és a minőség. Ezt a dinamikát a co-Ability együttműködési gyakorlatában érdemes tovább kutatni. A megfelelő kontextus irányába való el-mozdulás érdekében újfajta kutatásokra, például kulturális próbákra és generatív eszközökre lehet szükség, lehetőséget adva a szociális élmény spektrumának felvázolására.
Hivatkozások
Anspach, R. R. (1979). From stigma to identity politics: Political activism among the physically disabled and former mental patients. Social Science & Medicine. Part A: Medical Psychology & Medical Sociology, 13(6), 765–773.
Blyth, S., Kimbell, L. & Haig, T. (2011). Design Thinking and the Big Society: From solving personal troubles to designing social problems. Actant and Taylor Haig.
https://www.governanceinstitute.edu.au/magma/media/upload/ckeditor/files/designthinkingandthe-bigsociety-1.pdf (Letöltés ideje: 2019. 10. 01.)
Braidotti, R. (2013). The Posthuman. London: Polity Press
Brandt, E. N., Pope, A. M. (1997). Enabling America: Assessing the Role of Rehabilitation Science and Enginee-ring. Washington, D. C.: National Academies Press.
Buchanan, R. (1992). Wicked Problems in Design Thinking. Design Issues, 8(2), 5.
Couvreur, L., D., Goossens, R. 2011. Design for (every)one: co-creation as a bridge between universal design and rehabilitation engineering. CoDesign 7, 2, 107–121.
Goodley, D., Lawthom, R. & Runswick-Cole, K. (2014). Posthuman Disability Studies. Subjectivity, 7(4), 342-Gregor, P., Sloan, D. & Newell, A. F. (2005). Disability and Technology: Building Barriers or Creating Oppor-361.
tunities? In: Advances in Computers, 64, 283–346.
Gustavsson, A. (2005). The role of theory in disability research – springboard or strait – jacket? Scandinavian Journal of Disability Research, 6(1), 55–70.
Heylighen, A., Bianchin, M. (2013). How does inclusive design relate to good design? Designing as a delibe-rative enterprise. Design Studies 34, 1, 93–110.
Hoftijzer, J. (2009). DIY and Co-creation. Design Principles and Practices: An International Journal – Annual Review, 3(6), 69–82.
Margolin, V. (2010). Doctoral Education in Design: Problems and Prospects. Design Issues, 26(3), 70–78.
Miller, P., Gillinson, S. & Parker, S. (2004). Disablism: How to Tackle the Last Prejudice. https://www.amazon.
co.uk/Disablism-How-Tackle-Last-Prejudice/dp/1841801240.
Schon, D. A. & DeSanctis, V. (1986). The Reflective Practitioner: How Professionals Think in Action. The Journal of Continuing Higher Education, 34(3), 29–30.
Story, M. F., Mueller, J. L. & Mace, R. L. (1998). The Universal Design File: Designing for People of All Ages and Abilities. Revised Edition. Raleigh: Center for Universal Design, NC State University.
Winance, M. (2014). Universal design and the challenge of diversity: reflections on the principles of UD, ba-sed on empirical research of people’s mobility. Disability and Rehabilitation, 36(16), 1334–1343.
Bevezetés
Mára már – a gyakorlati megvalósítás hiányosságaitól függetlenül – a társadalom számára jól be-ágyazott fogalommá vált az akadálymentesség. A középületek, a közintézményi weboldalak és a tömegközlekedés tervezése során törvényi követelmény a fogyatékossággal élő személyek figyelem-bevétele. Kritikai szempontból azonban fel kell tennünk a kérdést, hogy maga a gyógypedagógia valóban alkalmazza-e önmagára az akadálymentesség koncepcióját. Itt nem csupán az épületek ter-vezéséről vagy az eszközök ergonómiájáról van szó, hanem olyan kérdések megfontolásáról, hogy beszélhetünk-e akadálymentes oktatási folyamatról. A művészeti nevelés esetében beszélhetünk-e akadálymentesített alkotói folyamatról, melynek során az eszközöket a lehető legnagyobb mérték-ben alárendeljük a pedagógiai célnak, vagyis a szabad önkifejezésnek, a kreativitásnak, az