Elnyomásértelmezésünk egyik kulcsfogalma: a diskurzus-fogalom

A diskurzus általunk itt alkalmazott fogalma összetett és gazdag. Nyelvi és nem nyelvi jeleket egyaránt tartalmaz. Olyan értékek, állítások, elképzelések, hiedelmek, szimbólumok, normák szabályozott rendszerét értjük rajta, ame-lyek (leginkább rejtett módon) irányítják a gondolkodást, és ennek folytán számottevő befolyást gyakorolnak a mindennapi élet folyamataira is.

Következésképpen az esetleges első látszat ellenére a nyelv nem semleges médium, amely képes volna objektíven visszaadni, tükrözni a valóságot,

ha-„A nemi erőszak a beleegyezés nélküli szerelem ijesztő karikatúrája. A nemi erőszak mel-lett az elnyomás az emberi létezés második borzalma.

Az engedelmesség borzasztó karikatú-rája” (Simone Weil, 1987, p. 3).

El Kazovszkij

nem egy már értelmezett és értelmező közeg, amely jelentésalkotó. Újabb és újabb valóságértelmezéseket hoz létre, s ezek által elő is mozdítja, fenn is tartja bizonyos ideológiák széles körű elfogadását (Goodley, 2016 is hozzánk hasonlóan látja ezt). Judith Butler (2005, p. 42) pedig ekképpen foglal állást:

„a nyelv produktív, konstituáló, [...] performatív annyiban, amennyiben ez a jelölő aktus kijelöli és behatárolja a testet, amiről azt állítja, hogy mindenféle jelölést megelőzően talált rá”. Saját megfigyeléseink, de a szakirodalom tanú-sága szerint is diskurzus és hatalom között szoros a kapcsolat, a hatalom a diskurzuson keresztül is működik.

4. Harmadik kommentár nélküli példa a szimbólumszerű működésre. A kép címe:

A valaha feltalált legelső távirányító.

(A kép forrása: https://www.chimpandzinc.com/blogs/compromising-morals-positions-some-highly-sexist-advertisements-that-objectify-women/#gref) Mivel a Nő valamihez, valakihez viszonyított kategória, miközben a Férfi az alapvető viszonyítási pont, a Nő a férfiak által teremtett és fenntartott diskur-zusok által nyeri el helyét és értelmét. Sőt: a társadalomban a nőként való létezés a diskurzus által jön létre – fogalomalkotási, értékbeli és értelmezési gyakorlatok nyomán. Ezek hozzák létre (konstituálják) a Nőt és a Férfit. Butler olyan nyelvi közvetítettségről is említést tesz, amely megjeleníti, de egyben el is takarja a szubjektumot. Alapvető kérdésnek kell tekintenünk tehát azt a fából vaskarikát, hogy miképpen lehet a női ellendiskurzusnak a nyelvi szabá-lyozó kereteken kívülre kerülnie, miközben előzetesen már e kereteken belül határozódott meg: mégpedig idegenként; Butler, 2006).

Borgos Anna (2002) pontos különbségtételre törekszik a diskurzus és a narratíva fogalmai között. A diskurzus „értékeket, nézőpontokat, meggyő-ződéseket foglal magában, ideológiákat tükröz, és ezen keresztül formálja

„A szexualitás

is a tárgyat, amiről szól”. A narratíva ugyanakkor „alapvetően a szövegveződés belső törvényszerűségeiről, a történetmondás mintázatairól, szer-kezetéről, kompozíciós elveiről és kevésbé az ideológiai aspektusokról szól”

(Borgos, 2002, pp. 21–22). Borgos mindehhez másfél évtizeddel később, egy Freud-elemzés részeként hozzáteszi azt is, ami jelen érvelésünkkel szintén egybevág, hogy nem csupán a nőiség az, ami társadalmi konstrukció, hanem a róla szóló beszéd maga is (Borgos, 2018, p. 17). Mindennek a tetejébe a társadalomtudomány sem mentes – nem is lehet az – a narratívák elemeitől, hiszen az elfogadott jelentésrendszerek befolyásolják, hogy egy adott időben, adott kultúrában, adott társadalomban mi és hogyan beszélhető el egyáltalán.

Következésképpen: a diskurzus és annak elemei is tudást közvetítenek.

A diskurzus nem eleve létező jellemző, de nem is mozdulatlan konstrukció.

Miközben korról korra és társadalomról társadalomra változik, egyes történe-tileg áthúzódó hasonlóságok megfigyelhetők benne. Irigaray (1998) úgy véli, hogy a diskurzus, amely tükrözi, illetve meghatározza a társadalmilag elfoga-dott sztereotípiákat, a korábbi korszakokból a férfi és női alá-fölé rendeltségi viszonyt számos elemében őrzi. Így jelen vannak az ún. férfias jellemzők a dis-kurzusban: az absztrakt gondolkodás, az objektív ítélőképesség stb. „A férfi”:

erős, tetterős, okos, magabiztos, öntudatos, racionális, kereső, ambiciózus, ke-mény, versengő, intelligens, bátor, teherbíró, határozott, konfrontációra kész.

De vannak nőiesnek tekintett jellemzők is. Ezek szerint „a nő”: szubjektív, ked-ves, gyengéd, érzelmes, szelíd, dolgos, házias, hiú, vonzó, csinos, szorgalmas, kompromisszumkész, szelíd, sőt kívánatos, gyengéd, ragaszkodó. Az említett értékek között a társadalmi megítélésben hierarchikus viszony jelentkezik: a férfias értékek viszik előbbre a világot (miközben a nőiesnek tekintett értékek ezen előbbrevitel hátteréül szolgálnak). Ez az itt jelzett társadalmi megítélés rajzolja körül a maszkulin diskurzust.

2.1. Maszkulin diskurzus

2.1.1. Első közelítés

A maszkulin diskurzus olyan gondolatokat, ideálokat és értékeket hangsúlyoz, amelyek a – sokra becsült – férfiasságot éltetik. Eközben azonban lebecsül vagy figyelmen kívül hagy más, ún. nőiesnek vélt értékeket. Feltételezi és egyenesen megalkotja azt a társadalmi rendet, amelyben a nőket a férfiaknak való alárendeltség határozza meg.

Ez a diskurzus a hatalom olyan rejtett formáját tartja fenn, amely nemcsak a nők és a férfiak kapcsolatát, hanem a társadalom általános működésének egészét is szervezi. Olyan rendszer, amely folyamatosan újratermeli a sztereo-típiákat, és számos működési módja révén túlmutat az egyedi, a mindennapi életbeli nő–férfi-kapcsolatokon.

2.1.2. Miként mutatkozik meg a férfi–női hierarchia a tudományban?

A tudomány területe számunkra itt több okból is különös fontosságú. Egyfe-lől, mert mi, e szöveg írói, magunk is kutatók vagyunk – s szakmai alapvilá-gunk és azon belül részben világszemléletünk (Weltanschauunalapvilá-gunk) is a kuta-tás által behatárolt. Ám az utca embere, akinek számára a tudomány – egészen nagyjából a 21. század kezdetéig bizonyosan – a márványcsarnok fogalmával és más hasonló felértékelő képi formákkal leírt, úgy tekint a tudományra mint a tehetséges és a világot előbbre vivő Igazi Nagyok világára. (A 21. századra a márványcsarnok kissé megrogyott. Áll még, de immár kidőlt-bedőlt formát mutat; túl sokat tévedtek, éltek vissza a hatalmukkal, kiváltságos helyzetük-kel tudósok, és túl sokat hazudtak is kutatók ahhoz, hogy ez a közgondol-kodás által idealizált tudománykép fönntartható legyen). Innen tekintve már egyáltalán nem mindegy, hogy kikből válhat kutató – miként az sem, hogy az elmúlt történelmi korszakokban kiből, kikből válhatott. S egyáltalán nem mellékesen még azért sem mindegy mindez, mert ez a felmagasztalt világ, azaz a tudomány világa évezredek-évszázadok óta a férfiak univerzuma. Év-tizedek, évszázadok során kizárólag férfiak léphettek a „márványcsarnokba”.

Férfiak és csak férfiak léphettek a márványcsarnok előterében elhelyezkedő egyetemre, de ugyanígy annak toldaléképületébe: a könyvtárba is. (Itt, bár egy korábbi publikációban utaltunk már rá, szükséges emlékeztetnünk az Olva-sót Virginia Woolf beszédes narratívájára, amelyben bemutatja, hogy őt, aki egyik megírandó esszéjéhez kutatni ment volna az oxfordi vagy cambridge-i könyvtárba – Woolf, 1986; az írónő a szövegben az Oxbridge kifejezést hasz-nálja – nem lévén férfi, és nem is lévén férfi ajánlója, még csak nem is engedték belépni oda.)

De ha e könyvtár-szimbólumon most túl is lépünk, szembetűnik a tudo-mány mellett a művészet világa is, amely hasonlóképpen zárt volt, mint amaz.

Ezért van hát, hogy jelen esszénk margóin, bélyegképek formájában nem csu-pán korai tudós nők, hanem a maguk művészeti területén úttörő nők is feltűn-nek. Sokfélék ők; név szerint a következők: Helen Keller, Kate Millett, Garland Thomson, Frida, Wade, Woolf, Nemes Nagy Ágnes, Cece Weeks, Donna Ha-raway, Teréz anya, Beauvoir, Maria Skłodovska, Teresia Degener, Morrison, Doris Lessing, Hugonnai Vilma, El Kazovszkij. Lehetnének sokkal többen is.