Ha az első 33 verset tekintjük, melyben a Secundus-imitáció is található, alkalmi ver-seket találunk, melyeknek összetartó erejeként a költemények címzettjét és az írás miértjét szokták meghatározni.9 Ezek közt a versek közt kerestem olyan motívumo-kat, érzelmi-hangulati jegyeket, melyek egy mikrociklust határozhatnak meg. Ennek a keresési folyamatnak további lényeges aspektusa volt a Hallám egy ifjúnak… kezdetű Balassi-vers idegen mintaszövegének, Secundus XIX. csókjának cikluszáró szerepe.10
A nyolcadik számozott verstől indul el egy olyan hosszabban kitartott ív, mely-nek egyazon hölgy lehet a tárgya. A motívumsor záróakkordja a tizenötödik számozott vers, mely Secundus Basia ciklusát lezáró XIX. csók imitációja. Ebben a nyolc versben egy olyan narratíva, lineáris történetvezetői szándék tükröződik, amelyben Secundus hatását lehet felismerni. A ciklus – hasonlóan a Basiához – a szerelem és gyűlölet ket-tősére épül, alapmotívuma a nő kegyetlensége és az ennek kitett, tehetetlen szerelmes szenvedéstörténete, menekülési vágya.
A nyolcadik számozott versben in medias res, átugorva a szerelembeesés és a csá-bítás mozzanatait, a megcsalt szerelmes siráma tárja elénk a vershelyzetet, melyben kiderül, hogy a szeretett nő más felé fordult, elhagyta a lírai ént, aki azonban nem adja fel érzelmeit és a vers végén még Istenhez fordul, kéri, hogy a nő szánja meg, találjon vissza hozzá. Miképpen Secundusnál, úgy Balassinál is a nő kegyetlen játéka határozza meg a ciklus vonulatát, befejezését:
„[…] Ó, egyetlenegy szerelmem, miért vetettél el szemed elől engem?
Hogy verhetett benned fészket szintén ilyen igen a harag ellenem?
Ámbár mást szeress, csak el ne veszess engem, ki neked adtam már lelkem.
Te jó Isten, ki e tőrben engem csudaképpen már régen ejtettél, Ezt engedjed, hogy szánjon meg, velem kit ily igen Te megszerettettél, Vagy végy ki Hozzád, ha jó szót sem ád, ugyanis már lelkem sem hal, sem él.”
(Nyolcadik) A ciklus összetartó ereje ez a megbántott, megcsalt érzés, amiből a lírai én szabadulni próbál. Ennek a szabadulási kényszernek a sikertelensége is a szerelem egyoldalúság-ságát, a férfi tehetetlenségét hangsúlyozza, ami Secundusnál is a Basia ciklus állandó motívuma.
9 Kőszeghy, Balassi Bálint…, 258–262.
10 Az elemzéshez az alábbi kiadást használtam: Balassi Bálint, Összes verse. Hálózati kritikai kiadás, szerk. Horváth Iván és Tóth Tünde (Budapest: Gépeskönyv, 1998), hozzáférés: 2020. 11. 30, http://magyar-irodalom.elte.hu/gepesk/bbom/itart.htm.
A kilencedik, „kit a szeretőjével való haragban szerzett” és a már említett tizedik
„kiben a szeretője háládatlansága és keménysége felől panaszkodik” költemény tovább fokozza a boldogtalan szerelmes fájdalmát, valamint a tizedikben búcsúzik a lírai én, továbbáll, ebben is felfedezhető a menekülési, szabadulási szándék:
„…Engem most kétfelől hiteget két dolog, Szerelem, bosszúság most bennem fegyvert fog, Egymás ellen forog,
Kitől szívem, mint nád, ide s tova inog.
Minap vőm eszembe szeretőmnek dolgát, Hozzám szerelmében állhatatlan voltát, Ravasz álnokságát,
Azért így jelentem szívem titkos kínját.” (Kilencedik)
„M’eggyek, már nem tudom, ha látom, hogy én el nem hagyhatom, Noha kínját vallom, de válnom tőle nem kívánhatom,
Szeretnem pedig azt, ki fáraszt sok búval, mi hasznom?
Hát m’eggyek? Ellene vétsek? Ó, azt sem lehet, mert szánom.”
(Tizedik)
A Tizediket követő költemények a távolból íródnak, katonai környezet váltja fel az eddi-gi hátteret. A tizenegyedik vers, a Borivóknak való, pünkösd napján játszódik. Pünkösd a megtisztulás, az Újszövetség szerint a Szentlélek eljövetelének napja. Ez a párhuzam a lírai én meggyötört lelkének megtisztulási vágyát fejezheti ki, emellett a borivás is a felszabadulás motívuma, a búfelejtésé, melyben a megcsalt szerelmes elfelejtkezhet bánatáról.
„Újul még a föld is mindenütt tetőled, Tisztul homályából az ég is tevéled,
Minden teremtett állat megindul tebenned…”
(Tizenegyedik) A Tizenkettedik is a búfelejtésről szól:
„Azért ne bánkódjál, én jó vitéz társam, ürülj minden gondoktól, Eléggé hordoztuk hiába a sok bút, legyen már tőlünk távol,
Mostan igyunk, lakjunk, vigadjunk, táncoljunk, távozzunk bánatunktól!”
(Tizenkettedik)
A szöveg akrosztichonja mégis egy nő neve; „Susanam”. A szöveg szintaktikai és for-mai feszültsége mélyebb érzelmek metaforájaként is értelmezhető. Az elhallgatás iránti vágy, a szerelmi bánat elutasítása és a mélyen megbúvó, nyugtot nem hagyó gondolat, a szeretett nő neve, egyszerre jelenik meg a költeményben. Ez a szerkesztettség mintha magát a nőt is kiemelné, azt sugallva, hogy a szerelmi kínlódások eddig megnevezetlen tárgya „Susana”.
A Tizenharmadikat és Tizennegyediket „női verseknek” tekinti a szakirodalom.
A Tizenharmadikat argumentuma alapján: „kit egy szép leány nevével szerzett”. A Ti-zennegyediket pedig a Csereyné-kódexben talált alcím: „Csáky Borbála biztatása egy ifjúhoz, hogy térjen vissza régi szerelméhez”, illetve a Balassa-kódex megjegyzése „Bor-bála nevére” alapján.11
Az említett két vers kilóg az eddigi költemények sorából, megkérdőjelezve az elméletet, miszerint Balassi 8–15. számozott költeménye egyazon múzsához íródott.
Azonban tekinthetjük a két költeményt az ismeretlen múzsától való eltávolodási szán-déknak is, mely a Nyolcadik számozott költeménytől ívelő szerelmi történet alakulását tekintve indokoltnak tűnik. Ennek az eltávolodásnak megkoronázásaként olvashatjuk a feltételezett mikrociklus záró költeményét is, melyben a szerző már nem csak szerel-métől, hanem szerelmes önnön magától is eltávolodva, egyes szám harmadik személyre vált a Tizenötödik számozott versben.
A Tizenharmadik vers szövege, annak szófordulatai, az eddigi verseket jellemző gyűlölet és harag hiánya, ténylegesen egy női szólamról árulkodnak. A Tizennegyedik-ben a csalódottság már sokkal határozottabban jelenik meg, mintha az eddigi versek lírai énjének fájdalmát visszhangozná. Itt az elhagyott nő hasonló fordulatokkal és ele-mekkel ír fájdalmáról, miként a Nyolcadiktól a Tizenkettedikig az elhagyott, megcsalt férfi. Érdekes tükrözés ez, de nem feltétlen szétválasztandó. Ha a fentebb említett Ti-zenötödik mintaszöveg egyes szám harmadik személyben íródott narratív jellegét és az interpretált XIX. csók, Secundus Basia kötetében játszott záró szerepét figyelembe vesz-szük, akkor további érvet találhatunk amellett, hogy a Tizenharmadik és Tizennegyedik vers a megbántott lírai én formailag is visszatükröződő távolodását hivatott erősíteni.
Mintha a Tizenegyedikben fizikailag, a Tizenharmadikban pedig lélekben akarna eltávo-lodni a fájó érzelmektől. A formai játék ilyen irányú tudatosságát a Tizenötödik alapozza meg. A Borbála nevében szerzett vers bravúrja abban áll, hogy felidézi a férfi siralmának hangulatát, némiképp lágyabban, az olvasó így valójában nem esik ki az eddigi érzelmi hangoltságból. A Tizenötödikben pedig egyes szám harmadik személyben még inkább eltávolodunk a szerelemes fájdalmától, mintha önmagában is lezárhatná az elárult és elutasított szerelmet. A méheknek panaszkodó ifjú felkínálja szerelmének tárgyát, majd óva inti a vetélytársak metaforájaként szolgáló méheket a nő kegyetlenségétől, aki nem hagy megbosszulatlanul semmilyen széptevést:
11 Kőszeghy, Balassi Bálint…, 270.
„Hanem az én szerelmesem édes száján S megért cseresznyéhez hasonló ajakán, Ott mézet találtok eleget mindnyájan. […]
Mondom, ha ki őtet köztetek megsérti, Szerelem nagy kínját viszont az megérzi, Mert bosszúját azzal szokta megállani.”
(Tizenötödik)
A megcsalt férfi, majd annak testi és lelki menekülési vágya, a női hangon visszhangzó elhagyatottság, valamint a nő allegóriában történő felkínálása narratív ívet ad a Nyolca-diktól, Tizenötödikig terjedő verseknek, amelyen Secundus hatását érezhetjük.
A Tizenötödik záró szerepét a folytatással sem árt alátámasztani. Nagyon érdekes, hogy a Tizenhatodik versben, melyben álmát írja le, újra az a pünkösd-motívum tűnik fel, amely a Borivóknak valóban, ahol ez az újjászületés, a bánat elhagyásának szimbó-luma volt. A Tizenhatodik és azt követő versek egész más hangvételűek, már hiány-zik a megcsalt szerelmes motívuma, amely a fent említett nyolc verset összetartotta.
A nyolcas számnál érdemes egy gondolat erejéig elidőzni. A Tizennyolcadikban ezt ol-vashatjuk; „Szerzém e nyolc verset víg és szabad elmével”. Ezt a logikát követve a Tizedik és Tizennyolcadik között kellene lennie egy ciklusnak. A csalfa nő tematikájú szövegek azonban a Nyolc és Tizenötödik versek közt jelennek meg, amely sorozat szintén nyolc művet foglal magába. Ha úgy értelmezzük a verset, hogy a költő már végleg túl van a csalódott szerelmen, akkor érthetjük a ciklusra való utalásként is ezeket a sorokat. Ezek után a Tizenkilencedikben már új, „titkos szerelméről” ír.
Az elemzés természetesen egy kiemelt szempontot figyelem előtt tartó olvasat eredménye, kizárólagos konklúzió nem vonható le belőle. Felmerülhet például, hogy a Borbála nevére írt versben több helyen bizonytalanná válik „női vers” jellege. Kérdéses továbbá, hogy ki a ciklus címzettje? „Susana”, akit az akrosztichon megnevez a Tizen-kettedik versben, amely a vers szintaktikai és formai feszültségével is alátámasztható?
Esetleg már Losonczy Anna ennek a mikrociklusnak is az elsődleges szereplője? Meg kell még említeni a két hiányzó verset is, melyről a prózai megjegyzésben ír a szerző, hiszen ez a tény is bizonytalanná tesz bármilyen ciklusvázlatot.12
Az elemzett nyolc vers kapcsán szépen kirajzolódik viszont egy történet, ami a szerelmes férfitól elfordult, új szerelem felé tekintő tudatos és kegyetlen nőről és az érzéseinek kitett férfiról szól. Ugyanez a kettősség jellemzi Secundus Csókok könyvét is.
Ott ugyan részletesebb és kidolgozottabb kettejük kapcsolata, de ugyanazt a viszonyt érezzük Balassinál is, ami Neaera és a lírai én között feszült a kötet felétől: ahogy a kapcsolat a hanyatló szakaszba ért, a kiábrándult szerelmes a XIX. csókkal képletesen a többi férfi elé veti a nőt, úgy Balassinál is, a Tizenötödiktől nincs tovább szó erről a
12 Vadai, „Balassi Bálint…”, 396.
csalfa viszonyról. Habár a bizonytalanságokat nem feltétlen lehet kiküszöbölni, érde-mes Secundus hatását komolyabban megfontolni, hiszen az a tény, hogy Balassi mind a Csókok könyvét, mind az Elégia-kötetet megidézi költői munkásságában, árulkodhat arról, hogy Balassinál a szerelmi viszony epizodikus, lineáris ívet leíró jellege magán viseli Secundus nyomait is.