Fontos kiemelni, hogy a második fejezetben még az Erzsébet-életrajz elején így nyilat-kozik a szentről:
„Hosszú volna elmesélni szentségének megannyi bizonyságát, csak ennyire emlékeztetek: gyermekként, feleségként, özvegyként a kegyességnek csodás cselekedeteiről volt nevezetes, olyannyira, hogy a festők vagy szobrászok lépten nyomon három koronával a fején ábrázolják, amit ősi szokás és jog szerint magának kivívott.”46
Ez a kijelentés Lipsius művét alkalmassá teszi a Szent Erzsébet-ikonográfia kontextu-sában való vizsgálatára. A három korona attribútuma erősen kötődik Németalföldhöz, ahol először a 15. századi minitúrákon és táblaképeken jelent meg Erzsébettel kapcso-latban, és vált később elterjedt attribútumává. Ezenkívül két 16. századi írásos forrást szeretnék kiemelni, az első flamand származású párizsi humanista, Jodocus Clichtoveus (?–1543), aki Erzsébet napjára írt szentbeszédében említi meg vele kapcsolatban a há-rom koronát. Beszéde arra utal, hogy – akárcsak Lipsius – ő is személyesen látott olyan képet Árpád-házi Szent Erzsébetről, ahol a három koronával ábrázolják, a különbség annyi, hogy Clichtoveus leírásában ezeket egymásra helyezve tartja a kezében.47
Ér-45 Réthelyi tanulmányából az is kiderül, hogy a szobrok eredettörténetének is több variánsa élt egyszerre a németalföldi köztudatban. Volt olyan variáns, amely szerint három szobor volt összesen, és Erzsébet ezeket férjétől, Lajos őrgróftól kapta, aki a szentföldi hadjárata során küldte őket haza feleségének.
Réthelyi, „Gertrúd királyné és Szent Erzsébet a Németalföldön. Az Árpád-ház a Croy-család reprezentációjában”, 232.
46 „Quantis iam tum sanctimoniae indiciis, longum sit dicere: hoc moneo, puellam, vxorem, viduam, mira pietatis laude celebrem fuisse: ideoque a pictoribus aut sculptoribus passim caput eius triplici corona insigniri, quam in quoque ordine illo iure sibi poscit.” Lipsius, Diva Virgo Hallensis, 6.
47 „Corona aurea super caput eius. Eccl. 45. cap. conscripta sunt haec verba et ibidem ducta ad literam in praeconium ipsius Aaron summi sacerdotis et fratris Mosis. Attamen eadem nunc recte possunt applicari et accomodari in laudem S. Elisabeth viduae, cuius hodie solennitatis in ecclesia celebratur:
quem non unica, sicut in capite Aaron, sed triplex super caput huius beatae mulieris corona refulsit, et in aeternum fulgebit, quantum ad aeternae retributionis praemium, quemadmodum ex praesentis
telmezésében ezek a három életszentséget jelképezik (ifjúsága, házas élete és özvegysé-ge). A másik szerző szintén németalföldi kötődésű: Johannes Molanus (1533–1585) a Leuveni Egyetem teológia professzora, majd 1578-tól rektora. A Lipsiusszal kortárs szerző számos műve közül az 1570-ben megjelent De Picturis et Imaginibus Sacris, a szentek ábrázolásának létjogosultságról és azok megfelelő kivitelezéséről szól, elítélve a reformáció radikális, képromboló mozgalmait, amelyek a Németalföldet különösen súlyosan érintették az 1560-as években. Szent Erzsébet attribútuma nála is a három korona,48 melyet az eddig olvasott jelentéssel ruház fel.49
Sem Lipsius, sem Molanus nem közöl hivatkozást az Erzsébet-ikonográfiára vo-natkozó megállapításánál, ami arra enged következtetni, hogy az ábrázolásmód a 16.
század végére – 17. század elejére annyira elterjedtté és általánosan elfogadottá válhatott azon a területen, hogy ennek egyik tudós sem érezte szükségét.50
Összefoglalás
Nehéz erről ilyen keretek közt véglegeset vagy akár csak ideiglenesen érvényeset mon-dani, lévén Lipius vallásváltoztatása és kései művei körüli polémiák a kora újkori vallási identitásdiskurzusok magját érintik.51 Eldöntendő kérdés marad Lipsius vallási
meg-sermonis deductione latius constabit. Et id quidem expresse repraesentatur per sacram eius imaginem, pro more Christianae pietatis in ecclesijs reponi solitam quem triplicem coronam manu gestare continereque effigiatur, primam reliquis duabus subsidentem, secundam mediam, et tertiam caeteris duabus superpositam.” Jodocus Clichtoveus, Homiliae seu Sermones, ex confuso opere in tres quasi partes seorsim digesti, et nunc rursum diligentius multo, quàm antehac unquam excusi [...] (Coloniae:
Haeredes Johannis Quentelij, 1575), 460.
48 „Elizabeth tribus coronis pingitur. Quod significat ipsam sancte vitam suam transegisse in statu virginali, maritali, et viduali.” Johannes Molanus, De picturis et imaginibus sacris: liber unus, tractans de vitandis circa eas abusibus, et de earundem significationisbus tractans de vitandis circa eas abusibus, & de eatundem signifiationibus (Leuven: Hieronymum VVellaeum, 1570), 130v–131r.
49 „Die decima nona Natalem habet Elisabeth, regis Hungarorum filia, xenodochiorum et pauperum amantissima. Haec pingitur cum tribus coronis, ut significetur vitam sanctissime transegisse in statu virginali, maritali, et viduali. Quomodo hanc picturam explicat Iodocus Clichthouenus integro sermone, quem unicum edidit de Natali hujus sanctissimae Viduae. In quo pro themate assumit illud Ecclesiastici, Corona aurea super caput ejus.” Johannes Molanus, De historia SS. imaginum et picturarum pro vero earum usu contra abusus: libri 4 (Leuven: Ioannem Bogardum, 1594), 161r.
Molanus könyvének második kiadásától kezdődően (1594, Leuven) referenciaként hivatkozik Clichtoveus beszédére, mely a későbbi kiadásokban is (1616, Lyon; 1619, Antwerpen; 1626, Antwerpen; 1771, Leuven) tovább öröklődik.
50 Árpád-házi Szent Erzsébet háromkoronás ikonográfiájárol, illetve Molanus és Clichtoveus magyar kapcsolatairól bővebben is írtam egy korábbi tanulmányomban. Szűcs Kata Ágnes, „Adalékok Árpád-házi és Portugáliai Szent Erzsébet kora újkori ikonográfiájához: Johannes Molanus”, Magyar Könyvszemle 132, 4. sz. (2016): 385–403.
51 A frappáns megfogalmazás Bene Sándor szíves szóbeli közlése nyomán született.
győződése, és e tanulmány kereteit is szétfeszítené egy újabb állásfoglalás. Machielsen és Bass tanulmányai hitelt érdemlően érvelnek amellett, hogy Lipsius nem a körülmé-nyek áldozata, hanem sorsának aktív alakítója volt, amikor a Németalföldre való vissza-térését tervezte. Az ott eltöltött 16 év alatt pedig jelét adta katolikus elkötelezettségének és személyes devóciójának is.
Első pillantásra Lipsius Szent Erzsébet-életrajza sokkal inkább tekinthető biográ-fiának, mint hagyományos értelemben vett hagiográbiográ-fiának, értelmezésekor mégis ez utóbbi kategóriába sorolandó. A szentek életét leíró műfajt a középkortól kezdődően egyre jobban jellemzi a történetiségtől való elszakadás, ami mindinkább a legendák, különösen a csodás és természetfölötti elemek felé tolta el a hangsúlyt az egyes szö-vegekben. A humanista történetkritika és a szentek protestáns szemlélete megkérdő-jelezte tiszteletüket, arra késztette az újkori hagiográfiák íróit, hogy térjenek vissza a forrásokhoz és a hiteles történetekhez. Ezen a ponton fontos megemlíteni a 16. század közepe táján megjelenő szentek élete-kiadásokat, jelesül Laurentius Surius és Aloysius Lipomanus munkáit, amelyek megkérdőjelezték a középkori források hitelességét és eltávolodtak a Legenda Aurea szövegbázisától.52 Lipsius esetében is hasonló, a – szinte kizárólag történelmi – forrásokhoz való szigorú visszatérés fedezhető fel az Erzsébet életrajzban. Az, hogy nem tartalmazta a középkor óta ismert csodás elemeket, a kortár-sak számára sem jelentette akadályát, hogy hagiográfiáként értelmezzék. A már említett Matheus Räder, jezsuita történetíró tulajdonképpen az egész Erzsébetről szóló részt közel szó szerint annektálja az általa szerkesztett Erzsébet-legenda végére.
Ebben az esetben tehát Lipsius Erzsébet-életrajza lehet az egyik legkorábbi olyan
„legenda”, amelyből hiányoznak a tulajdonképpeni „legendás” elemek, jóllehet a befog-laló mű, a Diva Virgo Hallensis maga is egy csodaleírásokat tartalmazó traktátus. Joggal feltételezhetjük tehát emögött a szerző tudatos választását, aki annak ellenére, hogy a mű kontextusa megengedte volna, mégis a filológiai érveket és történelmi tényeket választot-ta a hagiográfia szervezőerejének. A szent életrajza szorosan kapcsolódik Halle városának és a templomban található szobornak történetéhez, és ennél nem is kap nagyobb szere-pet a kötetben. Az életrajz újdonsága annak rendkívüli lecsupaszításában rejlik, hiszen ez a radikalizmus nem volt jellemző a korabeli katolicizmus szellemiségére, még a kora újkorban modern szemléletűnek és filológiailag is megfontoltnak tartott, Laurentius Surius és Aloysius Lipomanus nevével fémjelzett szentek élete kiadások köteteire sem.
Lipsius Diva Virgo Hallensisével kapcsolatban általában a traktátusirodalomra gyakorolt hatását vizsgálja a szakirodalom.53 Elképzelhetőnek tartom azonban, hogy a hagiográfia műfajára vonatkozóan is befolyással volt a németalföldi filozófus és gon-dolkodó. Egyrészt a jezsuita renden belül nagyon hamar elterjedt és ismertté vált a két, nyomtatásban is megjelent Lipsius-traktátus, amely valószínűleg kevésbé Lipsius
52 Gábor, „A szentek történetei a XVII. század magyarországi katolikus prédikációirodalmában”.
53 Dirk Sacré, „An unknown and unpublished letter from Claudio Acquaviva, SJ, to Justus Lipsius (1604) (With some other unpublished letters)”, Humanistica Lovaniensia 51 (2002): 259–272, 270–271.
személyével, mint a rend által propagált Mária-tisztelettel volt összefüggésben. Másrészt Lipsius Martin Delrioval (1551–1609) fenntartott szakmai-baráti kapcsolatára hívnám fel a figyelmet. Delrioval még a Leuveni Egyetemen folytatott jogi tanulmányaik alatt ismerkedtek meg, és kapcsolatuk egész életük során meghatározó maradt, melyet le-velezésük is alátámaszt.54 A koraújkori művelődéstörténet egyik meghatározó alakja, a spanyol szülőktől származó, németalföldi születésű Delrio életműve 2015-ben került alapos elemzésre. A németalföldi felkelés során a spanyol oldalon vállalt politikai szere-pet, később belépett a jezsuita rendbe (1580). Életművének egyik elhíresült munkája55 a boszorkányságot vizsgálta filológiai alapossággal, melynek fő inspirációjául az egyház-történeten kívül a szentek élete szolgált.56 És bár eddigi tudásunk szerint Delrio nem foglalt állást a nagy port kavaró Lipsius-traktátusokkal kapcsolatban, a baráti kapcsolat és a jezsuita rend miatt mindenképpen ismernie kellett azokat. Delrio egyik legked-vesebb tanítványa Heribert de Rosweyde volt, aki – mint közismert – fontos szerepet játszott az Acta Sanctorum néven ismertté vált nagyszabású jezsuita vállalkozás beindí-tásában. Rosweyde nagyra becsület mesterét, az ő nevéhez fűződik Delrio halála után készült első életrajz is (1609), mellyel kapcsolatban a monográfia szerzője, Machielsen úgy fogalmaz a bevezetőben, hogy Delrio élete hagiográfia tárgyává válik a műben.57
E kapcsolat puszta felvázolása természetesen semmiféle bizonyítékot nem jelent arra nézve, hogy Lipsius Erzsébet-életrajza közvetlen vagy akár közvetett hatással lett volna a későbbi Acta Sanctorum létrejöttére. De talán mégsem elvetendő a gondolat, hogy az a tudományos közeg, amelyet Lipsius immár a katolikus oldalról képviselt a filológiai kutatások terén elért eredményeivel, hatással volt az utánuk következő generá-cióra. Lipsius kétségkívül megújította és hosszú időre meghatározta a traktátusirodalom műfajának stílusát és szerkezetét, és bizonyos tekintetben a hagiográfia műfajára is ha-tást gyakorolt, mintegy megelőlegezve a folyamatot, amely aztán a jezsuita rend köte-lékeiben teljesedett ki 1643-tól.
54 Az újra katolizáló Lipsiusnak Delrio volt az egyik nagy támasza. Sőt, Lipsius egyenesen úgy hivatkozik rá, mint aki rávezette a helyes útra. 1591 április 14-én neki számolt be először visszatéréséről a katolikus hitre. Machielsen, „Friendship and Religion in the Republic of Letters”. Vö. Bene Sándor,
„Rimay vindicatus: Rimay János Justus Lipsiushoz írott leveléről”, in Filológia és textológia a régi magyar irodalomban: Tudományos konferencia, Miskolc, 2011. május 25-28, szerk. Kecskeméti Gábor és Tasi Réka, 139–188 (Miskolc: Miskolci Egyetem BTK Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet, 2012), 171.
55 Martinus Delrio, Disquisitionum Magicarum Libri Sex, 3 köt. (Leuven: G. Riuius, 1599–1600).
56 Robert F. W. Smith, „Jan Machielsen, Martin Delrio: Demonology and Scholarship in the Counter-Reformation (Oxford University Press, 2015)”, Journal of the Northern Renaissance, 22 May 2016, hozzáférsé: 2021. 10. 18, http://www.northernrenaissance.org/jan-machielsen-martin-delrio-demonology-and-scholarship-in-the-counter-reformation-oxford-university-press-2015/. Vö. Jan Machielsen, Martin Delrio: Demonology and Scholarship in the Counter-Reformation (Oxford:
Oxford University Press, 2015).
57 Machielsen, Martin Delrio: Demonology and Scholarship in the Counter-Reformation, 22.