A Balassi által parafrazeált XIX. csók, a Csókok könyvének záró darabja. Balassi a köte-tet a Poetae tres elegantissimi antológiából ismerte, ami Secundus mellett Marullus és Angerianus költeményeit is tartalmazza.5 A latin kötetben Secundustól az elégiasorozat
1 Horváth Iván, Az eszményítő Balassi-kiadások ellen, hozzáférés: 2021. 10. 16, http://magyar-irodalom.elte.hu/gepesk/bbom/itanulm.htm. Lásd még: Vadai István, „Balassi Bálint elvegyült énekei”, Irodalomtörténeti Közlemények 118 (2014): 393–402.
2 Kőszeghy Péter, Balassi Bálint: Magyar Amphión (Budapest: Balassi Kiadó, 2014), 260.
3 Johannes Secundus, Csókok könyve, ford. Rexa Dezső (Budapest: Benkő Gyula, 1909).
4 Horváth Iván, „Balassi Bálint fragmentumi”, Credo 24, 3–4. sz. (2018): 18–39.
5 Eckhardt Sándor, „Balassi Bálint irodalmi mintái”, in Eckhardt Sándor, Balassi-tanulmányok, összeállította Komlovszki Tibor (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1972), 172–253. Lásd még Eckhardt Sándor, Balassi Bálint (Budapest, Balassi Kiadó, 2004).
– melyből Balassi a Julia nevet kölcsönözte – és a csóksorozat olvasható,6 mindkettő tudatosan szerkesztett szerelmi ciklus. A Csókok könyvének fő motívuma a „kegyetlen nő” Balassinál is megjelenik, már az első 33-as egységben. Ahhoz, hogy a Basia ciklus jellemzőiből kiindulva, motívumrendszerének és szerelmi tematikájának Balassi költé-szetére tett hatását vizsgálhassuk, a ciklust önmagában is érdemes elemezni.
A kötetben tizenkilenc számozott költeményt találunk, melyek címeiben a szá-mozáson túl a csók olvasható, azaz I. csók, II. csók, ... XIX. csók. Latinul ez ekképp jelenik meg: Basium I., Basium II., … Basium XIX. A címadás így szerkezeti egységet hoz létre, a versek nem különülnek el egymástól, hanem egy narratív egész részét képezik, akár-csak egy regény fejezetei. A számozás mint rendezőerő, Balassinál is megfigyelhető.7 A kötet központi motívuma a csók, mely nem csak mint a testi szerelem egy meg-nyilvánulási formája jelenik meg, hanem a kötetben leírt csókjelenetek formációi a sze-relmi kapcsolat tükrét jelentik. A csók a lelkek közti kapcsolat megnyilvánulása, mely jelen esetben átveszi a máshonnan jól ismert „tekintetszerepet”. Itt nem a két szerelmes tekintetének tüze tükrözi a szerelmet, hanem a csókok ábrázolják a lírai én és szerelme szenvedélyét. A költemények változó hangulatai, hol lélektani metaforikus értelembe véve, hol fizikai, a testiség síkján mozogva járják körbe a termékenység és a szerelem témáit. A Liber Basiorum költeményei a csábítás szerelmi rítusától indulnak, majd a be-teljesült, boldog szerelem magaslataiba viszik az olvasót, a kötet vége pedig a szerelem hanyatlását hozza magával. A lírai én érzelmi viharai lineáris történetvezetéssel kerül-nek bemutatásra, az egymást követő költemények logikus rendben követik egymást, egy hullámzó szerelmi viszonyt írnak le. A csók különböző transzformációi képezik a kötet egészének motívumrendszerét, valamint további érv a ciklikusság mellett, hogy a narrációt egy központi női karakter, Neaera tartja egyben, akit a költő múzsájaként is aposztrofálhatunk. Neaera és a lírai én viszonyának emelkedő, majd hanyatló ívét érdemes néhány példával röviden szemléltetni.
A II. csókban a lírai én még csupán kérleli a lányt, hogy viszonozza szerelmét.
Csábítja, mondván, beteljesült szerelmük az antik túlvilágban mindenki csodálatát ki-váltaná, örök tavaszban élhetnének. Már a kérlelés soraiba az alvilágot idézi be, utalva ezzel szerelme sírig tartó voltára:
„És az üdvözültek majd mind elkisérnek a hűs gyepágyig,
hol rózsaillatban egymásért élünk csak, -szeretve szeretünk.” (II. csók)
6 Michaël Marullus, Hieronymus Angerianus és Ioannes Secundus, Poetae tres elegantissimi (Párizs: Duvallius, 1582), 92–102.
7 Vadai, „Balassi Bálint…”, 397.
A túlvilág mint a szerelem halálon túliságának motívuma azonban nem indokolja, hogy a pogány alvilágot jelenítse meg a szerző a mennyország helyett. Indokolhatja ezt az, hogy Johannes Secundus, bár jogászként világi hivatással rendelkezett, azonban Spa-nyolországban érseki titkár volt. A Csókok könyve pedig éppen abban az időben szüle-tett, mikor Secundus egy spanyol prostituálttal folytatott viszonyt.8 Jogosan merülhet fel tehát, hogy az erkölcsileg kifogásolható szerelmi kapcsolata egy örömlánnyal befo-lyásolta azt, hogy a műben szerelmük örök tavasza a pogány alvilágban materializálódik.
Balassi érdeklődése Johannes Secundus és a Csókok könyve iránt pedig szintén fakadhat abból, hogy az ő házasságtörő szándékú szerelmi vallomása múzsái felé szintén elítélt és erkölcsileg nem helyénvalónak tartott cselekedet volt a korban. Balassi ilyen szem-pontból sorstársat láthatott Johannes Secundusban vagy lírai énjének történetében.
A IV. csók az első, ahol Neaera már teljes szívvel viszonozza a lírai én szerelmét, itt van az első méz-méh hasonlat, melyben a csókot nektárnak nevezi a költő, illetve ebben a költeményben a csók a lelki sík metaforájaként jelenik meg. Továbblépve az V. csókban pedig a szerelem testi, fizikai síkja tárul elénk, az érzelmek mélységét a testi vonzódás egészíti ki:
„[…] Ajkad, Neaera ajkamra forr s parázsként éget, Harapni vágysz és felsirsz, ha én haraplak
és reszkető nyelved, hol itt, hol arra jár és reszkető nyelvem hol itt, hol ott kivánod
s pihegő kebled szerelmes, izzó lehétől ittasulok.” (V. csók)
A kötet szerkezetében a tizenharmadik jelent választóvonalat. Ezt a költeményt lehetne kiemelni a ciklus tetőpontjának is, mintha kettejük kapcsolata itt érné el a magaslatát, ahonnan már nincs tovább felfelé, törvényszerűen hanyatlásnak kell következnie. Egy-részt újra előköszön a túlvilág, mint az elején, itt azonban a már ismert komor antik alvilágként:
„[…] Szemem előtt a láz-képzelem ködéből árnyék világok bús, vak homálya mélyén vén Charon csolnakja leng felém a Styxen.
Intett. Indultam.” (XIII. csók)
A már elemzett II. csókban a csábításkor említi a költő az antik alvilágot, de egy olyan helyként, ahol körbetáncolják őket az üdvözültek, és örök tavaszban élhetik szerel-müket. Itt, „kimerülve édes, izzó küzdelemben” a kielégült, beteljesül szerelem után
8 David Price, „The Poetics of License in Janus Secundus’s Basia”, The Sixteenth Century Journal 23 (1992): 289–301., Lásd még Szentmártoni Szabó Géza, „Balassi búcsúverse és a prosopopoeia a XVII–XVIII. század magyar nyelvű költészetében”, Irodalomtörténet 85 (2004), 173–211.
tikkadtan pihenve elmélkedik a lírai én, de nem örök tavaszról, hanem a Styx bús folya-máról. Mintha az édes kimerültségbe, valami végletes kimerültség is vegyülne. Ebből a kimerültségből azonban még visszahozza Neaera új és új csókja. Mégis érezni a lírai én bizonytalanságát a gyönyörben. A „halálraszánt” lírai én, kihangsúlyozva kiszolgáltatott-ságát, egyetlen lehetséges reménye, kapcsolata e világgal az Neaera és csókjai. Ezek után még nyomatékosabb a hirtelen zuhanás, ami a tizennegyedik költeménytől kezdődik.
A tizennegyedik versben a lírai én, már az előző versben útnak indított sötétebb, bizonytalanabb hangulatot folytatva mintha el akarna szakadni Neaerától, de bizony-talanságában visszahúz hozzá:
„Mért nyújtod nékem égő ajkadat?
Menj, Neaera, – nem csókollak többé,
oly szivtelen vagy, hideg, mint a márvány […]” (XIV. csók)
Az eddigi szenvedélyes rajongást a lírai én részéről afféle se veled-se nélküled, nyugtalan vágy váltja fel, és a lírai én elmondása szerint Neaera melegsége is a múlté már. A tizen-nyolcadik versben újra találkozunk az isteneknél is szebb Neaera képpel, aki épp olyan elérhetetlen, mint az istenek. A lírai én itt végleg elengedi Neaerát, múlt időben beszél, azt sugallva, hogy ez a szerelem már csak a múltban él, már csak emlék:
„Bíbor ajkad mi szörnyű bajt hozott!”
Valamint itt Neaera nem csupán hűvösen viselkedik a lírai én szemszögéből, hanem már gyűlöli a szerelmest:
„Oh gonosz kínzóm, miért gyűlölsz?”
Ez a hangulat előzi meg tehát a lezáró, XIX. csókot, ahol a méz-hasonlat – mely többször előfordul a versekben – mintegy kiteljesedik, és egy egész költeményt átívelő allegóriá-vá lesz.
A XIX. csókban a lírai én az előző versekhez képest eltávolodik Neaerától. Ezt erő-síti az allegória, elszakadás a valóságtól, mely annál is szembetűnőbb, mert mint fentebb említettük, a kötetre jellemző a költő szinte életszerű fogalmazási stílusa, itt azonban szorosan ragaszkodik a líraisághoz. Minél szenvedélyesebb volt szerelmük Neaerával, annál többször találkozhattunk a szinte vulgáris, reális, kézzel fogható szenvedély meg-nyilatkozásával, mely ezáltal nagyon is földhözragadt lesz, és ahogy a szerelmesek tá-volodnak egymástól, kerülünk egyre messzebb a realitástól, tűnnek fel költői képek, mitológiai apparátusok. Lezárásként pedig a távolság kiteljesedik, az egész költemény
egy allegorikus kép lesz. Emellett a költő itt nem Neaerát szólítja meg, mintha őt már nem is tudná, hanem a méhek által megformált versenytársakat, Neaera egyéb hódo-lóihoz szól. Ez a perspektívaváltás ugyancsak a kapcsolatukban végbement változás végzetességét hivatott lerajzolni:
„Méztől ittasult kis méhe, mondsza, mért jársz a thyma s rózsa kelyhire s harmatos nektárt viola szirmán mért keressz, mért az anis virágán?
Jöjj, jöjj hölgyem mézes ajkira, mámorító rózsa, thyma-füszer, nyári violának illata rajta ül. […]
De nékem, – ki e mézre rávive – adj méltó részt dús édességiből.
Ne foszd ki, méhe, drága gyűlhelyét az én hölgyem oly édes mézinek.
Száraz ajka csókszomjam nem oltná – mi nagy bűnhődés – egy kis fecsegésért!
Oh csak vigyázva – fullánkod sebéért szeme fullánkjával gyilkol, – boszut áll.
Ne sértsd meg ajkát, – azt az édeset,
parányi méhe – csak lopjad mézét.” (XIX. csók)
Lemondással zárja Secundus szerelmi ciklusát, lemond a nőről, aki nem lehet csak az övé, a kegyetlen szerelemről, melyben a lírai én tehetetlen rajongása csak megosztott figyelmet kap végül viszonzásul.
Összességében tehát Secundus Basia ciklusa egy olyan szerelmet ábrázol, mely először csupán vágyott, majd beteljesült és eltávolodó. A szerelem – gyűlölet gyötrő kettőse, a féltékenység és a nő kegyetlen játéka végigkíséri a költeményeket. Már csupán a te-matikát tekintve is ciklusról van szó, azonban a sorrendiség mélyebb összefüggéseket tár fel. Balassi első 33-as egységében is megfigyelhetőek ezek a motívumok, ráadásul a távolodás nem csak tartalmilag, hanem formailag is mutat hasonlóságokat. Ennek az eltávolodásnak a tetőpontja Secundusnál a XIX. csók, egész verset magába foglaló alle-góriájában, Balassinál pedig a XIX. csókot parafrazeált tizenötödik versében, a Hallám egy ifjúnak… kezdetű szöveg egyes szám harmadik személyű elbeszélő módjában tes-tesül meg.