Minden irodalomtörténet-író a nemzeti irodalom elemi érdekének tekintette, hogy Ba-lassit integrálják saját koruk irodalomfelfogásába és az irodalmi kánonba, mégis Beö-thy Zsolt nyomvonalát követve nem kevés kritikát is kaptak Balassi szerelmi versei.
A kritikák nagy része leginkább a Julia-ciklusra fókuszált, de sok szerző általánosabb problémákat is megfogalmaz. Gajári Lajos egy utalásából arról következtethetünk, hogy Toldy még életében reflektált a szerelmi költészetre (valószínűleg szóban, 1875-ben bekövetkezett halála előtt, mert ennek írásos nyomát nem találtam); ő és mások is épp a Julia-ciklust tartották „Balassa költészete gyöngyeinek.”47 Gajári kétségét fejezi ki a Julia-ciklus értékét illetőleg. Kritizálta a fordítások gyakoriságát, mely szembe megy a romantikus ízlés eredetiségigényével, és a „renaissance modorosságot,” mely szintén éles ellentétben áll a 19. század szerelmi költészetével, illetve e ciklusban érezte Balassit
42 Uo., 3:320–331.
43 Beöthy Zsolt, A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése: a középiskolák 6., 7. és 8. oszt. számára (Budapest: Athenaeum, 1877–1879).
44 Uo.
45 Uo.
46 Uo.
47 Gajári Lajos, „I. Balassa Bálint virágénekeiről”, Egyetemes Philologiai Közlöny (1886): 299.
a leginkább önismétlőnek, mely „általában gyenge oldala.”48 Aggályait a korban sok irodalomtörténész osztotta. Csillagh Mór is kritizálta Balassi tudós modorosságát,49 mely kritikát Bodnár Zsigmond is elismétel: „Erőltetve rakosgatja egymás mellé a ké-peket, mint a tudós poéták teszik”.50 Továbbá Bodnár Zsigmond is szóvá tette a fordí-tások problémáját, és úgy értékelte, hogy Balassi forrásmintái feldolgozásakor gyakran nem kerülte el azok hibáit.51 Bár Balassi versformája inkább a pozitív oldalon áll a kor irodalmárainak ítélete szerint, például a Balassi-strófa mint a költő legjelentősebb al-kotása szerepel Gajárinál, van akiknél épp ez kap kritikát. Csillagh Mór szerint talán a „versforma nyűge miatt” nem találja olykor az illő kifejezést Balassi, és a „komoly tartalom csaknem komikumra hajlik.”52 Bodnár Zsigmond ismét egyetértve, a Balassi-strófát időnként mesterkéltnek értékelte (a két szerző egy év különbséggel jelentette meg írását, így feltételezhető egymásra hatás is).53 Kritikát kapott Balassi bőbeszédű-sége is, habár Csillagh Mórnál azzal a kikötéssel, hogy ez a kor szokása is, és ritkábban fordul elő nála54 (itt nem tudhatjuk, hogy a kor alatt forrásmintáira gondolt-e, de való-jában épp fordítva van: a humanisták latin nyelven írt, tömör epigrammáinak fordítása közben Balassi sokkal bőbeszédűbb). Négyesy László szerint Balassit a szenvedélye viszi „terjengősségre”, de „lapossá, unalmassá” sose válik.55 Bodnár Zsigmond odáig megy, hogy Balassit figyelmetlen, könnyelmű alkotónak titulálja: „Balassa úgy látszik könnyen dolgozott, hevenyében teremtett, talán át sem nézte nagy hirtelen alkotott verseit, mert lehetetlen, hogy kiváló tehetsége annyi gyarlóságot, hibát engedett volna meg költeményeiben.”56
Érdemes külön megvizsgálni Kardos Albert munkásságát, aki korábbi művében szintén az itt már leírt kritikákat emlegeti fel,57 ám későbbi művében mintha részben visszavonta volna kritikáit, egy személyben példázva így Balassi kanonizációját.58 Kar-dos főleg a formában lát kivetnivalókat, a „külalak tekintetében” vet fel problémákat, feddi Balassit, amiért „gyakran feledi a mértéket” és zavarónak érzi az epikus elemeket is.59 Balassi szerelmi líráját alapvetően nem tartja dalnak: „Szerelmi lyrájában sok a
48 Uo., 300.
49 Csillagh Mór, Balassa Bálint Báró virágénekeiről (Budapest: Franklin Társulat, 1890).
50 Bodnár Zsigmond, A magyar irodalom története (Budapest: Singer és Wolfner, 1891), 289.
51 Uo., 289.
52 Csillagh, Balassi...
53 Bodnár, A magyar…, 291.
54 Csillagh, Balassi...
55 Négyesy László, „Balassa Bálint”, in A Pallas nagy lexikona II., központi szerk. Bokor József, 515 (Budapest: Révai, 1893).
56 Bodnár, A magyar…, 290.
57 Kardos Albert, „A XVI. század lyrai költészete”, Egyetemes Philologiai Közlöny 7, 4. sz. (1883): 416–
428.
58 Kardos Albert, A magyar szépirodalom története (Budapest: Athenaeum, 1892).
59 Kardos, „A XVI. század…”, 426.
daleszme, de nem jelen meg a dal formájában. A költő gyakran beleesik a korábbi énekszerzők hosszadalmasságába, a mi a dalnak megölő ellensége.”60 Kardos továb-bá Balassi dalteremtő erejét is kétségbe vonja. Ez azért súlyos kritika, mert a műfa-ji kánon megteremtése nagy elvárás volt Balassi felé, azaz csakúgy, mint a nemzeti eposz létrehozása, a magyar dal megteremtése is komoly igény a nemzeti irodalom kialakításában. Balassi fő erényét sok irodalomtörténész épp e dalteremtő erőben látja.
Mindezek ellenére, és majd tíz évvel később, egy írásában mindezen kritikát Kardos részben visszavonja:
„S a renaissancenak Balassán épen egészségen hatása mutatkozik. Ő nem válik Ciceronak és Katullusnak szolgai utánzójává, nem akar hibátlan mér-tékű, de érzés nélküli latin költeményekkel babért szerezni, elfogadja a latin költészet hatását, de érzésben, gondolkozásban és nyelvben megmarad nem-zeti költőnek; versformában pedig az új költészetnek új alakot is teremt; a kiválóan lírai Balassa-strófát és több könnyed folyású, dalhoz illő verssort és vers-szakot honosít meg.”61
Az eltelt időben úgy tűnik Balassi pozíciója megerősödött, és a korábbi kritikák fel-oldódtak Balassi nemzeti irodalom szempontjából létrehozott értékeiben. A közeg általános útját tehát Kardos Albert munkássága példázza (hisz az utóbbi művéből idé-zett részlet számos eleme a mai napig Balassi-értelmezésünk alapját képzi meg), ezzel szemben egy másik irodalomtörténész, Csernátoni Gyula állításai a legkülönlegesebb pozíciót veszik fel (amely pozíció nem került folytatásra később), Csernátoni az óda-költészet és Arany János esztétikája felől közelíti a verseket: „Arany mondja, hogy a
»lyrai előadás két fő részre oszlik, úgy mint: fenség és kellem« – Balassa dalai pedig még csak a kellem fokán állanak, de világos jeleit hordják magokon a hangulat emelke-désének.”62 Véleménye szerint hiányzik belőlük a „mélyebb reflexió és az eszme is,” így Balassi versei nem felelnek meg az óda és a Csernátoni által Aranyon keresztüli definiált 19. századi esztétikának, alacsonyabb fokon állnak.63
Ám mindezen kritikák mintegy mellékesen, az elnézés retorikai keretében je-lennek meg (illetve, ahogy Kardos példáján láttuk, csak átmenetileg), hisz a nemzeti irodalomépítés fő célja Balassi integrációja, akár az önellentmondásba kerülés árán is.
Épp ezért az S. Varga Pál által élesen elválasztott irodalomfelfogások is keverve, néha szintetikus viszonyban jelennek meg. A szerelmi líra megtalálása nem változtatta meg az integrációs gesztusok fő vonulatát, csupán nagyobb terepet adott nekik, azaz
Ba-60 Uo., 426.
61 Kardos, A magyar szépirodalom…,71–78.
62 Csernátoni Gyula, „A magyar óda-költés története a legrégibb időktől Vörösmartyig”, Figyelő (1882): 326.
63 Uo., 326.
lassi fő érdeme a Balassa-kódex megtalálása után is a világi dal megteremtése, őszinte egyénisége, költői zsenije által. Kardos Albert a későbbi könyvében azt írja: „Balassa az első magyar költő, a kinek műveit nem csupán irodalomtörténeti érdekből keressük föl, hanem hogy esztétikai gyönyört is merítsünk belőlük; az első magyar költő, a ki önálló egyénisséggel bír, költeményeiben is visszatükröződő egyéniséggel.”64.
Rátérve a két sokat emlegetett elvre, irodalomtörténészekként eltérő az elvek hibridizációjának mértéke, Kardos például tisztán eredetközösségi narratívában gon-dolkodik, Balassi dalteremtésének forrását nem a népköltészetben, hanem a rene-szánsz fuvalmában látja.65 Ez pontosan beleillik S. Varga Pál narratívájába, miszerint a századforduló környékére ez az elv kerül főlénybe az irodalomtörténeti gondolkozás-ban. Gajári szintén Balassi magas műveltségéből vezeti le, miért Balassi lett a „magyar dalnokság megteremtője s egyedüli képviselője.”66 Utóbbihoz csatlakozva Csillagh Mór is a magyar műdal megalkotása révén emeli fel Balassit. Balassi alkotóerejét lelke
„szilajabb és féktelenebb” természetében látja (Sziládyt idézve)67 és „költői tehetségé-nek tetemesen nagyobb arányai”68 magyarázzák kiválósságát. Nála azonban már mind-két irodalomfelfogás egyszerre, egymás mellett jelenik meg érvként Balassi mellett.
Sziládyra hivatkozva említi, hogy „a népnyelv és a népköltészet beható ismerete volt egyik iskolája Balassa költészetének”69 míg másik iskolája a „classicus és renaissance latin” műveltség felhasználása.”70 Bodnár Zsigmond is Balassit, mint a műdal megterem-tőjét ünnepli, valamint a magyarsága által is próbálja hangsúlyozni kapcsolatát az újabb irodalommal: „Balassa nem lehetett különb már fajánál fogva sem.”71 Négyesy László pedig szintén önmagának részlegesen ellentmondva írja: „S ami B.-nak mint költőnek legnagyobb érdeme: az a formának, melyben érzései kifejezésre jutottak, valóban mű-vészi kezelése volt.”72
Az integráció egy másik jelentős iránya Balassi vitézségének kidomborítása.
Csillagh Mór adja rá Balassira a kettős koszorút (cser és babér),73 mely megjelenik még egy szépirodalmi műben, Patyi István Balassa Bálint sirján című költeményében is.74 A vitézség hangsúlyozása széles körben elterjedt, összefoglalásul Bodnár Zsigmondot idézem:
64 Kardos, A magyar…, 71–78.
65 Uo., 72–78.
66 Gajári, „I. Balassa…”, 287.
67 Csillagh, Balassi...
68 Uo.
69 Uo.
70 Uo.
71 Bodnár, A magyar…, 289.
72 Négyesy, „Balassa…”, 514.
73 Csillagh, Balassi...
74 Lakatos Vince, Magyar költők egymásról (Keszthely: Sujánszky, 1900)
„ki önmagáért szereti a harcot. lelkesül a dicsségért s el van ragadtatva, ha szerecsen lován jó kedvéből „vitézpróbára” indulhat, benyargalhatja a „sík mezt” s nem riad vissza attól, hogy ”sok vad madár gyomra gyakran kopor-sója” lesz holttestének. Bátorságának, vitézségének Balassa is számos jelét adta. hisz meg van írva róla, hogy egy nap tizenegy bajt vívott s mindeniket győzedelmesen.”75
A kánonképzés harmadik, egyben talán legerősebb útja, a más kánonbeli szerzőkhöz társítás, ahogy az már szintén a Balassa-kódex előtt is látható volt. Csernátoni Gyula a szerelemes költészetén keresztül Balassit Zrínyihez emeli,76 Kardos Albert szintén Zrínyi mellé teszi Balassit, mint az egyetlen szerző, kihez „nemcsak irodalomtörténeti, de aestheticai érdekkel is fordulunk.77 Gajári Lajos a korábban is feltűnő Petőfi-párhu-zamot veszi elő egy Balassi vers elemzésekor,78 valamint Négyesy László a szerelmes versek értelmezésekor más nagy szerelmi költészettel rendelkező magyar szerzőkhöz hasonlítja Balassit: „A reménykedő és viszonzott, majd a visszautasítás miatt kétség-beesett szerelem valóban megható nyilatkozásai ezek, melyekhez hasonlót Csokonaiig és Petőfiig hasztalan keresnénk.”79 Mindezek közül a Zrínyi mellé való elhelyezés S.
Varga Pál szerint a kanonizáció legbiztonságosabb útja: „…Kölcsey azzal mentette meg Balassit a kánon számára, hogy Gyöngyösi mellől Zrínyi mellé helyezte…”,80 így nem véletlen, hogy már a korban élnek a szerzők vele, és más ehhez hasonló gesztusokkal.