Miként az eddig elmondottakból kiderült, Telegdi számára a legfontosabb kérdés, hogy a pápaság intézménye antikrisztusinak minősíthető-e? Mindkét prédikáció több érvet sorakoztat fel a római egyház védelmében. Ezek egyike a már sokat idé-zett tesszalonikiekhez írott második levél nyelvi-grammatikai argumentuma, miszerint a kárhozat fia megnevezés előtti határozott névelő bizonyítja, hogy egyetlen konkrét személyről van szó.60 Telegdi nem éri be az eredeti görög szöveg idézésével, hanem tekintélyérvként megemlíti még Epiphanioszt, Aranyszájú Szent Jánost és Alexandri-ai Szent Cirillt is, mitöbb, külön hangoztatja, hogy nem egyéni véleményről, emberi okoskodásról van szó, hanem a szent hagyomány szól általa, („[n]em magamtól írom
56 Postilla II, 981.
57 Postilla II, 983.
58 „Melyek Szent Jánosnál Gógnak és Magógnak neveztetnek.” (Postilla II, 983; Jel 20,8.)
59 2Tessz 2,8; Jel 1,16.
60 „Megtanítnak peniglen minket reá az régi görög doktorok, hogy az görög articulusnak oly ereje vagyon, hogy midőn valamely ige anélkül vettetik az írásban nem valami egy bizonyos dolgot mutat, hanem közönségesen érthetünk azon egyet avagy másvalamit azok közül, melyeket annak az igének jegyzése magába foglal. Mint imez igén, υἱός akármely hamis istent is vehetünk. De midőn valamely igének melléje vetjük az articulust, akkor nem akármit, hanem egy bizonyos dolgot jelentünk. Úgy, hogy az ὁ υἱός az egy igaz Istent adja előnkbe, kirekesztvén minden hamis isteneket. Nem magamtól írom peniglen ezt, hanem Epiphaniosból vöttem, lib. 1. contr. Haeres. Secta. 9. Melyhez hasonlatost ír Aranyszájú Szent János is In Esa. cap. 7., Cyrillus in Joan lib 1 cap. 4.” Postilla III, 420–421.
peniglen ezt”). Amellett érvel, hogy ha a szentírás, a nyelvtani szabályok és a hagyo-mány is egyetlen Antikrisztusról beszél, akkor egy teljes intézményrendszert nem lehet antikrisztusinak kikiáltani, így a pápaságot ért vád teljes mértékben alaptalan.
A második Postilla Máté evangéliumából vett perikópája így hangzik: „Amikor tehát látjátok, hogy a pusztító gyalázat, amelyről Dániel próféta beszélt, ott áll a szent helyen – aki olvassa, értse meg! –, akkor azok, akik Júdeában vannak, fussanak a he-gyekbe.”61 A pusztító gyalázat (Telegdi megfogalmazásában pusztaságnak iszonyúsága, a Vulgátában abominatio desolationis) Dániel prófétai jövendülésében szerepel: „Azután egy héten sokakkal megerősíti a szövetséget, és a hét közepén megszűnik a véres áldo-zat és az ételáldoáldo-zat, a templom vészthozó undokság lesz, és véges-végig megmarad a pusztulás.”62 Telegdi Szent Jeromos Dániel könyvéhez írt magyarázatára hivatkozva a bálványt azonosítja a pusztító iszonyúsággal.63 Ezt követően a betű szerinti, historizáló olvasat jegyében számba veszi a Josephus Flavius munkáiban olvasható szakaszokat, melyek a Jeruzsálemben emelt római bálványokról tudósítanak.64 Telegdi magyarázata (és a történeti olvasat) szerint ezek a bálványok jelentették a Dánielnél megjövendölt pusztaságot, mely mintegy előképe annak, hogy Isten el fog fordulni népétől. Az apo-kaliptikus hangvételű prédikációkban kedvelt Jeruzsálem veszése – világnak pusztulása analógia Telegdinél is megtalálható.65 A spirituális olvasat lehetővé teszi, hogy a temp-lomban emelt bálvány az eretnekeket és tévtanítókat jelképezze, akik „sok értelemre szakadozott tudományt hoznak a keresztények közé”. Telegdi számára az Antikrisztus legfontosabb jellemzője hogy hitszakadást szerez, megosztja az egyház egységét. Nem véletlenül idéz Iréneuszhoz és Epiphanioszhoz hasonló tanítókat, akik a gnosztikuso-kat, ariánusokat és egyéb heterodox vallási csoportosulásokat támadták apológiáikban és vitairataikban. Telegdi számára a 16. század közepén zajló konfesszionalizáció ugyan-olyan jelenség volt, mint az egyházatyák korában a katolikus hitelvekkel és rítusokkal szembeforduló szekták és irányzatok térnyerése.66 A püspök találóan hivatkozik arra,
61 Mt 24,15.
62 Dán 9,27.
63 „Szent Hieronymus azt mondja, hogy a szentírásban a bálvány neveztetik iszonyúságnak.” Postilla II, 970.
64 „Az kedig az bálvány lőn először Tyberius császárnak zászlója és képe, melyet Pilátus titkon és éjjel vín bé az városba. […] Továbbá a római császárnak címere, egy aranykeselyű, melyet Heródes a templom kapujára tétetett vala fel, de az zsidó ifjak onnét letörék és leveték. Annak utána, amaz ördöggel teljes Caligula császárnak, ki Iupiter isten fiának nevezte és isten gyanánt imádtatta magát, képe.” Postilla II, 970–971.
65 „Ez világnak végezetinek is az szent, helyen azaz a Krisztus egyházában álló pusztaságnak iszonyúsága lészen jele.” Postilla II, 972.
66 „Miképpen mostani időben cselekednek azok, akik a római egyházból kimenvén, némelyek a Luther tudományát, némelyek Brentiusét, némelyek Zwingliusét, némelyek Calvinusét, némelyek Illiricusét, némeylek az anabaptistákét, némelyek Ariusét, némelyek csak Isten tusja kiét, prédikálják.” Postilla II, 972.
hogy az Antikrisztus maga mellé gyűjti az istenellenes erőket, és azoknak fejedelmeként üldözi Isten választottjait. Eszerint a lutheránusok által eretneknek tartott anabaptis-táknak és antitrinitáriusoknak követniük kéne a pápát, mint Antikrisztust, mégsem te-szik. Telegdi nem tesz mást, mint retorikai argumentumként használja fel a megosztott felekezeteket. A dánieli próféciában szereplő motívum, az áldozat megtiltása, Telegdi számára egyértelműen a katolikus mise ellen indított protestáns támadást jelenti, alle-gorikus olvasat szerint. Ez is bizonyítja, hogy a pápasággal és a római egyházzal ellen-tétben éppen a portestánsok azok, akik a rítus megtagadásával elszakadnak Krisztus testétől és az „Antikrisztusnak” tagjai lesznek.
Összegzés
Telegdi Miklós számára elsősorban azért fontos az Antikrisztus-hagyomány beemelése a bibliai szövegek egzegézisébe, hogy cáfolja a reformáció pápaságról alkotott nézeteit.
A vizsgált prédikációkban megjelennek olyan érvek, amelyek a század utolsó évtizede-iben, elsősorban a jezsuita szellemi műhelyekben született polémiák fő gondolatme-netét alkotják (ily módon a magyar püspök is a jövőbe helyezi a mitikus Antikrisztus-figura eljövetelét). Telegdinél azonban az apokaliptikus hangvétel is érződik, hiszen a konfesszionalizáció során képződő felekezeteket az utolsó időkben felbukkanó, hit-szakadást hozó tévtanítókkal azonosítja, ezáltal hangoztatva, hogy az ítélet közel van, és a jelenkor apokaliptikus időnek tekinthető. Telegdi a pápaságot az Antikrisztussal azonosító protestáns hagyomány alapvető hivatkozási helyeként számon tartott Szent Pál-i locust Dániel próféciájával kiegészítve értelmezi a saját felekezete javára: ebből a szempontból éppen azok minősülnek antikrisztusinak, akik a pápát támadják, hiszen megtiltják a misét, üldözik az egyház híveit, széthúzást és hitetlenséget szítanak.