Taxaszedés a Magyar Kancellárián

A kancellária működési, nem csekély részben személyi költségeinek fedezésére a 16–17.

században alapvetőleg az oklevelek után beszedett illetékek, a taxajövedelmek szolgáltak. A taxaszedés gyakorlatáról, annak felosztásáról jó áttekintést kínál Liszthy János 1568 tavaszán, Oláh Miklós halála után nem sokkal készített összeállítása. Liszthy elmondása szerint a taxák egyharmada a titkárokat illette meg, méghozzá azokat, akik a királyi tanácsban helyet foglaltak („secretarii in consilio locum habentes”). Ez akkor az egyházi rendhez tartozó titkárokat jelentette. A másik kétharmad a kancelláré vagy vicekancelláré volt, ebből tartotta el a jegyzőket és írnokokat, ebben az időszakban általában hat főt. Az illetékek egy része közvetlenül az írnokok fizetésére szolgált, az 1 Ft alatti taxájú darabokból általában egyharmad volt az írnoki részesedés, a magasabb illetékekből érdem és állapot szerint kaptak bizonyos részt. Az írnokok lakásáról, élelmezéséről, és ha szükséges volt, utazási költségéről a kancellárnak kellett gondoskodnia. A kancellár fedezte ekkoriban a pecsétőr-regisztrátor költségeit is, aki 200 Ft körüli díjazást kapott és ezen túl az általa készített darabok után a jegyzők mintájára kapott részesedést. Liszthy szerint a költségek olyan nagyok voltak, hogy a kancellária működési költségei Oláh idejében néhány száz forinttal meghaladták a bevételeket.³⁷⁶

Liszthy János az 1568-as beadványhoz mellékelte a kancellárián érvényes taxarendet szabályozó dekrétumot, amely teljes mértékben azonos a Quadripartitumban (1553) befoglalt taxarenddel.³⁷⁷ Egyelőre nem eldönthető, hogy a Négyeskönyvbe egyszerűen befoglalták az éppen érvényes taxaszabást, vagy a Négyeskönyv összeállítása adott módot egy részletes szabályozás elkészítésére. A taxaszabás szerint a különböző jogcímen elnyert birtokadományok esetében egyformán a birtoknagyság után állapították meg a fizetendő összeget. Általában az volt a gyakorlat, hogy minden lakott jobbágytelek után egy forintot számoltak fel. Az inscriptiós vagy más záloglevelek esetében minden tíz jobbágytelek utáni egy forint volt a mérték. Ha valaki egy korábbi adományra kért megerősítést vagy egy adásvételi szerződésre, örökbefogadásra szeretett volna uralkodói megerősítést, szintén azzal kellett számolnia, hogy minden lakott telek után egy forintot kell majd fizetnie. Fő- és jószágvesztésre adott uralkodói kegyelem egy országbárónak 200, mágnásnak és nemesnek 100 Ft-jába került, a birtok visszanyerése érdekében minden jobbágy után egy forintot kellett letennie. Ha csak félt az illető az ítélettől, és az ítéletnek akart elébe menni, nemes esetében 100 Ft-ot kellett letennie, más főbenjáró bűnnél 60 Ft-ot, nem nemesnek 24 Ft-ot. Egy uralkodóhoz szóló salvus conductusra

375 A pecsét eltűnésének története egyelőre egyedül Korompay feljegyzéseiből ismert, vö. Korompay-diárium II., 1688. dec. 9. dec. 11. dec. 12., dec. 13. dec. 15. dec. 20., 1689. jan. 27., 1689. febr.1., febr. 2., febr. 10. , febr. 21.

napok alatti bejegyzések.

376 Liszthy János tájékoztatása, 1568. máj. 23. előtt (vö. VII. fejezet 3. sz.).

377 „Decretum de modo exactionis taxae in Cancellaria Maiori Hungarica” (MNL OL E 21 ad 1568. jún. 4. pag.

41–44.). A szöveg, címe is, szóról szóra azonos a Quadripartitumba I. 49. fejezetével (Quomodo literae et privilegia in cancellaria regia redimantur?) (Quadripartitum 1798, 82–84.).

69

bárónak 12 Ft-ot, nemesnek három Ft-ot kellett fizetnie. Egyszerű mandátumok után 1 Ft volt a taxa. Egy nemeslevél 12 Ft-ba került, ha adomány is járult hozzá, akkor jobbágyonként egy forinttal lehetett számolni.³⁷⁸ Perfelvételt kezdeményező levél akár az uralkodó titkos pecsétje, akár a bírói pecsét alatt került kiadásra, 12 Ft-ba került. A bűnösök feletti szabad ítélkezés, rév- és vámprivilégiumok, vásárprivilégiumok osztása 12 Ft-ba jött. A megyei ispáni tisztek taxája szintén 12 Ft volt. Az esztergomi és kalocsai érsekség adománya 200–200 Ft-jába került általában a frissen kinevezetteknek, püspökségek és vagyonosabb apátságok után 100 Ft-ot kellett fizetni, nagypréposti és kisebb apátságok után 50 Ft-otal lehetett számolni, más nagyobb egyházi javadalmak 25 Ft-ot, a kisebbek, egyszerű, kanonokságok 12–12 Ft-ot hoztak a kancelláriának. Nem estek illeték alá a közügyekben kiállított darabok, ahogy mentesek voltak mindenfajta illeték fizetése alól a különböző bíróságok tagjainak kiállított oklevelek.

Liszthy János a taxarend átfogó bemutatása során megjegyezte, hogy Oláh a taxaszedés terén nagyvonalúan járt el, tekintettel volt a kedvezményezettek állapotára, sokszor csak az előírt összeg felét, máskor harmadát szedte be, és nem egy esetben, különösen a szegények, barátai és szervitorai esetében az összeget teljesen el is hagyta.

A következő fél évszázad fejlődéséről nem sok minden tudható. A 16. század végén, a Szecsődy-féle formulárium készítése idején a titkárok továbbra is a taxa harmadára tarthattak igényt, ez minden bizonnyal már mindegyik titkárra vonatkozott megkülönböztetés nélkül, a fennmaradó kétharmad a kancellár járandósága maradt.³⁷⁹ Az 1609 körül készült tervezet is azzal számol, hogy a bevétel egyharmada a titkárokat, kétharmada a kancellárt illeti meg. Ez a felosztás minden bizonnyal 1610 után módosult, amikor már csak egy titkár működött, viszont a regisztrátor feladatai megnőttek. Ennek elismeréseként tekinthető, hogy jogosult volt osztalékra a taxabevételekből, méghozzá az egyharmad rész harmada illette meg, tehát az egész bevétel kilenced része.³⁸⁰

Fél évszázad elmúltával az 1609-es országgyűlésen került elő újra a taxa kérdése. Az 1609. évi 73. tc részletesen szabályozta a kancellária által kiszabható illetékeket. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nemcsak a törvényi szabályozás áll rendelkezésre, hanem fennmaradt egy ez alkalomból készült kancelláriai tervezet is, Ferencffy Lőrinc kézírásában.³⁸¹ Így mód van a régi szabályozás, a tervezet és az új szabályozás összevetésére. Az 1609. évi 73.

tc. alapvetőleg a korábbi, Négyeskönyvbe is megörökített rendelkezés mentén haladva szabályozta a fizetendőket, ugyanakkor megfigyelhető, hogy néhány ponton, adományok, mandátumok kiállítása esetén etc. lényegesen részletesebb az új szabályozás.

Az adományok kapcsán érvényben maradt az elv, hogy az adomány nagyságától függött a taxa, és ezt továbbra is a jobbágyok számával mérték. A tervezetben változatlanul 1 Ft/jobbágytelek szerepelt, a törvénycikkbe azonban már csökkentett szám került, már csak 50 dénárt kellett lakott telkek után letenni. Ugyanúgy lejjebb került az inscripcióba és zálogba kapott birtokok után fizetendő taxa, mivel 50 dénárról 25-re csökkentették a lakott jobbágytelkek után fizetendő összeget.

Emelkedett viszont a nemeslevelek után fizetendő összeg, 12 Ft helyett ezután 25 Ft-ot kellett fizetni. Ha pedig valaki a nemeslevél mellé még birtokadományt is kapott volna, jobbágyonként további 50 dénárral számolhatott. Szabályozták viszont a címereslevél megírásáért kérhető összeget: egyszerű írásért 2 Ft-ot, az elegánsabb, aranyozott sorokat tartalmazókért 4 Ft-ot lehetett elkérni. Részletesebb szabályozás készült a 17. század elején arról, hogy mi kérhető egy lakott és elhagyott nemesi kúria (12 Ft, illetve 6 Ft), egy szabad királyi városi polgárház (50 Ft), egy királyi birtokon álló paraszti ház (20 Ft), és földesúri

378 Ez az összeg úgy tűnik, hogy nem egyezik a korabeli gyakorlattal, Vízkelethy Jakab 1559. aug. 11-én Péterváradi Balázshoz intézett levelének tanúsága szerint az armálisok bevett taksája 24 Ft volt (MNL OL E 41 1559: No. 27.).

379 OSzKK Fol. Lat 3701. fol. 128v.

380 Einrichtungswerk 2010, 92.

381 MNL OL A 120 1. cs. 3. tétel Pénzügy fol. 101–102.

70

tulajdonú paraszti ház után (12 Ft). Ez utóbbi a tervezethez képest egy csökkentett összeg volt, ott még 20 Ft szerepelt erre a típusra is. Társadalmi átalakulás, a nemesség rétegekre való szétválása állhat a háttérben, hogy 1609-ben a felségsértés büntetése alól az uralkodótól kegyelmet nyerőket már nem kettő, hanem négy csoportba osztották. Az országbáróknak továbbra 200 Ft-ot kellett letenniük, de a mágnások elváltak (100 Ft) a birtokos nemesektől (50 Ft) és a kurialista vagy armalista nemesektől (20 Ft).

Változás figyelhető meg az egyes tisztségek adományozásáért fizetendő összegek körül is. A megyei ispáni tisztek után, amelyeket már főispánságnak nevez a forrás, 50 Ft járt a kancelláriának a korábbi 12 Ft-tal szemben, országbárói tisztért 50 Ft, a magnificus cím, azaz a főnemesi cím adományozásáért 150 Ft. Egy főkapitánynak 50 Ft-ot kellett letennie, egy aranysarkantyús lovagnak 12 Ft-ot, magyar tanácsosnak 25 Ft-ot. Aki pedig magyar állampolgár akart lenni, annak bizony komoly anyagi áldozatot is kellett hoznia, 200 Ft-ba került az illeték. E tételek közül a tervezetben még másként szerepel az aranysarkantyús lovagi címért elkérhető összeg (25 Ft), igazán érdekes azonban a tanácsosi cím megítélése. A tervezet ugyanis taxamentesként tünteti fel, mondván, hogy esetében fizetésről még nem hallott, sőt, a király szokott fizetést adni, a törvénycikkbe viszont már illetékkel került be.

Az egyházi méltóságok utáni összegek is elszenvedtek némi változást. Az esztergomi érsek 200 Ft-ja megduplázódott (a tervezetben is már így szerepelt). A kalocsai érsektől eredetileg kívánt 200 Ft-ot a tervezetet készítő 100 Ft-ra mérsékelte, de a törvénycikkbe végül a 200 Ft maradt, tekintve az érsekség jelképessé váló jövedelmét ez arányosan lényegesen több volt, mint az esztergomi érsekség után megkívánt összeg. Még egy változás volt a tételek között, megjelent a címzetes püspökség, amelynek elnyerése után 50 Ft-ot kellett letenni.

A bírói mandátumok egyes típusainak részletes elemzésétől most eltekintenék, az egyszerű bírói parancs után fizetendő összeg (1 Ft) esetében nem történt változás. Változatlanul tartásához nyilván széles érdekeltség fűződött. A törvénycikk utolsó rendelkezése kimondja, hogy a kettős pecsét alkalmazása esetén, a megállapított összeg kétszerese szedhető be.

Az új szabályozás egyes tételek alacsonyabb szintre állításával a nemességnek kedvezett. Hogy a főnemességnek, vagy a nemességnek kedvezett-e inkább, az részletes elszámolások, kimutatások hiányában nem állapítható meg.

A rendelkezésre álló adatok nem mindenben erősítik meg, hogy valóban az 1609: 73.

tc.-ben kiszabott tételek kerültek beszedésre. A nemeslevelek esetében a szabályozás 25 Ft-ról beszélt. Egy 1634-re tehető feljegyzés szerint a taxa 21 tallér volt a nemeslevél után, amely 32,5 Ft-nak felel meg, ezen felül járt még az írnok Ruttkay Andrásnak 2 tallér.³⁸² A közvetítői díjak még tovább emelhették az árakat. 1627-ben valaki azzal vádolta meg Ivanovich Tamás nedelici főharmincadellenőrt, hogy 52 Ft-ot fogadott el tőle és azt ígérte, hogy az összegen három hét alatt nemeslevelet szerez neki.³⁸³ 1695-ben, amikor vita alakult ki a főkancellári kiállítású oklevelek után titkárnak kijáró harmadrész körül, a címereslevelek taxája 30 Ft volt. Ez azért is érdekes, mert a felségpecsétért szedhető kétszeres összeggel sem egyezik.³⁸⁴

Batthyány Ádám 1640-ben elnyert étekfogómesterségéért 100 tallért azaz 150 Ft-ot kellett volna letennie, amely szintúgy nem egyezik a bárói tisztért előírt 50 Ft-otal. Igaz, az összegnek sok jelentősége nem volt, mert Lippay kancellár a fizetést különböző okokra utalva elengedte, csupán a titkároknak és kancellistáknak járó borravaló megfizetésére figyelmeztette a kedvezményezettet.³⁸⁵ Ez a gesztus azt jelzi, hogy Oláh Miklóshoz képest a kancelláriai

382 „pro armalibus Johannis Niry debet dominus Simandy domino Ruttkay talleros 2 s mert viaszt Simandj uram ad taxa talleros 21.” A feljegyzés egy 1634. jan. 4-i mandátum fogalmazványának az alján olvasható (MNL OL A 35 Nr. 3. ex 1634).

383 Joannes Hennyacz monyorókeréki várnagy beadványa Tompa Miklós szlavóniai főharmincadoshoz, s. d. (ÖStA FHKA HFU r. Nr. 135. Konv. 1628. Okt. fol. 133.)

384 ELTE EK Kt. Coll. Heven. tom. 70. pag. 78.

385 TUSOR 2015, 57. (57. sz.).

71

viszonyok nem sokat változtak, a törvényi szabályozást az egyéni kapcsolatok továbbra is felülírták.

Az egyházi javadalmaknál is eltérés figyelhető meg. Lászlóffy Pál regisztrátor a frissen helyreállított szentmártoni (pannonhalmi) apátság első főapátjától a kinevező okiratért 100 tallért kért, maga és az írnokok számára pedig további 25 tallért.³⁸⁶ Az első összeg is magasabb, mint a kiszabott 100 Ft, bár a főapátság a módosabb apátságok kategóriájába tartozik, a kiszabott illeték feletti 25 tallér azonban az igazán sok. Talán egyéb szolgálatok is álltak a háttérben a kinevező oklevél elkészítésén túl.

Nem tűnnek tehát alaptalannak azok a panaszok, amelyek a 17. század második felében az egyre magasabb taxa miatt kerültek beadásra. 1666-ban, amikor új kancellár került a hivatal élére, a Magyar Kamara kérte is az Udvari Kamarát, hogy vegye rá Szegedy Ferencet az eddigi gyakorlattól való eltérésre és tartózkodjon a túlzott taxaszedéstől.³⁸⁷ Lehet, hogy Szegedy működése átmeneti enyhülést hozott, de már 1670-ben Palojti Ádám, Révay Dániel szervitora a regisztrátor által kért magas taxa miatt kétségbeesésében az uralkodóhoz fordult. A folyamodvány szerint a szervitornak ura főispáni kinevezéséről Turóc megyéhez intézett kancellári értesítésért 100 tallért kellene neki letenni, ami teljesen szokatlan, mert az ilyen levelek esetében csupán viaszra és papírra szoktak bibale-t adni, a kinevező oklevélért is az ország törvényei szerint csupán 50 Ft járna, bár ő már kész lett volna 60 Ft-ot adni, de nem sikerült egyezségre jutni.³⁸⁸ Egy-egy komolyabb adomány után jelentős összeget kellett letenni.

Draskovich Miklós gróf a sárvári uradalom adománya után nem kevesebb mint 1000 Ft-ról kapott elismervényt Tenturich regisztrátortól 1678-ban.³⁸⁹

A helyzet változatlanságát mutatja az Einrichtungswerk mellékleteként megőrződött kancelláriai reformokat célzó, név nélküli Considerationes vádjai, amely szerint a lajstromozók nem egyszer vonakodtak az uralkodó által aláírt okmányokat megpecsételni, hogy a törvényes díjnál nagyobbakat zsarolhassanak ki az ügyfelekből.³⁹⁰ Nem véletlen, hogy miért került sor 1690-ben a kancellária újra szabályozása idején az instrukció kiadásakor egy új taxarendtartás megállapítására.³⁹¹

A taxa beszedése és kezelése a titkár, esetenként a regisztrátor kötelmei közé tartozott.

A fentebb idézett 1678-as elismervény azt mutatja, hogy a regisztrátor intézte, de Korompay már többször idézett diáriuma azt mutatja, hogy az illetékek beszedése, legalábbis az 1680-as években, külön taxator hiányában általában a titkár feladata volt, vagy annak távollétében a kancellár egyik írnokára bízta, az összeg elosztását viszont a kancellár végezte.³⁹²

A hivatalos taxa mellett a bevett gyakorlat szerint az ügyfél a kancelláriai tisztviselőnek még kisebb-nagyobb összeget juttatott, illetve a kiváltságlevelek esetében külön kellett fizetni a pergamenért, a címerfestésért, a zsinórért. Így amikor Eperjes városa megerősíttette privilégiumait, a 32 Ft-nyi rendes taxán túl még további költségek vártak a városra, a pergamen és fehér viaszért kétszer 68 dénárt, az oklevélre függesztett pecsét arany és ezüst zsinórjáért 1 frt 50 dénárt kellett letenni.³⁹³ Még jobban a zsebébe kellett nyúlnia Cseh Jánosnak, Telegdy Pál titkárának, amikor 1591-ben címereslevelet szerzett ura egy másik szolgájának, a 25 Ft-nyi

386 PRT IV. 791. (140. sz.).

387 „Insuper ne nimiis taxis, prouti hactenus consuetum fuit, partes sollicitantes aggravet, sed moderatas et quidem juxta constitutiones Regni lexigat. Quem dominum neo-cancellarium prouti virum probum et mansuetum agnoscimus, sic etiam eundem sese huiusmodi sibi dandae instructioni prompte accomodaturum confidimus.”

Magyar Kamara az Udvari Kamarához, 1666. júl. 15. (ÖStA FHKA HFU r. Nr. 222. Konv. 1666. Aug. fol. 34rv., MNL OL E 15 187. dob, 1666. júl. 15., fogalmazvány.)

388 Palojtay Ádám supplikációja, s. d. (ÖStA HHStA UA Spec. Fasc. 283. Konv. D. fol. 7–8.).

389 Tenturich István elismervénye 1678. júl. 1. Bécs (latin másolat) (ÖStA FHKA HFU r. Nr. 279. Konv. 1679.

Dez. fol. 206.).

390 Einrichtungswerk 2010, 249. Idézi SZALAY 1852–1859,VI.6.

391 MNL OL A 57 vol. 21. pag. 20–23.

392 Korompay-diárium II., 1688. dec. 16., 1689. márc. 2., 1689. márc. 5., 1689. júl. 12. és 1689. júl. 28.

393 IVÁNYI 1931, 130.

72

taxa mellett „irasara pargamenomyara, wyazzara és selmire chimere be Jrasara” legalább 10 Ft kellett még előteremtenie.³⁹⁴ Tóti Lengyel János az Esterházy Dániellel közösen szerzett cseszneki donáció kapcsán a maga részéről 50 aranyat tett le, a deákok számára pedig négy aranyat küldött.³⁹⁵