A TAGADÁS ENCIKLOPÉDIÁJA - Irodalomelemzés a 20. századi orosz próza szövegmintáin

Ilja Ehrenburg: Julio Jurenito

Ehrenburg Kijevben született, asszimilált zsidó családban, apja kiskeres-kedő volt. Élete legalább olyan mozgalmas volt, mint közismert regényhő-séé, Lazik Rojtsvanyecé.¹ Talán csak egy a különbség közöttük, de az alapvető:

míg Lazik minden rendszerben és helyszínen vesztes maradt, addig Ehrenburg kivételes túlélési ösztönnel rendelkezett. Az utókor a mai napig vitázik azon, mi-lyen öncsalásokba került ez az írónak, és vajon mennyire tekinthetőek ezek árulá-soknak. André Breton nem sokáig habozott: 1935-ben, az antifasiszta értelmiség párizsi tanácskozásán nyilvánosan pofon vágta a szürrealizmus elárulása miatt.

Gyermekkorát, iskolaéveit Moszkvában töltötte, és az 1905-ös forradalom után tizennégy évesen börtönbe került. Amint kiszabadult és tehette, emigrált.

Tizennyolc évesen belemerült a párizsi művészvilág forgatagába. Picasso, Mo-digliani, Apollinaire voltak a barátai, az avantgárd művészek bohém, kávéházi életét élte. Maga is verselt, fordított, vonzotta a katolicizmus. Az első világháború kitörésekor orosz haditudósító lett, és közelről látta a lövészárkokat, a kultúra érvénytelenné válását.

1917-ben, a februári forradalom hírére visszatért Oroszországba. Itt is ván-dorolt, vörösök és fehérek uralta területeken, éhínség, politikai változások és pogro mok közepette. Vallásos vonzódása ekkor írott verseiben inkább pravoszláv formát öltött. Alig három év múlva már önironikusan figurázta ki ezeket a ver-seket, végképp lezárva a vallásos rajongás korszakát. Ekkor már ismét Párizsban volt, hivatalos útlevéllel, amit valószínűleg annak köszönhetett, hogy a legfiata-labb bolsevik vezetővel, Nyikolaj Buharinnal együtt töltötte munkásmozgalmi kölyökkorát.²

Ehrenburg 1921-ben Párizsban, ahol az orosz művészet iránti érdeklődés-nek komoly hagyománya volt, a fiatal szovjet művészet propagálója lett. „Bol-sevik propaganda” terjesztésének vádjával ki is utasították Franciaországból.

1 Magyarul gyakran Lasik Roitschwantz-nak írják és ejtik, a korabeli német kiadás (Laschik Roitschwantz) alapján készült magyar fordítás helyesírásának megfelelően.

2 Ld. kettejük hányatott kapcsolatáról: Hetényi Zsuzsa: Ehrenburg és Buharin: A fehér holló. In Gyöngyösi M. és mtsai (szerk.): Ad vitam aeternam. Bp., ELTE BTK Orosz Nyelvi és Irodalmi Tanszék, 2017. 483–487.

I. EHRENBURG

A következő két évet Berlinben töltötte, az orosz emigráció központjában, és egy-más után több prózai művet jelentetett meg.

Legelső és talán egyben legjobb regénye, a Julio Jurenito (1921) mintha ma-gába sűrítené mindazt az élettapasztalatot, amit harmincéves koráig országok, vallások, háborúk és rendszerek kavalkádjában látott. A regény szórakoztató, könnyed műnek tűnik, amely azonban jajkiáltás: nem maradt semmi a 20. század számára, amiben hihetne.

Nehéz észérvekkel megcáfolni azokat a téziseket, amelyekben Ehrenburg re-génye végigveszi az emberiség minden pozitív eszményét, és vagy elméleti okfej-téssel vagy a cselekményben módszeresen bizonyítja azok csődjét. Hit, remény és szeretet, tudomány, jog és művészet – mind a sárba taposva hevernek. A minden gondolatot röviden felvető és cáfoló regény egyik sajátossága éppen ez a „min-denre kiterjedés” és egyben vázlatosság, tehát az, hogy szöveggyűjteményszerű.

Ennek megfelelően a regény szerkezete is hangsúlyozottan felrúgja a művészi törekvéseket, a műfaj szabályait. A szerző négy kontinensen keresztül vezeti re-gényszereplőit, hogy minden ideát és ideált lehetetlenné tudjon tenni. Magának a Mesternek a nézetei a konstruktivizmus utilitárius alapszemléletére épülnek, magatartásában azonban a következetes destrukció jellemzi. (1921-ben jelent meg Walter Benjamin németországi filozófus könyve, A destruktív jelleg.) A Mes-ter rombolási filozófiája mintha Nietzsche Zarathustrájának ismert alaptételére támaszkodna: „És akinek Jó és Rossz alkotójává kell lennie: annak bizony előbb megsemmisítőnek kell lennie és értékek szétzúzójának. Így tartozik a legfőbb Rossz a legfőbb Jóhoz: ez pedig az alkotó jóság.”³

A Mester abban is emlékeztet Nietzsche Zarathustrájának alakjára, hogy nem próféta, nem felsőbb kinyilatkoztatást tolmácsol, hanem személyében ő maga je-lenti a tanítást. Ebben Jézushoz, az Evangéliumok Megváltó-Mesteréhez is ha-sonlít, aki nem prófétai emberalak. Julio Jurenito monogramja is Jézust asszoci-álhatja (JJ), de a cirill monogram is erre utal: XX, Krisztus nevének első betűje duplázva. A görögül és oroszul is jelképesen kereszt formájú betű kettőzve római számmal a XX., azaz 20. század jelölése is.

A regény a Mester profán evangéliuma, amelyet egyik tanítványa jegyez le.

Születése, gyermekkora és ifjúsága csodás és prózaian nyers események soro-zata, keveredik benne a szent és a profán, a magasztos és az alantas. Jurenito sok keresztneve a kereszténység kultúrájának szent neveit másolja: Maria Diego (Jakab) Pablo Angelina. Ez a névhalmazat androgün jelleget is kölcsönöz vise-lőjének, de köztük felismerhetők Ehrenburg párizsi barátainak keresztnevei is.

3 Nietzsche, F.: Így szólott Zarathustra. Könyv mindenkinek és senkinek. [1883.] Ford. Szabó Ede.

In Széll Zsuzsa (szerk.): Friedrich Nietzsche válogatott írásai. Bp., Gondolat, 1984, 254.

2. IRODALOMELEMZÉS A 20. SZÁZADI OROSZ PRÓZA SZÖVEGMINTÁIN

Így a szent nevek egyúttal vicces utalások Pablo Picassora és Diego Riverára, a két avantgárd festőre.

Az evangélium írója a kanonizált műfaji jellegzetességek sorát építi bele szö-vegébe a bevezető érzelmes, retorikus mondataitól kezdve a Mester halálának leírásáig, az utolsó mondatok ujjongó hozsannájáig. A Mester életének eseménye-it Jézus életéhez igazítja. Jureneseménye-ito tavasszal, azaz húsvét körül hal meg, 33 éves korában (a magyar fordításban a 33. fejezetben, de a csonkítatlan orosz eredeti-ben ez a 34. fejezet, lásd később). Jurenito szereti a gyermekeket, tanítványait is Jézushoz hasonlóan gyűjti maga köré: Ercole Bambucci elszegődése a „kelj fel és járj” bibliai csodatétel profanizált parafrázisának keretében történik. Az elbeszé-lő Péter apostolként árulja el mesterét a 21. fejezet végén. Halála eelbeszé-lőtti beszéde végeztével megeszik egy körtét – az utolsó vacsora jelzése ez. Homlokát megtörli egy selyemkendővel – a Veronika-kendő megfelelőjeként, mellette lévő tanítvá-nyai gyáván elbújnak és megtagadják. Az elbeszélő „csodálatos misztérium”-nak nevezi a történteket, amelynek végén a Mester nem keresztre emelkedik fel halá-lában, hanem éppen ellenkezőleg, egy mély árokban végzi földi életét.

A Mester nézeteiben a haszonelvű földi élet szempontja dominál, minden mennyei vagy transzcendens gondolat mögött megmutatja a prózait és a földit:

pénzt, ösztönöket, önzést. A Mester művészeti tevékenysége is a binaritás jegyé-ben jelentkezik. Két építészeti tervvel kívánta New York város arculatát meg-újítani: acélból és üvegből épült óriásdarukkal, amelyek a város fölé emelkedve helyezték volna át az embereket a város egyik végéből a másikba, valamint egy ezreket befogadó föld alatti vizeldét is tervezett. Befejeztem munkámat – mondja színpadiasan, majd kijelenti: torkig vagyok mindennel. Magasztos eszméért nem tud meghalni, egyetlen megoldás halálára a csizma, egy alantas, földi lábbeli, ezért gyilkolja meg egy kisvárosi útonálló.

Az eredeti regénycím sokkal hosszabb, a szentek élettörténetét, a pikareszk és kalandregényeket a vásári kikiáltó stílusával hibridizáló stilizáció.⁴

A Mester hivatásául Ehrenburg a Nagy Provokátor foglalkozást jelöli meg, és Árulónak is nevezi. A bevezetésben negatív kategóriákkal jellemzi hősét. Soha senkit nem tanított (mégis Tanító, „Учитель” a neve, amelyet az evangéliumok

4 Vö. Необычайные похождения Хулио Хуренито И его учеников мосье Дэле, Карла Шмидта, мистера Куля, Алексея Тишина, Эрколе Бамбучи, Ильи Эренбурга и негра Айши, в дни Мира, войны и революции, в Париже, в Мексике, в Риме, в Сенегале, в Кинешме, в Москве и в других местах, а также различные суждения учителя о трубках, о смерти, о любви, о свободе, об игре в шахматы, о еврейском племени, о конструкции и о многом ином. http://

lib.ru/PROZA/ERENBURG/hulio.txt (megtekintés 2018.12.18.). Ez a cím a magyar kiadásokban rendre csak felsorolásos formában (és nem egységekbe tagoltan) és a bevezető fejezet után, va-lamiféle belső előzékként szerepel. Ehrenburg, I.: Julio Jurenito. Ford. Tarisznyás Györgyi. Bp., Európa 1966. 7.

I. EHRENBURG

magyar szövege miatt volt szükséges Mesternek fordítani). Nem korlátozta sem vallási szabály, sem etikai parancs, „meggyőződés nélküli ember volt”.⁵ Áthágta minden erkölcsi és jogi kódex parancsait, de ezt nem akarta új vallással vagy új világnézettel igazolni. Vallás nélküli szent, egyetemi végzettség nélküli bölcs – olvassuk az első két oldalon. Ez a tagadó szerkezetekből álló jellemzés a Mestert

„ellenmesternek”, Jézussal párhuzamba állított alakját egyidejűleg Antikrisztus-nak állítja be. A tagadás szelleme Jurenito, egy 20. (XX.) századi Mefisztó, aki nem korokon át, csak térben vezeti tanítványait, hogy bemutassa nekik a jelenle-gi világ céltalanságát. Követői közül az egyetlen, aki tanul tőle, maga az elbeszélő.

Jellegzetes, hogy csak ő választja az igen és a nem szavak közül a nemet, amikor Jurenito körkérdést intéz tanítványaihoz, vajon melyik szó megtartására szavaz-nának, ha az összes többi szót el kellene törölni (11. fejezet). Jurenito ezért ritu-álisan homlokon csókolja. Ez a kérdésfelvetés is Zarathustra tézisét idézi meg.

„Igen, az alkotás játékához, testvéreim, szent igenlésre van szükség.”⁶

Jurenito, aki mindent megtámad és földre ránt, ami szent és magasztos, titok-zatos tevékenységet végez a háttérben. Politikai gyűléseken és szervezetekben, diplomáciai tárgyalásokon vesz részt, hadbiztosokkal ebédel, és mindig oda uta-zik, ahol valami számára érdekes fejlemény ígérkezik. Az elbeszélőnek nincs be-tekintése Jurenito tevékenységének lényegébe, Ehrenburg csak célzásokat enged szövegébe. Jurenito azonban halála előtt azt mondja, hogy művét elvégezte. Mi is lenne ez a mű? 1914-ben Németországba utazott, 1917-ben Oroszországba. Az I.

világháború és a forradalom előkészületei folytak ekkor ezekben az országokban, és mindkettő következményeiről részletes körképet ad a regény. A Mester nagy megvalósult műve a káosz, „A teljes összevisszaság”: ez a címe a 24. fejezetnek (oroszul: „Всё вверх дном”, tkp. minden fenekestül felfordul).

A Nagy Provokátor látogatást tesz Leninnél az orosz cenzúra miatt a magyar fordításból is kimaradt 27. fejezetben, amelynek címe: „A Nagy Inkvizítor – le-gendán kívül.”⁷ Beszélgetésük végén homlokon csókolja Lenint, mintegy őt is testvérének ismeri el a káosz előidézésében. A fejezetcím Dosztojevszkijre utal:

A Karamazov-testvérekben szerepel a híres Legenda a Nagy Inkvizítorról, aki a kereszténység dogmává vált tanításainak nevében megszervezte a totali-tárius társadalmak elődjét, ahol a földre ismét eljövő Krisztusnak az inkvizíció

5 Uo. 5. Jurenito szájából ez újra elhangzik a regény végén: „nincs semmiféle meggyőződésem…”.

Uo. 263.

6 Nietzsche, Így szólott Zarathustra… 234.

7 Ez a fejezet a magyar kiadásból is hiányzott, ezért 1998-ban az ELTE Műfordítói Műhelyé-ben hallgatóimmal lefordítottuk és közreadtuk: Ilja Ehrenburg: A Nagy Inkvizítor – immár nem legenda. Ford. Hetényi Zsuzsa, Henter Nóra et al. Napút 1999/7. http://www.napkut.hu/

naput_1999/1999_07/027.htm (megtekintés 2019.09.09.).

2. IRODALOMELEMZÉS A 20. SZÁZADI OROSZ PRÓZA SZÖVEGMINTÁIN

máglyája jár. Jurenito őt is homlokon csókolja, és ezzel jóváhagyja a kivégzése-ken és folytonos kényszermunkán alapuló majdani tökéletes társadalom elvét.

Julio Jurenito kettős alakjára a nietzschei Jó és Rossz elegyén felül illik Bul-gakov regényének, A Mester és Margaritának Goethe Faustjából vett mottója,⁸ csak éppen fordítva: ő örökké jóra tör, és örökké rosszat művel. Julio Jurenito is-teni-ördögi alakja, amely sokban megelőlegezi Bulgakov Wolandját, szintén már az Első fejezetben feltűnik, és szintén mintha az elbeszélő várakozásából születne meg (ahogy Bulgakovnál is az Istenről folytatott párbeszéd hívja elő). Az elbeszé-lő vár valakit, aki „megszabadítsa” (és ki is fizesse számláját), „misztikus hangu-latában minden jelenségben felsőbb jeladást sejt”, és a „pokol köreit” érzi maga körül. A várakozás helye szintén pokoli lokusz: étterem, kávéház, a Föld gyomra, akárcsak Bulgakov regényében a Gribojedov, és mindezt betetőzi a századfordu-ló művészetében jellegzetes helyzet, a maszkabál. A maszkok viselői átlényegül-ve megszabadulnak egyéniségük nyűgétől, földi burkaikat hátrahagyva időn és téren kívül lépnek, egy szimbolikus életjátékba. A jelmezes estély szereplőiben mintha „Belzebúb serege indult volna döntő támadásra”, azaz maga az alvilág (Baal zvuv – héberül ’a legyek ura’, az alvilág uralkodója).

„E szörnyűséges előadás fővezérét és sugalmazóját” azért várja az elbeszélő, mert mindenre új válaszokat szeretne. E karneváli forgatag vagy Walpurgis-éjre emlékeztető kavarodás közegébe lép be Jurenito, akit az elbeszélő szavai elegáns, keménykalapos ördögnek láttatnak, szarvval és farokkal. Dosztojevszkijnél és Bulgakovnál is az ördög azért jelenik meg a Földön, mert várják (és falra festik, azaz emlegetik), de ez az ördög önnön létezését is tagadja. Szavai „kinyilatkozta-tásként” érik az elbeszélőt, az élmény „damaszkuszi utat”⁹ jelent számára, hiszen megtalálta, akit keresett: a történelem irányítóját, aki elvek és elvont fogalmak helyett földi, biztos támpontokat nyújt a mindennapi élethez. Ez az ördög nem más, mint az ember, aki Istenbe vetett hite nélkül maradva, saját kezébe vette sorsa és történelme irányítását, maga lépett Isten (és Ördög) helyébe, és megte-remtette a földi paradicsom helyett a földi poklot, a káoszt, a zűrzavart.

Ehrenburg zseniális megérzéssel jósolta meg a 20. (XX). század néhány ször-nyűségét: a német fajelméletet és a zsidók megszervezett kiirtását, az atombombát és annak első alkalmazását Japánban, valamint az iszlám fanatizmus előretöré-sét és veszélyét. A szovjet-oroszországi szatirikus fejezetek az új állam ideoló-giájában a kereszténység mintájára létrehozott dogmatikus egyházat mutatnak, amelynek manipulatív eszközei vallásos hitet követelnek. „A Főbizottságok – ez

8 „Kicsoda vagy tehát? Az erő része, mely Örökké rosszra tör, s örökké jót művel.” Goethe: Faust.

Ford. Jékely Zoltán.

9 Julio Jurenito, 9, 10, 11, 12, 13.

I. EHRENBURG

az Újszövetség!”, és az oroszok az „emberiség megszervezésének új apostolai”.¹⁰ A szocialista társadalom, és általában véve a 20. század elgépiesedett társadal-mainak szatírájában már Zamjatyinnál láttuk a vallásos dogmatizmus és az új inkvizíció jellegzetességeit (a Mi című (1921) regényében). Mindketten Doszto-jevszkij Inkvizítor-történetéhez nyúlnak vissza allúzió formájában.

A Lenin-fejezet konkrétan utal a századelő egyik sajátos filozófiai kísérleté-re, az istenépítésre. „Hagyják már az új istenek építését és a régi tatarozását...”

– mondja a regénybeli Lenin.¹¹ Az istenépítés Gorkij és Lunacsarszkij nevével fémjelzett irányzat volt, amely a régi istenhit mintájára fogalmazta meg a szocia-lizmus új eszményeit, az embert téve meg új, teremtő istennek, aki két kezével új templomában, a műhelyekben új hitet tud létrehozni. Ennek az új hitnek a meg-fogalmazására a hithez szokott, naiv pravoszláv fanatizmusban élő nép megnye-réséhez volt szükség. A Julio Jurenito Szovjet-Oroszországot leíró fejezeteinek bibliai lexikája azonban arra a messianisztikus hangulatra is utal, amely általá-nosan elterjedt az orosz forradalmak időszakában, és amely a régi eszmét, hogy Oroszország maga a megváltó, látták megvalósulni a történelemben. (E nézetek parodisztikus ismételgetője Tyisin is, a nagy szláv lélekkel rendelkező tanítvány.) Az irodalomban ennek jellegzetes példái Andrej Belij és Jeszenyin 1917–18-as versei. Jeszenyin versére, A Jordán galambja (Jordanszkaja golubica), utal a „forradalmi Jordán” kifejezés is a regényben. Ehrenburg könyvében maga Le-nin Szent Pálként, a frissen létrejött szocializmus pedig a korai kereszténységgel párhuzamban jelenik meg, a jövő villamosított paradicsomának apostolai pedig az orosz parasztok.

Jurenito tud néhány biztos pontot a történelemben: a pipázás, az evés és a sze-xuális örömök múló, de kézzelfogható élvezete soha nem okoz csalódást. „Ka-varog, forog minden, ennyi az egész”¹² – jelenti ki már megjelenésekor, és még sokszor és sokféleképpen ismétli el ugyanezt. A száraz földre ismét eső esik, egy öreg Jean meghal, és ugyanakkor születik egy kis Jean. Ami meghal, az fel is támad megint, és az egésznek az értelme a mozgás, a változás folytonossága. Ka-lapot kell emelni az izzadó szántóvető előtt, aki elveti a majdan kikelő magot.

Jurenito a termékenység örök ismétlődését dicséri, a napfényben ugráló csikó, a csődör, a bikához vezetett tehén képe lelkesíti. A hitre szomjazó elbeszélő a Jó és a Rossz magyarázata helyett vacsorát kap és egy falusi vajjal megkent friss zsemlére emlékeztető gömbölyded svéd leányt. A csődör, a tehén, a bika, a csi-kó, a kenyér, a tej és vaj, az asszony mind termékenységszimbólumok. Ebben is

10 Julio Jurenito, 227.

11 A Nagy Inkvizítor – immár nem legenda, 29.

12 Julio Jurenito, 14.

2. IRODALOMELEMZÉS A 20. SZÁZADI OROSZ PRÓZA SZÖVEGMINTÁIN

visszanyúlik a szöveg a Zarathustrához: „Ártatlanság a gyermek és feledés, újra-kezdés ő és játék, magától gördülő kerék…”.¹³

Jurenito a történelmi fejlődés és a kereszténység világképének lineáris ideje helyett a biológiai ciklikus időt, az örök körforgást tekinti egyedüli biztos fogó-dzónak. „Ahhoz, hogy a világ csigavonala új boldogság felé robogjon, le kell írnia az évszázadok körívét... Ez az évszakok rendje, és kész” – mondja a Mester halála előtt.¹⁴ A történelemnek az alcímben jelzett hármas ritmusa, a béke, a háború és a forradalom spirális fejlődésben halad előre. A spirál (csigavonal) azonban is-métlődő körökből áll, s a történelem itt válik hasonlatossá a természethez, amely emberi beavatkozás nélkül is körkörösen ismétlődik.

Julio Jurenito a Nyugat fellegvárából, Párizsból indul Kelet felé, hogy egy el-dugott orosz kisváros mélyén lelje halálát. Tanítványait azonban az epilógus ki-menti a végzetes Kelet markából, és visszavezeti Európába. Ezek a tanítványok mit sem tanultak, mert a legfontosabb lecke a vérükben van: enni, inni, szerel-meskedni akarnak. Csámcsogás és csókok csattogása jelenti számukra a jólla-kott, terpeszkedő Európát. Az étkek gyönyöre után egy bokszmeccs ragadja el az elbeszélőt. A régen bevált tömegeknek szánt módszer, kenyér és cirkusz töké-letesen kielégítik. A has és szexualitás, a test örömei, az emésztés és a születés körforgása a karneváli életszemlélet elemei, amint ezt Mihail Bahtyin kifejtette Rabelais életművének példáján (lásd az 1. kötet karneválelméletről szóló fejezeté-ben részletesen). Rabelais és a francia kópéregény a címfejezeté-ben deklaráltan is Ehren-burg egyik műfaji elődjének tekinthető. Mint láttuk, a karneváli értékszerkezet binaritását, a magasztos és alantas, szent és profán ellentétének egyensúlyát kö-veti Ehrenburg. „Moszkvában vásároljatok aludttejet, az jegy nélkül kapható, és igen ajánlatos a halhatatlansághoz” – ez a viccbe illő poén a Mester utolsó mon-data.¹⁵ A karnevál szemlélete a groteszk látásmód, amely az értékek felcserélésé-vel mutatja meg bizonytalanságukat. Ez a Julio Jurenito módszere is. A fennálló világ megsemmisülése, vidám temetése közben azonban (a középkori karneváltól eltérően) nagyon kevés remény mutatkozik újjászületésére és megújulására, ha-csak nem a biológiai körforgás automatizmusa.

Ez a szándékosan széteső, laza epizódokból összeszerkesztett regény sokfé-le műfaj hagyományához nyúl vissza egyszerre. Ehrenburg regénye avantgárd konstruktivista regény is. Mint az irodalmi csoportokról szóló fejezetben is olvas-ható, Ehrenburg a híres festő és képzőművész, El Liszickij társaságában a konst-ruktivizmus avantgárd irányzat legérdekesebb, Вещь-Gegenstand-Objet című

13 Nietzsche, Így szólott Zarathustra… 234.

14 Julio Jurenito, 266.

15 Uo. 268.

I. EHRENBURG

háromnyelvű lapját jelentette meg Berlinben, egy évvel a Julio Jurenito megírá-sa után (1922). Kiáltványukban az építést, az új dolgok és új művészeti formák teremtését egyformán célszerű dolognak tartják, az élet megszervezését hirde-tik, a technika vívmányait, a „hasznos használati tárgyakban, az aeroplánban vagy a gépkocsiban is valódi művészetet” látva.¹⁶ Ehrenburg memoárjában több-ször is hangsúlyozza, hogy a 20. század új korszak jellegét csak az I. világháború után fogta föl.

Éppen a világháború megrázkódtatásának ellenreakciója volt az avantgárd konstruktivizmus forradalmi szovjet-orosz formája, amelyet a tudományos és technikai haladásba vetett hit, pontosabban ennek illúziója táplált. Ennek ne-vében szorították háttérbe az addig biztosnak hitt, de csúfosan leszerepelt ha-gyományos, hierarchikus értékrendet, annak kategóriáitól is elzárkózva. Eh-renburg félresöpri az epikai műfajok minden érzelemre ható elemét. Szereplői tézisek, sémák, lélektani fejlődésük nincsen, stilizáltak. Mister Cool tipikus, sőt sztereotipikus amerikai, a pénz és a szervezett Biblia- és fegyverkereskedelem embere. Monsieur Delhaie a zsenge kerti zöldborsóból készült ételek és a gyen-gébb nem gömbölyded formáinak mély tisztelője. Karl Schmidt fegyelmezettsége és szervezési őrülete előreveti a fasiszta Németország árnyékát. Alekszej Tyisin verset ír, zokogva keresi a jó embert, messianisztikus lázban égve próbálja túlélni az éhezést és háborúkat. Ercole Bambucci olaszos könnyedséggel az élet napos oldalát keresi fáradhatatlanul. Ajsa, a néger ugyanazt a szerepet tölti be a regény-ben, mint Voltaire Vadembere: ősi szemlélete, mítoszi látásmódja a civilizáció ha-misságát leplezi le.

A francia felvilágosodáshoz két vonatkozás is köti a regényt. Egyrészt görbe tükre a felvilágosodás enciklopédikus tudásra törekvésének, az ész mindent átfogó hatalmát hirdető filozófiának, másrészt az emberi tudást hirdető felvi-lágosodás-kori tendenciózus regény műfaját parodizálja, amely műfaj legismer-tebb darabja Voltaire Candideja. Ha a francia felvilágosodás utaztató-filozófiai

In document Irodalomelemzés a 20. századi orosz próza szövegmintáin (Pldal 163-175)