Az ún. húszas évek jelensége egy bő évtizedet fed le (1917–1934), az orosz iro-dalom különleges periódusát, amelynek határait irodalmi-kulturális és társada-lomtörténeti körülmények jelölték ki. Az 1917-es kezdet nyilvánvalóan történel-mi, az 1934-es lezárás pedig az egységes Szovjet Írószövetség megalakulása és I. kongresszusa. Sok kritérium határozza meg egyik vagy a másik irodalmi sza-kasz kezdetét és végét, amelyekbe az egyes írók személyisége és életműve rendkí-vül nehezen illeszthető bele.2
A húszas évek kulturális életének egyik legfőbb jellemzője a sokszínű művé-szeti irányok csoportokká szerveződése. Ebben az értelemben a „húszas évek”
még a tízes évek végén kezdődik és pontosan 1932-ben ér véget, amikor egy párt-határozat kimondja a csoportok feloszlatását és az egységes írószövetség létreho-zásának előkészítését, amely I. kongresszusát 1934-ben tartotta.
A csoportok fajsúlya nem mérhető egymáshoz, de éppen a különbözőségek egyidejűsége és sokszínűsége a fontos. A húszas évek tarka irodalmi életében tu-catnyi irodalmi kör, egyesület, társulás működött, felolvasóesteket szerveztek és nyilvános vitákat folytattak klubokban és kávéházakban: a Pegazus Istállója pél-dául az imazsinisták törzshelye volt, a Dominó a futuristáké.
Nehéz logikusan kategorizálni ezeket a csoportokat. Mindenekelőtt azért, mert míg a proletárírók szervezetei politikai-ideológiai alapon jöttek létre, addig például a Szerapion-testvérek kizárólag esztétikai, sőt etikai nézetazonosságuk miatt tartották magukat összetartozónak. A futurizmust sem lehet egyszerűen csoportnak tekinteni, hiszen korai esztétikájukból táplálkozott az avantgárd többi ága is, például az imazsiniszták, de a konstruktivisták is. Ugyanakkor az OPOJAZ (Obscsesztvo izucsenyija poetyicseszkovo jazika, A költői nyelv tanulmányozásának társasága) csírája volt egy komoly elméleti irodalomtudo-mányi iskolának, a formalizmus létrejöttének, amely a futurizmus kezdetével
1 A fejezet előzménye: Zöldhelyi Zsuzsa (szerk.): Az orosz irodalom története a kezdetektől 1940-ig.
Bp., Tankönyvkiadó, 1997. 235–239. 2. kiadás: 2002.
2 A korszakolás elméleti nehézségeiről ld. Zinaida Minc cikkét: Минц, З. Г.: Об эволюции русского символизма. http://www.ruthenia.ru/mints/papers/evoliucija.html (megtekintés 2019.01.12.).
2. IRODALOMELEMZÉS A 20. SZÁZADI OROSZ PRÓZA SZÖVEGMINTÁIN
egyidős – tehát ismét más fejlemény, más kategóriába kell sorolnunk. Újabb szempont, hogy egyes irányzatok, például a konstruktivisták nemcsak az iro-dalom, hanem a képzőművészetek terén is markánsan léptek fel, ami elválaszt-hatatlan formanyelvüktől. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az egyes csoportok nézetrendszere nem volt állandó, újabb és újabb programnyilatkozatokban tették közzé elveiket.3 A csoportok közti mozgás mindig jelentős állásfoglalás, önmeghatározási lépés volt. Például két kiemelkedő formalista tudós, Jurij Tinyanov és Borisz Eichenbaum jelentős cikkeiket a szélsőségesen pártos RAPP (Rosszijszkaja Asszociacija Proletarszkih Piszatyelej, Proletárírók Oroszországi Egyesülése) folyóiratában közölték (Na Literaturnom Posztu, Az irodalmi vár-tán).4 Végezetül, rendkívül élénk mozgás figyelhető meg a csoportokhoz tartozó alkotók összetételében: Bagrickij például 1926-ban a Pereval-csoporthoz csat-lakozik, egy év múlva a konstruktivistákhoz, majd 1930-ban belép a RAPP-ba, hogy jobb viszonyba kerüljön a hatalommal. A korszak egyik legkiemelkedőbb írója, Andrej Platonov pedig csak periférikusan és csak rövid ideig volt a Pereval-csoport közelében.5
A proletárírók szervezetei lényegében mindvégig a kulturális hatalomért küz-döttek. Amikor a VAPP (Vszerosszijszkaja Asszociacija Proletarszkih Piszatyelej, Proletárírók Összoroszországi Egyesülése) 1921-ben megalakult, már hároméves múltra tekinthetett vissza. Már 1918-ban úgy határozta meg magát, hogy a poli-tikával, a szakszervezeti mozgalommal és a szövetkezeti mozgalommal azonos helyet elfoglaló kulturális-népművelési mozgalom. Mint deklarálták, tagadják a múlt irodalmát, a proletár kollektivitás alapján állnak, és a gépek, a technika és a város kultusza jelenti fő tematikus irányvonalukat. Ez az irányzatosság a szó szoros értelmében vehető: az egymást követő pártprogramok „rezolúciókat”, azaz határozatokat és direktívákat tesznek közzé az irodalom szabályozására.
3 Magyarul a legteljesebb összefoglalása a kiáltványoknak és korabeli elméleti írásoknak: Varga Mihály (szerk.): Új ég és új föld. Irodalmi élet Szovjet-Oroszországban 1917–1932. Válogatás a korszak irodalmi kiáltványaiból és irodalompolitikai dokumentumaiból. Ford. Árva György és mtsai. Bp., Európa, 1987. Igen hasznos az 50 oldalas jegyzetanyag (319–370).
4 Tinyanovtól Az irodalmi fejlődésről (1927), Eichenbaumtól Az irodalom és az irodalom minden
napisága (1927) jelent meg ott. Eichenbaum ezzel lényegében bejelentette eltávolodását a for-malizmustól, és közeledését a hivatalosság és a társadalmi kérdések felé. Ld. Tinyanov, J.: Az irodalmi fejlődésről. In Uő.: Az irodalmi tény. Szerk. Könczöl Csaba, Ford. Réthy Ágnes, Soproni András. Bp., Gondolat, 1981. 26–39; ill. Эйхенбаум, Б.: Литературный быт. В О литературе.
М., Сов. писатель, 1987. 428–436. http://philologos.narod.ru/eichenbaum/eichen_litbyt.htm (megtekintés 2019. 09.06.).
5 Néhány csoport tagjainak orosz összefoglalását ld. https://sites.google.com/site/anniepepel/
home/49 és a Fogalomtárnál is javasolt orosz oldalon: http://www.textologia.ru/slovari/
literaturovedcheskie-terminy/?q=456. (megtekintés 2019. 09.06.).
CSOPORTOK, IRÁNYZATOK, 20-AS ÉVEK
Terminológiájuk a hadinyelvből származott, ellenségeket kerestek, lövészárkok-ból védték állásaikat.
Természetesen a párt nevében léptek fel, és olyan fenyegetően, hogy 1924-ben az „útitárs” írók (попутчики6 – akik nem tettek hitet a forradalom mellett, de el-fogadták a szovjethatalmat) levelet írtak a Központi Bizottságnak: szinte biztosít-ják a pártot jóindulatukról, mintegy védelmet keresve az elvadult naposztovisták elől (напостовцы). Ez utóbbiak lapjukról kapták nevüket (Na Posztu, A Vártán).
Az aláírók között olyan különböző írók és költők voltak mint Valentyin Katajev, Borisz Pilnyak, Szergej Jeszenyin, Oszip Mandelstam, Iszaak Babel, Alekszej Tolsztoj, Makszimilian Volosin, Venjamin Kaverin, Mihail Zoscsenko és Vszevolod Ivanov, a kor legjobb alkotói. A naposztovisták névsorából viszont senkinek a neve nem maradt fent, Volin, Lelevics vagy Rodov írásai feledésbe merültek.
Még Leopold Averbah neve is, aki 1925-ben a hibákat kiküszöbölni óhajtó RAPP főtitkára lett, ám a szervezetnek valójában a másként gondolkodók elleni hajsza és rágalomhadjárat alkotta fő tevékenységét. Nemcsak Pilnyak és Zamjatyin, de több más útitárs író, köztük Bulgakov is a RAPP-nak köszönhetik betiltásukat. Ők keserítették meg Majakovszkij életének utolsó éveit is, de Alekszandr Voronszkij letartóztatását is ők segítették elő. A RAPP tagjai közül ismertebb írókként Alek-szandr Szerafimovicsot, AlekAlek-szandr Fagyejevet, Dmitrij Furmanovot és Mihail Solohovot tartja számon az utókor. Az egységes Írószövetség (1934) a RAPP fel-oszlatását is jelentette.
Az orosz avantgárd legjelentősebb áramlataként számontartott futurizmus több csoportot is létrehozott. Az 1910-ben indult leendő kubofuturistákhoz, az alapítókhoz (David Burljuk, Velemir Hlebnyikov és Vaszilij Kamenszkij) 1912-ben csatlakozott Majakovszkij, illetve Alekszej Krucsonih, és közzétették híres Pofonütjük a közízlést! (Poscsocsina obsesztvennomu vkuszu) című kiáltványu-kat. Polgárpukkasztó előadóestjeikkel bejárták az országot. Az egofuturisták tehetséges pétervári vezéregyénisége, Igor Szeverjanyin az olasz és francia fu-turizmus, valamint Verhaeren és Walt Whitman hatása alatt írta dekadens, szó-alkotásokban gazdag verseit. A moszkvai egofuturisták viszont a szim bo lis tá kat tagadó kubofuturistákkal folytattak elvi vitákat, és magukat a Költészet mezza-ninjának (Mezonyin poezii) nevezték. Közülük Vagyim Sersenyevics később az imazsinisták esztétikájának egyik megalapozója lett. Moszkvai futurista csoport volt a Centrifuga, amelynek Borisz Paszternak is tagja volt. Ők a szubjektív líra és a filozófiai mélységek mellett érveltek.
6 Lunacsarszkij alkalmazta először ideológiai-politikai értelemben ezt a szót, de Trockij szóhasz-nálata révén terjedt el.
2. IRODALOMELEMZÉS A 20. SZÁZADI OROSZ PRÓZA SZÖVEGMINTÁIN
A futurizmuson belüli viták a képzőművészetben is továbbgyűrűztek, kisebb művészcsoportokkal (Szamárfarok: Oszlinij hvoszt, 1912; Káró bubi: Bubnovij valet, 1910–16) alakítottak ki szoros kapcsolatot. A tízes években a futurizmus-nak nem volt politikai programja, s ebben erősen különbözött az olasz futuriz-mustól. Számukra nem volt központi fontosságú a gépek kultusza, viszont a népi vásári hagyományokhoz visszanyúlva felelevenítették az utcai művészetek tö-megre ható szóbeli műfajait. Ez utóbbinak a húszas évek eleje volt a fénykora, amikor a futurizmus az utcára vonult proletár szubkultúrájára támaszkodva agi-tatív tömegjátékokat, misztériumokat szervezett.
A futurizmus később a hatalom közelébe került, amikor az IZO-khoz csatla-kozott.7 Ezek a csoportok hamarosan országszerte megalakultak, és a képzőmű-vészeti és irodalmi futurizmus hatása alá kerültek. A Proletkult azzal vádolta őket, hogy az állami művészet státuszára törekednek, és érthetetlen művészetük-kel megrontják a proletariátus széles tömegeit. Lapjukat, a Kommuna Művésze-tét (Iszkussztvo Kommuni) betiltották, 1919-ben már nem bízták a futuristákra a május 1-jei tömeges ünneplés megrendezését, és 1919 végére az IZO-korszak le-zárult. Az avantgárd művészetnek szerencséje volt, hogy nem engedték hivatalos művészetté válni, ami kompromisszumok során keresztül önmegsemmisítéséhez vezetett volna. Jevgenyij Zamjatyin Félek (1921)8 című cikkében figyelmeztette őket, hogy a futuristák hamarosan új udvari költők lesznek, olyan közel kerültek a hatalom irányvonalához.
A LEF (Levij Front Iszkussztva, Művészetek Baloldali Frontja) 1923 és 1929 között létezett, tagjai Vlagyimir Majakovszkij, Borisz Paszternak (1927-ben ki-lépett), Alekszej Krucsonih, Oszip Brik, Alekszandr Rodcsenko, átmenetileg Viktor Sklovszkij, Szergej Eisenstein, Dziga Vertov és Lev Kulesov. Szerintük a művészetben szentélyek és papok helyett műhelyek, termelési folyamat és termelő művészek vannak. A LEF-nek ez a baloldali, termelési szárnya ezzel elfordult a művészet osztály- és ideológiai meghatározottságától, és közös néze-teket vallott az OPOJAZ tudós filológusaival, akik Sklovszkij vezetésével nagy hatással voltak a LEF esztétikájára. A Poétika (1919) című több szerzős kötetben Sklovszkij a költői nyelvet meghatározva azt írja, hogy a költői nyelv megszer-kesztett és sajátos, nehezen érthető nyelv, amelynek példája a futuristák nyelve.
Voltak „szociálformalisták” is, akik úgy gondolták, hogy az író nem ideológi-ai értékek létrehozója, hanem műfogásokhoz értő mesterember, aki eleget tesz
7 IZO: tkp. képzőművészeti osztály, Lunacsarszkij javaslatára alakult Akadémiaellenes művésze-ti csoport, elnevezése az orosz képzőművészet szó első három betűje, vö. ИЗОбразительное искусство.
8 Zamjatyin, J.: Félek. Ford. Kiss Ilona. Szovjet Irodalom 1988/12. 168–171.
CSOPORTOK, IRÁNYZATOK, 20-AS ÉVEK
a kor sugallta „társadalmi megrendelés”-nek (социальный заказ). Követke-zésképpen kétféle elemzési mód létezik, a marxista és a formális. Az előbbi az eszmei-társadalmi tartalommal, az utóbbi a formával, a művészi eszközökkel foglalkozik.
A LEF 1923-ban benyújtott a bolsevik párt központi bizottságához egy folyó-iratprogramot.
A folyóirat célja: minden művészeti műfajban elősegíteni a kommunista út megtalálását… a művészet területén elfogadva a legforradalmibb irányzatokat, az előőrs szerepét betölteni az orosz művészetben és az egész világ művésze-tében, minden módon küzdeni a megalkuvók ellen, akik a kommunista ide-ológiát a művészet területén az abszolút értékek és az örök szépségek ócska, viharvert frázisaival helyettesítik.9
A LEF többek között Majakovszkij, Paszternak, Babel, Hlebnyikov műveit, Rod-csenko fényképeit publikálta.
Az imazsinizmus 1919-ben alakult kis csoport legnevesebb képviselője Szergej Jeszenyin volt. Első programnyilatkozatukból világosan kitűnik az a paradoxon, hogy a futuristák elveiből kiindulva lépnek fel a futuristák ellen, méghozzá nagyon élesen és gúnyosan (teoretikusuk, Sersenyevics azelőtt a futurizmus egyik ágá-hoz tartozott). Az émelyítő és undorító futurizmus „hulláján át” indulnak előre, számukra csak a képek a fontosak és a ritmus. „A képről lecsiszoljuk, a formáról lesöpörjük a tartalom porát […] Nincs filozófiánk. Nem fitogtatjuk a gondolatok logikáját” – írják, s rávilágítanak, hogy nevük a francia image ’kép’ szóból szár-mazik.10 A szimbolisták örökségét a futurizmustól eltérően ideológiamentes elve-ken állva próbálták megújítani. A polgárpukkasztás, a szabados meghökelve-kentés és
9 Издательский план журнала Леф. http://feb-web.ru/feb/mayakovsky/texts/ms0/msd/
msd-204-.htm (megtekintés 2019.10.10.).
10 Kiáltvány. Ford. Szántó Gábor. In Varga Mihály (szerk.): Új ég és új Föld. Irodalmi élet Szovjet-Oroszországban 1917–1932. Bp., Európa, 1987. 95–98. Varga Mihály egy orosz nyelvű egyetemi szöveggyűjteményben is összegyűjtötte az 1920-as és 1930-as évek irodalmi dokumentumait.
Ezek olvasása (különösen a könyv első fele) a kor tényeinek ismeretén túl a kor nyelvhasználatá-ba is bevezet, megmutatja, milyen háttérben születtek az irodalmi művek és milyen nyelvtuda-tú közönség fogadta ezeket be. Egyik jellegzetessége például a kor irodalmát egyre szigorúbban szabályozó párthatározatoknak az egyre harciasabb nyelv, az ellenség emlegetése, a militáns metaforák. Ezekben felismerhetők a diktatúrák bevezető szakaszát jelző ismérvek, amelyeknek puszta stilisztikai megjelenése nemcsak a szovjet, hanem a mindenkori diktatúrák (például az akkori náci németének is) bevezető szakaszát jellemzik. Így a száraz rendelkezések is érté-kes szociolingvisztikai felismerésekre adnak lehetőséget. Varga Mihály: Szovjet-orosz kritikai szöveggyűjtemény I. (1917–1934). Egységes jegyzet. Kézirat. 3. utánnyomás, Budapest, 1980.
5–267.
2. IRODALOMELEMZÉS A 20. SZÁZADI OROSZ PRÓZA SZÖVEGMINTÁIN
szabadszájúság nemcsak költészetükben, hanem bohém életmódjukban is kifeje-zésre jutott. Esztétikai nézeteik legszebb összefoglalása Szergej Jeszenyin Kljucsi Mariji (Mária kulcsai vagy más értelmezésű fordításban A lélek forrásai) című esszéje (1918).11
A konstruktivizmus tágabb értelemben elsősorban képzőművészeti és épí-tészeti irányzat. Az irodalmi konstruktivizmus 1922 tavaszán jelentkezett Oroszországban és Berlinben, ahol egy háromnyelvű, Вещь-Objet-Gegenstand (Dolog) című, Ilja Ehrenburg és El Liszickij szerkesztette folyóiratot adtak ki.
„A Vescs a konstruktív művészetért harcol, amely az életet nem szépítgeti, ha-nem megszervezi […] A művészet a mi számunkra új DOLGOK TEREMTÉSE”
– hirdetik.12 Kiáltványuk sokban emlékeztet a futurizmus technikaimádó és a múlt irodalmát tagadó nézeteire, így szinte törvényszerű, hogy a konstrukti-vista képzőművészek egy csoportja – Rodcsenko és Dziga Vertov – később be-lépett a LEF-be. A moszkvai csoport (1924-től LCK néven (Lityeraturnij Centr Konsztruktyivisztov – Konstruktivisták Irodalmi Központja) így fogalmazta meg elveit: „Az egységnyi irodalmi anyagra jutó értelmi terhelés fokozása”, azaz a dúsítás elve, „a művészi fogalmazás kapacitásának növelése”.13 Mena vszeh (1924) címmel jelent meg antológiájuk, amelynek címe (Mindenkit lecserélni!) a Szmena veh cím szójátékos elferdítése (ez a prágai emigráns „szmenovehovista”
értelmiség folyóirata volt, jelentése ’Korszakváltás’, szó szerint ’mérföldkővál-tás’). További elveik: a próza lefokozása, inflálása, azaz a költészetbe cselekmény, dokumentumanyag, néprajzi, statisztikai tények beillesztése, a líra széttagolása;
a lokális módszer, azaz a vers kifejezőeszközeinek (képeinek, asszociációinak) egy témakörben tartása; az értelmi elem dominanciája az alkotásban.
Egyezményeket kötöttek a MAPP-pal (Moszkovszkaja Asszociacija Proletarszkih Piszatyelej, Moszkvai Proletárírók Egyesülése) és a LEF-fel. Ez utóbbihoz csat-lakoztak is, ami lehetővé tette, hogy 1930-ig fennmaradjanak. Hangsúlyozottan a forradalom mellé állt értelmiség „iskolájának” tekintették magukat (a technikai-műszaki értelmiségben látták a jövő felé vezető erőt), így nem voltak a tömegek for-radalmi szerepének hirdetői. Business című antológiájukban Ilja Szelvinszkijnek, az LCK elnökének Pustorg (Szőrmért, 1928–29) címmel verses regénye jelent meg:
a tipikusan NEP-korszakbeli epikus egyveleg egy szőrmekereskedő karriertörténe-te versben, táblázatokkal, grafikonokkal, diagramokkal.
11 Есенин, С.: Ключи Марии. https://ilibrary.ru/text/1300/p.1/index.html (megtekintés 2019.
10. 10.).
12 A Vescs. Ford. Kovács Árpád. In Új ég és új Föld, 123.
13 LCK Nyilatkozat. Korrigált saját fordítás H. Zs. Vö. Uo. 125–126, a fordító neve nélkül.
CSOPORTOK, IRÁNYZATOK, 20-AS ÉVEK
A Pereval (Hágó) csoport „munkás-paraszt írók egyesülése, akik a valóság művészi megformálását tekintik céljuknak”, és akik „sorsukat és feladataikat teljesen összekapcsolták a forradalom sorsával és feladataival”. Úgy látták, hogy a múlt kultúrájának elsajátítása az előfeltétele a művészi alkotásnak, és hogy túl-zó az „útitárs” írók ellen folytatott hajsza, még akkor is, ha ezek az írók állhatatla-nok és politikailag analfabéták. Nézeteiket vitákban alakították ki. Nem tetszett nekik a sematizálás, az uniformizálás és a vulgarizálás, s nem fogadták el, hogy a LEF, szerintük, az írót „a mindennapok jelentéktelen krónikásává akarja le-fokozni”.14 Kiáltványuk aláírói között ott szerepel Mihail Prisvin, Ivan Katajev, Andrej Platonov, Nyikolaj Ognyov és Pjotr Pavlenko, de sok olyan író és költő neve is, akik nem voltak a csoport tagjai, ám vonzotta őket az a hangnem, ahogy a Pereval teoretikusai az alkotás filozófiájának művészi problémáit és az írói munka szakmai vonatkozásait tárgyalták.
Alekszandr Voronszkijt ismerték el mesterüknek azok a fiatal kritikusok, pél-dául Abram Lezsnyev, akik elemzéseikkel próbálták objektívan értékelni a kor-társ irodalmat. Voronszkij az irodalom érzelmi-intuitív megközelítését helyezte előtérbe, Bergson és Freud hatása alatt, ami érthető módon nem felelt meg a kor pártos hangulatának. A LEF racionalizmusa, a „társadalmi megrendelés” jelsza-vával szemben ez a csoport az esztétikai őszinteség és az ember ösztönvilágának közvetlenségét vallotta.
Petrográd még éhezett, amikor Gorkij elkezdte szervezni a Világirodalmi Ki-adót, amelynek célja az volt, hogy a világirodalom legjobb műveit tegye hozzáfér-hetővé annak az olvasótábornak a számára, amely az analfabetizmus felszámo-lásával és az egyre növekvő újságkiadással valóban szélsebesen nőtt. A művek lefordításához azonban rengeteg szellemi munkásra, fordítókra, kiadói szerkesz-tőkre lett volna szükség. Így jött létre az az irodalmi stúdió, amelynek tanárai kö-zött olyan egyéniségeket találunk, mint Jevgenyij Zamjatyin, Nyikolaj Gumiljov, Borisz Eichenbaum, Viktor Sklovszkij és Kornyej Csukovszkij.
E szeminárium hallgatóinak kis közösségéből fejlődött ki a Szerapion-testvérek csoportja, akiknek azonos címmel jelent meg kötetük 1922-ben Berlinben. Elne-vezésüket E. T. A. Hoffmann novellájának címéből vették. A Művészetek Házá-ban tartották estjeiket, ahol felolvasták műveiket és előadásokat hallgattak. Blok, Gorkij, Andrej Belij, Majakovszkij, Mandelstam és Viktor Zsirmunszkij is a meg-hívottak között volt. Megvitatták a kortárs irodalom kérdéseit, könyveket adtak ki. A fiatal írók többsége itt is lakott, a volt Jeliszejev-palota cselédszobáiban.
A csoport kiáltványát a húszéves Lev Lunc írta, aki az alkotóműhely összetartó ereje volt. Lunc hangsúlyozottan a nyugati irodalom értékei felé orientálódott.
14 A Pereval kiáltványa. Uo. 135–138.
2. IRODALOMELEMZÉS A 20. SZÁZADI OROSZ PRÓZA SZÖVEGMINTÁIN
Nemcsak irodalmi elveik, hanem toleráns társasági nézeteik is elütnek a kor tü-relmetlen hangosságától. Lunc hangsúlyozta: a csoport testvéri közösség.
Mi nem elvtársak vagyunk, hanem testvérek! Most, amikor fanatikus zugpo-litikusok és rövidlátó kritikusok jobbról és balról széthúzást szítanak közöt-tünk, ideológiai különbözőségünkbe kapaszkodva… egyszerűen nem válaszo-lunk nekik. Mert imádja bár az egyik testvér az Istent, a másik a Sátánt, azért testvérek maradnak.15
„Irodalmi előzményeink ismeretlenek” – írta Mihail Szlonyimszkij 1922-ben,16 aki szerint az alapításkor jelen voltak rajta és Luncon kívül Venjamin Kaverin, Mi-hail Zoscsenko, Viktor Sklovszkij, Ilja Gruzgyev, Vlagyimir Pozner és Jelizaveta Polonszkaja, később csatlakoztak Vszevolod Ivanov, Konsztantyin Fegyin és Nyikolaj Tyihonov, akik mind megérnek további tájékozódást. A művészet auto-nómiáját és az alkotás szuverenitását hangsúlyozó csoport gyakran keveredett vitákba a proletárírókkal és a marxista kritikával – mégis, az 1922-es párthatáro-zat a proletárírókon és Majakovszkij csoportjain kívül csak a Szerapion-testvérek támogatását engedélyezte az Állami Kiadónak. Életük végéig fennmaradt a cso-porttagok barátsága, és egész életművükre meghatározó lett ez a korszak.
Az OBERIU csoportot három fiatal költő, Danyiil Harmsz, Alekszandr Vvegyenszkij és Nyikolaj Zabolockij alapította 1926-ban, később hosszabb-rövi-debb ideig hozzájuk tartozott Alekszandr Vaginov és Jevgenyij Svarc. A csoport neve mozaikszó: Objegyinyenyije Realnovo Iszkussztva, azaz A Reális Művészet Egyesülése, és a rövidítéshez ragasztott U nem más, mint gúnyos fricska. A cso-port határozottan elfordult a kanonizált realizmus minden formájától. Nevüket Igor Bahtyerev gondolta ki, 1928-as manifesztumukat Nyikolaj Zabolockij írta.
Négy szekciót indítottak: irodalmit, képzőművészetit, színházit és filmművésze-tit, zeneit csak terveztek. Kiáltványukban elhatárolódtak a záum „szócséplőitől”, holott sokat tanultak tőlük, mert a harsány és lázadó hangvétel minden addi-gitól független létezést követelt az univerzalitást hirdető csoportnak. Ugyanak-kor olyan fogalmakat is használtak, amelyek látszólag beilleszkedést jelentenek – baloldali, forradalmi és proletár művészi módszert hirdettek meg. Mindezen azonban gyökeresen avantgárd koncepciót értenek, ami abból is világos, hogy kiálltak az akkor már kitaszított kísérletezők, Filonov, Malevics és Terentyjev mellett, követelve hivatalos elismerésüket. A kiáltványban minden egyes tagról szerepel pár sor, s ezek az önmeghatározások arról tanúskodnak, hogy alkotási
15 Lunc, L.: Miért vagyunk ’Szerapion testvérek’? Ford. Varga Mihály. Uo. 133.
16 Ford. Könczöl Csaba. Uo. 129.
CSOPORTOK, IRÁNYZATOK, 20-AS ÉVEK
láz, helykeresés és a hagyományos formák szétzúzása jellemezte őket. A szavak, a tárgyak és a témák ütköztetésével akartak, a szó tisztulása és tárgyiasítása, egy új értelmezési mód felé haladni. „A verseket inkább szemünkkel és ujjunkkal ol-vassuk és hallgassuk, mintsem fülünkkel.” A komikus, groteszk, idővel abszurd-dá vált hangvétel volt a csoport erőssége. A tagok határozottan elfordultak az addigra már kanonizált realizmus különböző formáitól. Fontos volt kapcsolatuk más művészeti ágakkal, mert műveiket alig publikálhatták, és performance-okat, felolvasásokkal vegyes színházi és filmes bemutatókat tartottak. 1928-as mani-fesztumukat Zabolockij írta: „a világot kezünk munkát végző mozdulataival
láz, helykeresés és a hagyományos formák szétzúzása jellemezte őket. A szavak, a tárgyak és a témák ütköztetésével akartak, a szó tisztulása és tárgyiasítása, egy új értelmezési mód felé haladni. „A verseket inkább szemünkkel és ujjunkkal ol-vassuk és hallgassuk, mintsem fülünkkel.” A komikus, groteszk, idővel abszurd-dá vált hangvétel volt a csoport erőssége. A tagok határozottan elfordultak az addigra már kanonizált realizmus különböző formáitól. Fontos volt kapcsolatuk más művészeti ágakkal, mert műveiket alig publikálhatták, és performance-okat, felolvasásokkal vegyes színházi és filmes bemutatókat tartottak. 1928-as mani-fesztumukat Zabolockij írta: „a világot kezünk munkát végző mozdulataival