Lev Lunc: Szülőhaza1
Lev Lunc2 pétervári író tragikusan fiatalon halt meg agyembóliában, Hamburg-ban, ahová már gyógyulni utazott, emigrációba vonult szüleihez. A petrográdi egyetem történelem szakán szerzett diplomát 1922-ben. Rövid élete során orosz anyanyelvén és gyerekkorában elsajátított hébertudásán kívül megtanult jó né-hány nyelvet, elsősorban latin nyelveket. Olaszul, franciául és főleg spanyolul ta-nított az egyetemen nyugat-európai irodalmakat és fordított is. Életműve – hat elbeszélés, négy rövid színmű, egy forgatókönyv és néhány elméleti esszé – elfér egyetlen kötetben.
Első színművét (Vnye zakona, Törvényen kívül) tizennyolc évesen írta, és húszéves volt, amikor betiltották. A színmű cselekménye allegorikus, amit a vá-ros spanyol neve (Ciudad, azaz ’Vává-ros’) is jelez. Forradalom söpri el a tiran-nust, és a harcban a nép felszabadítását hirdető új uralkodó ismét tirannus lesz. A helyszín választása és az allegória Jevgenyij Zamjatyin Szent Domonkos tüzei című, az inkvizíció idején játszódó darabjára emlékeztet. Más színművei-ben is felfedezhető Zamjatyin hatása, akinek prózaírói szemináriumát hallgatta a Művészetek Házában, és aki a fiatal írót zseninek és a Szerapion-testvérek legtehetségesebb tagjának tartotta. A Művészetek Háza közös szállás, kurzu-sok helye és felolvasákurzu-sok, előadákurzu-sok pezsgő központja, alkotó szellemű színtere volt.3
A pusztában (1921) a bibliai pusztai vándorlás keserves menetét írja meg tíz rövid költői stilizációban. A beígért Kánaán felé menetelő éhes, dühében egymás
1 A fejezet előzményei: Hetényi, Zs.: Еврейская Библия - закон, традиция или... ? Лев Лунц:
Родина (1922). Cahiers du Monde Russe 1998. 621–628; Dialogue, Doppelgängers and other twofold structures in Lev Lunts’s Rodina. Slavonica 1999/1. 7–14; Heimat und Fremde. Die li-terarische Selbstidentifikation. Lev Lunz als russischer Schriftsteller und Jude und die bezie-hungens einer Erzählung „Die Heimat” zur deutschen Literatur (F. Rosen zweig, G. Meyrink).
In Christina, P. (Hrgs.): Ich und der/die Andere in der russischen Literatur. Zum problem von Identität und Alterität in den Selbst- und Fremdbildern des 20. Jahrhunderts. New York, Peter Lang Verlag, 2001. 185–195.
2 Névvariációk: Lunc, Lunz, angol nyelvű szakirodalomban: Lunts.
3 Ld. Szilágyi Ákos: Az Orosz Forradalom majmai. 2000 2016/1. A cikk a korszakról is szól, többek között Remizov majomrendjéről, de Lunc Jönnek a majmok című darabját is érinti.
L. LUNC
ellen forduló nép monológja („És nincs kenyér, és nincs hús, és nincs víz. És fel-ébredt az éhség és a szomjúság és a rettegés és a düh”4) világossá teszi, hogy az írás az orosz korabeli valóság allegóriája.
Kisebb-nagyobb lapokban, berliniekben is megjelentek művei, önálló kötete nem volt. Halála után nem jelent meg tőle semmi a Szovjetunióban, aminek oka deklarált apolitikus álláspontja volt, amelyet a Miért vagyunk Szerapion testvérek (1922) és a Nyugatra! (1923) című programírásaiban fejtett ki.5 A ki-áltványnak értelmezett szövegekben a nyugati irodalmak követését, a cse-lekmény irodalmi rangjának visszaállítását és a politikai nézetek szabadsá-gát, az irodalom politikától és propagandától független létezését hangoztatta.
A Szerapion-testvérek csoport (lásd még a csoportokról szóló fejezetben) laza, a tagok egyéni alkotásmódját és nézeteit tiszteletben tartó, esztétikai elvek kö-zösségére alapozott társaság volt, csoportösszetartó baráti rituáléval és rend-szeres találkozókkal.
A Szülőhaza a kettős kultúra problémájáról szól, amelyben a fantasztikum bevonásával a bibliai idők, a babiloni száműzetés és a jelen párhuzamosan jelen-nek meg. A főhősök, akik Lunc és még fiatalabb íróbarátja, Kaverin nevét viselik, a múltba lépnek át. A kérdés: vajon a születés vagy a sorsközösség határozza meg az ember helyét, vajon a származás vagy a kultúra határozza meg a hazát? Lunc Gorkijnak írott egyik levelében arra panaszkodik, hogy nyugatosságát zsidó szár-mazásával magyarázzák, és nem ismerik el, hogy orosz író.6
Novellájában levelénél árnyaltabban fogalmazza meg Lunc a kettős kultúrá-jú orosz zsidóságról vallott nézeteit. A kettősség magának az elbeszélésformá-nak a domináns eleme. Két főhős van, két írói alteregó, Ljova, és Venya (Lunc és Venjamin Kaverin, akinek szól az elbeszélés ajánlása is). Kettősséget tükröz a vitatkozó dialógus, s benne külön-külön a beszélgető felek, akik kettészakadt,
4 Korrigált fordítás H. Zs. Lunc, L.: A pusztában. Ford. Tábor Béla. In Varga Mihály (szerk.): Ke
gyetlen szerelem. A húszas évek szovjet elbeszélései. 1–2. Bp., Európa, 1969. 1: 461.
5 Lev Lunc: Miért vagyunk ’Szerapion testvérek’? Ford. Varga Mihály. In Varga Mihály (szerk.):
Új ég és új föld. Irodalmi élet Szovjet-Oroszországban 1917–1922. Bp., Európa, 1987. 129–133.
6 „Csupa kétség vagyok, tele vagyok ellentmondásokkal, s – ó, borzalom! – etikai ellentmondások-kal… Zsidó vagyok, meggyőződéses, hű zsidó, és örülök ennek. És orosz író vagyok. De orosz zsi-dó vagyok, Oroszország a szülőhazám, és jobban szeretem, mint bármely más országot. Hogyan lehet ezt összeegyeztetni? Én már összebékítettem magamban mindezt, számomra minden tisz-ta és világos, de mások másképpen gondolják. Azt mondják, hogy egy zsidó nem lehet orosz író.
Azért mondják, mert nem akarok úgy írni, mint tíz orosz íróból kilenc. Nem szeretem a durva tájnyelvet, a kicsinyes életproblémákat, az unalmas szófacsarást, legyen e játék bármily szép vagy színes. A nagy gondolatokat és a sodró, nagy ívű cselekményt szeretem. A nyugati irodal-mat jobban kedvelem az orosznál.” Szüleinek írja szintén 1922-ben, amikor Berlinbe hívják, már egészségi problémái miatt: „Nem utazom külföldre, nem tudok Oroszország nélkül élni, zsidó vagyok, de a szülőhazám Oroszország (bocs a szentimentalizmusért)…”. Лунц, Л.: Вне закона.
Пьесы, рассказы, статьи. Спб., Изд-во Композитор, 1994. 219.
2. IRODALOMELEMZÉS A 20. SZÁZADI OROSZ PRÓZA SZÖVEGMINTÁIN
hasadt tudattal hányódnak kétségeik között, mert kettős kultúrájúak. S kettős lesz a forma, amint a cselekmény másik szála is bekapcsolódik, s a múltba lé-pünk át, egy másik idősíkba, Babilonba, a babiloni száműzetés idejébe. Ekkor a szereplők neve is átváltozik: Jehuda és Benjomin lesznek (a Lev név az ’orosz-lán’ jelentésű Jehuda megfelelője). Kettősséget és egyben párhu zamot látunk Pétervár és Babilon között, mindkettőt ugyanolyan merőleges utcák alkotják, s az író a szó szerinti azonos leírással Pétervárt is a száműzetés helyének értel-mezi. A kettős párok tehát Ljova-Venya a jelenben, Jehuda-Benjomin a múlt-ban, Júda-Benjamin az Ötkönyvben, Venjamin (Kaverin) és Lev (Lunc) írók, valamint a helyszínek, Pétervár és Babilon. Jehuda szereti Babilont, mert itt született, s Ljova szereti Pétervárt, mert itt született (fontos lehet, hogy a szü
letett szó – oroszul is – azonos tövű a szülőhazával), mégis idegen ez a város, és idegen a nyelve… Az idegen szó az elbeszélés zárószava is, s az első szóval, magával a címmel keretet alkotva ismét kettősséget, feszültséget, lezáratlansá-got sugall. Mert mi is a haza, a szülőhaza, csak az a hely, ahol születünk, vagy amelynek kultúráját a sajátunknak is valljuk? Tartozhatunk-e szülőhazánk ide-gen népéhez (is)?
Venya Pétervárott megátalkodott öngyűlölő szerepében lép az olvasó elé: nem szereti a zsidókat, nem akar zsidó lenni, mert idegennek érzi saját magát. Babi-lonban is ugyanilyen konok, csak az ellenkező végletet képviseli: egy epilepsziás roham után isteni igék szószólója lesz, s Jeruzsálembe hazatartó népének vezé-re. Barátját eltaszítja, mert Jehuda nem tart vele, szakállát levágja és egy perzsa lányt szeret. Benjomin ugyanolyan kérlelhetetlen új szerepében, mint Pétervárott volt, s az író egyik legfontosabb üzenetét olvashatjuk ki abból, hogy Benjomint nem hozza vissza a 20. századba, hanem otthagyja a múltban – miközben Ljova azt állítja (háromszor is), hogy ő már háromszor járta meg ezt az utat a múlt és a jelen között.
Ljova kistermetű, gyenge, míg Venya tükörben megjelenő arcképe roman-tikus, büszke, férfias. „A tükörben erőt sugárzó arcú, magas férfi. Fekete haja dühösen hullik makacs homlokába, s nyugodt, derűs szemöldöke alatt szenvedé-lyesen ég vad, mélyen ülő, pusztaságot idéző szeme.” E szép férfiarc leírása meg-ismétlődik Benjomin babiloni megjelenésekor. S ott egy harmadik arckép a tü-körben, Ljováé, aki visszatért a múltból: „És a tükörkép alacsony, kopasz, piszkos és undorító embert mutat, homloka keskeny, szeme vizenyős, tekintete ravasz.
Én vagyok ez. Magamra ismertem. És megértettem: minden, ami szép és ősi volt bennem, magas homlokom és átszellemült szemem – mindez ott maradt.”7
7 Lunc, L.: Szülőhaza. Ford. Hetényi Zsuzsa. In Hetényi Zsuzsa: Örvényben. Az orosz-zsidó próza története és antológiája. 1860–1940. 1–2. Bp., Dolce Filologia, 2000. 2: 188, 198.
L. LUNC
Az azonos elemekből álló portrék olvastán értjük meg, hogy e két hasadt lelkű hős nemcsak két barát, hanem egymás hasonmásai, egy kérdésre adott két vá-lasz, két végletre bomlott egész.
Hosszan lehetne taglalni a bibliai motívumok pontatlanságát, szándékolt elté-réseit a kanonikus szövegtől.8 Lunc számára hangsúlyosan nem jelent megtörhe-tetlen, szent szöveget a zsidó Ötkönyv hagyománya.
Amint azt a fordításban is érzékelni lehet, Lunc nem a bibliai formáját hasz-nálja hősei nevének, de a héberhez hű írásmóddal e nevek eredeti jelentésére irá-nyítja a figyelmet. Lev/Jehuda nem felel meg az oroszlánnak (1Móz 49:9) sem jellemében, sem külsejében (ezt ki is mondja). Benjomin viszont, akinek neve nemcsak azt jelenti, hogy ’a szerencse fia’, hanem ’a jobb kéz fia’ is, betölti az utób-bi jelentést, vagyis sorsot: levágja a bal kezét, egykezű próféta lesz. A bal kezén (a balga, helytelen kezén) van ugyanis három kitörölhetetlen és levakarhatatlan vörös pont, amiről felismerik egymást Jehudával, akinek szintén ott van a karján ez a titkos jel, „a bölcs Európa bélyege”,9 ami nem más, mint a himlőoltás nyoma.
Ám ez nemcsak a 20. század pecsétje, hanem a testvériség bélyege is, hiszen a há-rom pont a szabadkőművesség titkos nyelvében a rövidítéseket jelzi.10
Ljova családja a hagyományos zsidó életformának megfelelően él Pétervárott, de mégis egy más, képzelt térben és időben, amelyet a Törvény határoz meg.
Asztalhoz ültek: apám, anyám és nővérem. Engem nem hívtak, engem már há-rom éve nem hívtak; úgy éltem a házukban, mint egy filiszteus. Az ő házuk Betlehemben állt, örökké kék ég alatt, szőlőskertektől övezve. Az én házam ab-laka a Zabalkanszkij sugárútra nézett – egyenes, idegen, de gyönyörű utcára.
És rám piszkos, poros és hideg ég tekintett le.
Az öreg zsidó maga előtt látja a kék eget Palesztinában, ahol sohasem volt, de látta, és látja, és látni fogja.11
Lunc poétizált, mégis sablonszerű vonásokat kölcsönöz Jehudának. Végtelen, céltalan futása, mániákus menekülése a középkori bolygó zsidó legendájához ha-sonlóan az örökké vándorló zsidóság allegóriája lehet. Ezt a lelki betegségekre
8 A hazatérők száma a szövegben nem 42 360, mint Ezsd 2:64 írja, hanem 42 600; Jehuda fele-sége nem Támár, hanem inverziósan Remát stb.). Különösen érdekes azonban, hogy Ezsd 1:5 szerint Júda és Benjámin, Jákob 4. és 12. fiának törzse, tehát emblematikusan az összes zsidó törzs hazaindul a száműzetésből, Luncnál viszont Jehuda nem megy a többiekkel.
9 Szülőhaza, 198.
10 Mint a csoportokról szóló fejezetben olvasható, a Szerapion-testvérek csoportja úgy épült föl, mint egy rend.
11 Szülőhaza, 189.
2. IRODALOMELEMZÉS A 20. SZÁZADI OROSZ PRÓZA SZÖVEGMINTÁIN
hajlamos, túlérzékeny alkat és az árvaság, a gyökértelenség, a magány sztereotípiái egészítik ki: nem tudja apja nevét, „jövevény” Babilonban: „Nem volt sem apja, sem anyja, se rokona, se barátja, és senki sem tudta, honnan, melyik nemzetség-ből, melyik törzsből jött, de júdeai volt ő.”12
Az elbeszélés (címe szerint) a szülőhaza meghatározását keresi, de még in-kább szól az önkeresésről, az identitáskeresésről. Az út, amely ide vezet, a föld alá vezet a zsinagóga egy rejtekajtaján, s ez az ajtó szombaton nyílik meg. A le-szállás (katabázis) a múltba vezet, de egyúttal a tudatalattiba is; a kollektív tör-ténelmi emlékezetbe ugyanúgy, mint az ősöktől örökül kapott Énbe. Ezen alle-gorikus alászállás párhuzamaként érdemes felidézni Franz Rosenzweig 1920-as levelét professzorához, Friedrich Meineckéhez arról, hogyan döntött a biztos egyetemi karrier és a kikeresztelkedés helyett a zsidóság mellett. A pince mélyén felfedezett ládáról szóló hasonlat eredete (mint Tatár György rámutat) Meyrinck Gólem című regénye.13 Minden valószínűség szerint Lunc előtt is (aki a német fantasztikum, E. T. A. Hoffmann és követőinek híve volt) ez az irodalmi példa lebegett. Erre utal a mélybe ereszkedés romantikus-félelmetes leírásától kezdve a múltkeresés, a tudatalatti felfedezése. Meyrinck hőse egy titkos ajtón keresztül megy le egy pincébe, ahol végtelenek a nedves, hideg falak. A föld alatt valaki-vel addig birkózik, amíg eszébe nem jut a gyerekkora, és fel nem fedezi, hogy ő maga a Gólem, akit keres. Meyrinck regénye két orosz fordításban is megjelent éppen ekkoriban, 1921-ben Berlinben és 1922-ben Oroszországban, Gorkij ki-adójában.14 Lunc biztosan ismerte.
Meyrinck hőse előtt elvonul összes őse, s a végén a saját arca is, ahol ősei sora megszakad. Lunc hőse is folytonosan visszajár a múltba, és abból táplálkozik, kettős életet él, de a hasadtságában mégis megerősíti, akár egy tápláló gyökér.
Lunc értelmezésében múlt és jelen dialógusában újraélhető a zsidóság története, de csak akkor vezet visszaút a múltba, ha a szemlélete nem merev kánontisztelet, hanem allegorikus exegézis.
Ennek a novellának a gondolattérképe sokszoros kettős szerkezetek hálójá-ban ábrázolható, akár a két helyszínnek megfelelő cselekményszál egymásra vetítésével. Bármely pont olyan választásokat vet fel, amelyek között nem lesz elvágólagos válasz, és különös kísérlet lehet, ha magunkra vonatkoztatjuk a kér-déseket.
12 Uo. 190.
13 Tatár György: Nem hang és füst a név. Utószó. In Tatár György (szerk.): Rosenzweig, F.: Nem hang és füst. Bp., Holnap, 1990. 205.
14 Мейринк Г.: Голем. Перевод М. Кадиша. Берлин, С. Эфрон, 1921; Мейринк Г.: Голем.
Перевод и предисловие Д. И. Выгодского. Под ред. А. Л. Волынского. Всемирная литература. П. – M., Госиздат, 1922.
L. LUNC
Kiinduló fogalmak a Szülőhaza című elbeszélés elemzési gondolattérképéhez
• kettős szerkezetek: hely, idő (szombat), hasonmás szereplők, nevek, dialó-gusforma
• kettősség, tudatalatti, gyökértelenség motívumai: tükör, alagút, pince, futás
• a szülőhaza fogalma
• bibliai parafrázisok és átírt tények
• a fantasztikum szerepe