• Nem Talált Eredményt

A mű helye az életműben, a korszakban, a nemzeti és a világirodalomban

Ezekhez a nagy léptékű kérdésekhez nehéz gyakorlati és nem túl általánosan hangzó fogódzót adni. Az életműről azonban feltétlenül meg kell állapítani, hogy itt is egészen más egy olvasó és más egy elemző hozzáállása. Egy olvasó számára a kezében tartott egyetlen mű is elégnek tűnik saját véleményének és élményé-nek kialakításához, míg az elemzőélményé-nek felmerül az igénye, hogy egyes gondolatait ellenőrizze az író többi művében is. Kíváncsi rá, vajon a fontosnak talált motívu-mok valóban jellemzőek-e az íróra, más hőseiben visszatérnek-e az egy műben megismert vonások – más szóval, hogyan alakul az írói portré.

Amikor monográfiáimat írtam, mindig ki kellett térnem az életmű egészére, mígnem arra a felismerésre jutottam, hogy egy írói életmű megértéséhez idő-rendben végig kell olvasni egy író összes jelentős művét, mégpedig a motívum-rendszer alakulásának követéséhez. Ez a felismerés Edvard Munch norvég festő életmű-kiállításán öltött végleges formát bennem, ahol az egyik terem két olda-lán úgy voltak elhelyezve a képek egymással szemben, hogy minden kép önmaga későbbi, azonos témájú és című verziójával nézett szembe. Munch 1902-es ber-lini kiállításának ezt a címet adta: Életfríz (Livsfrisen), mert a szerelem, szo-rongás és halál témáiból négy ciklust állított ki, majd 1918-ban újra megfestette ugyanazokat a témákat és kiállította. Ezért én az életműveken végigvonuló is-métlődő, állandósult motívumok frízét nevezem Életfríznek (lásd erről Nabokov-könyvemben a 484–485. oldalakat).

Számos író megfogalmazta magáról vagy írótársairól az aforizmát, hogy a nagy írók állandóan ugyanazokról a témákról írnak, csak másképpen. Éppen ezeknek a vonalaknak, valamint a szerzői gondolatok és képek követéséhez gondolom pótolhatatlan módszernek az életmű átolvasását, vagy legalább is követését, ha nagyobb vonalakban is.73 A Lolita megjelenése után Nabokov azt tapasztalta, hogy félreértették a könyvét, és évekig pedofíliával vádolták.

73 Az életmű ismerete csak az egyik követhető út, mert egyes kedvenc részek alapos átgondolá-sa is eredményezhet akár jelentős filozófiai műveket is. Ld. Barthes, R.: A mű összeáll. Ford.

Lőrinszky Ildikó. Enigma 2000–2001/26–27. 94–96.

1. ÉRTELMEZÉSI KULCSOK AZ IRODALOMELEMZÉSHEZ | VADEMECUM

Ezt követően kezdte Nabokov maga, segítőkkel vagy társfordítókkal átültet- ni angolra korábban orosz nyelven írott regényeit, mert rádöbbent, hogy az fogja jobban érteni a Lolitát, aki ismeri a Másenykát, a Tündöklést és az Ado­

mányt.

Egy mű elhelyezése egy korszakban a már említett izmusok és áramlatok hatását, sorsválasztásokat, párhuzamokat és ellentéteket deríthet fel. Például az 1920-as évektől kezdve a szovjet irodalomban szinte kötelező gyakorlat volt a polgárháború témája, és ez átnyúlt az 1930-as évekre is, egyre fakuló és hami-sabb tartalommal. (Akár magának Babelnak korai és későbbi novellái közötti el-térése, például a Karl Jankel különbsége a Lovashadsereg darabjaitól is szemlél-teti ezt a váltást). Hasonló korszakjelenség az utópikus és antiutópikus műfajok megjelenése (lásd Zamjatyin, Platonov). De megfigyelhető egyes korszakokban a műfajok közti dominancia és arányok változása is, valamint az átmeneti formák megjelenése. A nagyregények később jelentkeznek 1917 után, mint az elbeszélé-sek, és a líra vonala nem is törik meg. S miközben a regények rövidülnek, mon-tázsszerűek, az elbeszélések ciklusba rendeződnek.

A világirodalmi párhuzamok használata ebben az amnézia-időszakban külö-nösen értékes vonása a műveknek. Kiemelkedő példa erre A Mester és Marga­

rita, mind bibliai, mind fausti utalásaival és témájával. Ez az 1940-ben a szer-ző halálával lezárult mű nem is jelent meg egészen 1966-ig, akkor is csonkán és folyóiratban, szinte kivételként. A Biblia kezdőpontjától és a görög antikvitástól a kortárs világirodalomig a nagy személyiségek és áramlatok hatását csak az adott szövegen belüli jelzésekből lehet kibányászni.

Azonnal felvetődik, hány formában is létezett az orosz irodalom a 20. szá-zadban. A publikált szovjet irodalom állapotát az ország elszigeteltsége és az irodalom kontrollja, a cenzúra határozta meg lényegében már az 1920-as évek elejétől, hiszen Zamjatyin 1920-as regénye, a Mi, nem jelenhetett meg. A másik létezési forma a betiltott (elkobzott) irodalom: a KGB által elkobzott kéziratok egy része előkerült a rendszerváltás körül megnyílt archívumokból, de példá-ul Babel legendás kéziratos ládájából semmi. Az 1930-as években indpéldá-ult és az 1950-es években kezdett mozgalommá szélesedni a szamizdat, a titokban, ille-gálisan sokszorosított irodalom, betiltott műveket adták ki (erről külön fejezet szól). Nem elhanyagolható az asztalfiókban maradt irodalom, ezt a szerzők fé-lelme tartotta vissza. 1918 óta létezett egy emigráns orosz irodalom, a Nyugat-ra távozott írók művei. És végül: az olvadás korszakának első tamizdatja, azaz a tiltások ellenére Nyugatra csempészett és ott kiadott művek közül az első volt Paszternak Zsivago doktora, amelyet az 1960-as években más művek, majd az 1970-es években művek egész hulláma követett. Mígnem a szerzők is kézirataik után mentek, emigráltak, vagy, ahogy akkor mondták, disszidáltak (NB. az orosz

ÉLETMŰ, KORSZAK, VILÁGIRODALOM

„gyisszigyent” szó ellenzékit jelent).74 Némelyüket, mint Szolzsenyicint, kitolon-colták az országból.

A politika erőszakos beavatkozása szétszabdalta az irodalmi folyamatok foly-tonosságát (kontinuitását), és ezt nem lehet soha helyreállítani. Ha egy 1925-ös kisregény (Bulgakov: Kutyaszív) 1968-ban jelenik meg és csak Nyugaton, majd csak 1987-ben otthon; vagy ha egy Gulagot és a „hős honvédő” háború hibáit le-leplező mű (Vaszilij Grosszman: Élet és sors) 1961 helyett 1980-ban jelenik meg Nyugaton, és csak 1989-ben otthon), akkor utólag még elképzelni sem lehet felté-telezett hatását a maga korában.

74 Ld. Szinyavszkij, A.: A disszidensség mint személyes tapasztalat. Ford. Szőke Katalin. Holmi 1989/11. 155–164. http://www.holmi.org/1989/11/andrej-szinyavszkij-a-disszidensseg-mint-szemelyes-tapasztalat (megtekintés 2017.12.11.).

A mű szerkezete

Az eddigiekben már számtalanszor használtam a szerkezet fogalmát, legtöbbször az irodalom és hálózat rokonságát taglalva. Egy-egy szöveg szerkezetéről azon-ban csak úgy van értelme beszélni, ha kapcsolatba hozzuk az értelmével, azzal, hogy miként alakítja ez a szerkezet a jelentést. A szabályosság keresése, mint már említettem, az emberi gondolkodás „rendcsinálási” törekvésének része. Aminek szerkezete van, az vizualizálható és kisebb részekre osztva könnyebben átlátható.

Ha valamit részekre osztunk, a részek közötti arány számszerűsítése vagy a vi-szony megfogalmazására törekvés máris meghatározza azt a formát, amelyről már az iskolában tanítják, hogy a tartalommal egységben az irodalmi művek (és szélesebb értelemben a nyelvvel közvetített dolgok) sajátja. A hagyományos hár-mas egységű fogalmazás (bevezetés, tárgyalás, befejezés) mindössze első lépése annak, hogyan alkotható meg egy szöveg. Ismert jelenség a keretes prózaszer-kesztés, ahol egy társaság tagja(i) az elbeszélő(k), (például ilyen Boccaccio Deka­

meronja, a novellaminta, vagy Turgenyevtől az Egy vadász feljegyzései).

A szerkezet keresése a legkisebb szövegegységektől kezdődhet. Szerkezete van a szónak, a ritmusnak, a szerkezet egyik alapja a nagyon szembeszökő ismétlés is.

A retorika (eredetileg szónoklástan) részletesen taglalta és számtalan alkategó-riára osztotta, milyen szavakat összekapcsoló nyelvi szerkezetek figyelhetők meg a mondatokban, és ezeket használati mintáknak is tartotta. Fontos szerkezeti elem még a párhuzam. A legtöbb idegen nyelven paralelizmusnak nevezik a gon-dolatritmust,75 amely az irodalom kezdeteitől, a bibliai és népköltészeti szövegek mondatainak szintaktikai szervezője. Gyakori, mégis ritkán észrevett szerkezet a keresztezés vagy tükörszerkezet (kiazmus), ami azonos elemek fordított sor-rendben való ismétlődése, és amely nemcsak mondatrészek között jelentkezhet, hanem szereplők (például férfi és női szerepek), értékek, jelentésszerkezetek és cselekményelemek között is.

75 Azonos mondatrészek szerepében álló különböző szavak ismétlődése azonos sorrendben. Pl.

A csudahalott című balladában: „Fiam, fiam, Mónár Bálint, / Most jő, most jő Szép Ilona! / Szemed álljon pillantólag, / Szájad álljon csókolólag, / Kezed álljon ölelőleg, / Lábad álljon ugrandólag!” Kallós Zoltán: Balladák könyve. Kriterion, Bukarest, 1971. 415.

SZERKEZET

A szerkezettel összefüggésbe hozhatók a szöveg kiemelt helyei, a kezdő- és zá-rómondatok (zenéből kölcsönzött szóval: felütés és zárlat), ahol az olvasóra gya-korolt hatás fokozottabb, mint a szöveg beágyazott helyein. Ezek lehetnek olyan aforizmaszerű fókuszmondatok, amelyekben a szöveg lényege összegződik vagy a szövegegészre jellemző (fókuszmondat több is lehet egy szövegben, és a szöveg bármely helyén). Az első mondat szerepe általában az, hogy beszippantsa az ol-vasót, az utolsóé pedig az, hogy sokáig vele maradjon.76 Nagyon fontos szerkezeti elem a hiány, ahol megtörik az elvárás, amely bármire vonatkozhat: félbehagyott szó, mondat vagy fejezet (akár egymondatos fejezet), hiányzó műcím, név vagy helymegnevezés, egy téma függőben hagyása, egy hős elhagyása a narráció során (epizodikusság, például Borisz Pilnyak Meztelen év című regényében).

A pszichológiában a Gestalt-elmélet fogalma a befejezetlenségi vagy Zeigarnik-effektus.77 Az emberi agy általában arra törekszik, hogy egésszé rendezze benyo-másait, ezért egy nyitva maradt probléma vagy izgalmas ponton félbe maradt film sokáig foglalkoztatja. A befejezetlenségi hatás a művészeti alkotásban sokkal szé-lesebben értelmezhető: a kimondatlanság, a leírások hiányossága, vázlatossága, töredékessége a kitöltetlen helyek kitöltésére késztetnek. Ilyen hatást érhet el a rej-tély, a rejtvény-konstrukció, az esztétikai befejezetlenség, és a megfoghatatlant, a nem létezőt, a lehetetlenséget kifejező szavak, fosztóképzős fogalmak (végtelen, elérhetetlen, kimondhatatlan). A befejezetlenség poétikája a koherencia-teremtés erőterével ellentétesen hat, hangsúlyozza a lezárhatatlant, a megismerhetetlent.

A formai lezáratlanság a kudarcot is jelezheti, a sorsokét és az alkotásét is (ahogy Nabokov Adományában, de a Tündöklés is egy nagyszerű életkudarc, egy fölösle-gesnek látszó hőstett megvalósítása).

A szerkezet nem csak külsődleges, mesterséges mérce, hiszen maguk a szer-zők is szerkesztenek, amiről tanúskodhat, hogy részeket, köteteket, fejezeteket, alfejezeteket jelölnek ki, sorszámokkal (esetleg betűkkel, ahogyan T. Tolsztaja veszi sorra a régi orosz ábécé betűit a Kssz!/A macskány című regényében) vagy újabb alcímekkel. Ezek viszonya is átgondolást kíván.

76 Az első mondatokat gyakran idézik, mert aforizmaszerűek. Népszerűségükre jellemző, hogy ne-tes gyűjteményük is van: https://hu.wikiquote.org/wiki/Első mondat (megtekintés 2019.06.30.).

A kezdő- vagy zárómondat képviselheti az egész művet. Jelentőségük olyan nagy, hogy egyes műfordítók azért mondanak le egy-egy szöveg lefordításáról, mert úgy érzik, nem tudják meg-oldani az első mondatot. Vas István: Mit nehéz fordítani? In Bart István, Rákos Sándor (szerk.):

A műfordítás ma. Bp., Gondolat 1980. 289.

77 Az elmélet megalkotója az orosz emigráns Bluma Zeigarnik (1900–1988), leánykori nevén Gerstein. 1921-től a Berlini Egyetemen tanult, majd Kurt Levin tanítványaként dolgozott, később hazatért. Munkájának 1927-es folyóirat-publikációját (Psychologische Forschung 1927/9. 1–85.) angolul is kiadták: Zeigarnik B.: On Finished and Unfinished Tasks. In Source Book of Gestalt Psychology. Ed. Ellis W. London, Kegan Paul, Trench, Trubner & Co. Ltd., 1938. 300–314.

1. ÉRTELMEZÉSI KULCSOK AZ IRODALOMELEMZÉSHEZ | VADEMECUM

Bizonyos műfajoknak van klasszikus szerkezeti jellemzője, a cselekményben kijelölhető például a kulmináció vagy a katarzis. De a szöveg jellege is részekre oszthatja a művet, például Babel Gedalijában az első egy leíró rész, míg a máso-dik egy párbeszéd (dialógus). Izgalmas fejtörő Babelnál, de másoknál is a novel-laciklusokban a novellák egymás közötti viszonyának szerkesztési elvét vizsgálni, hiszen ezt a sorrendet tudatosan építhette fel a szerző.

Egy műben lehetnek értékszerkezeti és hősök csoportjait kiemelő szerkezeti for-mák is (egy idea képviselőinek, egy pozitív vagy negatív érték hordozóinak a 19.

századi regényben vagy a 20. századi sematikus művekben még nagy szerep jutott).

A szerkezeti elemek megnevezésében a természettudomány kategóriái jelen-nek meg, számok, arányok, bináris ellentétpárok és a szimmetria – mindezek jelen esetben alakzati metaforák. A szimmetria ősidők óta a szépség, a harmónia legfontosabb jellegzetessége – akár emberi arcok között választunk szimpátiát keltőt, akár épületek két oldalának egyformaságában érezzük az egyensúlyt.78 A folklórból származó irodalmi toposz az, hogy a gonosz, az ördög aszimmetri-kus, sántít és különböző színű a két szeme.

A strukturalizmus, mint nevéből is kitűnik, a szerkezetekben megmutatható rétegeit kereste a szöveges műalkotásoknak, és bevezette a művek tkp. vízszintes osztású elemzését, és a szöveg szintjeit különítette el. Fonetikai szint, lexikai szint, szintaktikai szint, szüzsészint, értékszint, vizuális szint – mint látható, ezek csak részben épülnek egymásra, nem egy építmény szintjeinek tekintendők, inkább kategóriák, fogalomcsoportok. A „szint” kifejezés olyan maradandónak bizonyult, hogy máig használják olyan elemzésekben is, amelyeknek módszere egyáltalán nem követi a strukturalistákét. Érdemes ügyelni arra, hogy ne váljék szakzsar-gonná, vagyis ha egyik szintről beszélünk, akkor a többi szintet is vizsgáljuk.

A szerkezet felfedezése vagy megalkotása az elemző rendkereső elméje által felállított dinamikus egyensúly. Dinamikus szerkezeten azt értem, hogy amikor egy irodalmi műnek a szerkezetét felvázolom és kitalálom, a felfedezés szellemi öröme óriási79 – amikor viszont a szerkezeti tökéletlenségére fény derül, az újabb öröm forrása, mert kiábrándító lenne, ha egy irodalmi művet egyetlen táblázatba lehetne foglalni.

78 Egy interdiszciplináris beállítottságú matematikus véleménye: „A szimmetria esztétikai értéke az életben játszott szerepére támaszkodik-e, vagy az esztétikai érték független származású?

Hajlamos vagyok Platónnal azt gondolni, hogy mindkettőnek a matematikai idea a forrása.

A természeti szimmetria a természetet kormányzó matematikai törvényekből ered, a művésze-ti pedig az alkotó művésznek az ideára való intuitív ráérzéséből…” Weyl, H.: Szimmetria. Ford.

Seres Iván, Bérczi Szaniszló. Bp., Gondolat, 1982. 17.

79 Babel Lovashadseregét magam is táblázatba foglaltam valaha, Hetényi Zsuzsa: Csillagosok – keresztesek. Mítosz és messianizmus Babel Lovashadseregében. Bp., Tankönyvkiadó, 1992.

241–255.