Zamjatyin: Mi1
„Ha van egyáltalán helyem az orosz irodalomban, azt a pétervári rendőrségnek köszönhetem” – írta magáról Jevgenyij Zamjatyin ironikusan. Az 1905-ös forra-dalom után több hónapra börtönbe került, majd kétszer is száműzték Pétervárról (a szovjet időszakban is letartóztatták 1922-ben). 1908-ban hajóépítő mérnöki szakot végzett Pétervárott, a gyakorlatok alkalmával keresztül-kasul beutazta az országot, hamarosan oktatni is kezdett.
Második száműzetése alatt, 1911-ben írott első műve (Ujezdnoje, Provincia) tette nevét egy csapásra ismertté. A kisregény egy keserűen groteszk, orosz vidéki
„karrierregény”. Bariba sorsa a bukásra álló buta diák státuszából a lopáson, csa-vargáson és Csebotariha gyártulajdonosnő ágyán keresztül szinte nyílegyenesen a cári rendőrség soraiba vezet. Mindehhez „csupán” a hamis tanúzás tudományát kell kitanulnia, és elárulnia egyetlen barátját. Az orosz vidék feneketlen sötét-ségét Zamjatyin Gogolhoz méltó eszközökkel írja le: hőseinek külseje egy-egy karikaturisztikusan felnagyított vonásban sűrűsödik. Másik irodalmi elődjének Leszkov tekinthető, akinek szkaz-elbeszélései nagyban hatottak a húszas évek orosz irodalmára. Mint Eichenbaum írja, a leszkovi szkaz olyan szóbeli stílus megjelenése, ahol a narrátor beszédétől eltérő, többnyire népi elbeszélőforma je-lenik meg a novellán belüli elbeszélő szövegében.
Zamjatyinnál viszont az elbeszélő sem irodalmi írott nyelven, hanem szóbeli, stilizált nyelven, a helyszínnek megfelelő intonációval és retorikával szólal meg.
Ezzel tulajdonképpen az Alekszej Remizov nevével fémjelzett iskolához csatlako-zott, és azokkal az írókkal került szorosabb kapcsolatba, akik később a Szkíták csoporttá alakultak. Talán annyiban különbözik Remizovtól, hogy a „régi orosz nyelvhez való visszatérés” nála nem archaizáló fordulatokban, nem is asszocia-tív szerkesztési formában jelenik meg, hanem szigorúan logikus szerkesztésben, tömör leírásokban és a korból frissen átvett beszélt köznyelvi vagy utcanyelvi sti-lizálásban.
1 E fejezet előzményei: Хетени, Ж.: O дикарях 20-го века. Об одном аспекте соотношения понятий революции, государства и церкви в романе Замятина Мы. Studia Slavica Hung.
1987/4. 269–276; Хетени, Ж.: Мифологемы в «Наводнении» Е. Замятина. Studia Slavica Hung. 1997/1–2. 171–178.
J. ZAMJATYIN
Ennek köszönhető második művének sikere is (Zaholusztyje, Isten háta mö-gött, 1913), egy orosz vidéki helyőrség áthatóan szürke, eseménytelen, kicsinyes és posványos életét rajzolja meg. Olyan környezetet, amely lehúz és befed, amely-ben lehetetlen embernek maradni, és amelyamely-ben még a szerelem sem maradhat tiszta. Harmadik orosz vidéket megrajzoló műve az Alatir (1914). Szinte szimbo-likus, mesés-mítoszi a komikus novella kiindulása: az egykor termékenységéről híres kisvárosban nem tudnak az asszonyok többé gyermeket szülni – megáll az élet. Mindenki másképp reméli a kiutat ebből: álmodozás, megváltás, tudomá-nyoskodás, hasznos találmányok révén (például ősi orosz recept szerint madár-ürülékkel kelesztett kenyér sütésével).
Zamjatyin 1916–17-ben Angliában egy jégtörő építésének irányításában vett részt, és ebben a másfajta világban is józan éleslátással látta meg a társadalom-szerkezet riasztó oldalát. Az Osztrovityanye (Szigetlakók, 1917) maró gúnnyal ábrázolja az egyforma utcákban élő angolok egyformán, percről percre beszabá-lyozott napjait, ahol a személyiséget el kell rejteni, ahol a tehetség és az érzelmek halálra vannak ítélve, ahol az egyház is csak egyike a hazug társadalmi intézmé-nyeknek. A gunyoros elbeszélői stílus mintha egy angol írótól származna, a szer-kezet pedig célratörő, a szüzsé hirtelen vált témát és helyszínt. A látszólagos rö-vidség megdolgoztatja az olvasót, és csak az állandó motívumok segítik. Már itt megfigyelhető az a technika, amely majd a Miben teljesedik ki: befejezetlen, szétdarabolt mondatokból, kihagyásokkal szerkesztett, gyors asszociációt köve-telő szöveg. 1928-as önéletrajzában így emlékszik vissza 1917 telére.
Villamos nélküli utcák, emberek vonulnak zsákkal a hátukon, naponta több-ször tíz versztát gyalogolunk, vaskályha, pácolt hal, kávéfőzőn őrölt zab. És a zab mellett – mindenféle világraszóló tervek: kiadni minden idők minden népének minden klasszikusát, egyesíteni minden művészeti ág minden művé-szét, színházban bemutatni az egész világ egész történelmét.2
Zamjatyin valóban rengeteg művészeti szervezet, csoport és kiadó tevékenységé-ben vett részt ekkoriban, Gorkijjal is közeli kapcsolatba került. Sokat tanított, el-sősorban a híres Művészetek Házának irodalmi stúdiójában, a prózaosztályban.
Tanítványainak egy része alakította meg a Szerapion-testvérek csoportját, az ez idő tájt egyetlen politikától távolságot tartó kört. Politikai kívülállására jellemző, hogy 1917-ig volt szocialista, a forradalom után pedig nem, mint írta, intellektuá-lis okokból.
2 Замятин, Е.: Автобиография. В: Галушкин, А. (ред.): Замятин: Избранные произведения.
М., Сов. писатель, 1989. 42.
2. IRODALOMELEMZÉS A 20. SZÁZADI OROSZ PRÓZA SZÖVEGMINTÁIN
Novelláiban döbbenetes képet fest az 1917-es petrográdi télről. Kísérteties képpel vezeti be a Barlang (1920) című novelláját. Az emberekből barlanglakó állatok lettek, a mamutok idejében vagyunk, ki ölni tanul meg, ki lopni, és aki tiszta szeretne maradni, az az öngyilkosságba menekül. „Jéghegyek, mamutok, pusztaságok. Lehet, hogy a szél is egy legmamutabb mamutnak a jeges üvölté-se... A sziklák között, ahol évszázadokkal ezelőtt Pétervár állott, éjszakánként egy szürkeormányos mamut járkált.”3
Leghíresebb műve a Mi (Мы, 1920) nem jelenhetett meg Oroszországban.
1924-ben publikálták angolul, majd kisvártatva csehül, franciául, és csak ezután (rövidítve) oroszul, ám természetesen csak külföldön, Prágában.
Zamjatyin antiutópikus regénye lényegében az első hosszabb lélegzetű prózai mű az 1917-es fordulat után, és azonnal olyan érett aggodalmakat fogalmaz meg, mintha évtizedek távlatai álltak volna rendelkezésre az összegzésben.
A regény szatirikus éle és a fent említett allegorikus mondandó a mamutok ide-jének és a jégkorszaknak a visszatéréséről közvetíti Zamjatyin entrópiaelméletét a társadalmak fejlődési ritmusáról. Az örökké ismétlődő forradalmakat társadal-mi kiegyenlítődés követi, majd ismét robbanáshoz gyülekezik az energia, akár-csak a termodinamikában. E hármas ritmusú folyamat nem körkörös, hanem spirális mozgást ír le, a fejlődés hegeli vonalát sejtetve. Így halad a művészet is:
állítás, tagadás és szintézis lépcsőin.
A spirál: a Bábel-torony csigalépcsője, az aero körkörösen felfelé emelő útja […]
Amikor a lángoló szféra (a tudományban, a vallásban, a társadalmi életben, a művészetben) kihűl, a tüzes magmát beborítja a dogma, a kemény, megcson-tosodott, mozdulatlan kéreg. A dogmatizálás […] a gondolat entrópiája. Már nem éget, csak melegít, aztán langyos, majd hideg. A hegyi beszéd, a tűző nap, az égnek emelt karok és zokogás helyett álmosító imádkozás egy pompás apát-ságban.4
А földre leszállt Marx megfelelője Krilenko (a vérengzéseiről híres Krilenko a for-radalmi rögtönítélő törvényszék elnöke volt). Hogy Marx miért „földre szállt”, akár egy isten, arra a Mi, a regénybeli nagy Jótevő alakját övező isteni jegyek adják meg a választ.
3 Zamjatyin, J.: A barlang. Ford. Makai Imre. In Varga Mihály (szerk.): Kegyetlen szerelem, A hú
szas évek szovjet elbeszélései. 1–2. Bp., Európa, 1969. 2: 406.
4 Замятин, Е.: О литературе, революции, энтропии и прочем. [Irodalomról, forradalomról, entrópiáról és egyebekről, esszé, 1924]. http://az.lib.ru/z/zamjatin_e_i/text_1923_o_literature.
shtml (megtekintés 2019. 10.17.).
J. ZAMJATYIN
A regény cselekménye a távoli jövőben játszódik. A tökéletes társadalom meg-valósult, a boldog polgárok egyformán öltöznek, nevük helyett számot és betűjelet viselnek, munka- és szabadidejük központilag beosztott. A főhős naplóját olvasva értesülünk arról, hogy ebben a társadalomban mégis vannak nyugtalan lények, akik még képesek érezni és lázadni. A totálisan megszervezett államban bűn a múltra emlékezni, tilos kimenni az üvegfallal fedett városból a zöld természet-be és a múzeumba, amely régi korok szokásait őrzi. A főhős egy szerelem miatt kerül a lázadók közé, akiket az állam részben kivégez, részben kioperálja belőlük a képzeletüket.
E rövid cselekményvázból is kitűnik, milyen nagy hatással volt Zamjatyin regénye a 20. század antiutópiáira, azokra a művekre, amelyek az utópikus ál-lam létrehozásának veszélyeit és lehetetlenségét mutatták be, elsősorban Orwell 1948-ban írott 1984 című művére, és Huxley könyvére, a Szép új világra (1932).5 De ugyanilyen fontosak azok az irodalmi visszautalások is, amelyek Zamjatyint az orosz irodalom áramába kapcsolják. Elsősorban a kristálypalota, a csupa üveg város képe ismerős, Csernisevszkijnél szerepelt Vera Pavlovna álmában (Mit te
gyünk); de Dosztojevszkijnél is feltűnt (Feljegyzések az egérlyukból). A 2×2 = 4, a matematikailag kiszámított társadalom kritikája Dosztojevszkijnél a szocialis-ta utópisták ellen irányult, és Zamjatyin ezt kötötte össze a Nagy Inkvizítor le-gendájának tanulságával (A Karamazov testvérekből). Az inkvizítor gondolatait az államfő, a Jótevő mondataiban ismerhetjük föl (36. feljegyzés): aki szereti az emberiséget, az csak embertelen eszközökkel boldogíthatja őket, valamint hogy az emberek csak arra várnak, hogy megszabadítsák őket a nekik terhes szabad-ságtól. A munka az embertelen taylorizmus futószalagjainál gépekké teszi a tár-sadalom tagjait.
Zamjatyin öröksége a későbbi orosz irodalom számára is mintát jelent, Nabokov Meghívás kivégzésre (1938), Vlagyimir Vojnovics Moszkva 2042 (1986) és Tatyjana Tolsztaja A macskány (2000) című regényeit említi majd ez a könyv.
Az utópiákra és antiutópiákra jellemző a regény térszerkezete: egy fallal el-zárt világ elszigetelt modellként szolgál, néha egyenesen szigeten játszódik, mint Morus Tamás Utópiája vagy Francis Bacon az Új Atlantisza). De már Pla-tón Állama példa arra, hogy a nemes ideák torzultan és nyomorítóan kegyetlen gyakorlattá silányulnak. Visszatekintve, mintha minden utópia magában hor-dozná az antiutópia csíráját, mert a tökéletességre törekvés erőszakos renddel
5 George Orwell olvasta az 1924-ben angolul megjelent Mit, ismertette is a regényt a 1946-ban.
Tribune Magazine 4 January 1946.
2. IRODALOMELEMZÉS A 20. SZÁZADI OROSZ PRÓZA SZÖVEGMINTÁIN
csak rabságba hajtást teremt, megöli a sokszínűséget.6 Jellegzetes antiutópikus cselekményváz a rend elleni lázadók leverése, a Mi-tudattal ellentétes Én-tudat felébredése, a túlrendezett új, átlátszó világban a régi világ relikviáinak felértéke-lődése, az egyéniség eltüntetése (a fantázia erőszakos kioperálása),7 illetve a fér-fit felocsúdásra késztető nő alakja, a modern Éva. Ezt a sémát aláássa a regény önreflexiós napló formája, hiszen a Mi cím alatt azonnal Én-nel kezdődik az első mondat, és az első oldalon ez olyan gyakran ismétlődik, hogy grafikusan is feltű-nő. (A magyar fordításban az én személyes névmást az igék magukban kifejezik, ezért ez nehezen vehető észre.) A naplóforma a regény folyamán fokozatosan ér-zékenyíti a kezdetben szigorúan racionális matematikus elbeszélőt.
A nyugati társadalmi utópia az erőteljes ipari fejlődés és a filozófiai társada-lomkritika következménye volt, míg az orosz utópia egy alulfejlett, elmaradott közeg álma az evolúciós fázisok átugrásáról egyenesen az ideális társadalomba.
Voltak birodalmi és messianisztikus utópiák is, a „Moszkva a Harmadik Róma”
eszme, vagy a pánszlávizmus a 19. században és az Eurázsia-gondolat a 20. szá-zad elején. A domináns utópia persze maga a 19. szászá-zad első felétől induló szocia-lista eszmerendszer lett. Ezzel kapcsolatos álmait Csernisevszkij, kínzó kétségeit pedig Dosztojevszkij fogalmazta meg az irodalomban. Mindkettőhöz visszanyúlt allúziókkal Zamjatyin, aki (már párizsi emigrációjában) azt nyilatkozta:
Rövidlátó recenzenseim mindössze politikai pamfletet láttak ebben a művem-ben. Holott ez a regény vészjelzés, mert az emberiséget a gépek hatalmának és az állam hatalmának – és mindegy milyen államénak – túlburjánzása fe-nyegeti.8
Otthon, még emigrálása előtt az európai és amerikai civilizáció elleni tiltakozás-nak nevezte művét a Lityeraturnaja Gazeta hasábjain 1929-ben.
E matematikailag szervezett társadalomban az ünnepek egyházi pompával és dagályossággal folynak le, a Jótevő dicsőítésére ódákat zengenek az állami költők.
Maga a Jótevő viszont az egekből száll le hófehér ruhában, mint egy Isten, arany, kék és vörös színekkel van díszítve az ikont helyettesítő „Rend-Tábla”. Az Egy-séges Állam a régiek Evangéliumának nyelvén szólva az egyEgy-séges Egyház, lelke-sedik az elbeszélő. Zamjatyin regényében ezek nem bibliai párhuzamok, hanem
6 Ld. Hetényi, Zs.: Constructing Walls: The Anti-utopian Paradigm of the Split World in 20th century Russian Literature. In Fried, I. (ed.): Cultura e costruzione del culturale: Fabbriche dei pensieri in Italia nel Novecento e verso il terzo millennio. Bp., Ponte Alapítvány, 2014.
93–102.
7 Platón is csak a költőknek és a művészeknek nem talált helyet elképzelt ideális társadalmában.
8 Lefèvre, F.: Une heure avec Zamiatine. Les nouvelles littéraires 497, 23 avril 1932.
J. ZAMJATYIN
az egyházi-hatalmi szervezetre utalnak, amivel szatirikusan leleplezi, hogy az új hatalom új egyházként lép fel, hogy a naiv hitre apelláló manipulációk rendsze-rét alkalmazza. A számok racionalitásának alárendelt társadalomban a tökéletes és kötelező boldogságot az egyéniség, a szex, az érzelmek és a művészet felszá-molásával érik el. Minden szó az ellentétét jelenti (Jótevő, Egységes, Boldogság), a nyelv hazuggá válva kiüresedik.
A valódi bibliai utalások éppen az egyházi-hatalmi elnyomás ellenében láza-dók körül feltűnő krisztusi motívumok, köztük is a legfontosabb a kereszt, amely I-330 homlokán a majdani mártíráldozat bélyege.
Az Egységes Állam éppen arra készül, hogy egy űrhajót indítson más boly-gókra, és ott is meghonosítsa az értelem államát, amelynek piramisszerkezete Platón államának torz megvalósulása. Az agresszív állami terjeszkedés a magu-kat tökéletesnek és hatalmasnak hazudó birodalmak logikus fejlődési láncszeme.
A 2×2 = 4 igazságával szemben a √–1 irracionalitását szegezik szembe a lázadó ─
„mefik”, akik talán Mefisztó nevéből vették elnevezésüket. A főhősök nevének betűiben és számaiban sok kritikus megfejtendő szimbólumokat lát. D-503, az, aki kételkedni kezd, kettős lényű (neve utalhat az orosz dva ’kettő’ vagy angol dual ’kettős’ szóra). I–330, a lázadó nő, az Irracionális, az Individuum képvise-lője, aki kellőképpen független is a férfiaktól. Latin betűs neve a cirill szövegben sokféle értelmezési lehetőséget kínál: Independent ’független’ is lehet, sőt, angol I, azaz Én is, ellentéteképpen a címben szereplő, önhitten közösségi „mi”-vel.
A paradicsomi Éva-szerep azonban két részre válik, I nyúlik ki a tudás almájá-ért, míg a gömbölyű O testesíti meg az otthont-gyermeket gondozó asszonyt. Je-lentőségteljes, hogy mindketten, a csábító-démoni és az otthoni-gyermekszülő nő is lázadással tudja csak szerepét betölteni, hiszen O is titokban szüli és tartja meg gyermekét, és a lázadók mentik ki ebből a világból.
Zamjatyinnak a regényében is tükröződő, a társadalmak történeti fejlődéséről alkotott elméletét maga fogalmazta meg a fent már idézett, irodalomról, forrada-lomról, entrópiáról és egyebekről szóló esszéjében.9 A forradalom nem társadal-mi esemény, hanem az univerzum törvénye. A társadal-mindenkori forradalmak ismét-lődése olyan fizikai törvényszerűség, amely az energiamegmaradás törvényéhez hasonlóan örök mozgás. Utolsó forradalom nem létezik, amint nem létezik utolsó szám sem – ez a tétel a regényben is elhangzik. A kozmoszban és a történelemben is bekövetkezik a robbanás, illetve a forradalom. Azután a robbanás tüze hal-ványul, már nem éget, csak melegít, csöndesen munkálkodik az evolúció. A he-gyi beszédből unalmas kolostori mormolás lesz, Galilei tragikus felismeréséből
9 Замятин, Е.: О литературе, революции, энтропии и прочем. [1924.] http://az.lib.ru/z/
zamjatin_e_i/text_1923_o_literature.shtml (megtekintés 2019.10.17.).
2. IRODALOMELEMZÉS A 20. SZÁZADI OROSZ PRÓZA SZÖVEGMINTÁIN
végtelen laboratóriumi számolgatások maradnak. Már igazság sem létezik: a mai igazságokból holnapra hazugságok lesznek. Ahhoz, hogy egy új robbanás bekö-vetkezzék, azaz folytatódjék a történelem, örökösen eretnekekre van szükség:
írókra, feltalálókra, művészekre. Ők zavarják meg a kényelmessé dogmatizálódott viszonyokat, amiért a társadalom természetesen meg akarja őket égetni. De az értelmiség azt segíti elő, hogy egyre újabb és újabb robbanás következzék be, és új formák jelenjenek meg, így alakul a haladás spirális útja.
Az irodalom útját is hasonló tézis-antitézis-szintézis hármas ritmusban kép-zelte el Zamjatyin. Ha a 19. század realizmusa után a mindent más dimenziókban látó szimbolizmus következett, akkor most az új realizmus, a tagadás tagadá-sa, a szintetizmus következik. Már e szakasz művészei voltak szerinte Nietzsche, Whitman, Gauguin és Picasso, de úgy látta, ide nem sikerült eljutniuk a futu-ristáknak, kubistáknak és szuprematistáknak, viszont Alekszandr Blok átlépett a szintetizmus szintjére a Tizenketten című poémájával.
A regényben az egységes állam egy Integrál elnevezésű űrhajó építésén fá-radozik. Zamjatyin itt is a szatíra szintjéről rugaszkodik el: az Integrál zseniá-lis előképe a szovjet űrhajózásnak is, de minden olyan kiemelt beruházásnak, amelynek feladata, hogy nyomorúságban tartott tömegek figyelmét elvonja és szabadságuk hiányában hitük tárgya lehessen. Az 1920-as évek kontextusában asszociálhatunk más tartalmakra is. Az Integrál egy tökéletes társadalom vív-mányait juttatná el a világegyetem más részeibe, és 1921-ben még nem került le a napirendről a forradalom exportja, vagyis a világforradalom kérdése, Trockij jelszava még érvényben volt (és Trockij is élt még). Azt, hogy ez a „kultúraexport-nak” álcázott terjeszkedés valójában egy totalitárius társadalom gyarmatosító birodalmi törekvése volt, a történelem igazolta.
Andrej Platonov Csevengur című regényében is felbukkan az az eszme, hogy a vi lág for ra da lom győzelme után a világegyetem meghódítása következik. Plato-nov itt bizonyíthatóan Nyikolaj Fjodorov misztikus tanítását követi, aki az el-múlt nemzedékek feltámasztásával kívánta életre kelteni az emberiség kollek-tív emlékezetét és tudásukat összegezni. Mindeme feltámasztott milliókat hely hiányában más bolygókon tervezte elhelyezni. Fjodorov egyik tanítványa volt Konsztantyin Ciolkovszkij is, tehát a rakétaelv feltalálását, az űrhajózás kezde-teit is egy misztikus tanból eredeztethetjük. (Fjodorov követője volt egyébként a Lenin-mauzóleum első, ideiglenes faváltozatának változatának megalkotója, Alekszej Scsuszev is.)
Az Integrál leírása lényegében egy űrhajóé, szó szoros értelmében egy koz-moszba küldendő hajóé, mert a hajóépítés szakszavai szerepelnek benne. Meg-lehet, hogy ebben az űrhajóról alkotott akkori elképzelések fejletlensége mellett az is közrejátszik, hogy Zamjatyin hajóépítő mérnök volt. De az is elképzelhető,
J. ZAMJATYIN
hogy ez utalás Noé bárkájára, hiszen lényegében itt is egy világot kell átmenteni egy újba, egy kicsinyített modellben. Ezt az aspektust erősítik a bibliai jelentésű számok: 40 fejezetből áll a regény, az Integrál 3×40 napig épül stb.
Az Integrál spirális röppályán emelkedik fel a világűrbe, egy általánosabb szfé-rába repítve ezzel a mű mondandóját is. A spirális vonal pedig 1920-ban elválaszt-hatatlanul kapcsolódik Tatlin nevéhez, a III. Internacionálé emlékmű-tervéhez.
Vlagyimir Tatlin és Zamjatyin között lehetséges, hogy közvetlen kapcsolat is volt.
Zamjatyin 1919–20-ban Petrográdon a Művészetek Házában dolgozott. Jelentős programcikkében a művészetek fejlődéséről (O szintetyizme, A szintetizmusról, 1922) azt olvashatjuk, hogy „a művészetek mozgásának egyenlete – a spirál egyenlete”.10 Tatlin is itt, a Művészetek Házában állította ki 1920 novemberében 1919-ben elkészült emlékműtervezetét, egy 7 méteres modellt. A kiállítás megnyi-tóját tömeggyűlés formájában tartották meg, mérnökök és építészek vitatták meg nyilvánosan, a híres Zsizny Iszkussztva folyóirat közölte a véleményeket. A nyitó-gyűlés azonban még csak meg sem közelítette azt az ünnepélyt, amelyet a valódi emlékmű felavatására terveztek, egy úgynevezett „összvárosi színjátékot”, amely-hez hasonlókat az októberi forradalom évfordulóira, és 1920 májusában „A mun-ka felszabadítása” címmel már megrendeztek. Ez utóbbinak húszezer szereplője volt, és az utcára vonult művészetek segítségével az egész várost – hidakat, vona-tokat, épületeket – agitációs színpaddá változtatták. A tömegméretű szimbolikus játék tervei Tatlin monográfusát, Anatolij Sztrigaljovot arra a színpadtervre em-lékeztetik, amelyet Tatlin később, 1923-ban az ismert avantgárd szerző, Velemir Hlebnyikov Zangezi című művének színpadra állításához tervezett.11
Már e felületes egybevetés is mutatja, hogy az egykor lázadó futurizmus művé-szi eszközei egy kialakuló állam hivatalos ünnepeihez panem et circenses esemé-nyeket szolgáltattak. Anatolij Lunacsarszkij 1920-as írása arról tanúskodik, hogy nem spontán, hanem egy felülről irányított művészetmozgalom ez: Lunacsarszkij azt veszi számba, milyen látványos utcai ünnepélyeken lehet a szervezett töme-gekkel manipulálni a szemlélődőket.12
Zamjatyin, az egyik legtisztábban látó korabeli értelmiségi már 1921-ben meg-írja: „Félek”. Ez a címe rövid cikkének, amelyben felteszi a kérdést: ha egyszer
10 Замятин, E.: О синтетизме. http://az.lib.ru/z/zamjatin_e_i/text_1922_o_sintetizme.shtml (megtekintés 2017.02.03.).
11 Sztrigaljov, A.: Tatlin III. Internacionálé emlékmű tervéről. Ford. Osztovits Ágnes. Bp., Mag-vető, 1976. 18.
12 Луначарский А.: О народных празднествах. Вестник театра 1920/62. http://lunacharsky.
newgod.su/lib/o-massovyh-prazdnestvah/o-narodnyh-prazdnestvah/ (megtekintés 2019.01.10.) Pusztán az aggasztja, hogy az oroszországi klíma nem kedvez május 1-jén és október 25-én a sza-badtéri rendezvényeknek, és így nem léphet majd a nyomába a forradalmat júliusban ünneplő francia hagyományoknak.
2. IRODALOMELEMZÉS A 20. SZÁZADI OROSZ PRÓZA SZÖVEGMINTÁIN
a cári udvar eltűnt, vajon miért kell fenntartani az udvari költők intézményét?
Miért virágzik az ügyesek iskolája? Aki nem ügyes, hallgat, például Andrej Belij.
Írnak viszont proletár költők, a legügyesebbek azonban szerinte a futuristák.
Írnak viszont proletár költők, a legügyesebbek azonban szerinte a futuristák.