A személyiségre vonatkozó vizsgálatok

A 1980-as évek nyitottabb politikai légkörében nemcsak a Magyar Tudományos Akadémia tette lehetővé hosszú távú, közös, összehasonlító kutatások létrejöttét a pszichológia terén, hanem lehetővé vált, hogy egyéni kutatók, formális intézményi támogatás és kontroll nélkül alakítsanak ki közös kutatásokat nyugat-európai kutatókkal.

A nyolcvanas évek elejére tehető Oláh Attila együttműködése stockholmi kollégákkal, David Magnussonnal és Hakan Stattin-al. A szituációspecifikus szorongást vizsgálták kulturális összehasonlításban. 15-17 éves svéd és magyar fiatalok különböző helyzetekben tanúsított szorongását hasonlították össze (Oláh, Stattin, Magnusson, 1982).

Összesen 116 svéd és 246 magyar fiatal töltötte ki a Szituáció-Reakció Kérdőívet. Az eredmények szerint a politikai és gazdasági tekintetben nagyon különböző társadalmakban növekvő magyar és svéd fiatalok számára egyaránt az ego-félelmet előhívó helyzetek bizonyultak a leginkább fenyegetőnek és szorongást keltőnek (például az igazgató hívat, mert valami tiltott dolgot csináltam), míg a fizikai veszéllyel fenyegető helyzetek váltják ki a legcsekélyebb szorongást. Ugyanakkor a magyar mintában egy önálló „Teljesítmény-szorongás”-faktort lehetett kimutatni („Előadást kell tartanom az osztálynak”; „Amikor benevezek egy sportversenyre” stb.), amit a szerzők a magyar iskolára inkább jellemző kívülről jövő értékelések (elítélés iskolai sikertelenségek esetén) hangsúlyával magyaráztak. A svéd fiatalok számára az iskolai teljesítményhelyzet az önmegvalósítás színtere (ego helyzet), a magyar fiatalok értelmezésében a teljesítményhelyzet a szorongást keltő helyzetek kitüntetett kategóriája, önálló

„veszélyforrás”. A lányok mindkét országban intenzívebb szorongásról számoltak be és a

65

magyar fiatalok (mind a fiúk, mind a lányok) minden szituációban intenzívebb szorongást mutattak. A kulturális eltérések hatása a szituáció-reakció mintázatokban volt egyértelműbb, ezért a szerzők azt a fontos elméleti-gyakorlati javaslatot tették, hogy a kulturális összehasonlító vizsgálatoknak az egyszerű reakció- vagy szituáció-összehasonlítások helyett a kettő interakciójának kulturális eltéréseire kéne fordítaniuk a figyelmet, hiszen önmagukban sem a személyiségfaktorok, sem a szituációs tényezők nem determinálják a viselkedést.

Kozéki Béla és Kálmánchey Márta az 1970-es évek második felében kezdte meg az együttműködést a londoni Sybil Eysenck-el, aki a Junior Eysenck Personality Inventory kidolgozója volt. A kutatást az motiválta, hogy Kozéki véleménye szerint a személyiséggel foglalkozó magyar pszichológus kutatók nem rendelkeztek jól használható eszközökkel, amelyek nemzetközi viszonylatban is alkalmasak voltak vizsgálatokra. Az ilyen eszközök magyar változatának körültekintő kialakítására csak ritkán vállalkoztak magyar kutatók. Ezért a vizsgálat legfőbb célja az volt, hogy szoros együttműködésben a kérdőív létrehozójával a magyar kutatások számára hiteles kérdőívet alakítsanak ki. Ez a kérdőív 1980-ra készült el. A szerzők angolul 1980-ban, magyarul 1981-ben publikáltak egy tanulmányt a kérdőív magyar és angol iskolás gyerekek körében végzett felhasználásáról (Eysenck, Kozéki, Kálmánchey, 1980; Eysenck, Kálmánchey, Kozéki, 1981). Kérdésük az volt, hogy megmutatkozik-e – és ha igen milyen formában – a négy alapvető Eysenc-faktornak megfelelő személyiségstruktúra a magyar mintában. A vizsgálatban 7-15 év közötti fiúk és lányok vettek részt. A minta figyelemre méltóan nagy volt, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy addig ehhez közel hasonló méretű összehasonlító pszichológiai vizsgálat soha nem volt Magyarországon.

2185 (!) magyar gyermek, 1150 fiú és 1035 lány, valamint összesen 1652 angol gyermek, 893 fiú és 759 lány vett részt a vizsgálatban. Az eredményeket egy már meglévő újzélandi mintával is összevetették (Saklofske és Eysenck, 1978).

Az alapvető faktorok a magyar mintában is az angol mintához hasonlóak voltak, amelyből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy az Eysenck-féle dimenziók kultúrától függetlenül léteznek. A kulturális összehasonlító pszichológiai vizsgálatok esetén a strukturális ekvivalencia fogalma akkor, amikor Kozékiék ezt a vizsgálatot végezték még nem jelent meg és azokat a statisztikai vizsgálatokat sem ismerték, amelyekkel ténylegesen ellenőrizni lehet, hogy két faktor valóban ugyanazt jelenti-e két különböző kultúrában (Van de Vijver és Leung, 1997)⁷. Ezért az univerzalitásra vonatkozó feltételezést ma fenntartásokkal kell kezelnünk. A kutatók ugyanakkor találtak szisztematikus eltéréseket is az egyes faktorokon belül az angol és a magyar minta között.

Az egyik legszembetűnőbb az volt, hogy a magyar gyerekek az L-skálán, amely a szociális konformitást méri és a társadalmi elvárásoknak megfelelő viselkedés vállalásának a mutatója, magasabb pontszámot kaptak, vagyis a szociálisan preferált (konform) magatartásmódokkal való egyetértés mértéke magasabb volt körükben, és az életkorral sem csökkent olyan rohamosan, mint az angol vagy – Eysenck egy korábbi vizsgálatában – az újzélandi gyerekek körében. Kozéki és Kálmánchey ezt azzal magyarázták, hogy Magyarországon az egységes iskola- és ifjúsági szervezeti rendszerben a gyermekek egységesebb nevelési ideológiával találkoznak, mint a sokféle politikai és vallási nézeten alapuló iskola- és klubformák közt felnövő angol gyermekek.

Természetesen az L-skála nem képes elkülöníteni, hogy a szociális konformitás pusztán a válaszadásban nyilvánul-e meg (a magyar gyerekek tudják, hogy mi a felnőtt világ elvárása, és annak megfelelően nyilatkoznak), vagy ezek az elvárások már

7 Ilyen strukturális ekvivalenciát ellenőrző vizsgálatot a jelen disszertáció 9. és 10. fejezetében mutatunk be.

66

interiorizálódtak, és a tényleges viselkedésüket is ennek megfelelően alakítják. A P-skála (pszichotizmus) a személyiség nonkonformista, többségében antiszociális vonásait méri.

Aki ezen a skálán magas pontszámot ér el, az hideg, elzárkózó, empátiára képtelen, durva, ellenséges, agresszív. A P-ben magas pontszámot szerző iskoláskorú gyermek a problematikus gyermek képét mutatja. A társadalmilag kívánatos magatartások preferálása mellett a P-faktorba sorolható antiszociális viselkedést a magyar gyerekek erőteljesebben utasították el, mint az angolok. A magyar gyerekek számára a társas lét annyira fontosnak minősült, hogy a „Szívesebben vagy magadban, mint más gyerekekkel” tételt, amely az angoloknál az introverzió faktorba sorolódott, a magyar gyerekek antiszociálisként kezelték.

Ugyanennek az Eysenck-féle Személyiség Kérdőívnek (EPQ) a felnőtt változatát Sybil Eysenck és Matolcsi Ágnes (1984) próbálták ki Magyarországon, és hasonlították össze a magyar és az angol adatokat (Eysenck és Matolcsi, 1984). A kérdőív felnőtt változatának 90 tételét fordították le és a kérdőívet 548 magyar férfi (átlagéletkor 33 év) és 414 magyar nő (átlagéletkor 31 év) töltötte ki. A magyar felnőtt populáció esetében – csakúgy, mint a gyerekeknél – ugyanazokat a faktorokat kapták vissza, mint Angliában (ez a faktorok lehetséges strukturális ekvivalenciájának egy indirekt megerősítője) és körükben is az L-skála vagyis a szociális kívánatosság vagy konformitás tért el szignifikánsan az angolokétól. Leginkább a magyar nők bizonyultak erősen konformnak. Az eredmények tehát mind gyerekek, mind felnőttek esetében azt mutatták, hogy Angliában a szociális kívánalmaknak, elvárásoknak a vizsgált személyek válaszaira gyakorolt hatása kisebb volt. A szerzők ezt azzal magyarázták, hogy az angol társadalom elnézőbb, mint a magyar, a furcsa, szokatlan, átlagostól eltérő megnyilvánulásokkal szemben. Váratlan eredményként a magyar nők introvertáltabbnak is bizonyultak angol társaiknál és ez tendenciaszerűen a magyar férfiakra is igaznak bizonyult. Erre vonatkozóan a szerzők nem adtak magyarázatot.

Kozéki és Eysenck 1985-ben egy újabb személyiségvizsgáló módszert mutattak be, az impulzivitás – kockázatvállalás – empátia kérdőívet, amelynek magyar változatát nemcsak első nem angol nyelvű változatként, de az eredetivel gyakorlatilag egyszerre sikerült kialakítani (Kozéki és Eysenck, 1985). A kérdőív három olyan új személyiségdimenziót mér, amelyek az Eysenck-féle személyiségstruktúra-leírás részei (Eysenck, Easting, Pearson, 1983). A vizsgálatban 7-15 év közötti magyar és angol gyerek vettek részt, 776 magyar fiú, 822 magyar lány és 633 angol fiú és 672 angol lány.

Ismételten ugyanazok a faktorok mutatkoztak meg Magyarországon, mint Angliában.

Ezzel együtt volt néhány érdekes különbség. Például 1985-ben Magyarországon az állatok védelme, az állatok jogai megközelítőleg sem volt olyan fontos szempont, mint Angliában, ezért az olyan típusú tételek, amelyek az állatok érzelmeivel való törődésre vagy az állatok és az ember érzelmi világának a hasonlóságára utaltak, nem bizonyultak empátiamutatónak a magyar gyerekek között.

Az angol gyerekek impulzívabbnak bizonyultak a magyar gyerekeknél, de ezt az is magyarázhatja, hogy ebben a vizsgálatban immár harmadszor megerősítést nyert, hogy a magyar mintában jóval magasabb volt az L-skála (különösen lányok esetében), vagyis a társadalmi elvárásoknak való megfelelésre irányuló igyekezet (ill. annak állítása), amely az impulzivitásra utaló tételeknél óvatosabb válaszokat eredményezhetett. Míg az impulzivitás mértékében nem volt szignifikáns nemi eltérés az angol csoportban, addig a magyar fiúk jóval impulzívabbnak bizonyultak, mint a magyar lányok.

67

A szerzők szerint a magyarázat a kétféle társadalom és nevelési koncepció különbségeiben rejlik. Megfogalmazásuk óvatosan ugyan, de a két társadalom demokratikus viszonyai és egyéni szabadsága közötti különbségekre utalt. A magyar iskoláskorúak – írják – többet hallanak és egységesebb elvek alapján arról, hogy mi a helyes, az angol gyermekek viszont viselkedésük és annak következményei alapján inkább maguk alakítják ki felfogásukat bizonyos tulajdonságok és viselkedések értékéről.

A magyar tanulók ezért pontosan tudják, miként kell értékelni azokat a tulajdonságokat, amelyeket nevelőik hangsúlyosan és egységesen pozitívnak nyilvánítottak. Az angol iskolások viszont a nevelésben csak látens módon hangsúlyozódó tulajdonságok értékét, valamint ezek egymáshoz való viszonyát önállóbban és pontosabban ítélték meg. Az angolok magasabb pontszámot adtak a P-skálán is, tehát a szokatlanabb, átlagostól jobban eltérő, az egyéniséget jobban felszínre hozó, a küzdésre való készséget biztosító tulajdonságokat jellemzőbbnek tartották magukra, mint a magyarok.