JAPÁN ÉS MAGYAR ÖSSZEHASONLÍTÁS
4.3. Japán és Magyarország a kulturális dimenziók mentén
A kultúra és a gazdaság kapcsolatáról háromféle alapvetően különböző álláspont létezik. Az egyik szerint a gazdaság hozza létre a kultúrát, például ezt a nézetet vallotta Marx (1867/1955), Benedict (1941), Turnbull (1972), Inglehart és Baker (2000). Ez a versengés esetében azt jelentette, hogy részben az elosztási viszonyok, részben az erőforrások mennyisége határozza meg azt, hogy mekkora a versengés egy emberi közösségben. A másik szerint a kultúra „hozza létre” a gazdaságot, például Weber (1904/1982), McClelland (1961), Porter (1990), Hapden-Turner és Trompenaars, (1993), Harrison and Huntington (2000). Ez Weber esetében azt jelentette, hogy a versengést és a kapitalizmust közvetlenül a protestantizmussal kapcsolta össze. A harmadik a kultúra és a gazdaság együttes evolúcióját posztulálja, például Mead (1937), Javidan (2004) és Redding (2005).
159
Japán és Magyarország gazdasági fejlettsége között jelentős különbség van. A Human Development Index (HDI http://hdr.undp.org/en/data/map/) 2011 alapján Japán erősen megelőzi Magyarországot. Az indexet három mutató alapján számítják ki: az egy főre eső jövedelem, az iskolázottság, és a várható élettartam alapján. A skála 0-1-ig változik. A két ország között egyértelmű és szignifikáns a különbség, annak ellenére, hogy mindkét ország a világ összes országait tekintve a magas fejlettségűek közé sorolódik. Japán értéke 0.901 és ezzel az egyik legmagasabb értéket (12.) képviseli a világon (megelőzi például Norvégia, Svédország, Németország az USA és Új-Zéland), közvetlenül előtte Svájc (átlag: 0.903), míg mögötte a 13. helyen Hong Kong (átlag: 0.898) áll. Magyarország a 38. pozíciót tudhatja magáénak 0.816-os átlageredményével. Magyarországot közvetlenül Lengyelország követi a 39. helyen a maga 0.813-as átlagával, míg Qatar előzi meg, amely ország esetében 0.831-os átlagot láthatunk. Szlovákia a 35. (átlaga: 0.834), míg a csehek a 27-dikek (átlag: 0.865) a rangsorban.
A Global Competitiveness Index komplex mutatója egy ország versenyképességének. Az intézmények, az infrastruktúra, a makrogazdasági környezet, az innováció és sok más mutató együttesen alkotja. 2011-2012-ben ebben a rangsorban 142 ország közül Japán a 9. helyet foglalja el (5.4-es értékkel), míg Magyarország a 48. helyet (4.4-es érték). Japán 2009-2010-hez képest (6. hely) három helyet lépett vissza, míg Magyarország 10 helyet lépett előre (2009-2010-ben az 58. helyen volt).
http://www3.weforum.org/docs/WEF_GCR_Report_2011-12.pdf
Az individualizmus–kollektivizmus mentén végzett vizsgálatok részben egybehangzó, részben ellentmondásos képet mutatnak mindkét országban. Az eredeti Hofstede (1980) vizsgálatban, amelynek az adatgyűjtése 1967 és 1973 között zajlott, Magyarország nem vett részt. 2001-től azonban Hofstede már bemutatott magyar adatokat is. Ezek két forrásból származtak. Varga Károly az 1980-as évek elején egy nagy 1000 fős, iparági gazdasági szervezet kutatási-fejlesztési intézetének 183 dolgozójával töltette ki a Hofstede-kérdőív bizonyos részeit, vizsgálata még a rendszerváltás előtt született vállalati dolgozókkal. A vizsgálat részleges eredményeit 1983-ban és 1986-ban publikálta (Varga, 1983, 1986). A cseh Kolman (1999, Kolman és mtsai, 2003) a magyar Dienes Erzsébet közreműködésével 1998-ban a visegrádi országok1998-ban gazdasági és üzleti tanulmányokat folytató egyetemistákkal készített adatfelvételt. A magyar minta összesen 98 hallgatóból állt. A diákokkal ténylegesen nyert adatokat úgynevezett kalibrációs folyamatban igyekeztek megfeleltetni egy idősebb minta potenciális adatainak, amely eljárás önmagában kétséges, annak ellenére, hogy Hofstede ennek a munkának társzerzője volt. Az végül is nem kideríthető, hogy Hofstede valójában hogyan állapította meg a Magyarországra vonatkozó tényleges számokat, mert sem Varga Károly, sem Kolman-ék adatai nem közelítenek azokhoz a számokhoz, amelyeket használ, ugyanakkor forrásként ezt a két forrást jelöli meg (Hofstede, 2001). A mutató megbízhatóságával kapcsolatos kétségek azért különösen fontosak, mert a nemzetközi szakirodalomban, ha Magyarországot kulturális dimenziók mentén jellemzik, akkor lényegében kizárólag erre a nem-tudni-végül-is-honnan származó, becsült adatra támaszkodnak.
Hofmeister-Tóth Ágnes és munkatársai (2005) 250 magas jövedelmű, budapesti, főként férfi menedzser között gyűjtöttek a Hofstede kérdőív általuk rövidített változatával adatokat 2000-ben, míg Kopp Mária és Skrabski Árpád (2008) a Hungarostudy 2006 során, a magyar aktív dolgozó lakosságot reprezentáló mintán, ugyancsak a Hofmeister-Tóth Ágnes által rövidített kérdőívet vették fel. A különféle mutatókat az alábbi 7. táblázat összesíti, amelyet Kopp és Skrabski (2008) cikkéből átalakítással vettünk át. A táblázatból jól látható, hogy lényegében
160
teljes a zűrzavar az eredményekben, amely fakadhat abból, hogy ezeket az anyagokat eltérő években vették fel, eltérő mintán, eltérő módszerrel. Kopp Mária és Skrabski (2008) azonos módszert alkalmazott Hofmeister-Tóth Ágnessel, de ez nem azonos az eredeti Hofstede kérdőív csomaggal, Kolmanék (1999, 2003) ugyancsak, egy az eredeti kérdőívhez képest átalakított kérdőívet alkalmaztak. Az eredményekből azt érdemes tekintetbe venni, ami tendenciaszerűen mindegyik vizsgálatban azonosnak mutatkozik. Mivel Kolman adatainál óriási eltérés van a tényleges és a kalibrált értékek között, és a kalibrációs folyamat metódusa nem meggyőző, ezért az értelmezésben a hasonlóképpen kérdéses Hofstede adatokat veszem figyelembe. A 7. táblázat mutatja az egyes vizsgálatok értékeit.
7. táblázat. A Hofstede-féle kulturális dimenziók pontértékei (Hofstede, 2001), a Hofmeister-Tóth Ágnes (2005) által végzett felmérések és a Hungarostudy 2006 felmérés eredményei
alapján.
Dimenziók
Hofstede
(részben 1982-es, részben 1998-as Kolman nem kalibrált/kalibrált adatok alapján becslés)
Hofmeister-Tóth (2000-ben felvett adatok)
Hungarostudy (2006)
Individualizmus–
kollektivizmus (a magasabb érték nagyobb
individualizmust jelez)
80 (Kolman: 65/59) 88 76
Hatalmi távolság 46 (Kolman: 47/74) 46 43
Maszkulinitás-femininitás (a nagyobb érték magasabb maszkulinitást jelent)
88 (Kolman: 60/102) 45 34
Bizonytalanságkerülés 83 (Kolman:69/89) 79 98
Rövid távú – hosszú távú időorientáció
50 (Kolman:56/59) 30 45
*Az indexek terjedelme nagy minta esetében általában 1–100 közé esik, de ennél magasabb érték is előfordulhat.
A magyar válaszadók a legtöbb mérés alapján a magasan individualisták közé tartoztak.
Hofstede a legmagasabb értékeket az USA-ban (91 pont) és más angolszász országokban mérte. A magyar eredményeket azok közelébe helyezte. A magyar menedzserek a Hofmeister-Tóth-féle vizsgálat esetében a kanadai és holland kollégáikkal megegyező 88-as indexértékkel a negyedik helyen szerepeltek. A Hungarostudy 2006 eredményei szerint Olaszországgal együtt közvetlenül Belgium előtt (75 pont) Magyarország a hatodik helyen állt.
Viszonylag egységesnek mondhatóak a magyar eredmények a bizonytalanságkerülés tekintetében, mindhárom vizsgálat arra utal, hogy magyar válaszadók erősen előnyben részesítik a strukturált helyzeteket a strukturálatlanokkal szemben, törekszenek a rendre, a szabálytartásra, és a munkahelyükön hosszú éveket szándékoznak eltölteni. A bizonytalanságkerülés további vonatkozásai a szoros egyetértésre törekvés, az eltérő
161
vélemények és a kreatív megoldások alacsony toleranciája. A magas bizonytalanságkerülés rendre és szabálytartásra vonatkozó része erősen ellentmond minden más későbbi, illetve időben párhuzamos vizsgálat eredményének (például lásd GLOBE Study alább). A szabálytartással, a normakövetéssel kapcsolatban nagyon sok vizsgálat azt bizonyítja, hogy a magyar társadalom nem norma- és szabálykövető, hanem anómiás (Gelfand és mtsai, 2010).
A rövid távú időorientáció, vagyis a jövőbeni tervezés hiánya is mind a három vizsgálatban megjelent (50 alatti értékek), de különböző mértékben. A hatalmi távolság ugyancsak egységesen inkább az egalitárius kapcsolatok, mint az autoriter működés túlsúlyára utal (50 alatti értékek). A maszkulinitás-femininitás Hofstede-nél a férfias (versengés, asszertivitás és materializmus, ambíció és hatalom) és a nőies értékek (jó interperszonális kapcsolatok, életminőség) közötti erős különbségekre utal. Ebben a mutatóban éles eltérés van Hofstede nagyon magas maszkulinitás értéke és a másik két magyar vizsgálat inkább femininitásra utaló értékei között.
A Japán esetében ténylegesen mért, Magyarország esetében becsült Hofstede (1980/2001) adatokat összehasonlítva egyértelmű az individualizmus-kollektivizmus dimenzión a különbség: a magyarok erős individualizmusával szemben a japánok mérsékelt kollektivizmusa „áll szemben” (46 pontot értek el, ezzel éppen csak átkerültek a kollektivista kategóriába). A hatalmi távolság tekintetében Japán éppen átkerül az 54-es értékével a nagyobb hatalmi távolságú országok közé, míg a magyarok éppen bekerülnek az egalitáriusabbak közé, de valójában a különbség kettejük között minimális. (Magyarország 46/ Japán 54 pont). A két dimenzió alapján, Triandis (1995) horizontális és vertikális dimenzióját alkalmazva, a magyarok horizontális individualisták, a japánok inkább vertikális kollektivisták. Mindkét ország erősen maszkulin (a japánok a legmaszkulinabb társadalom, és a magyarok – becsült – értéke a második legnagyobb). Mindezek ellentmondásosak a versengés szempontjából, mert a magyarok esetében az egyenlőségre törekvés nem, de az erős maszkulinitás viszont előrejelzi a versengést. A japánok esetében a hierarchia és az erős maszkulinitás – mindkettő – erős versengést prediktál, de mindezt kollektivista formában.
Mindkét ország erősen bizonytalanság kerülő, a japánok még inkább, ők az országok rangsorában a negyedikek. Az időperspektíva terén található a legnagyobb különbség. A japánok hosszú távon gondolkodnak és terveznek, a magyarok egyértelműen rövid távon (lásd 8. táblázat).
8. táblázat. A Hofstede-féle kulturális dimenziók értékei: japán-magyar összehasonlítás
Kulturális dimenzió Magyar Japán
Individualizmus 80 46
Hatalmi távolság 46 54
Maszkulinitás 88 95
Bizonytalanság kerülés 82 92
Rövid távú – hosszú távú időorientáció
50 80
A GLOBE Study (Global Leadership and Organizational Behavior Effectiveness) középszintű vezetőket vizsgált 62, egymástól kulturális szempontból eltérő országban (House és mtsai, 2004). Az adatgyűjtés 1992 és 1997 között zajlott. A magyar vizsgálatot Bakacsi Gyula vezette. A kutatásban összesen 9 kulturális dimenzió mentén helyezték el a részt vevő országok válaszadóit. A dimenziók egy része tartalmában, más része nevében megegyezett Hofstede dimenzióival és az eredeti 5 Hofstede dimenzióhoz még 4 másikat is társítottak. A
162
válaszadóknak 7 fokú skálán kellett az egyetértésüket egy-egy kijelentéssel kapcsolatban jelezni. A GLOBE-Study is számos módszertani problémával küzd (ezek közül később jelzek néhányat), de mindent tekintetbe véve sokkal megalapozottabb és kevesebb megkérdőjelezhető vonással bír, mint a Hofstede anyag. Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy számos kutató elköveti azt a hibát, hogy nem megy vissza azokhoz az eredeti tételekhez, magához a vizsgáló eszközhöz, amellyel ezeket a dimenziókat ténylegesen mérték. Ha csak a kulturális dimenziók elnevezését és a kapott számadatokat tekintjük az erősen félrevezető, mert valójában a legtöbbet a dimenzió tartalmáról a tényleges tétel tartalma mond. Ezért az eredmények tárgyalásába itt mindig feltűntetjük az egy-egy dimenzió mérésére alkalmazott 4 tétel közül egyet vagy kettőt. Az egyes országok válaszainak átlaga alapján felállított rangsor szerint a japán és magyar válaszadók között a következő eltérések találhatóak (lásd 9.
táblázat).
9. táblázat. A GLOBE-study kulturális dimenziói: magyar és japán adatok Intézményi kollektivizmus GLOBE
Megjegyzés: az A,B,C,D jelzések azok a nagyobb kategóriák, amelyekbe az egymáshoz közeli átlagú országok kerültek. Ha a japán és a magyar átlagok külön kategóriába esnek, akkor a közöttük lévő különbség jelentős.
Ebben a vizsgálatban az individualizmus – kollektivizmus dimenziót két dimenzióra bontották: az intézményes kollektivizmusra (például „Ebben a társadalomban a vezetőknek a csoporthoz való loyalitásra kell ösztönözniük, még akkor is, ha ezzel az egyéni célok sérülnek.”) és a saját-csoport (in-group) kollektivizmusra („Ebben a társadalomban a gyerekek büszkék a szüleik egyéni teljesítményére”; „Ebben a szervezetben a csoporttagok
163
büszkék a csoportjuk teljesítményére.”). Itt a két ország adatai erősen szétválnak. Intézményes kollektivizmus tekintetében a japánok az összes ország közül a harmadik helyet foglalják el, míg a magyarok – 62 országot tekintetbe véve – a görögök után a legindividualistábbak, vagyis a saját érdekeket erőteljesen előtérbe helyezik a közösség érdekeivel szemben.
A saját-csoport kollektivizmus tekintetében a magyarok átlaga jóval magasabb, mint a japánoké és ez meglepő is lehet, de ha a tényleges mérőeszközt tekintjük, amely a
„büszkeség” szót használja, akkor világos, hogy a japánok átlaga alacsonyabb, ugyanis a japán kultúrában senki nem büszke nyíltan a másikra (sem szülő a gyerekére, sem a gyerek a szülőjére). A büszkeség az én-felnagyító (self-enhancement) érzelmek közé tartozik, és óriási szakirodalma van annak, hogy ebben a japánok milyen egyértelműen különböznek a nyugatiaktól. Az én-felnagyító érzelmek helyett az önkritikus érzelmek elfogadottak (például Kitayama és mtsai, 1997).
A hatalmi távolságot egy 7-fokú skála mérte. („Ebben a társadalomban elvárás, hogy a vezetőnek a vezetettek kérdés nélkül engedelmeskedjenek/megkérdőjelezzék a vezetőjüket, ha nem értenek vele egyet”). Szemben a Hofstede adatokkal a magyar válaszadókra kifejezetten a kapcsolatok aszimmetriája, a nagy hatalmi távolság volt jellemző (12. legmagasabb) és egy kategóriával meg is előzték a japánokat, akik a 39. helyet foglalták el. A GLOBE-study rendszerében a külső csoportokat tekintve (ide sorolva a munkahelyet is) a magyarok vertikális individualisták, a japánok pedig inkább vertikális kollektivisták.
A GLOBE-Study nem maszkulinitás-femininitást, hanem a nemek közötti egyenlőséget méri („Ebben a társadalomban a fiúkat inkább bátorítják arra, hogy magasabb iskolai végzettséget szerezzenek.”; „Ebben a szervezetben a férfiakat inkább ösztönzik arra, hogy szakmai fejlődést elősegítő tevékenységekben vegyenek részt.”). Itt az összes összehasonlított ország között a nemek egyenlőségére vonatkozó magyar átlag a legmagasabb, vagyis a magyar válaszadók érzékelik úgy a legkevésbé, hogy a fiúk/férfiak erősebb ösztönzésben részesülnének, mint a nők. A japán válaszadók ezzel szemben a nemek közötti egyenlőség tekintetében átlag alatti értékkel rendelkeznek.
A bizonytalanságkerülés tekintetében a GLOBE vizsgálat („Ebben a társadalomban a rendezettséget és összhangot hangsúlyozzák, a kísérletezés és az innováció rovására”) egészen mást mutatott a magyar résztvevők esetén, mint a többi magyar vizsgálat. Itt a magyarok értéke szinte a legalacsonyabb, de a japánoké is átlag alatti. Venaik és Brewer (2008) felfigyelve arra, hogy sok ország esetében ellentmondóak voltak Hofstede és a GLOBE-study adatai ezen a dimenzión statisztikai vizsgálatuk során szignifikáns negatív korrelációt találtak a Hofstede és a GLOBE-study értékek között. Ezért is erősen problematikus, hogy a magyar szerzők (például Kopp és Skrabski, 2008) nem kezelik eredményeiket kritikusan. A szignifikáns negatív korreláció a magyar adatokra nézve teljes mértékben igaz, a japánokra nézve viszont nem, ők Hofstede-nél erősen, a GLOBE-ban átlag közelien bizonyultak bizonytalanság kerülőnek. Úgy tűnik, hogy a magyar válaszadók az egyik vizsgálatban inkább a rendezettséggel szemben a szabálykerülést emelték ki (GLOBE), a másik vizsgálatban az innováció és kreativitással szemben a változatlansághoz ragaszkodást (Hofstede).
A jövő orientáció dimenziója annak a mértékét mutatja, hogy a társadalom milyen mértékben koncentrál a jövőre, tervez hosszú távra, vagy gondolkodik rövidtávon, a jelenre fókuszálva.
Ezúttal a Hofstede eredményekkel összhangban, a GLOBE-Study is azt bizonyította, hogy a japánokra hosszabb időperspektíva jellemző, a magyarok viszont a 62 ország közül a negyedik legalacsonyabb értékkel rendelkeznek, vagyis őket a rövid távú gondolkodás jellemzi, nem terveznek előre, és kevésbé tudják a megerősítést késleltetni. A rövid-távú
164
gondolkodás adaptív egy állandóan változó társadalmi környezetben, amelyben a gondos tervezés inkább frusztrációhoz vezet, mintsem hogy elősegítené az élet alakulása feletti kontrolt.
A japán menedzsereket sokkal erősebb humán orientáció (másokkal való törődés, mások igényeire való érzékenység) jellemezte, mint a magyarokat, akik ebben is az egyik legalacsonyabb értékkel rendelkeznek (csak a görögöknek, spanyoloknak és a nyugat-németeknek vannak alacsonyabb értékeik), ugyanakkor a magyarokat sokkal nagyobb asszertivitás (keménység és dominanciára törekvés az emberi kapcsolatokban) jellemzi, mint a japánokat. A magyaroké a harmadik legmagasabb érték Albánia és Nigéria után, a japánoké pedig az egyik legalacsonyabb, csak Svájc, Új-Zéland és Svédország került mögéjük.
A magyar menedzserek teljesítményorientációja is alacsony („Ebben a társadalomban a diákokat folyamatosan jobb teljesítményre ösztönzik.” „Ennél a vállalatnál a dolgozókat folyamatosan jobb teljesítményre ösztönzik”), csak az oroszok, venezuelaiak és görögök értékei alacsonyabbak. A japánoké valamivel a nemzetközi átlag feletti érték.
Ha csak a GLOBE-study értékeket tekintjük, akkor a magyar szervezetek kulturális közegére az erős individualizmus, kemény dominanciára törekvés, nagy hatalmi távolság, alacsony humán orientáció, rövid távú célok, erős anómia (bizonytalanságtűrés), a saját-csoport előnyben részesítése és nemi egyenlőségre való törekvés jellemző. A kirajzolódó vertikális individualizmus a versengés szempontjából durvább és agresszívebb versengési stratégiák jelenlétét jósolja be, szemben a japánokkal, akiknél a szervezeteken belül a csoport érdekeinek a figyelembevétele, a hatalmi hierarchia tiszteletben tartása, a mások szükségleteire való érzékenység, az agresszív dominanciára és büszkeségre való törekvés elkerülése, magas szervezettségre és bejósolhatóságra való törekvés, hosszú-távú gondolkodás és magas teljesítménymotiváció, ugyanakkor a nemek közötti hierarchikus különbségtevés jellemző. A japánokra ily módon jellemző vertikális kollektivizmus a versengés kevésbé agresszív, a közösségre és a riválisra érzékenyebb és meritokratikusabb formáit teszik lehetővé.
Van de Vliert (2011) klimato-gazdasági elmélete szerint a kultúrák nem mások, mint problémákra született megoldások (Van de Vliert, 2011). Ebből kiindulva kidolgozta a kollektivizmus és individualizmus dimenziónak egy alternatív mutatóját a „saját-csoport előnyben részesítése” (in-group favouritism) néven. A mutató három indikátorból áll össze: a honfitársi érzelmek (compatriotism, az Inglehart és mtsai, World Value Survey 1999-2002-es adatai alapján), a nepotizmus (Világgazdasági Fórum 2004, 2005, 2006 adatai alapján) és a közvetlen családtagok előnyben részesítése (familism, GLOBE-Study, House és mtsai, 2004, saját csoportra vonatkozó kollektivizmus mutatója) mutatóiból. A honfitársi érzelmek azt jelentik, hogy valaki előnyben részesíti a saját nemzete tagjait például a bevándorlókkal szemben a munkaerőpiacon. A nepotizmus a rokonok előnyben részesítése állás szempontjából egy szervezetben, szemben a meritokratikus, képesség-alapú választással. A család-centrikusság (familism) pedig a legközelebbi családtagok (apa, anya stb.) előnyben részesítése. Ezek alapján 120 országot rangsorolt, majd a saját csoport előnyben részesítésének a mértékét összekapcsolta az egyes országok gazdasági fejlettségével és klímájával. Elmélete szerint a kollektivizmus és individualizmus elsősorban az éghajlati és gazdasági körülményeken múlik.
Ha nehéz a természeti környezet és kevés az erőforrás, akkor az egyéni túléléssel szemben a csoport-túlélési stratégia a versenyelőny. Ezért a saját csoport előnyben részesítése a legmagasabb fokú a szegény országokban, ahol a telek nagyon hidegek, a nyarak nagyon melegek, vagyis ahol az időjárási körülmények zordak. A gazdag országokban ezzel szemben kevésbé meghatározó szerepet játszik a klíma, mert azt anyagi erőforrások birtokában jól
165
tudják ellensúlyozni, a rossz klíma ezért őket inkább individualistákká teszi. Magyarország és Japán összehasonlításában – ebben a mutatóban – Magyarország az, amelyiket a „saját csoport előnyben részesítése” inkább jellemez, mint a Japánokat. A japánok a kifejezetten alacsony mutatójú országok közé tartoznak (skandináv országok, angolszász országok és néhány nyugat-európai országgal együtt). A magyarok viszont közepes értékkel rendelkeznek, vagyis e mutató alapján kollektivistábbak. Ez megegyezik a GLOBE-Study eredményeivel, amelyben a magyarok magasabb saját-csoport kollektivitás átlagokkal rendelkeztek, mint a japánok. A saját csoport előnyben részesítése valójában ellentétes a meritokratikus versennyel, mert nem a képességek és érdemek alapján, hanem az egy csoportba tartozás alapján ítél oda különböző javakat (állást, pozíciót, fizetést stb.). Az eredmények egyben azt is jelentik, hogy a japánok a meritokratikus versengést jobban támogatják, mint a magyarok. A japánok kollektivizmusa nem a saját csoport tagjainak a nemtelen előtérbe helyezését jelenti, míg a magyar közegben a fair verseny helyébe a saját csoport előnyben részesítése lép (lásd fentebb Fülöp, 2008d; Hunyady, 2010; Szabó, 2012). Az így értett kollektivizmus ugyanakkor egyáltalán nem jár jobb vagy erősebb együttműködési készséggel. A „saját csoport előnyben részesítése” paradox módon – írja Van de Vliert – megakadályozza a valódi együttműködést, azt az együttműködést, amely nem rokoni alapon jön létre, hanem a feladatra, a megoldandó problémára koncentrálva.
Ezt az eredményt erősíti az is, hogy Smith, Dugan és Trompenaars (1996) 43 ország menedzsereinek és vállalati alkalmazottainak az összehasonlító vizsgálatában bevezették a lojális és az utilitarista elkötelezettség dimenzióját, amelyek a kollektivista és individualista irányultságot igyekeztek a vállalat/szervezet tekintetében megragadni. A magyarok szélsőségesen (csak a cseh válaszadók értek el magasabb értéket) utilitaristának (egyéni célok és érdekek megvalósítása, a csoport érdekeinek a negligálása), a japánok viszont erősen lojálisnak (a csoport érdekeinek a tekintetbevétele fontos) bizonyultak.
Inglehart és mtsai (1998) a World Value Survey (WVS) alapján a társadalmakat két bi-poláris érték-dimenzió mentén csoportosították: 1) hagyományos/szekuláris-racionális és 2) túlélési, materialista/ön-kifejezési, posztmaterialista értékek. A vizsgálat két nagy hullámban zajlott 1999 és 2004 valamint 2005 és 2008 között. A japánok mindkét vizsgálati hullámban erősen szekuláris és a nyugat-európai országokhoz hasonlóan inkább posztmaterialista értékekkel rendelkeztek, a magyarok szekuláris-racionális értékek mellett a túlélési értékeket vallják magukénak. Ingleharték úgy vélik, hogy a gazdasági erőforrások szűkös volta bizonytalanságot generál egy társadalomban és hogy ezt az adott társadalom le tudja győzni, funkcionális jelentősége van a materialista értékek előtérbe kerülésének.
Owe és mtsai (2012) az individualizmust és kollektivizmust egy új dimenzióval a kontextualizmus dimenziójával egészítik ki. A kontextualizmus azokat a meggyőződéseket foglalja magában, melyek azt jelzik, hogy mennyire fontos a társadalmi, kapcsolati és fizikai értelemben vett kontextus mások megértésében, megítélésében, annak a meghatározásában, hogy ki a másik. A szerzők szerint a kontextualizmus fogalma a kollektivizmus kulturális
Owe és mtsai (2012) az individualizmust és kollektivizmust egy új dimenzióval a kontextualizmus dimenziójával egészítik ki. A kontextualizmus azokat a meggyőződéseket foglalja magában, melyek azt jelzik, hogy mennyire fontos a társadalmi, kapcsolati és fizikai értelemben vett kontextus mások megértésében, megítélésében, annak a meghatározásában, hogy ki a másik. A szerzők szerint a kontextualizmus fogalma a kollektivizmus kulturális