Áttekintve több mint 50 év kutatásának történetét, érdekes intellektuális vállalkozás összefoglalni, hogy mi is derül ki a magyar válaszadókról, vagyis a „magyarokról” a kutatási eredmények tükrében. Ebben az összefoglalóban több szempontot vettem tekintetbe. Először is csak azokat a kutatási eredményeket tekintettem felhasználhatónak, amelyeknél a módszertan elégséges meggyőző erővel bírt, illetve ahol a nem meggyőző módszertan ellenére olyan eredmény született, amelyet más módszertannal, más mintával végzett kutatások mintegy validáltak. A kulturális összehasonlító kutatások nemcsak arra mutatnak rá, hogy milyen különbségek vannak különböző országok, népcsoportok stb. pszichés működésének jellegzetességeiben, hanem arra is rámutatnak, hogy miben hasonlítanak egymásra. Az áttanulmányozott kutatások nagyon sok olyan folyamatot és működésmódot azonosítottak, amelyek a vizsgált csoportokban azonos módon viselkedtek. Csak néhány példát említve: mind a magyar, mind a svéd serdülőkben az ego fenyegetések keltették a legnagyobb szorongást (Oláh és mstai, 1982), a magyar és angol diákok azonos személyiségfaktorokkal rendelkeztek (például Kozéki és mtsai, 1981), a tanulás szempontjából mind skót, mind magyar diákok esetében a komplex motivációs irányultsággal rendelkezők voltak a legeredményesebbek (Kozéki és mtsai, 1986), mind a rendszerváltó Magyarországon, mind az évszázados demokratikus hagyományokkal rendelkező országban, Angliában élő angol felnőttekre a múlt század kilencvenes éveinek elején a politika és a demokrácia gyakorlása iránti érdektelenség volt jelllemző (Erős, 2002).
A kutatások által feltárt számos hasonlóság helyett ebben az összefoglaló részben a különbségeket fogom kiemelni. A különbségek értékelésében és értelmezésében fontos azt tekintetbe venni, hogy minden összehasonlítás egy meghatározott viszonylatban – az összehasonlításban részt vevő csoport tekintetében – állít valamit a „magyarokról”. Ezért minden állítás esetében figyelmet kell arra is fordítani, hogy kikhez képest bizonyultak a magyar válaszadók valamilyennek.
Az eredmények néhány főbb témakör köré csoportosulnak. 13 A kutatási eredmények alapján, amennyiben a magyar és az összehasonlított csoport vagy csoportok között különbség mutatkozott, a magyar válaszadók többnyire inkább negatívabb képet mutattak. Így például számos kutatás utalt arra, hogy a nemi sztereotípiák terén a magyar válaszadók hagyományosabb, konzervatívabb nézeteket vallanak. Magyar óvodás gyerekek szülei erősebb nemi sztereotípiákban gondolkodtak, a férfi-női kapcsolatokról hagyományosabb nézeteket vallottak, a gyerekeik magatartását szigorúbban a hagyományos nemiszerep-elvárások szerint ítélték meg, mint angol társaik (Turner és mtsai, 1994; Gervai és mtsai, 1993, 1994; 1995). A magyar gimnazisták a vietnámi társaikhoz képest is hagyományosabb nemiszerep-elvárásokkal rendelkeztek (Nguyen Luu, 1991). A jóindulatú szexizmust a magyar férfi és nő válaszadók is inkább elfogadták, mint amerikai társaik (Nguyen Luu és mtsai, 2003).
A kutatásokból egyfajta paradox viszony tárult fel a teljesítménnyel kapcsolatban, egyrészt kiemelten fontos, másrészt a magas teljesítményhez nem társítják a kemény munkát és nem is hisznek a magyar válaszadók abban, hogy a kemény munka elnyeri a jutalmát a társadalomban. Rosenberg (1986, 1989) magyar novellák elemzése során azt találta, hogy a magyar szerzők jobban hangsúlyozzák a teljesítményt és a kompetenciát, mint az amerikaiak.
Az iskolai teljesítménynek kiemelt szerepe van a magyar diákok, szülők között. Az 1980-as
13 Fontos megjegyezni, hogy a versengésre vonatkozó eredményeket a 3. fejezetben fogjuk tárgyalni, együtt Fülöp Márta versengésre vonatkozó kulturális összehasonlító viszgálatainak összefoglalásával.
134
években magyar serdülők erősebb teljesítményszorongásról és általában is nagyobb szorongásról számoltak be, mint svéd kortársaik (Oláh és mtsai, 1982). Kozéki és Hrabal (1983) azt találták, hogy a magyar családok a cseh családokhoz képest erősebben teljesítmény orientáltak, erősebben reagálnak a gyerekek pozitív iskolai teljesítményére, és a diákokban is magasabb az iskolai teljesítmény-szükséglet és a sikerorientáció. Ezzel szinte paradox viszonyban van az, hogy nem a jó, hanem a gyenge tanulmányi teljesítményű gyerek népszerű a magyar iskolában, az eredményes és jól teljesítő diákok pedig inkább negatív érzelmi viszonyba kerülnek a környezetükkel. A cseheknél kevesebb a teljesítményelvárás, de ha valaki jól teljesít, azt a szociális közeg jutalmazza, és nem bünteti. Egy magyar-finn összehasonlító vizsgálatban a magyar anyák sokkal teljesítményorientáltabbak bizonyultak mind önmagukkal mind gyerekükkel kapcsolatban is, és sokkal inkább akartak tökéletes anyák lenni, mint a finn anyák (Fülöp és Niemele, 1997). Ezzel összhangban vannak azok az eredmények, amelyek szerint a magyar diákok esetében – szemben a skót diákokkal – a sikerkeresés legfőbb motivációja a szülőknek való megfelelés volt (Kozéki és mtsai, 1986).
Miközben a teljesítményt általában igen, a matematika tantárgyat és a matematika területén a teljesítményt a magyar szülők kevésbé tekintik fontosnak, mint a kínai szülők (Sebestyén, 2010, 2012). Pozitív különbségnek tekinthető, hogy a magyar diákokat inkább jellemezte a mélyrehatoló megértésre orientálódó tanulási megközelítés, mint a skótokat (Kozéki és Entwistle, 1986; Entwistle és Kozéki, 1988).
A magas teljesítményigénnyel ugyanakkor nem társul a „kemény munka” szeretete. A küzdőképességet a magyar diákok kevésbé tartották magukra jellemzőnek, mint az angolok (Kozéki és Eysenck, 1985). A kínai diákokhoz képest a magyar diákok nagyobb szerepet tulajdonítanak a szerencsének és kisebbet a kemény munkának a teljesítményben (Sebestyén, 2009, 2012) és a magyar válaszadók kevésbé hisznek abban, hogy a kemény munka elnyeri jutalmát, mint a koreaiak (Fülöp, Berkics, Son, 2002).
A moralitás fontos dimenziónak tűnik a magyar kutatások tükrében, a moralitásra való igény megfogalmazódik, de ugyanakkor egy sajátos engedékenység nyilvánul meg az immoralitással szemben. Rosenberg (1986, 1989) a magyar novellákban több jellemre és erkölcsre utaló motívumot talált, mint az amerikaiakban. Antonides és mtsai (1997) ehhez képest azt találták, hogy a magyar válaszadók angol, holland, lengyel összehasonlításban a legelfogadóbbak voltak az olyan törvénytelenségekkel szemben, mint az adócsalás, megvesztegetés, orgazdaság (lásd még ehhez Orosz Gábor (2010) kutatásait a versengés és a csalás kapcsolatáról francia-magyar összehasonlításban). Ezeket a cselekedeteket nem csak elfogadhatóbbnak, hanem hasznosabbnak is tekintették. Magyar tanárok az állampolgári és vállalkozói magatartás kapcsán sokkal többször utaltak a korrupcióra és nepotizmusra, mint angol kollégáik úgy mint ami teljesen általános gyakorlata az üzleti életnek (Fülöp és Davies és mtsai. 2004 stb.). A moralitás, mint dimenzió fontosságára utal, hogy a magyar személyiségtaxonómiában a Big Five négy faktora mellett egy ötödiket is azonosítottak, a morális tartalmú integritás/megbízhatóság faktort (Szirmák és mtsi, 1994).
A negatív életszemlélet, pesszimizmus többféle vizsgálatban nyert alátámasztás. Rosenberg (1986, 1989) azt találta, hogy a magyar novellákban a fájdalom és a hiábavalóság többet szerepelt. A vajdasági magyar kisebbségben nagyobb volt az öngyilkossági arány 1988 körül, mint a többi az akkori Jugoszláviában élő kisebbség körében, vagyis a magyar kisebbség öngyilkossági aránya a magyarországihoz volt hasonló, nem pedig a jugoszláviaihoz (Hódi, 1988). Az öngyilkosságot mind a német, mind az amerikai, mind a japán sajtóhoz képest a magyar sajtó tüntette fel a legpozitívabban, a magyar sajtó hajlamos volt heorizálni az öngyilkost. Az amerikai és a német sajtóhoz képest nem az öngyilkos negatív tulajdonságait
135
és pszichés betegségét emelte ki, hanem megérthetővé tette, együttérzően kezelte az öngyilkos tettet (Fekete és mtsai, 1994, 2001; Osváth és mtsai, 1998). A magyar serdülők kevésbé veszik komolyan az öngyilkosságra vonatkozó utalásokat, jobban elfogadják azt, mint problémamegoldást és kevésbé gondolják, hogy terápiás segítségért kell fordulnia azoknak, akik öngyilkosságra gondolnak, mint az osztrák kortársaik (Csorba és Rózsa és mtsai). A magyar himnusz az amerikai, kanadai, angol, német, lengyelhez képest a legtöbb negatív minősítést tartalmazza, fenyegetettségre és kiszolgáltatottságra utal és az öndestruktivitásra való utalás is csak a magyar himnuszban található (Vörös és mtsai, 2012). Az élettel való elégedettsége a magyar felnőtt válaszadóknak volt a legalacsonyabb egy tíz európai országot összehasonlító vizsgálatban (Münnich és Saris, 1996). Magyar egyetemistákat kevésbé jellemzett az optimizmus, mint kolumbiai társaikat, önbizalmuk pedig alacsonyabb volt (Cronio, 2004). A magyar egyetemisták élettel való elégedettsége ugyancsak alacsonyabb volt, mint Magyarországon tanuló izraeli egyetemistáké (Vas és Gombor, 2008).
A rendszerváltással kapcsolatos pesszimisztikus nézeteket tárt fel több vizsgálat is. Szlovák, bolgár, lengyel, cseh válaszadókkal összehasonlítva, a magyarok voltak a legelégedetlenebbek a rendszerváltás következményeivel (Erős és mtsai, 1996; Plichtova és Erős, 1997 stb.). Egy másik vizsgálatban, ahol oroszokkal és grúzokkal hasonlították össze a magyar válaszadókat az alacsony társas támogatottságban részesülő magyar válaszadók éltek át a legtöbb negatív érzelmet a rendszerváltással kapcsolatban (Kósa és mtsai, 1999, 2001). A rendszerváltás körüli években a magyar újságok számos, a rendszerváltásnak tulajdonított negatív jelenségről számoltak be: a társadalmi kohézió hiányáról, megosztott társadalomról, pszichés feszültségekről (Nguyen Luu és mtsai, 1999). A vállalkozás fogalmához magyar tanárok kapcsolták a legtöbb negatív fogalmat – angol és szlovén kollégáikkal összehasonlítva –, ugyanakkor erősebben kapcsolták hozzá az innováció fogalmát, mint a szlovének (Ross és mtsai, 2005). Bár a rendszerváltás előtt a magyar válaszadók kevésbé észleltek kockázatokat maguk körül, mint az amerikaiak, tíz évvel a rendszerváltás után 12 ország egyetemistái közül a japánok után a magyarok látták a világot a legfenyegetőbbnek (Engländer, 1998).
A nem demokratikus hagyományokkal hozható összefüggésbe az a paradox viszony a hatalomhoz, amely a vizsgálatokból körvonalazódik. Halász László (1987, 1988) azt találta, hogy a magyar egyetemisták sejtései és várakozásai a hatalomnak kiszolgáltatott hősök lelkiállapotára vonatkozóan árnyaltabbak voltak, mint az amerikaiaké. A novellák értelmezése során annál jobban azonosultak a főhőssel minél inkább úgy ítélték meg, hogy az az elnyomó hatalommal szemben harcol (László és Larsen 1990). Ezzel összhangban a magyar média például az öngyilkosságot nem ritkán a hatalommal szembeni pozitív küzdelemként interpretálta és heroizálta (Fekete és mtsai 1994; Osváth és mstai, 1998). A vizsgálatok alapján az autoritással szembeni lázadás mellett erős volt az autoritásnak való megfelelés és konformitás is. Az 1980-as években a magyar iskolásokra jellemzőbb volt a társas konformitás és a társadalmi elvárásoknak való megfelelési igény, a normatartás és a kívülről irányítottság, mint az angolokra illetve skótokra. Ezzel együtt kevésbé volt jellemző rájuk az önállóság, jobban támaszkodtak a szüleikre, és kevésbé éreztek felelősséget a saját teljesítményükért (Kozéki és Eysenck, 1985; Kozéki és Entwistle, 1984, 1986; Entwistle és Kozéki, 1985; Kozéki és mstai, 1986). Az antiszociális viselkedéseket is erősebben utasították el a magyar diákok (Kozéki és mtsai, 1980, 1981). A felnőttek is hasonló képet mutattak.
Eysenck és Matolcsy (1984) az 1980-as években végzett angol-magyar összehasonlító vizsgálatában a magyarokat ugyancsak a társadalmi elvárásoknak való megfelelés és konformitás nagyobb igénye jellemezte (Eysenck és Matolcsy, 1984). A konformitás fontossága már a családi szocializációban is megragadható. A magyar szülők kevésbé tekintik az autonómiát fontos célnak, mint a német szülők, és fontosabb nekik a konformitás (Sallay és
136
Dalbert, 2002). Az autonómia támogatása azonban csak a nyugat-európai összehasonlításban mutatkozott gyengébbnek. Ha a magyar apákat a japán apákhoz hasonlították, akkor ebben az összehasonlításban viszont a magyar apák bizonyultak a gyerek autonómiáját jobban hangsúlyozónak (Sallay és Krotos, 2004). A kevésbé autonóm működésmódra utal a kontroll helye is. A kolumbiai egyetemistákhoz képest a magyar egyetemisták kevésbé bizonyultak belső kontrollosnak (Cronio, 2004). A belső kontroll hiányát és a kívülről irányítottságot maga a magyar himnusz is inkább tartalmazza, mint az amerikai, angol, német, kanadai (Vörös és mtsai, 2012). A magyar egyetemisták egyetemi éveik során merevebb és tekintélyirányultabb gondolkodásra tettek szert, szemben az amerikaiakkal, akik esetében viszont erőteljesebbé vált a mások szempontjainak a megértése (Barratt és mtsai, 1992).
A vizsgált magyar csoportok esetében nemcsak az elégedetlenség és negatív életérzés, az öngyilkossággal kapcsolatos elfogadó hozzáállás nyert bizonyítást, hanem az agresszív indulatok, düh, antagonisztikus érzelmek megléte is. Rosenberg (1986, 1989) azt találta, hogy a vizsgált magyar novellákban az amerikaiakhoz képest többször szerepelt a gonosz, a dühös és sokkal több negatív vonás említődött. Leigh és Helson (1986) hasonlóképpen azt találták, hogy a versengő/antagonista és agresszív viszonyulás jobban jellemezte az általuk elemzett magyar novellákat, mint az amerikaiakat. Ugyanakkor kevesebb volt a magyar novellákban az együttműködésre, társas-emocionális viszonyulásra való utalás. Mitchell és Helson (1989) a magyar novellák között sokkal több olyat találtak, amelyekben primitív tárgykapcsolatok, alacsony mások iránti elkötelezettség, és alacsony kapcsolati érdeklődés jellemezte a hősöket.
A vizsgált magyar novellák között csak egy volt (szemben a számos amerikaival), amelyik fejlett és érett tárgykapcslatokat, együttműködő és egyenlőségre törekvő viszonyulást mutatott. Bár Halász (1988, 1989) tipikusan a magyar egyetemisták esetében komplexebb irodalomértelmezést talált, ő is az agresszív tartalmakra való nagyobb érzékenységet azonosította a Nácik című novella értelmezése során. A magyar öngyilkosok búcsúleveleiben az agresszió-elutasítás tematika gyakrabban szerepelt, mint az amerikaiakéban. Az öngyilkosság gyakrabban utalt agressziós dinamikára és bosszúra (Leenars és mtsai, 1998). A magyar himnuszban, szemben az amerikai, angol, német, kanadai himnusszal agresszív utalások jelennek meg (Vörös mstai, 2012). Magyar egyetemisták, szemben dán kortársaikkal, annál fontosabbnak tartottak egy novellát, minél több kellemetlen és agresszív érzelmi tónusú emlék jutott róla eszükbe (László és Larsen, 1990), és ugyancsak magyar egyetemisták – szemben az olaszokkal – előnyben részesítették a súlyos társadalmi mondanivalóval bíró, bizonyos fenyegetettséget tükröző figuartív festményket (Farkas és Giannini, 2001). Ezzel szemben a portugál és magyar Szondi-profilt összehasonlítva a kutatók azt találták, hogy a magyar profil passzívabb és kevésbé agresszív képet mutatott, mint a portugál (Goncalves és mtsai, 2010).
Az együttműködésre való készség alacsony fokára és a közösséghez fűződő viszony relatív gyengeségére utalnak az állampolgárisággal kapcsolatos kutatások. Az állampolgáriság
„magyar” értelmezése erőteljesen bürokratikus és patriotikus, az állampolgári magatartást kevéssé értelmezik a magyar válaszadók az egyén közösséghez fűződő viszonya keretében.
Ebben a magyar válaszadók erősen különböznek mind angol, mind spanyol, mind török társaiktól (Fülöp és Davies és mtsai, 2001, Davies és Fülöp és mtsai, 2001; Davies, Fülöp, Navarro, 2008; Ross és mtsai, 2005; Davies és Fülöp, 2010 stb.). Az irodalmi megértés tekintetében a magyar egyetemisták a megértést individuális folyamatnak tekintik, a svédek pedig a közös, csoportban történő megértést is hangsúlyozták (Asplund Carlsson, Fülöp és Marton, 2001). A magyar egyetemisták a kolumbiai egyetemistákhoz képest is kisebb jelentőséget tulajdonítanak a közösségnek (Cronio, 2004). Ennek kezdeteit már igen korán meg lehet ragadni, például abban, hogy a magyar óvodások a kínai óvodásokhoz képest
137
kevésbé bizonyultak megosztónak, gyakrabban választottak olyan elosztást, amely önmaguknak igen, de társuknak nem kedvezett (Sándor és mtsai, 2007).
A másság elfogadásával kapcsolatos nehézséget tükrözi számos vizsgálat. Már az első összehasonlító vizsgálat, 1974-ben, a magyar diákok – francia diákokhoz képest – nagyobb előítéletességét és xenofóbiáját bizonyította (Halász, Thibaut-Laulan, 1974). Leigh és Helson (1986) magyar novellákat amerikaiakkal összehasonlítva azt találták, hogy a magyar novellákban sokkal kevésbé szerepel másságot elfogadó szerelmi történet (homoszexualitás, testi hiba stb.). Magyar iskolások az átlagostól eltérő, az egyéniséget jobban felszínre hozó tulajdonságokat kevésbé tartották magukra jellemzőnek, mint az angol kortársaik (Kozéki és Eysenck, 1985). Fülöp Márta és kollégái magyar, spanyol és angol tanárjelöltekkel 2010-2012-ben végzett vizsgáltukban azt találták, hogy a magyar leendő pedagógusok sokkal elutasítóbbak a bevándorlókkal szemben és kevesebb jogot biztosítanának nekik, mint a spanyolok és angolok (Maldondado és mtsai, 2010, 2012; Matzgetui és mtsai, 2012). Talán ezzel összefüggésben a Magyarországon élő kínai bevándorló anyák élettel való elégedettsége alacsonyabb, mint a Spanyolországban, Angliában és Németországban élő kínai anyáké, és ők azok, akik a legelégedetlenebbek a gyerekeik tanári támogatásával és a tanárok bánásmódjával (Fülöp és mtsai, 2007; Nguyen Luu és mtsai, 2009).
Az áttekintett több mint 50 év kutatási eredményeit összegezve, lényegében nem volt olyan vizsgálat, amely a magyar résztvevők pozitívabb érzelmeit, pozitívabb életszemléletét, barátságosabb és kevésbé agresszív viszonyulását, nyitottabb és toleránsabb gondolkodását, a teljesítményhez és munkához fűződő egyértelmű viszonyt bizonyította volna – bármely nemzet tagjaihoz képest.
A következő fejezetben a versengésre vonatkozó kutatási eredményeket ismertetjük.
Végigkövetjük, hogy miként ragadható meg a versengéshez fűződő viszony kulturális különbségeiben az a kulturális kontextus, amelyre az itt bemutatott vizsgálatok utaltak.
138 3. FEJEZET