A rendszerváltás kulcsfontosságú jelenségei

2.4. A hetvenes évek: szinte teljes csend

2.6.3. A rendszerváltás kulcsfontosságú jelenségei

A versengés a rendszerváltás kulcsfontosságú jelensége volt, de a versengéssel kapcsolatos kulturális összehasonlító vizsgálatok ismertetésére a 3. fejezetben fog sor kerülni.

2.6.3.1. Gazdasági élet és gazdasági magatartás

A rendszerváltás a gazdasági élet teljes átrendeződését kívánta meg a poszt-szocialista országokban. Gerrit Antonides, Faragó Klára, Rob Ranyard és Tadeus Tyska (1997) összehasonlító tanulmányának a célja az volt, hogy feltárja, vajon azonosak-e a gazdasági tevékenységek reprezentációi különböző társadalmi-gazdasági hagyományokkal rendelkező országokban. A kérdés tehát az volt, hogy van-e egyetemes kognitív struktúra, amelynek keretében a gazdasági jelenségek, fogalmak, tevékenységek értelmeződnek, vagy a gazdasági fogalmak teljes mértékben kulturálisan meghatározottak. A vizsgálatban két poszt-szocialista ország, Magyarország és Lengyelország, és két hagyományos piacgazdasággal rendelkező ország, Hollandia és Anglia válaszadói vettek részt. Egy-egy országban 200 alkalmazásban álló, illetve önálló vállalkozást folytató, 30-50 év közötti személlyel gazdasági tevékenységeket ítéltettek meg 13 különböző dimenzió mentén (profitábilis–nem profitábilis, presztizzsel rendelkező–presztizzsel nem rendelkező, morális–immorális, a társadalomra nézve káros–a társadalomra nézve nem káros stb). A tevékenységek egy része a munkával, másik része pedig a pénzügyi és fogyasztói magatartással, valamint a menedzsmenttel volt kapcsolatos. Mind a magyarok, mind a lengyelek pozitívabban értékelték a hollandoknál és angoloknál az olyan foglalkozásokat és tevékenységeket, amelyek viszonylag újak és a társadalmi-politikiai változások után terjedtek el, például bankár, kaszinó-, újságtulajdonos, éjszakai mulató tulajdonosa.

Ugyanakkor negatívabban értékelték a munkahely-változtatást, mint a nyugat-európai társaik. A vizsgálat egyik leginkább figyelemfelkeltő eredménye az volt, hogy a magyarok más csoportoknál pozitívabban értékelték az olyan törvénytelen cselekedeteket, mint az adócsalás, a megvesztegetés és a megvesztegetés elfogadása, vagy az orgazdaság.

Ezeket a tevékenységeket nemcsak elfogadhatóbbnak tartották, hanem hasznosabbnak is tekintették a társadalom számára. A szerzők a sokkoló eredményt gazdasági szükségletekkel magyarázták. A volt szocialista országok életében sokkal inkább, mint a

hosszabb piacgazdasági és demokratikus hagyományokkal rendelkező országokéban, a törvénytelenségek egyfajta túlélési stratégiát jelenthetnek, és a piacgazdasághoz ezekben az országokban nem kapcsolódik szorosan a moralitás. Ennek az értelmezésnek azonban ellentmondott, hogy a lengyelek lényegesen kevésbé bizonyultak cinikusnak és elfogadónak a törvénytelenségekkel szemben.

Kovács Judit és Kovács Zoltán (1998) a szocializációnak a gazdasági viselkedésre gyakorolt hatását vizsgálták, egész pontosan azt, hogy milyen hatással van a szocializáció a kétszemélyes cserekapcsolatokban jelen levő együttműködésre és versengésre, valamint a befolyásolás alakulására. Azt a kérdést tették fel, hogy miként élnek tovább a szocialista rendszerre jellemző viselkedésformák a jelentősen megváltozott gazdasági-stratégiai környezetben. Laboratóriumi kísérletben kívánták bizonyítani, hogy a korábbi normák továbbélése, illetve az újak hiánya hogyan akadályozza meg a piacgazdaság szabályaival összhangban álló viselkedésformák megjelenését.

Feltevésük szerint a kultúrák között különbség van abban a tekintetben, hogy milyen normák szabályozzák az együttműködést és a versengést a hosszú távú kapcsolatokban. A hagyományos piacgazdaságokban a fő szabályozóerő a kölcsönösség, míg a gazdasági átalakulásukat élő kelet-közép-európai országokban az egyenlőség normájának a szerepe még mindig számottevő. A vizsgálatban 80 osztrák és feltehetőleg ugyanannyi magyar húsz év körüli férfi vett részt, akik kísérleti feltételek között az ún. GEG (Gift Exchange Game) játékot játszották. Eredményeik szerint nem volt kulturális különbség, az osztrák és a magyar résztvevők ugyanolyan mértékű nyereségvágyat és altruizmust mutattak fel.

Ugyanakkor az egalitarianizmus tekintetében találtak eltérést. A magyar kísérleti személyek szignifikánsan gyakrabban törekedtek az egyenlőségre. A szerzők több magyarázatot adtak az eredményre. Az egyik szerint a magyar szereplők nem akarnak élni a hatalmukkal, mert az ellene lenne az értékeiknek, vagy szeretnének élni a hatalmukkal, de még nem tanulták meg úgy, mint az osztrákok, hogy hogyan kell azt egy hosszú távú kapcsolatban szociálisan elfogadhatóan gyakorolni.

2.6.3.2. A szervezetek kultúrája

A kilencvenes évektől megjelentek Magyarországon a vegyesvállalatok és a multinacionális cégek. A magyar szervezetpszichológia nem tudta figyelmen kívül hagyni a globalizálódó piaci világ által egyértelműen felszínre kerülő tényt, mely szerint a szervezeti struktúrák, azok működtetése, a vezetés és a szervezeti viselkedés jelentősen különbözhet kultúránként, és a helyi kulturális sajátosságok felismerése és tekintetbe vétele jelentősen meghatározhatja a vállalatok sikerességét (Hofmeister és Bauer, 1995;

Primecz és Soós, 2000; Szabó és Kocsis, 2003). Dénes Eszter (2005) a hatalmi távolság francia és magyar vezetők vezetői viselkedésében való megjelenését hasonlította össze.

Vizsgálódását a két ország szervezeti kultúrájának elmélyült összehasonlításával, a korábbi kultúraközi összehasonlító vizsgálatok részletes ismertetésével kezdte. A korábbi nagy nemzetközi kutatások eredményeit összefoglalva Dénes Eszter rámutatott arra, hogy a különböző kutatók által, különböző időpontokban és eltérő módszerekkel végzett vizsgálatok akár egymással ellentétes eredményekre is juthattak az egy-egy nemzetet jellemezhető kulturális sajátosságok terén. Trompenaars és Hampden-Turner (1998) vizsgálata szerint a magyar válaszadók hosszú távon gondolkodnak, míg a GLOBE-vizsgálat (Bakacsi és mtsai, 1998; House és mtsai, 2004) éppen a rendkívül rövid idő-perspektívát, vagyis a rövid-távon gondolkodást mutatta ki. Hasonlóak voltak az

eredmények a teljesítményorientáltsággal kapcsolatban. Trompenaars és Hampden-Turner (1998) szerint a magyar vezetők feladatorientáltak, a GLOBE-vizsgálat viszont alacsony teljesítményorientáltságot talált, Hofmeister és Bauer (1995) pedig a sikerorientáció feltűnően alacsony voltát emelték ki. A vezetők vezetési kultúrájának összehasonlítása mellett a vizsgálat egy nagyon lényeges elméleti kérdésre is igyekezett választ adni: vajon vegyes-vállalatok esetén melyik az erősebb, az anya-vállalat szervezeti kultúrája vagy a nemzeti kultúra? A vizsgálatban 69 magyar válaszadó vett részt, akik francia vállalatnál dolgoztak. 29 főnek volt magyar főnöke, 40 főnek pedig francia főnöke. A kutatásban a közvetlen beosztottaknak kellett egy a szerző által összeállított, konkrét vezetői viselkedéseket leíró kérdőív segítségével jellemezniük főnökeik vezetési sajátosságait, ezen belül azt, hogy milyen hatalmi távolságot tartanak a francia és a magyar vezetők a Magyarországon működő francia vállalatoknál. A vizsgálat nem mutatott semmilyen érdemleges különbséget a francia és a magyar vezetők megítélésében, sem a hatalmi távolság tekintetében, sem a beosztottak motiválásában stb.

Mind a magyar, mind a francia vezetők közepes, inkább alacsony hatalmi távolsággal jellemezhetőek. A francia vezetők esetében ez arra utal, hogy nem az otthoni vezetési kultúrát viszik tovább a magyar környezetben, mert a francia kontextusban végzett vizsgálatok szerint a francia vezetési kultúrát a nagy hatalmi távolság jellemzi. A szerző ezt azzal magyarázta, hogy a származási kultúránál erősebb hatása volt a működési hely kultúrájának, mivel a korábbi magyar vizsgálatok a magyar vezetők esetében alacsony hatalmi távolságot találtak (Varga, 1986, Hofmeister, Bauer, 1995). A kultúra tehát nem mutatott főhatást, a nem és az életkor azonban igen. A férfi felettesek nemzetiségtől függetlenül kisebb hatalmi távolságot mutattak, problémamegoldóbbak és kevésbé versengők voltak, mint a női vezetők. Az idősebb vezetőkre jellemzőbb volt a problémamegoldó konfliktuskezelés, és kevésbé jellemző a versengő, mint a 35 év alatti fiatalokra.

2.6.3.3. Az állampolgáriság és a vállalkozó mint állampolgár fogalmának kulturális különbségei

A rendszerváltás egy olyan nyilvánvalóan politikai implikációjú fogalmat is, mint az állampolgáriság, vizsgálhatóvá tett a pszichológia számára. Fülöp Márta és kezdetben Váriné Szilágyi Ibolya, majd később Berkics Mihály magyar részről, Alistair Ross, Ian Davies és Merryn Hutchings angol részről vettek részt abban a vizsgálatban, amely magyar és angol általános és középiskolai tanárok nézeteit kívánta feltárni az állampolgáriság és a vállakozás kapcsolatáról, a jó állampolgár és a jó vállalkozó összeegyeztethetőségéről egy versengő társadalomban (Fülöp és Davies és mtsai, 2001;

Davies és Fülöp és mtsai, 2001, Fülöp és Davies és mtsai, 2002; Davies és Fülöp és mtsai, 2002; Fülöp és Davies és mtsai, 2004; Davies és Fülöp és mtsai, 2004, Fülöp, 2007). A vizsgálatot a British Council és a Magyar Ösztöndíj Bizottság támogatta. Összesen 40 angol és 40 magyar tanár vett benne részt. Azért tanárokkal végezték a kutatást, mert Angliában ezekben az években tették kötelezővé az állampolgáriság oktatását, valamint azért, mert a tanárok az iskolás korú gyerekek legfőbb intézményes nevelői, az ő nézeteik az állampolgáriságról közvetetten vagy közvetlenül befolyásolhatják a diákok felfogását és értelmezését is. A kutatók közösen kidolgoztak öt olyan dilemmát, amelyek az állampolgári magatartás különböző vonatkozásaira, például a vállalkozói magatartással való összeegyeztethetőségére vagy konfliktusára kérdeztek rá, majd egyéni interjúhelyzetben arra kérték a résztvevőket, hogy magyarázzák meg a választásukat. Az interjú a jó állampolgár és a jó vállalkozó fogalmára is rákérdezett. Az interjúkban adott

válaszokat részben kvantitatívan, részben kvalitatívan elemezték. Az angol és magyar tanárok állampolgáriság-fogalma lényeges eltéréseket mutatott. A magyar tanárok számára az állampolgáriság elsősorban jogi és bürokratikus fogalom volt, illetve az állam és az egyén közötti jogokból és kötelességekből álló csereviszonyt jelentett. Az angol tanárok esetében az állampolgáriság és a jó állampolgár fogalmába leglényegesebbként a közösséghez fűződő viszony, a közösségiség tartozott. Az angol tanárok a magyaroknál fontosabbnak tartották a társadalom működésére vonatkozó ismereteket is (például szavazási rendszer). A magyar tanárok viszont nagyon erősen kötötték az állampolgáriság fogalmát a hazafisághoz, a moralitáshoz, és ők voltak azok, akik az interjú során sokkal nagyobb arányban tettek spontán kritikus megjegyzést az országra (szolidaritás hiánya, immoralitás).

A vállakozás és az állampolgáriság összegyzetethetőségére vonatkozó dilemmák (nepotizmus, korrupció) potenciális megoldásában ugyan nem volt lényegi eltérés az angol és a magyar tanárok között (közel azonos arányban választanák a nepotista vagy a korrupt megoldást), a választott magatartásra vonatkozó érvelés és magyarázat tartalmában azonban igen. Bár a pragmatikus és üzleti érvek mindkét csoportban azonos jelentőséggel bírtak, a nepotista és a korrupt megoldások elutasítása esetén az angolok többször hivatkoztak a meritokratikus értékekre, a demokratikus esély egyenlőség és a fair eljárások jelentőségére. Ezzel szemben a magyar tanárok szinte kivétel nélkül kritikus megjegyzést tettek a magyar társadalomban zajló üzleti gyakorlat és verseny szabálytalan és tisztességtelen működésére.

Az állampolgáriság és a vállakozás fogalmának szubjektív jelentését Ross, Read, Pergar Kuscer, Fülöp, Pucko, Sándor, Berkics és Hutchings (2005) egy angol, szlovén, magyar összehasonlító kutatásban tárták fel, amely a három tudományos akadémia, a brit, a szlovén és a magyar támogatásában valósult meg. A vizsgálatban mindhárom országban 100 tanár vett részt (50 általános iskolai és 50 középiskolai). Az alkalmazott nódszer az Asszociatív Csoport Techinka (AGA, Szalay, 1967, a módszer részletes leírását lásd az 5.

fejezetben) volt, amelynek során az állampolgáriság és a vállakozás szóra adott asszociációkat elemezték és hasonlították össze. Ez a – más módszerrel, de ugyancsak tanárokkal végzett – vizsgálat nagyon hasonló eredményeket hozott, mint az előző vizsgálat, vagyis a magyar tanárok az állampolgáriság fogalmát leginkább a nemzeti identitással/patriotizmussal és a jogi-intézményes vonatkozásokkal, jogokkal és kötelességekkel hozták kapcsolatba. Az angol tanárok viszont csakúgy, mint az előző vizsgálatban, a proszocialitással, a közösségi magatartással és az oktatással (Fülöp, 2007).

A szlovének állampolgáriság fogalma sokban hasonlított a magyarokéhoz, ők is a patriotikus és a jogi/intézményes vonatkozásait emelték ki a fogalomnak. A vállalkozás esetében mindhárom csoportban az üzlettel kapcsolatos asszociációk voltak a leggyakoribbak, a magyarok és az angolok az innovációt és a kockázatot kapcsolták hozzá, a szlovének pedig a munka fogalmát/világát. A magyar tanároknak jutott eszébe a vállakozás szó kapcsán a legtöbb negatív tartalom, az angolok viszont egyáltalán nem asszociáltak negatív fogalmakat hozzá. A szlovének válaszai a két másik csoporté között helyezkedtek el.

A későbbiekben a vizsgálatokat tanárjelölt egyetemistákra terjesztették ki. Először Fülöp Márta és Ian Davies magyar és angol tanárjelöltek reprezentációját vizsgálta (Davies és Fülöp, 2010), majd a vizsgálódás spanyol (Fülöp, Davies, Navarro, 2008), később török leendő tanárokra is kiterjedt, Alejandra Navarro spanyol, és Ebru Aktan török kutató bekapcsolódásával (Fülöp és mtsai, 2010; Fülöp és mtsai, 2012). A spanyol minta

bekapcsolásának aktualitását az adta, hogy Spanyolországban csakúgy, mint Angliában kötelezővé tették az állampolgáriság oktatását és erre a tanárképzésnek is fel kellett készülnie. Fontossá vált ezért megvizsgálni, hogy milyen szubjektív tartalommal töltik meg jövendő tanárok az állampolgáriság fogalmát. A török összehasonlítást pedig az indokolta, hogy Törökország Európai Unióba való felvételének vitája során folymatosan felmerülnek az Európa többi részétől eltérő kulturális és vallási hagyományai. Ezért a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy egy olyan politikai vonatkozású fogalom esetében mint az állampolgáriság milyen hasonlóságok és eltérések vannak a nyugat-európai (angol), a dél-európai (spanyol), a kelet-európai (magyar) és a török reprezentációban.

Ebben a vizsgálatban is az Asszociatív Csoport Techinkát (AGA, Szalay és Brent, 1967) alkalmazták. A magyar és angol válaszadók esetében, immár egy harmadik mintán, a korábban találtakhoz nagyon hasonló mintázata jelent meg a fogalom jelentésének. A magyar egyetemi hallgatók az állampolgáriság fogalmához a demokratikus intézményeket, az állampolgári jogokat és kötelességeket, valamint a nemzeti szimbólumokat és patriotizmust kapcsolták leginkább. Az angol és spanyol leendő tanárok esetében az intézményes fogalmak háttérbe szorultak, a nemzeti öntudatra és patriotizmusra utaló fogalmak pedig szinte egyáltalán nem jelentek meg. Mind a spanyol, mind az angol asszociációk legnagyobb kategóriája a közösségi magatartás és a szolidaritás volt. A spanyolok esetében ez az asszociációknak majdnem a felét tette ki. A magyar tanárjelöltek számára az állampolgáriság nem emberek közötti kapcsolatként tételeződött, hanem az állam és az egyén kapcsolatában értelmeződött, így kevés asszociáció kötődött az egyén és a közösség viszonyához, vagyis számukra az állampolgáriság leginkább bürokratikus és patriotikus fogalom. Az angolok és spanyolok számára viszont sokkal inkább a társas viszonyokat meghatározó, az államban mint közösségben együttélő emberek kölcsönösségen alapuló magatartását leíró fogalom. A török tanárjelöltek esetében az egyik legnagyobb kategória a magyarokhoz hasonlóan a nemzeti/patriotikus értelmezés (az egyik leggyakoribb asszociáció Atatürk), de a másik legnagyobb kategória az állampolgár, mint egy közösség tagjára vonatkozik, vagyis a spanyolokhoz és angolokhoz hasonlóan a közösségiség. A török állampolgáriság-fogalom jellegzetessége a munkára és a gazdaságra vonatkozó asszociációk legnagyobb száma/aránya a négy nemzeti csoporton belül. Az állampolgár értelemezésébe náluk tartozik leginkább az állampolgár, mint hasznos gazdasági tevékenységet végző személy képe.

2.6.4. A pszichopatológiai jelenségek alakulása a rendszerváltás után 2.6.4.1. Öngyilkosság

Az öndestruktív magatartás komplex biológiai, pszichiátriai, pszichológiai, szociológiai folyamatok eredőjeként írható, de mélyen gyökerező nemzeti és kulturális beágyazottságot mutat (Vörös és mtsai, 2012). Magyarország a szocialista időszak alatt évtizedeken keresztül vezette az öngyilkossági statisztikákat, majd a rendszerváltás után a 100 ezer főre eső öngyilkosok száma radikálisan csökkent, de a kedvező tendencia ellenére is Magyarország még mindig a világ élvonalába tartozik az öngyilkosságok számának a tekintetében (Fekete és Osváth, 2005; Vörös és mtsai, 2012). Fekete Sándor és Osváth Péter a pécsi Pszichiátriai Klinika pszichiáterei a kilencvenes években kezdték meg azt a nemzetközi összehasonlító vizsgálatsorozatot, amely azt kívánta feltárni, hogy miként járulhat hozzá az öngyilkosság elterjedtségéhez az adott társadalom öngyilkossággal kapcsolatos attitűd- és normarendszere. Abból indultak ki, hogy az

öngyilkosság jelentése kultúraspecifikus, és az adott társadalomban uralkodó attitűdök, értékek és normák befolyásolhatják az öngyilkosság előfordulásának a gyakoriságát. Az öngyilkosság jelentésének szociális konstrukciója megerősítheti, vagy felerősítheti az önpusztító megoldásokra való hajlandóságot. E téren kifejtett munkásságuk most már két évtizedet ölel át, és kíváló példája annak, amikor a kulturális vonatkozások valóban egy kutatás fókuszában helyezkednek el, és valóban bizonyító erővel járulnak hozzá a pszichés folyamatok kulturális meghatározóinak a mélyebb megértéséhez. A következőkben ezt a vizsgálatsorozatot mutajuk be.

Fekete Sándor, Armin Schmidtke, Marton Klára, Kóczán György és Osváth Péter (1994) a normatív meghatározók feltárása érdekében az öngyilkossággal kapcsolatos attitűdöket vizsgálták a médiában. Abból indultak ki, hogy a médiában megjelenített szuicid híradásokat imitációs-azonosulásos öngyilkosságok megszaporodása követi, vagyis a média szuicidum- ábrázolása lehet az öngyilkosság természetes reklámja, de meghatározott megjelenítések protektív hatással is lehetnek. Vizsgálatuk módszere a médiaanalízis volt. Az 1991. január 1. és 1992. május 31. közötti időszakban nagy példányszámú német és magyar újságok öngyilkosságról szóló híradásainak fő és alcímeit, kiemelten szedett részeit tartalomelemzték. Összesen 249 német és 184 magyar híradást elemeztek. Ebben az időben Németország (NSZK) az öngyilkossági statisztikák középmezőnyében volt, míg Magyarország az élbolyban. Az elemzések azt mutatták, hogy a magyar anyagban szignifikánsan gyakrabban fordult elő a befejezett szuicídumról szóló beszámoló, és a magyar hírek kevésbé emelték ki az öngyilkosok negatív tulajdonságait, az öngyilkosság negatív következményeit, és kevesebb negatív értékelés hangzott el a tettel kapcsolatban. Ezzel szemben szignifikánsan gyakrabban utaltak az öngyilkosság pozitív következményeire (emberi kapcsolatokat befolyásoló ereje, kommunikatív ereje stb.). A német híradások részletesebben elemezték az öngyilkossággal járó fájdalmakat, szörnyű körülményeket, mások következményes szenvedéseit. Az öngyilkosság krimimalizálása és pszichiatrizálása sokkal gyakoribb volt a német anyagban, míg a pozitív, néha heorizáló megítélés (például a politikai tiltakozás heroikus módja) és minősítés a magyar anyagban fordult elő gyakrabban. Mindez a magyarok esetében az öngyilkosság nagyobb elfogadására utalt. Az öngyilkosság

„magyar” ábrázolása sokkal inkább lehetővé tette a pozitív azonosulást az öngyilkos személlyel. Az öngyilkosságot kiváltó motívumok tekintetében nem találtak jelentős különbséget a két ország között: a válást, a drogproblémát és az értéktelenség érzését gyakrabban említették a szuicídum hátterében Németországban. Prevenciós lehetőségekre a szuicídummal szemben kevés utalás volt mind a magyar, mind a német anyagban. Az öngyilkosság óvatos, ködösítő megnevezése viszont gyakrabban fordult elő a magyar sajtócímekben.

Egy következő vizsgálatban a holland Anton Leenars, a kanadai Suzanne Wenckstern valamint Fekete Sándor és Osváth Péter (Leenars és mtsai, 1998) amerikai és magyar öngyilkosok búcsúleveleit hasonlították össze. A búcsúlevél az egyik legszemélyesebb dokumentumnak tekinthető. Az öngyilkosságot elkövető spontán üzenete, amely általában röviddel előzi meg a tettet, ezért egyedülálló lehetőséget nyújt arra, hogy az öngyilkos lelkiállapotát és motívumait meg lehessen érteni. A két ország összehasonlítását az indokolta, hogy a vizsgálat idején Magyarországon négyszer akkora volt az öngyilkosság előfordulása, mint az USA-ban. Összesen 29 magyar és 29 amerikai búcsúlevelet hasonlítottak össze úgy, hogy a levelek szerzőit korban, nemben illesztették egymáshoz (matching). Az eredmények szerint az amerikai és a magyar öngyilkosok intrapszichés világában nem találtak lényegi eltérést (beszűkülés, kétségbeesés stb.), de jelentős volt a

különbség az interperszonális kapcsolatokra való utalás két témakörében: a visszautasítás – agresszió csoportba tartozó események (viszonzatlan szerelem, válás stb.) említésében, és a kötődésre vonatkozó, az elvesztett/elutasító személlyel kapcsolatos kijelentésekben.

Ezek gyakrabban szerepeltek a magyar öngyilkosok búcsúleveleiben. Ezt azzal magyarázták, hogy a magyar kultúra interdependensebb, kevésbé individualisztikus a családi és munkatársi kapcsolatok terén, mint az amerikai kultúra. A magyar öngyilkosságokat nem ritkán a bosszú motiválta, és ez a szoros emberi kapcsolatok erős agressziós dinamikájára utalt.

Osváth Péter, Fekete Sándor és YoshomotoTakahashi (1998) az öngyilkosság amerikai és a japán médiában való megjelenítését is összehasonlították. A korábban már alkalmazott médiaelemzést végezték el, napilapok fő- és alcímeinek és kiemelten szedett részeinek a tartalomelemzésével A vizsgálat időpontjában Japánban az öngyilkossági arány a magyarországinak a fele volt. A japán vizsgálat pontosan követte a magyar-amerikai vizsgálat módszertanát. Összesen 244 magyar, 684 japán és 265 amerikai öngyilkossággal kapcsolatos híradást elemeztek. A cikkeket angolra fordították, majd visszafordították (back translation). A tartalomelemzést a két magyar szerző végezte, de rendszeres megbeszélésket folytattak az adott kultúrában élő munkatársakkal. Az észak-amerikai

In document DOKTORI DISSZERTÁCIÓ FÜLÖP MÁRTA A VERSENGÉS, A GYŐZELEM ÉS A VESZTÉS PSZICHOLÓGIÁJA ÉS KULTURÁLIS KÜLÖNBSÉGEI MTA Doktori Tanács Budapest 2013 (Pldal 84-98)