A versengéshez fűződő viszony Magyarországon

4.2.1. A versengés jelenségét is érintő kulturális összehasonlító vizsgálatok a rendszerváltás előtt Magyarországon

A második fejezetben áttekintettük a Magyarországon az utolsó 50 évben folytatott, a kultúra és a pszichológia kapcsolatát érintő összes kutatást. Az áttekintett évtizedek alatt volt néhány olyan kutatás, amely bár nem a versengést helyezte a kutatás középpontjába, melléktermékként a versengéshez fűződő viszonyról is feltárt információkat. Ilyen volt Leigh és Helson (1986) amerikai pszichológusok kutatása, akik magyar és amerikai novella-elemzésük során azt találták, hogy a magyar novellákban szignifikánsan gyakrabban jelentek meg a versengő/antagonista, vagyis az ellenséges versengő kapcsolati formák, mint az amerikaiakban. Az ellenséges interperszonális viszonyulás gyakoribb megjelenítését Mitchell és Helson (1989) is azonosították. Kizárólag magyar novellák tartoztak abba a csoportba, amelyben antagonista tárgykapcsolatok, alacsony szintű mások iránti elkötelezettség és egyfajta paranoid viszonyulás, az ellenségnek tekintett üldözőkkel szembeni küzdelem volt jellemző. Ugyanakkor kevesebb volt az együttműködéssel, egyenlőséggel és a társas-emocionális viszonyok iránti érdeklődéssel jellemezhető tárgykapcsolatokra utaló magyar, mint amerikai novella.

154

Magyarországon 1948 és 1989 között, 40 éven keresztül nem piacgazdaság volt. A kommunista ideál a kooperatív és a kollektívát a középpontba helyező egyén volt. Ennek ellentmond az, hogy a magyarok – az elvégzett szociálpszichológiai vizsgálatok alapján – nem bizonyultak kollektivistának, annak ellenére, hogy komoly politikai erőfeszítés történt a közösségi életideál kifejlesztésére. Hunyady György először 1973-ban, majd 1975-ben egy nemzeti reprezentatív mintán a magyarok jó és rossz tulajdonságaira kérdezett rá. 1973-ban azt találta, hogy a pozitív tulajdonságok között az életvidámságot, a szívélyességet és a munkaszeretetet, viszont a negatív tulajdonságok között az összetartás hiányát, az individualizmust, az irigységet és az önzést említették. Két évvel később, 1975-ben fiatalabb és idősebb munkásoknak és értelmiségieknek 20 tulajdonság mentén kellett értékelniük a magyarokat. Az együttműködő készség a harmadik legalacsonyabb átlagot érte el (Hunyady, 1996). Ebből következően elmondható, hogy a magyarok a szocializmus ideje alatt, az 1970-es években is individualistának és nem-együttműködőnek tartották magukat.

Ezekkel az eredményekkel teljesen összhangban vannak Hollos eredményei. Hollos (1980) a társas perspektíva felvételének képességét (szerep-átvétel, kommunikációs készség) és versengésre, illetve kooperációra való készségét vizsgálta két csoport magyar gyereknek, akik két különböző társas környezetben éltek: az egyik csoport gyerek faluban élt és óvodába járt, a másik csoport gyerek tanyán élt és nem járt óvodába. Hipotézise szerint a magyar gyerekeket már kis koruktól kezdve a kollektivitásra tanítják a nevelési intézményekben.

Ezért azt várta, hogy azok a gyerekek, akik jelentős időt töltenek az óvodában együttműködőbbek lesznek, mint azok, akik otthon, a tanyasi nukleáris családban növekednek. De ennek éppen az ellenkezőjét találta. A tanyasi gyerekek kooperatívabbak voltak, a falusi gyerekek pedig versengőbbek, annak ellenére, hogy óvodába jártak, ahol Hollos szerint erősen kollektivista szellemű nevelést kaptak, amely folyamatosan hangsúlyt helyezett a pro-szociális magatartásra. Eredményei alapján megjegyezte, hogy a kollektív szocialista nevelés tekintetében a magyar óvoda nem igazán érte el a célját, ezek az értékek és magatartásformák inkább megtalálhatók voltak az otthon nevelkedő gyerekek körében, akiknek a kooperativitására a család kicsi koruk ellenére számított. Azt írja: „Bár a tevékenységek az óvodában szigorúan tervezettek és koordináltak és a gyerekeket abban az ideológiában nevelik, amely az együttműködést hangsúlyozza, ez mégsem eredményez kooperatív egyéneket.” (21. old.)

Mindezeknek némiképp ellentmond, de nem is bizonyult időtállónak, Kozéki Béla és Noel Entwistle (1986) eredménye, akik azt találták, hogy a tanulási motivációk terén a serdülőkorú skót tanulókat inkább jellemezte a versengés, mint a magyarokat, akik inkább együttműködve szerettek tanulni. Azóta ez pontosan megfordult. A PISA 2000 (OECD, 2001) felmérés szerint a magyar tanulók előnyben részesítik a versengő tanulást az együttműködővel szemben, az angol tanulók viszont az együttműködőt a versengővel szemben. (Lásd még Ross és mtsai, (2006) és Fülöp és mtsai (2007) 3. fejezetben ismertetett kutatásait).

4.2.2. A versengés megjelenése a magyar társadalomban a rendszerváltás után: a magyar paradoxon

A poszt-kommunista államok piacgazdaságra és politikai pluralizmusra, azaz a demokráciára történő áttérésben a versengésnek kulcsfontosságú szerep jut. 1989-től a versengés, amely egy korábban ideológiailag megtagadott ¹⁵jelenség volt, jelentős fordulattal, erősen kívánatossá

15 Ennek az ideológiai álláspontnak az ellentmondásait bizonyítják az 1950-es évek úgynevezett szocialista munkaversenyei (Belényi, 2000)

155

vált és meg is jelent a társadalom minden szintjén, a politikai élettől az egyének mindennapi életéig bezárólag Magyarországon (Fülöp, 1999a, 2002b; Fülöp és Berkics, 2002, Fülöp, 2005a).

A magyar társadalomnak, mint más poszt-szocialista társadalomnak is, a függőség kultúrájából a vállalkozás kultúrájába, a biztonság társadalmából a lehetőségek és kihívások társadalmába, az alapvetően nem versengő struktúrából egy versenyre épülő társadalomba (Fülöp, 2005a) kellett átlépnie. A társadalom valamennyi szegmensében lezajló gyors átalakulás azt kívánta az állampolgároktól, hogy változtassák meg a versengésről kialakult elképzeléseiket, emellett pedig változtassák meg a versengéssel szemben kialakult attitűdjüket, és hozzá kapcsolt értékeiket. Meg kellett birkózniuk a szocialista időszak ideológiai versengés-tagadása és a poszt-szocialista társadalom ideológiai versengés-igenlése közötti ellentmondással. A rendszerváltás előtti időszak ideológiai tagadása nem jelentette a versengés eltűnését a társadalmi életből. A versengés jelen volt az iskolában és az iskolarendszerben is, hiszen kevesebben jutottak be a felsőoktatásba, mint a mennyien szerettek volna, de nyilvánvalóan jelen volt a munkahelyeken, és a Magyar Kommunista Párton belül is. A szocialista tervgazdaság mellett létrejött új gazdasági mechanizmus (1967) is több lehetőséget teremtett a versenyre azzal, hogy kialakította az úgynevezett szocialista piacot, nagyobb teret nyitott az egyéni kezdeményezőkészségnek és alkotókedvnek, és lehetővé tette bizonyos határokon belül az egyéni teljesítménykülönbségek jutalmazását (Rainer M., 2000). Ennek ellenére a versengés rendszerváltás utáni egyértelmű politikai és gazdasági igenlése nem jelentette azt, hogy a versengés iránt pozitív attitűd jelent volna meg.

A magyar társadalmat a múltbeli politikai rendszer maradványaként fennmaradt gondolkodás, illetve az új individualista, piac- és versengésorientált elképzelések keveredése jellemzi.

Arra, hogy a magyar társadalom tagjai erősen megélték a versengés megjelenését az életükben, utal Nguyen Luu és munkatársai (1999) grúz, orosz és magyar diákok, munkások és vállalkozók részvételével végzett vizsgálata is. A kutatók a rendszerváltás óta a résztvevők életében bekövetkezett változásokra és arra kérdeztek rá, hogy miként befolyásolta a rendszerváltás a munkájukat. A vizsgálat szerint a verseny jelenlétére a munka világában leginkább a magyar résztvevők utaltak.

A versengéshez azonban ellentmondásos, inkább negatív viszony fűzi a magyar állampolgárokat. Bár elviekben egyetértenek vele, annak gyakorlati megvalósulását a magyar társadalomban erősen bírálják. Váriné Szilágyi és Solymosi (1999) magyar egyetemisták és fiatal értelmiségiek (közgazdászok, mezőgazdasági mérnökök és építészek) nézeteit vizsgálták a társadalom kapitalizálódásával kapcsolatban. Míg az egyetemisták a szabad gazdasági versenyt, a piacvezérelt gazdasági folyamatokat és a jelentős jövedelemkülönbségeket a jól működő társadalom legfontosabb jellegzetességeinek tartották, egyben hangot adtak azon óhajuknak is, hogy az állam törődjön a gyengékkel és legyen teljes körű foglalkoztatottság: legyen is verseny, de ne is legyen verseny.

Fülöp (1999ab) nyitott kérdéses kérdőívben a következő kérdést tette fel magyar, amerikai és japán középiskolásoknak, majd magyar, japán és amerikai tanároknak (Fülöp, 2001c, 2002b):

„Milyen szerepet játszik a versengés a mai magyar (japán, amerikai) társadalomban?” A kérdésekre adott szabad, leíró válaszokat kvalitatív (kategorizálás) és kvantitatív módon is elemezte.

A kérdőívet 16-18 éves gimnazisták (218 japán, 255 amerikai, 334 magyar), egyetemisták (151 japán, 198 kanadai és 291 magyar) valamint általános és középiskolai tanárok (98 japán,

156

150 magyar és 45 amerikai) töltötték ki. A válaszokat független elemzők tartalomelemezték és kategorizálták, egyrészt aszerint, hogy a válaszadók milyennek látják a versengés szerepét az országukban (pozitív, negatív, mindkettő, semleges), hogy mennyire látják intenzívnek a versengést a társadalomban, hogy milyen területeken látnak versengést és milyen pozitív és negatív funkciót/következményt tulajdonítanak a versengésnek. Miközben a versengés intenzitását és jelenlétét a gazdasági életben tíz évvel a rendszerváltás után a magyar válaszadók lényegében azonos gyakorisággal említették, mint a japán és amerikai/kanadai válaszadók, a versengés magyar társadalomban játszott szerepét mind a gimnazisták, mind az egyetemisták, mind a magyar tanárok szignifikánsan kevésbé tartották pozitívnak és szignifikánsan gyakrabban ítélték meg negatívan, mint a japán és amerikai/kanadai kortársaik, illetve kollégáik (Fülöp, 1999a; 1999b, 2001c). A versengésnek tulajdonított legfőbb negatív következmények a tisztességtelen verseny, az agresszió és a pénzorientáltság voltak. Ezek közül a leggyakrabban említett a versengés immoralitása (korrupció, csalás, hazugság mind a politikai, mind a gazdasági életben) volt, ezt a magyar tanároknak csaknem a fele, a gimnazistáknak és az egyetemistáknak pedig közel egyötöde említette spontán módon. A versengés immoralitására vonatkozóan a külföldi mintákban a legtöbb említés 6 százalék volt.

Fülöp (2002c) nyugat-európai mintával is kiegészítette kutatásait és az azonos kérdőívet 120 angol gimnazista is kitöltötte. Az angol válaszadók az amerikai válaszadókhoz nagyon hasonlóan ítélték meg a versengés társadalmukban betöltött szerepét, a válaszadók jelentős csoportja vagy magától értetődőnek tartotta, hogy a versengés jelen van a társadalomban, vagy kifejezetten pozitívan értékelte azt. A magyar középiskolások az angol középiskolásokhoz képest a versengésnek csak nagyon kevés pozitív következményét említették, viszont szignifikánsan gyakoribb volt a negatív következményekre, az immoralitásra, az agresszióra és az önzésre történő utalás. A magyar gimnazisták nézetei nemcsak észak-amerikai és japán, hanem nyugat-európai kortársaikhoz képest is erősen negatívak voltak a versengés társadalomban betöltött szerepére vonatkozóan.

A versengés és a tágabb értelemben vett siker kapcsolatának a megítélését japán, kanadai és magyar egyetemisták számára készült nyílt kérdéses kérdőív vizsgálta. A kérdés, amelyre a válaszadók szabad leírással válaszoltak a következő volt: „Milyennek látja a versengés és a siker kapcsolatát?” Az eredmények azt mutatták, hogy mindhárom csoportban a válaszadók többsége azt vallotta, hogy a versengés és a siker között van kapcsolat, ahhoz hogy valaki sikeres legyen, versengenie kell, illetve versengőnek kell lennie. A válaszok tartalmi elemzése azonban feltárta, hogy a versengés és siker kapcsolatának a reprezentációja erősen eltér a három ország egyetemistáinak körében. Mind a japán, mind a kanadai fiatalok a sikert és a hozzá vezető versengést egyértelműen pozitívnak ítélték meg, nyitott kérdésre adott válaszaikban nem jelentek meg morális kétségek. A magyar egyetemistáknak viszont több mint az egyharmada hivatkozott a tisztességtelen és agresszív eszközök sikert biztosító szerepére. Jellemző volt a magyar válaszadók között az a nézet, hogy a sikerhez nem a kiváló képességeken, versenyképes egyéni tulajdonságokon keresztül vezet az út, hanem agresszív és immorális eszközök használatával (Fülöp, 2008d). A kontraszelekció vizsgálata során Hunyady György (2010) is megállapította, hogy a magyar társadalomban meghatározó erővel van jelen az a felfogás, hogy a siker nagyobb mértékben múlik a kapcsolatokon, mint a tehetségen vagy a kemény munkán. Szabó Éva (2012) a sikeressé válással kapcsolatos nézetek reprezentatív mintán történő vizsgálata során ugyancsak azt találta, hogy első helyen a válaszadók a „fontos emberekkel való jó kapcsolatot” emelik ki, a sikeres ember jellemzői között a legmagasabb átlaggal az „ismeri és kihasználja a kiskapukat”, valamint a

„kapcsolatai révén jut előnyökhöz” szerepelnek. A meritokratikus alapon elért siker (kemény munka, jó tanulmányi eredmény, és a törvényes magatartás) sokkal kevésbé tartozik a magyar

157

versengés-forgatókönyvhöz. Mindez erősen különbözik a japán siker-forgatókönyvtől, amely nagyon erősen a tényleges teljesítményhez, az iskolai eredményhez (jó tanulmányi teljesítmény- jó egyetem – jó munkahely) és a szorgalmas és kemény munkához köti az előbbre jutást.

Fülöp Márta és Berkics Mihály (2001) a Junior Achievement Magyarország ¹⁶ képzésében részt vevő gimnazisták nézeteit vizsgálta a piacgazdaságról, az üzleti életről és a vállalkozásról. A válaszadóknak pozitív képük volt a piacgazdaság Magyarország fejlődésére gyakorolt szerepéről, de nem értettek egyet azzal, hogy a piacgazdaságban mindenki betartja az üzleti élet erkölcsi szabályait. Az attitűdskála faktoranalízise három különböző álláspontot tárt fel: az ületi élethez pozitívan viszonyulót, az üzleti élethez negatívan viszonyulót és egy semleges, az üzleti élet realitásaival kapcsolatosat. A negatív tartalmú faktor tételei egyértelműen az egyenlőséget hangsúlyozó szocialista ideológiára emlékeztetettek, amely a piacgazdaságot kizsákmányolónak, csak egy szűk elit számára tekintette hasznosnak. Ez a nézet markánsabban nyilvánult meg azoknál a diákoknál, akik név nélkül adták be a kérdőívet. A piacgazdaságra célzottan felkészítő oktatási program tehát csak a diákok egy részénél ért el pozitív attitűdöt a versenyen alapuló gazdasági működés iránt.

A gazdasági oktatás és szocializáció szerepének a versengéshez fűződő viszonyra gyakorolt hatását kívánta feltárni Fülöp Márta, Christine Roland-Levy és Berkics Mihály (2004) francia-magyar összehasonlító vizsgálata. Arra voltak kíváncsiak, hogy az eltérő társadalmi-politikai múlttal rendelkező országokban nevelkedő, gazdasági képzésben részesülő 16-18 éves serdülők versengéssel kapcsolatos szociális reprezentációja miként alakul és hogyan ítélik meg a versengést általában, a saját személyes életükben és a gazdasági életben. A vizsgálatban 107 francia és 107 magyar gimnazista vett részt. A kérdőíves vizsgálat, amely egy szemantikus differenciál típusú részből, egy attitűdskálából és számos, rangsorolást kívánó kérdésből állt, feltárta, hogy a francia diákok fontosabbnak tartják a versengés folyamatát (az „utat”), mint a versengés eredményét. A magyar diákok viszont inkább az eredményre koncentráltak, és az odavezető utat kevésbé tartották fontosnak. A franciák kevésbé kedvelték a versengést, ha az személyközi viszonyokban jelentkezett, viszont jobban elfogadták a gazdaságra gyakorolt pozitív hatását. Ennek az ellentéte volt igaz a magyar diákokra: ők a személyközi versengést tekintették elfogadhatóbbnak és a gazdasági versengést kevésbé látták pozitívnak. Abban mindkét csoport egyetértett, hogy a versengés csak ritkán old meg gazdasági problémákat. A magyar diákok esetében ez részben annak is betudható volt, hogy a rendszerváltás során formálódó piacgazdaság negatív aspektusait átélték, és nem feltétlenül bíztak a versenyben, mint megoldást nyújtó eszközben. A francia diákok esetében pedig a magától értetődő verseny sok évtizedes tapasztalatai alatt megoldatlanul maradt gazdasági problémák alakíthatták ki ezt a nézetet (Roland-Levy és Fülöp, 2004).

Berkics Mihály (2009) lengyel-magyar összehasonlító kutatásában mind a magyar, mind a lengyel egyetemisták igazságosabbnak ítélték meg a méltányos elosztást, mint az egyenlőt, vagyis inkább a meritokratikus/kapitalista/versengő etoszt tartották igazságosnak az egyenlőségre törekvő/szocialista etosz helyett. A két rendszerváltó ország fiataljai nagyon hasonló módon gondolkodtak: indirekt módon, de kifejezték egyetértésüket az új, sokkal kevésbé az egyenlő elosztást szorgalmazó gazdasági-politikai berendezkedéssel, ugyanakkor ennek a berendezkedésnek a működését a saját országukban egyik ország fiataljai sem tartották igazságosnak.

16 Az Amerikai Kereskedelmi Kamara által támogatott piacgazdasági és vállalkozási ismereteket közvetítő program.

158

Fülöp és Davies és mtsai (2004), Davies és Fülöp és mtsai (2004) magyar és angol tanárok vállalkozásra és állampolgáriságra vonatkozó nézeteinek vizsgálata során azt találták, hogy a magyar tanárok – szemben az angolokkal – szinte kivétel nélkül kritikus megjegyzést tettek a magyar társadalomban zajló üzleti gyakorlat és verseny szabálytalan és tisztességtelen működésére. Fülöp és Orosz (2006) valamint Orosz (2007) vállalatvezetőkkel, vállalat-tulajdonosokkal, bankárokkal folytatott mélyinterjús kutatásban a magyarországi gazdasági versengés percepcióját vizsgálták. Bár az interjú erre közvetlenül nem kérdezett rá, a válaszok döntő többsége kitért a gazdasági életben zajló verseny tisztességtelenségére, korruptságára, a meritokratikusság hiányára.

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet 2008-ban reprezentatív mintán végzett vizsgálata szerint a magyar lakosság üdvözli a versenyt, ha az az árak versenye, és ő mint fogyasztó élvezheti ennek az előnyeit, vagyis az alacsonyabb árakat. Ugyanakkor, állampolgárként és munkavállalóként már inkább versenyellenes. Bár a többség elfogadja, hogy versenyezni kell, a versenyt mégis túl intenzívnek találja. Azoknak, akik intenzív versenyhelyzetben vannak a munkájuk során, például a vállalkozóknak, a felmérés szerint pozitívabb a viszonyuk a versenyhez. A magyar állampolgárok visszavennének a versenyből az oktatás, az egészségügy, és a politika terén is. A válaszadók döntő többsége szerint a verseny tisztességtelen a magyar gazdasági életben és elsöprő többségben említik a korrupciót. A versenyellenes indulatokat elsősorban a verseny természete, annak tisztességtelen volta kelti, és erre nem a több, hanem a kevesebb verseny iránti vágy a válasz (http://www.median.hu/object.08adc7cc-a072-4c22-8745-2fe36cc67acd.ivy).

Terestyéni Tamás (2012) három (1996, 2004, 2006) országos reprezentatív mintán végzett felmérés eredményeit ismertetve arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar társadalomban mindhárom vizsgált évben túlnyomó többséget képviseltek azok a polgárok, akik a társadalom céljaival, a gazdaság optimális szerveződésével, a piaci versennyel, az állam szerepével, az individuum kötelességeivel és jogaival, a vagyoni differenciálódással kapcsolatban paternalista és antiliberális nézeteket képviseltek. Annak ellenére – írta –, hogy 1989 óta megtörténtek a piacgazdaság kiépítésének alapvető lépései, a piaci verseny szerepével és szükségességével kapcsolatos liberális attitűdöt kifejező kijelentéseket a kérdezettek nagy hányada, csaknem kétharmada, még az Európai Unióhoz való csatlakozás után is elutasította.

A piaci verseny is úgy értelmeződött a túlnyomó többség gondolkodásában, mint ami növeli a szociális különbségeket azáltal, hogy egy kisebbséget gazdaggá tesz, a nagyobb hányadot viszont elszegényíti.