A szakszövetkezetek sajátosságai

Az 1967. évi III. törvény ismerte el el ször a szakszövetkezetet, de csak ún. „egysze-r bb” mez gazdasági szövetkezetként. A kollektivizálásko„egysze-r olyan helyen hoztak lét„egysze-re szakszövetkezeteket, ahol a tagság közös gazdálkodással szembeni tartózkodása az átla-gosnál nagyobb volt, illetve a helyi pártvezet k rugalmasabban viszonyultak a

téeszesí-téshez, továbbá, ahol racionális megfontolások – az ültetvények vagy a kedvez tlen adottságú területek magas aránya, illetve tanyás településrendszer – miatt kifizet d bb-nek látszott a földet kihagyni a teljes kollektivizálásból.

A szakszövetkezet (és a termel szövetkezeti csoport) abban tért el a termel szövet-kezett l, hogy a kollektivizáláskor a tagok tulajdonában lév szántó, rét, legel , sz l , gyümölcsös és erd terület beviteli kötelezettség alá esett ugyan, de az alapszabály mó-dot amó-dott arra, hogy a tagok saját földjeiket „fel nem osztható vagyon” címen, adó- és vagyoni hozzájárulás (járadék) fizetése mellett használatra „visszakapják” és azon foly-tassák a kisüzemi gazdálkodást. A járadékfizetés módját helyileg határozták meg, gya-kori eset volt például, hogy a tagoknak a szakszövetkezeten keresztül értékesített termé-nyek árából a szövetkezet 10%-ot levont.

További sajátossága a szakszövetkezeteknek, hogy tagjaik a tsz-tagokhoz és egyéb alkalmazottakhoz képest tíz évvel kés bb – a n k 65, a férfiak 70 – lettek nyugdíjjogo-sultak, azaz járadékosok. (1986-ban a mez gazdasági jelleg nyugdíjasok egynegyede járadékos volt.³¹)

A szakszövetkezeti tagság hagyományos paraszti gazdálkodásában a kollektivizálás-kor nem történt nagy változás. Továbbra is egyéni gazda módján m velték földjüket, bár a politikai légkör sokáig olyan volt, hogy a tagoknak számolniuk kellett azzal, hogy e „kiváltság” kedvez tlen politikai fordulat következtében bármely pillanatban meg-sz nhet. Továbbá a tagok földparcelláit gyakran a közösbe vonták és csereingatlant ad-tak helyette, ami bizonytalanságot szült, nehezítette a tervszer gazdálkodást, és elvette a kedvüket a további munkától, de id vel ez a csereingatlanügy megsz nt.

A szakszövetkezetben is kialakult a közös gazdaság azok földjéb l, akik, miután be-léptek a közösbe, otthagyták a szakszövetkezetet és elmentek az iparba dolgozni. A kö-zös gazdaság kés bb fokozatosan n tt, az egyéni m velésben lév földterületek csökke-nésével. A szakszövetkezetek esetében csak 1978. december 31. után érvényesült az a szabály,³² mely szerint nem lehet szakszövetkezeti tag az, aki máshol munkaviszonyban van, de ezt öt év múlva megszüntették.

31 1986-ban 464 ezer tsz-nyugdíjas és 117 ezer szakszövetkezeti járadékos volt.

32 Lásd a Miniszterelnöki Tanács 7/1977. évi rendeletét.

A szakszövetkezetekre, mint a többi, ún. egyszer bb mez gazdasági szövetkezetekre a központi hatalom hosszú ideig úgy tekintett, mint átmeneti formára, amely rövid id n belül meg fog sz nni. Az 1960-as években az állami támogatások nyújtása során mel-l zték ket, ezért az évtized végén, az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése után a szakszövetkezetek nagy része az er forrásait az alaptevékenységek fejlesztésér l átcso-portosította a melléküzemágakba, dönt en a feldolgozó vertikumok kiépítésébe. Ilyen szempontból csaknem egy évtizeddel megel zték a termel szövetkezeteket. Ennek eredményeként termelési értékükön belül magas részarányt képviseltek a melléküzem-ági tevékenységek. 1984-ben a szakszövetkezetekben a bruttó termelési érték 40%-a az alaptevékenységekb l, 60%-a a melléküzemági tevékenységekb l származott. A tsz-ek esetében ez az arány több fordítva volt, 66 és 34%.

Az 1980-as években, f leg az évtized második felében az ország gazdasági helyzeté-nek romlásával és a mez gazdasági támogatások csökkenésével mind szélesebb politi-kai körben kezdtek a szakszövetkezetekre mint kívánatos modellre tekinteni.

1986-ban országszerte 59 szakszövetkezet volt, számuk 1990-re 67-re n tt. A szö-vetkezeti tagok nem nagy, mindössze 4-5%-át tették ki a szakszöszö-vetkezeti tagok. Ezek nem egyenletesen helyezkedtek el az országban, hiszen tíz megyében egyáltalán nem volt szakszövetkezet, és jelenlétük dönt en a Duna–Tisza közére korlátozódott (16. táb-lázat). A legtöbb, 26 szakszövetkezet Bács-Kiskun megyében m ködött. Ebben a me-gyében a szakszövetkezetek területének 14,4%-a ún. „személyi tulajdonban” és egyéni (tagi) m velésben, 57,0%-a közös m velésben, de a szocialista ideológiával ellentétben a földterületeknek a fennmaradó 28,6%-át is egyéni m velésben volt. Ez utóbbi terület-hez nemcsak szakszövetkezeti tagok, hanem – majd látni fogjuk Tázlár példáján – bárki, aki vállalta a többletmunkát, hozzájuthatott. A Duna–Tisza közén, a Kiskunsági Ho-mokhátság szakszövetkezetei jellemz en azért adták ki a kezükb l ezeket a területeket, hogy azon a vállalkozókedv helyi lakosok sz l t vagy gyümölcsöst telepítsenek.

A szakszövetkezeti üzemforma más-mást nyújtott a különböz korú szakszövetkezeti tagoknak:

Annak a generációnak, amely a mez gazdaság kollektivizálásakor – saját akarata el-lenére – belépett a szövetkezetbe, megteremtette azt a lehet séget, hogy megváltozott körülmények között ugyan, de tovább folytassa a parasztgazdálkodást. k az 1980-as

évek közepén is jobban ragaszkodtak a földhöz és az önállósághoz, mint a nyereséghez.

(Ekkor a mez gazdaságból él k dönt részét már csak a nyereség érdekelte.) A szak-szövetkezeti tagoknak e típusa az egyszer újratermelésért dolgozott, és gyakran nem érzékelte, hogy földje korlátlan rendelkezési jogát elveszítette. Paraszti logikájuk azt diktálta, hogy amíg adóznak a földért, addig az az övéké. Ezt az életmódot azonban az utánuk jöv generáció nemigen akarta felvállalni.

16. táblázat

A mez gazdasági szakszövetkezetek és tagjaik száma megyénként 1986. december 31.

Tagok Szakszövetkezetek Megye*

Száma

Bács-Kiskun 20 923 26

Csongrád 8 609 9

Pest 2 603 3

Hajdú-Bihar 1 297 3

Borsod-Abaúj-Zemplén 1 114 6

Vas 994 2

Zala 686 3

Békés 384 5

Gy r-Moson-Sopron 252 1

Veszprém 282 1

Összesen 37 144 59

* A listán nem szerepl megyékben nem voltak szakszövetkezetek.

Forrás: Mez gazdasági élelmiszeripari statisztikai zsebkönyv, 1986.

Annak a generációnak, amelyik az 1980-as években vált nagykorúvá, a szakszövetkezetekben lehet sége lett egy új, a háztáji gazdaságnál jóval nagyobb méret mez -gazdasági magánvállalkozásra.