A szakszövetkezetek hagyatékai

A rendszerváltás el tt a szakszövetkezetekkel nem is igen foglalkoztak. Els ként tudo-mányos szempontból egy angol társadalomkutató, Hann Chris (1980, 2005) fedezte fel Tázlárt, a magyar olvasó számára is érdekes módon. Majd Kerekegyházáról (Kovács T.

1986b, 1987), Jakabszállásról és Kiskunmajsáról (Kovács T. 1998b) születtek tanulmá-nyok. A rendszerváltás környékén és utána felélénkült a tudományos érdekl dés a szak-szövetkezetek iránt. Mórahalomról Nógrádi Z. (1997) és Duró A. (2000–2001), Soltvad-kertr l Fert (et al. 1990) és Schwarcz Gy. (2000–2001) írtak.

Ezeket elemezve megállapítható, hogy a szakszövetkezeti múlt a rendszerváltás után jó hatással volt az újrakezdés sikerére. Ez többek között azért alakult így, mert a szak-szövetkezetekben a szocializmus idején nagyobb lehet ség nyílt az innovációra. Kü-lönbséget kell azonban tenni a mez gazdasági innováció szempontjából centrumtérség esetében, amire jó példa Bács-Kiskun megyében a népnyelvben Kecel, Kisk rös és Soltvadkert „borháromszög” térsége, és az azon kívül es innovációs perifériák között.

A mez gazdasági innováció központjaira nemcsak az a jellemz , hogy ott els ként ta-lálják ki az új dolgokat, hanem az is, hogy a lakosság széles rétege ilyen vagy olyan formában, de élvezheti az újítás eredményét. Mindez minden korra, a szocializmus el t-tire, alattira és utánira egyaránt vonatkozik. Újítások persze a periférián is voltak, de azok csak egy sz k réteghez jutnak el. (Ezt maguk a helyiek is így látják, amit az egyik megkérdezett úgy fejezett ki, hogy „Kecelhez és Soltvadkerthez viszonyítva Kerekegy-házán nem gy zött a sz l .”)

Innovációs perifériának számít a fent vizsgált települések közül a Bács-Kiskun me-gyei Jakabszállás és Tázlár, de a két település a periféria különböz helyén áll.

4.2.1. Jakabszállás

Jakabszálláson 1961-ben a lakosság többsége még tanyán lakott. A község 8 ezer ka-tasztrális hold területén öt termel szövetkezeti csoport (tsz-csoport) alakult. Ezek a cso-portok 1964-ben kett , majd 1965-ben egy termel szövetkezeti irányítás alá kerültek, amely 1969-ben szakszövetkezetté alakult át. 1974-ben csatlakozott hozzájuk egy hel-véciai szakszövetkezet is.

Ezen a vidéken a kollektivizáláskor a vezet k szinte minden esetben a jómódú kö-zépparaszt vagy feltörekv kisparaszt gazdákból kerültek ki, akik a közös tulajdont ké-pez gazdaságot úgy kezelték, mintha az a saját gazdaságuk lett volna. Nagyon vigyáz-tak arra, hogy a tagság rokonszenvét munkával és példamutató magatartással szerezzék meg. A közös sorsért megnyilvánuló túlzott aggodalom, a patriarkális szellem, a

mér-téktartó kockázatvállalás, a kétkezi munka túlértékelése jellemezte a vezet i magatartá-sukat. Ez volt az az id , amikor néha még az önellátásra is képtelenek voltak. A kollek-tivizálásnak akkor még nem voltak bíztató történelmi tapasztalatai, és a modell távol állt attól az értékrendt l, amely évszázadok során Magyarországon kialakult.

Az ágazat helyzetének javulásával ezek a parasztvezet k már nem feleltek meg a kor követelményeinek, ugyanakkor kikerült az agráregyetemr l egy fiatal képzett generáció, illetve megjelent egy, a párt és a mez gazdaság köztes területén tapasztalatokat szerzett technokrata magatartású csoport, melynek tagjai, miután az agrárium helyzete egyre jobb lett, igyekeztek a szövetkezetek élére kerülni, és felváltották az alapító vezet ket.

Az új vezetés feladatának tekintette a közös gazdaság növelését. Ez történt a jakab-szállási szakszövetkezet esetében is, ahová 1971-ben egy új f könyvel került, aki ko-rábban megyei revizor volt. A f könyvel rögvest felszámolta a lakatos, autószerel , gázszerel , bádogos, szögkovács, húsfeldolgozó (kisipari) melléküzemágakat, meg-hagyta viszont a budapesti zöldségstandot és a borkimér üzletet. Ugyanakkor a szak-szövetkezet kevés t kéjét olyan termelési ágazatokba fektette, ahol várható volt a gyors megtérülés. Ilyen volt a szeszf zde, a palackozó és a teherszállítás, majd 1981t l a m -anyagdugó-gyártás is. (A szövetkezet lehet leg nem vett fel hitelt és – a szomszédos szövetkezetekhez viszonyítva – alacsonyan tartotta a munkabéreket.)

A szeszf zde m ködtetéséhez a közös m velésben lév területekr l nem származott elegend sz l és gyümölcs. Ezért a szakszövetkezet nagy hangsúlyt fektetett a tagok terményeinek a felvásárlására, de nemcsak a helyi termel ket akarták megnyerni, hanem a környez településeken él ket is. Nekik azért volt érdemes Jakabszállásra hozni a gyümölcsöt, mert ott a terményleadás után mindjárt fizettek. Az 1980-as évek elején a szeszgyártás – a borászat és a gyümölcspálinka-f zés – a szakszövetkezet nettó árbevé-telének felét adta. A termékek palackozását is helyben oldották meg, ahol a helyi szak-képzetlen n i munkaer t eredményesen alkalmazták.

A szállítást öt pótkocsis teherautóval kezdték. Másfél évtizeddel kés bb az ágazat 40–50 tehergépkocsival m ködött és jelent s árbevételt produkált. 1983-tól azonban ennek az ágazatnak az árbevétele rohamosan csökkent, részben a magángépkocsik elter-jedése, részben a beruházások csökkenése révén. A gépkocsivezet k el ször havi fizeté-ses rendszerben dolgoztak, majd az érdekeltségnövelés céljából áttértek az árbevételi

rendszerre. Miután az ellen rz szervek ennek alkalmazását kifogásolták, bevezették a teljesítményrendszert és itt meg is álltak.

A következ lépés a tehergépkocsik bérbe adása (esetleg eladása) lett volna. Ez a vállalkozás azonban kockázatos, és nehezebben ellen rizhet lett volna a szakszövetke-zet részér l, ezért e megoldást a f könyvel nem támogatta.

4.2.2. Tázlár

Ami nem sikerült Jakabszálláson, az sikerült a közeli Tázláron. Ott 1975-ig vezették a szövetkezeti csoportokat a helyi parasztok, majd egy új, fiatal, képzett vezet gárda je-lent meg, akik válságba sodorták a gazdaságot, de az 1980-as években megjeje-lent egy soltvadkerti származású új elnök és f agronómus, akik viszont stabilizálták a szakszö-vetkezetet.

„Egyik fontos lépésük a közös gépállomány privatizálása volt. A gazdaság traktoro-sai gépeik tulajdonotraktoro-saivá váltak. Szerz désben kötelezték magukat arra, hogy szükség esetén mindig a szövetkezeti gazdaság rendelkezésére állnak, de idejük nagy részében szolgáltatásaikat pénzért ajánlhatták fel az egyéni földm vel k számára. Néhány vete-rán kommunista ugyan sajnálta a köztulajdon ideológiájának ezt a felhígítását, de a többség felismerte, hogy a rendelkezés a visszaélések egyik fontos forrását szüntette meg, vagyis véget vetett annak a gyakorlatnak, amely szerint a traktorosok a köz javait magáncélokra fordították. Ezt annak példájaként említem, hogy egy gyakorlatias beállí-tottságú vezet ség képes volt az ideológia módosítására a nagyobb hatékonyság elérése végett; ez a fajta privatizáció más volt, mint a kés bbi, ideológiai változások által kísért magánosítás” (Hann 2005, 23. p.).

A szakszövetkezet a termel szövetkezethez viszonyítva nemcsak, hogy jobban kon-zerválta a hagyományos parasztgazdálkodást és életmódot, hanem – mint arról korábban is szó volt – nagyobb lehet séget biztosított az egyéni vállalkozásnak, a kezdeményez -készségnek, ezzel együtt a modernizációnak is. A modernizáció azonban a szövetkeze-tekben sem következett be automatikusan.

Tázláron a modernizáció az 1980-as években abban nyilvánult meg, hogy az akkori kor legújabb technológiai vívmányainak megfelel sz l t telepítettek. A régi típusú, egymáshoz közel ültetett sz l sorok helyett a szakszövetkezet vezet i – küls politikai

és anyagi támogatás ígérete mellett – meggy zték a családokat, hogy telepítsenek magas m velés , széles sorú sz l t, amely lehet vé teszi a nagyobb méret gépesítést, és a családi munkaer re csak a nem gépesíthet feladatok (kacsozás, szüretelés) hárultak.

„Tázláron az új sz l magántulajdonba került, de a legtöbb föld részarányos szakszö-vetkezeti tulajdont képezett. Minden falusinak (beleértve azokat is, akik nem voltak szakszövetkezeti tagok) lehet sége volt a szakszövetkezettel egy 25 évre szóló szerz -dést kötni, amely feljogosította ket a telepítéshez szükséges b kez állami dotáció igénybevételére. A legtöbben kötelezték magukat bizonyos számú sor ültetésére, egy több hektár nagyságú területen. Ugyan a szakszövetkezeten belül ezek a sz l k elidege-níthet k voltak, a szocialista ideológiának mégis eleget tettek azzal a ténnyel, hogy a föld szövetkezeti tulajdont képezett” (Hann 2005, 23. p.).

Tázláron azok körében, akik részt vettek az új sz l telepítésben, népszer lett a szak-szövetkezet. A földtulajdon, illetve az, hogy kié a föld, számukra nem volt fontos. k a jövedelemszerzés miatt vállalták a munkát, a megszerzett pénzt pedig a fogyasztási szférába fektették be.

4.2.3. Soltvadkert

A fentiekkel ellentétben az innovációs központhoz tartozik az ugyancsak Bács-Kiskun megyei Soltvadkert, illetve a Csongrád megyei Mórahalom.

Az, amiben Soltvadkert különbözik Jakabszállástól és Tázlártól, annak gyökere a tö-rök³³ id kre nyúlik vissza, és egészen a két világháború közötti id kig tart. Soltvadkert pozitív öröksége abban foglalható össze, hogy ott a tekintély elnyeréséhez az kellett, hogy a gazdák folyamatosan biztosítsák gazdálkodási alkalmasságukat, ami megköve-telte, hogy nyitottak maradjanak minden új és hasznos kezdeményezés iránt. Továbbá Soltvadkert társadalmát mindig is egy alulról szervez d demokratikus berendezkedés jellemezte, ahol nagy szerepe volt a különféle informális összejöveteleknek és az egy-más iránti szolidaritásnak. Bár az 1948 utáni kommunista agrárpolitika abba az irányba

33 A török hódoltság után az elnéptelenedett faluba német telepesek érkeztek.

hatott, hogy megfojtsa a polgárosodott paraszti réteget, a szakszövetkezet megalakulásával egy kisebbség számára újraindult a polgárosodás. Soltvadkerten a kollektivizálás sajá-tossága, hogy a szántók elvesztek a gazdák számára és csak a sz l maradt meg tagi tulajdonban és m velésben. A veszteség érzékenyen érintette a települést, de (mint ké-s bb kiderült) jó oldala iké-s akadt: egy cké-sapáké-sra ké-szakoké-sította a gazdaké-ságokat. Az 1970-eké-s évekre telít dtek az értelmiségi pályák a falvakban. A közös gazdaságoknak nem volt szükségük több kertész- és agrárszakemberre, és az agrárértelmiség jelent s része – az országban ritka jelenségként – f foglalkozású gazdálkodóvá vált. Ezek az egyetemet végzett gazdák a szocializmusban modernizálták a termeléstechnológiát, de nemcsak a sz l termesztésben, hanem a sz l felvásárlásban, borkészítésben és értékesítésben is el reléptek. Jó példájuk nyomán a kett s státusúak is átvették gazdálkodási módszerei-ket. Volt, aki a termelésben, volt aki az értékesítésben követte módszerei-ket. A kisebb termel k például abban, hogy nem a szakszövetkezetnek, hanem a f foglalkozású gazdáknak adták le a sz l t, így megszabadultak attól a kötelezettségt l, hogy az árbevétel 10%-át a szakszövetkezetnek kell leadni. Ennek során már a szocializmus alatt egy t keer s középréteg alakult ki, amelyik jól használta kapcsolati t kéjét és pénzt kéjét is. E t ke-er s középréteg képes volt mind a tke-ermelési, mind a fogyasztási célok szolgálatában beruházni (Fert et al. 1990). A megszerzett jövedelem egy részét – a jakabszállásiak-kal és a tázláriakjakabszállásiak-kal ellentétben – visszaforgatták a gazdaságba. A középréteg b ven adott (napszámos) munkát a szegény rétegeknek, és így nem volt jellemz az elszegé-nyedett egzisztenciák tömege.

Soltvadkerten a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején kialakult a vállalko-zói elit. A rendszerváltás után pedig ebb l a körb l azok, akik felvállalták a piacépítés többletmunkáját, továbbra is megtartották vállalkozói elitpozíciójukat. Ebben segítséget jelenthetett a szül k példája, akik már a hatvanas években saját piacot találtak boruknak, és volt olyan vállalkozó, aki a szül i értékesítési hálózat megöröklésével indulhatott a saját útján. A vállalkozói elit soraiban vannak új vállalkozók is, akik a rendszerváltás el tt a sz l m velést az állattartással (sertés, liba) együtt végezték, vagy állásban voltak (jellemz en gépész, illetve m szaki végzettséget igényl szakmákban), és a borkészítés csak kiegészít jövedelem volt. Élve a rendszerváltás adta lehet ségekkel, a kilencvenes években új családi sz l termel és borkészít f foglalkozású vállalkozóvá váltak

(Schwarcz 2000–2001). Nekik megfelel szakértelmük volt és jó piaci kapcsolatokat alakított ki. Mindkét vállalkozói elit egyéni utakon jár, saját pénz- és kapcsolati t kéjét használva fontos integrátori szerepet tölt be a helyi piacon, sok sz l t és bort vásárol fel a soltvadkerti termel kt l és a bort országos piacokon teríti. Gazdaságaik gépi ellátott-sága nagyon jó, folyamatosan visszaforgatják a pénzt a termelésbe, és állandóan tervez-nek, több és nagyobb er gépeket, szállítóeszközöket szeretnének beszerezni és min ségi bort el állítani.

A rendszerváltás után Soltvadkerten a korábban oly jellemz kett s foglalkoztatás szinte teljesen felszámolódott: a munkahely mellett sz l t m vel k száma drasztikusan csökkent, de mindemellett e településen az agrárvállalkozások aránya messze meghalad-ja az országos és a kistérségi átlagot is. A rendszerváltás után egyre többen választották f megélhetési forrásuknak a sz l termesztést és a borkészítést, illetve a borértékesítést, kereskedelmet. Ezt a széles kört elemezve Schwarcz Gyöngyi (2000–2001) a már emlí-tett új vállalkozók és vállalkozói elit mellett az alábbi típusokról is írt: hagyományos kistermel k, innovatív kistermel k, értelmiségi sz l munkások, középparaszti minták követ i és a megtorpanók.

Soltvadkerten mindkét korábbi szakszövetkezet fennmaradt a rendszerváltás után is, de csökken földterülettel, tagi és alkalmazotti létszámmal, hiszen a mez gazdaság pri-vatizációja után sokan kivitték földjeiket, illetve kiváltak a szakszövetkezetb l, mint például a fent említett új vállalkozók. A szakszövetkezet így elveszítette hajdani legf bb gazdálkodószervezet-pozícióját, ezt a pozíciót egyéni képességei és piaci jártassága függvényében a régi és az új vállalkozói elit vette át.

4.2.4. Mórahalom

Mórahalmon Soltvadkerttel ellentétben a rendszerváltás után felszámolták a helyi Ho-mokkultúra nev szakszövetkezetet,³⁴ és a gazdák – az országban igen ritka módon – az új típusú szövetkezetbe tömörülve váltak tömegesen sikeres vállalkozókká.

Mórahalom 1950-ben a nagy közigazgatási átszervezés során a Szegedi-Alsótanya területen lév tanyaközpontból lett önálló községgé, majd 1989-ben városi rangot ka-pott. 1949–1990 között a tanyai lakosok aránya 80%-ról 30% alá esett. Amilyen gyors lépések történtek a településfejl désben, ahhoz hasonló fejl dés volt a rendszerváltás után a mez gazdaságnak a piacgazdaságra való átállásában. Ennek gyökerei a dolgos és szorgos kisparaszti világban, a teljes családban élve a nemzedékek összefogásában, a szakszövetkezet és a gazdamentalitás bizonyos elemeinek továbbélésében van, és mind-ez nemcsak a visszarendmind-ezést könnyítette meg, hanem az újrakmind-ezdést is (Duró 2000–2001).

Ezen az alacsony humusztartalmú, rossz vízgazdálkodású, homokos területen a ta-karmánytermesztésre alapozott jószágtartás és a kiegészít szántóföldi zöldségtermesz-tés (burgonya, paprika, paradicsom, káposztafélék) jelentette a hagyományos gazdálko-dást. Az 1980-as években a helyi szakszövetkezet – amelynek 2000 tagja és 500 alkal-mazottja volt – területének kétharmadát tagi gazdák m velték. Itt az egyéni m velésben lév terület tehát jóval nagyobb arányt képviselt, mint a korábban tárgyalt bármelyik Bács-Kiskun megyei településen.

Nagyon fontos kiemelni, hogy 1992 után mintegy 1500, átlagosan 3–5 hektáros föld-területtel rendelkez magángazda kezdte el, vagy inkább folytatta az évtizedeken ke-resztül meghonosodott gazdálkodását. Ezeket a gazdákat kellett versenyképessé tenni a megváltozott piacgazdasági körülmények között, ami egyáltalán nem volt könny és

34 „Amikor a felszámolási eljárás megindult, jóformán csak a sz l és a gyümölcsös maradt meg a közös vagyonból, ezeket azonban sem eladni, sem kimérni nem lehetett, mert a nevesítés során a föld és a raj-ta lév ültetvények aranykorona-értéke elvált egymástól. A sz l t ennek megfelel en például csak szántóként lehetett volna megszerezni, ám egy hektár birtokbavételéhez nem 7-8, hanem 50 aranykoro-na fedezet kellett. Ezt a jogi patthelyzetet a kérdéses földterületek visszamin sítésével lehetett volaranykoro-na feloldani, mivel azonban ezt senki sem vállalta fel, a szövetkezet egykor virágzó sz l i és gyümölcsösei teljesen tönkrementek. Többen megfogalmazták azt a véleményt, hogy „nem kellett volna szétosztani a babaruhát”. Ha ugyanis a kilencvenes évek elején nem engednek a politikai nyomásnak, a „Homokkul-túra” is m ködhetett volna olyan elvek alapján, mint most a „Mórakert”, s nem kellett volna más for-rásokból újra megteremteni az indulás feltételeit. Van azonban pozitív oldala is annak, hogy mégsem így történt, hiszen az els pályázatok sikere és a közös er feszítések eredményei kétségtelenül közelebb hozták egymáshoz az új alapokon létrejött beszerz és szolgáltató szövetkezet tagjait” (Duró 2000–

2001, 55. p.).

szokványos feladat. A gépi ellátottságuk kielégít volt és az emberek értettek a munká-jukhoz. Tehát a feltételek megvoltak ahhoz, hogy a termelés gazdaságosan folyjon és kiváló min ség termékeket állítsanak el . A gazdák azonban mégsem voltak elégedet-tek, mert a beszerzés és az értékesítés – ami korábban f leg a szakszövetkezeten keresz-tül folyt –, a rendszerváltás után megszakadt. Így, amikor a gazdák „kiléptek” a piacra, akár vásárlóként (amikor beszerezték a szükséges anyagokat a termeléshez), akár eladó-ként (amikor a megtermelt termékeiket szerették volna értékesíteni), egyedül kiszolgál-tatott helyzetben találták magukat (Nógrádi 1997). Ekkor a paraszti sorból származó, Dániát éppen megjárt agrármérnök polgármesterben³⁵ felmerült a gazdákon való segítés szükségessége. Az önkormányzaton belül megalakult a Mez gazdasági és Vállalkozási Osztály, ahol a magántermel k bizalmára építve felvállalták az összefogás szervezeti kerete megteremtésének els lépését. Kezdetben az összefogást az egyéni gazdák csak úgy tudták elképzelni, hogy az új szervezet, tekintettel a közeli történelmi tapasztalatok-ra, nem lesz szövetkezet. Ezért 1994-ben létrehozták a Mórahalmi Közös Mez gazdasági és Vállalkozó Egyesületet³⁶ 35 alapító taggal. Az egyesület f tevékenysége a gazdák tájékoztatása és tapasztalatcseréje mellett a beszerzések koordinálása volt. Ez f leg a m trágya és a vet mag közös nagybani beszerzésére korlátozódott, ahol a készpénzzel való fizetés során akár 20%-os költségmegtakarítást is elérhettek. A közös beszerzések-nek rendkívül nagy sikere volt, ami ösztönzést adott a további együttm ködéshez. Az egyesületi tagok látták azt is, hogy a beszerzésnél sokkal nagyobb gond az értékesítés megszervezése, ezért a következ lépés az értékesítés irányában született meg. Az egye-sület Mórahalmi Mórakert Beszerz és Szolgáltató Szövetkezet (Mórakert) megalakítá-sa mellett döntött 1995-ben. Amikor a gazdák a megalakítá-saját zsebükön érezték a szervezettség el nyét, akkor már nem tiltakoztak a szövetkezet név használata ellen. A Mórakert ala-pító tagjainak a száma 52 volt. Az egyesület továbbra is megmaradt. A két szervezet párhuzamosan és egymás mellett m ködött. A Mórakert nonprofit szervezet lett, és azért jött létre, hogy a termel ket integrálja, a termeléshez szükséges termékeket

35 A polgármester tisztségét megtartva a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke, majd a térség egyéni országgy lési képvisel je lett.

36 Az egyesület kezdetben tagsági díjakból tartotta fenn magát, és nem rendelkezett forgót kével a be-szerzések finanszírozásához. Ezért a bebe-szerzések úgy zajlottak le, hogy a tagok el re összeadták a szük-séges pénzt, és ebb l vásárolták meg az alapanyagot. A szállítás napjáról a tagok értesítést kaptak, és saját gépjárm veiken hazaszállították az árut, és a továbbiakban ott történt a tárolás.

rezze és a megtermelt árukat értékesítse. Ahhoz, hogy jelent s el relépés történjen az értékesítés terén, szemléletváltásra is szükség volt, hiszen a tagoknak a zöldségféléiket akkor is le kellett adniuk a szövetkezetnek, ha az a nagybani piaci árnál egy-két forinttal olcsóbban vette meg az árut. Másrészt az értékesítés beindításához az is kellett, hogy a gazdák elfogadják a szövetkezet által ajánlott kultúrák termesztését. A gazdák csak a termelésre fordították idejüket, a szövetkezet pedig az értékesítési csatornákat kereste. A Mórakert helyben felvásárolta az árut, és nagy tételben továbbértékesítette azt. A Mórakert már a megalakulás évében több terméket továbbított az export röknek, mint a hazai piacnak. A piacképes árukészlet biztosítása érdekében hamarosan elkészült a h -t ház, a zöldségrakodó, a -tároló, a csomagoló, és elindul-t a -termékek feldolgozásának a megszervezése is. A beruházások anyagi hátterét EU-s és hazai pályázatokon, illetve a tagok hozzájárulásából szerezték meg. Ezzel elérték, hogy a szövetkezet vagyonát a tagok saját tulajdonuknak tekintették. A mórahalmi önkormányzat erkölcsi és anyagi támogatása kezdett l fogva biztos hátteret jelentett a szövetkezet számára (Nógrádi 1997). A polgármester mellett a Mórakert ügyvezet igazgatójának³⁷ – aki kezdetben az önkormányzat alkalmazottja volt –, elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a gazdák körében kialakult az egymás iránti bizalom, ami egyfajta új összefogást eredményezett a térségben.

Az 1990-es évek közepét l napjainkig szinte minden évben újabb és újabb összefo-gás született meg a helyi gazdatársadalmon belül; és már nem a települési, hanem a kis-térségi szinten történtek a fejlesztések. Ennek szellemében született meg 1996-ban a homokhátsági kistérség szövetkezetfejlesztési programja, majd 1997-ben megindult mintegy 15 hektárnyi területen az Agrár-Ipari Park kiépítése, ahol többek között helyet kapott a Mórakert h t háza és csarnoka, a Harena Kht. ládagyártó részlege és a Mórapríma zöldségfeldolgozó üzem. A Mórapríma egy 1999-ben alakult helyi termelte-t , kereskedelmi és szolgáltermelte-tatermelte-tó termelte-termékpályás szövetermelte-tkezetermelte-t, amely a megtermelte-termeltermelte-t burgo-nyát és zöldségeket konyhakész állapotban értékesíti, els sorban iskoláknak,

Az 1990-es évek közepét l napjainkig szinte minden évben újabb és újabb összefo-gás született meg a helyi gazdatársadalmon belül; és már nem a települési, hanem a kis-térségi szinten történtek a fejlesztések. Ennek szellemében született meg 1996-ban a homokhátsági kistérség szövetkezetfejlesztési programja, majd 1997-ben megindult mintegy 15 hektárnyi területen az Agrár-Ipari Park kiépítése, ahol többek között helyet kapott a Mórakert h t háza és csarnoka, a Harena Kht. ládagyártó részlege és a Mórapríma zöldségfeldolgozó üzem. A Mórapríma egy 1999-ben alakult helyi termelte-t , kereskedelmi és szolgáltermelte-tatermelte-tó termelte-termékpályás szövetermelte-tkezetermelte-t, amely a megtermelte-termeltermelte-t burgo-nyát és zöldségeket konyhakész állapotban értékesíti, els sorban iskoláknak,