A családi munkaer n alapuló kisparaszti gazdálkodás 1945 után

Magyarországon 1945 után a mez gazdasági termelés súlypontja a családi munkára alapozott kisüzemekre tev dött át. Ez új helyzetet jelentett, amikor a földterületek közel kétharmada az 5–20 holdas kis és középgazdák (8. ábra) kezében volt, illetve a mez

-gazdasági keres k körében soha nem látott magasságba szökött a családi gazdálkodás-ból él k aránya (9. táblázat).

9. táblázat

A mez gazdasági keres k aránya

1900 1910 1920 1930 1941 1949 1960

Foglalkozási viszony

százalékos megoszlás

Fizikai dolgozó 54,5 54,5 51,7 49,2 49,4 34,5 55,8^a)

Szellemi dolgozó 3,7 4,7 5,9 6,3 6,6 8,8 15,0^a)

Önálló és segít családtag 41,1 39,8 40,7 41,1 40,0 51,2 21,3

Nyugdíjas 0,7 1,0 1,7 3,4 4,0 5,5 7,9

Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0

a) Alkalmazásban állók és termel szövetkezeti tagok együtt.

Forrás: 1960. évi Népszámlálás. 6. Foglalkozási adatok. 15. p.

Kérdés, hogy milyen gazdasági feltételek között és milyen munkához való hozzáál-lással dolgoztak a második világháború után a parasztok?

El ször is az általános gazdasági feltételek a háború után katasztrofálisak voltak. Az ország romokban hevert. A mez gazdaságot az ország hadszíntérré válásával óriási veszteség érte. Különösen nagy volt az állatállomány terén elszenvedett veszteség. A szarvasmarha-állomány és a lóállomány közel 60, a sertés- 75, a baromfi- 70, a juhállo-mány 77%-a elpusztult. Els sorban a közép- és nagygazdaságok jobb min ség te-nyészállatai vesztek el. Hatalmas volt az infláció, és súlyos teher volt a háborús jóváté-tel. A valutaváltás során (peng r l forintra) a mez gazdasági termékek árait tudatosan kedvez tlen árfolyamon állapították meg.

Az ágazatot negatívan befolyásoló második tényez a mez gazdasági igazgatás volt.

1945 közepét l mind szélesebben bontakozott ki az állam közvetlen termelésirányító szerepe. Hasonlóképpen, mint a háború idején, állami rendeletek írták el a mez gazda-sági területek hasznosításának módozatait. Így például elrendelték azt, hogy a szántóte-rületeknek átlagosan 8%-án ipari növényt (cukorrépa, napraforgó, olajlen, rostlen és kender) kell termeszteni. Megszabták az állati munkaer felhasználásának módját is (például a kett lófogattal rendelkez knek legalább 20 holdat kellett vetés alá elkészíte-niük). A rendeletet megszeg ket szigorúan felel sségre vonták, olyannyira, hogy

rend-ri rend-rizetbe is vehették (Szakács 1998).

A háborús viszonyokhoz hasonlóan 1945 májusában bevezették a kötelez beszolgál-tatást, ami azt jelentette, hogy a gazdálkodók hónap végéig kötelesek voltak a rendelet-ben megszabott „gazdasági és háztartási szükségleteiken” felüli összes búza-, rozs-, árpa, zab, kukorica, bab, borsó, lencse és burgonyakészletüket a kormány által el -írt áron a beszolgáltatási szerveknek átadni. A beszolgáltatási kötelezettségek a gazda-ságok nagyságával progresszíven n ttek. Azaz, minél nagyobb volt egy gazdaság ará-nyaiban, annál több terhet róttak ki rájuk. A terhek növekedése szempontjából különö-sen a 25 hold jelentett egy fontos határt. Az 5 holdnál kisebb szántóterületeken gazdál-kodók mentesültek a beszolgáltatási kötelezettség alól, ha 1946/1947. évi földadójukat terményben lerótták. Az el írásokkal, a földadóval, a beszolgáltatással és egyéb közte-herrel a gazdálkodónak el re számolniuk kellett. Ezzel a parasztok (termel i) szabadsá-ga korlátozottá vált.

Ráadásul 1945–1947-ig még súlyos aszályok is sújtották a mez gazdaságot, ezért kenyérgabonából és kukoricából gyenge termés volt.

Ilyen körülmények között a parasztgazdaságok versenyképességének legfontosabb pozitív tényez je a humán t ke lett. A szegény- és középparasztok széles rétege bízott abban, hogy végre elérkezett az az emberibb társadalom, amire oly régen vártak, és megnyílik a felemelkedési lehet ség. Az ket ért megszorításokról azt hitték, hogy át-meneti jelleg ek, és a súlyos háborús károk következményének tudták be. A parasztok a második világháború után nagy életer vel rendelkeztek, termelési kedvük megnöveke-dett, szorgalommal, igyekezettel, soha nem látott lelkesedéssel, munkabírással és a ne-hézségek elviselésével szembeni kitartással láttak hozzá a munkához. Elmondható, hogy jórészt az munkájuk emelte ki a magyar mez gazdaságot a háború okozta mély visz-szaesésb l. Szorgalmukhoz szakértelem párosult, amelyet az el z nemzedékekt l és tapasztalatszerzés útján sajátítottak el.

A gazdák túlnyomó többségénél a nehéz sors, illetve a rideg kormányzati kezelés el-lenére a gyarapodás jelei mutatkoztak. Az egyéni tulajdon nemcsak nagyobb lehet sé-get, hanem nagyobb ösztönzést is adott a munkához. 1947 májusában feljegyezték, hogy az új földhöz jutottak saját erejükb l 10 000 házat, az Alföldön pedig 75 000 ta-nyát építettek fel. Igaz, ezt nagyobb részük saját fogyasztási szükségletei rovására tette, azaz a szigorú fogyasztási önkorlátozást t késítette (Szakács 1998). A paraszttársadalom

rendkívüli szorgalmának, földszeretetének és leleményességének köszönhet en az or-szágban a zöldség-, sz l - és gyümölcstermelés jól alakult. 1946-ban a baromfiállo-mányban mind min ségi, mind mennyiségi tekintetben nagy el relépés történt. Buda-pest környékén a szarvasmarhatartó gazdaságok növelték állományukat és a tejterme-lést. A parasztgazdaságok a zöldség- és az ipari növények termesztésének növelésével, gazdálkodásuk belterjesítésével próbáltak kitörni a nehéz gazdasági helyzetb l. Ebben az id ben nemcsak a Kisgazdapárt programjában kapott helyet a „Kert-Magyarország”, hanem majdnem minden párt, a mez gazdasággal és a parasztsággal kapcsolatban álló szervezet hirdette a kertkultúra szükségességét, vizsgálta lehet ségeit, távlatait. A bel-terjes mez gazdasági kultúrák térhódítása els sorban Budapest környékén és a Duna–

Tisza közén volt érezhet (Tamási 1991). Cegléd és Kecskemét mellett Nagyk rösön is megszaporodtak a zöldségeskertek a törekv szegény emberek keze nyomán. A kispa-raszti-középparaszti közösség irányába kezdett átformálódni a társadalom. Ki-ki a maga kisebb-nagyobb gazdaságának a regenerálásával foglalkozott (Márkus 1979). A zöld-ség- és gyümölcstermesztéssel, illetve ezeknek a termékeknek a szabadpiaci értékesíté-sével jóval nagyobb bevételre tettek szert, mint a hagyományos búza-, kukoricaterme-léssel, amit alacsony áron egyébként is be kellett szolgáltatniuk.

1945–1948 között mintegy 400 ezer gazdára, azaz a birtokosok 25–30%-ára volt jel-lemz , hogy a családjuk a mez gazdasági termelésb l – a kor követelményei szerint – meg tudott élni, és ezen felül képes volt lassú gyarapodásra is. A két világháború között az ilyen családok aránya 30, az els világháború el tt pedig 40% volt. Ezekhez viszo-nyítva a valamivel alacsonyabb arány 1945 után a sz kös körülményekkel és a Kom-munista Pártnak a gazdagabb parasztsággal szembeni ellenséges politikai viszonyulásá-val magyarázható.

Azok mellett, akik meg tudtak élni a földb l, ott volt még egy jelent s szegénypa-raszti réteg. Az helyzetüket a földreform sem tudta megoldani. Számukra a felemelke-dést csak az ipar fejl dése tudta volna biztosítani, ami akkor nagy er vel meg is indult.

Ha viszont a történelem nem úgy alakul, ahogy alakult, a gazdák fenti egynegyedének-harmadának, mintegy 400 ezer családnak lett volna megfelel helye a mez gazdaság-ban, és k legalább olyan jó mez gazdaságot hoztak volna létre, mint amilyen Ausztriá-ban kialakult. Viszont Magyarországon 1948-tól kezd d en az MKP egy totalitárius

diktatúrát vezetett be, nem tör dve saját közvéleményével, továbbá a hazai történelmi fejl dés által determinált adottságokkal és sajátosságokkal, teljes mértékben a szovjet típusú szocializmus építésébe kezdett, és így megszakadt a demokratikus fejl dés, amely 1945-ben elindult.