már a XiX. század utolsó harmadában megkezdődött a munkásmozgalom kibontakozása. a mind mohóbb kapitalizmus egyre nagyobb létszámú munkásosztályt termelt ki, amely a maga módján és eszközeivel próbált védekezni a kizsákmányolás tűrhetetlen formái ellen. 1875-ben megalakult a Szocialista párt, s maga köré tömörítette az ipari munkásság legjobbjait. a monarchikus rend-szertől való szabadulás, a köztársasági gondolat mozgalmi formákat öltött, és áthatotta nemcsak a polgári rétegeket, hanem a hadsereget és a flottát is. Hiába volt azonban kifelé imponáló az ország kapitalista átalakítása, az ipar megerősödése, a modern intézmények létesítése, 1892-ben a gazdasági helyzet szétziláltsága következtében bekövetkezett az államcsőd, 1906-ban a flotta fellázadt, majd 1910-ben a polgári forradalom elsöpörte a monarchiát. kikiáltották a köztársasá-got, de a feudális maradványokat nem tudták felszámolni, az egyház vagyona, óriási birtoka és befolyása továbbra is megmaradt.
a XiX. század végén és a XX. század elején forradalmi jelentőségű eredmények születtek a tudomány számos ágában, főként a termodinamikában, energetikában (Carnot, mayer, Joule, maxwell), az elektronikában, az atomelméletben (Curie házaspár, röntgen, lorenz, rutherford, bohr), a kvantumelméletben (planck), majd a relativitáselméletben (einstein), a szerves kémiá-ban, a fiziológiákémiá-ban, s a biológia csaknem minden területén, nem is szólva az elektromos motor-ról, a robbanómotormotor-ról, a villanyvilágításmotor-ról, a telefon, az autó, a repülőgép feltalálásámotor-ról, amelyek mind egy új korszak lehetőségét villantották fel az emberiség előtt.
a mindjobban sürgető társadalmi problémák hatására portugáliában is új irodalmi irányzat alakul ki, amely az emberi természet addig elhanyagolt adottságait akarta megmutatni a művé-szet eszközeivel. a naturalizmus ideje lejárt, már nem elég az ember külső megrajzolása, szükség van arra, hogy a teljes embert ábrázolja az író: a fizikai embert, minden külső társadalmi ellenté-tével, s a belsőt, minden lelki bonyolultságával együtt, vagyis a természeti és az erkölcsi embert.
Így tehát előtérbe kerülnek a társadalmi problémák, mindjobban kiéleződnek az osztályellenté-tek, erősödik a munkásmozgalom, gyakoriak lesznek a tüntetések és a sztrájkok. a portugál írók most is elsősorban a franciákat tartják példaképüknek, s francia közvetítéssel ismerik meg és sajá-títják el a szocializmus eszméjét és világnézetét.
már dom pedro v. megalakítja a Curso Superior de Letras nevű főiskolai intézményt, mely a történelmi és filozófiai tanulmányok központja lesz. ebből alakul ki később a lisszaboni egye-tem bölcsészettudományi kara. Coimbrában megszüntetik a teológiai fakultást, helyette irodalmi
kásmozgalom, az általános elégedetlenség leszerelésére a. o. Carmona tábornok 1926-ban magá-hoz ragadja a hatalmat, köztársasági elnöknek kiáltatja ki magát, s a legnagyobb terrorral igyek-szik elfojtani a demokratikus pártok működését és a szakszervezeti mozgalmat. Így alakult meg a ii. köztársaság, majd 1930-ban Salazar megalapítja a nemzeti Szövetséget, amely fasiszta jel-legű párt volt, a klérusra és a tisztikar egy részére támaszkodott. Salazar 1932-ben hatalomra került, szétzúzta a szakszervezeteket, s helyettük kiépítette a korporációk rendszerét, amely szak-mánként csoportosította a dolgozók és kizsákmányolók minden rétegét.
a spanyol polgárháborúban portugália a fasisztákat és a német-olasz intervenciósokat támo-gatta, a ii. világháborúban semleges maradt ugyan, de 1949-ben csatlakozik a nato-hoz.
regényÍrók
a romantika és a realizmus nagyjai után hanyatlás állt be a regényirodalomban egészen az 1930-as évek kezdetéig. a XX. század első negyede után azonban olyan regényírókkal gazdagí-totta a portugál elbeszélés-, regény- és novellairodalmat, akikkel feltétlenül foglalkoznunk kell, még abban az esetben is, ha életművüket ma még nem is tudjuk teljesen felmérni és áttekinteni.
a XX. század első felének idősebb nemzedékhez tartozik magalhães lima (1859–1936). ban született 1859-ben. Sokat utazott, bejárta Spanyolországot, Franciaországot, olaszországot, angliát, volt a Szovjetunióban is. Széles látókörű politikusnak tartották, s vannak irodalomtörté-nészek, akik közéleti működését fontosabbnak vélik, mint az irodalmit, pedig olyan emlékezetes regényeket írt, mint például az O Transviado (1899), amelyben egy korabeli fiatalember, Cláudio erkölcsi és pszichológiai átalakulásának és fejlődésének az útját mutatja meg, amíg sok csalódás és kiábrándulás után végre felismeri az igazi erkölcsi értékeket. további regényei: O Sonho de Perfeição (1901), Na Paz do Senhor, Reino da Saudade (1904). lima nagy rajongója volt tolsztoj-nak, írt is róla egy kisebb tanulmányt As Doutrinas do Conde Leão Tolstoi (gróf tolsztoj leó tanai) címen. megírta Szent Ferenc életrajzát is S . Francisco de Assis (1908) címen. ezek a művei azonban nem olyan jelentősek, mint a regényei.
Carlos Malheiros Dias (1875–1941)
portóban született 1875-ben. a XX. század első évtizedének jeles regényírója. Sokat foglalkozik történelmi témákkal, a francia megszállás korával, Coimbra polgári társadalmának és jellegze-tes típusainak leírásával. élénk képzelőereje ma is elragadja az olvasót. Fontosabb művei: O Filho das Ervas (1900), Os Teles de Albergaria (1901), Paixão de Maria do Céu (1901), O Grande Cagli
ostro (1905).
Manuel Ribeiro (1879–1942)
albernoában született 1879-ben. mint költő és újságíró vált ismertté, de regényíróként maradt fenn neve. egyénisége elég zavaros, mert mint polgári szocialista újságíró kezdte irodalmi műkö-dését, aztán idősebb korában katolikus lett. kimondottan spirituális beállítottságú, s mint általá-ban az idealisták, ő is előre felállított doktrinákat, erkölcsi, filozófiai elméleteket akar szemléltetni és műveiben bizonyítani. ezzel megsemmisíti a belső konfliktusokat, nem tudja feloldani az
ellentmondásokat, mert nem a valóság – bármily nehéz és ellentmondásos polgári valóság le -gyen is – mozgatja, irányítja, cselekedteti alakjait, hanem éppen ellenkezőleg, az általa teremtett típusok akarják előre elképzelt ideáik szerint mozgatni a társadalmat. ez onnan származik, hogy a lét és a tudat bonyolult dialektikus összefüggéseit nem sikerült műveiben hitelesen elgondolnia.
az A Catedral, O Desentro és a Ressurreição című munkája trilógia, amely életrajzi regénynek is tekinthető, mert a saját belső vívódásait, útkeresését, botladozásait rajzolja meg benne, de ma már csaknem élvezhetetlenné teszi ezt a nagy művet a szépirodalmi művekben szokatlan és fárasztó tudományos előadásmód, amely elnyomja az írói megjelenítés erejét. további művei: A Colina Sagrada (1925), A Planície Heróica (1927), Os Vínculos Eternos (1929), Sarca Ardente.
az úgynevezett Seara Nova (Új kéve) irodalmi csoporthoz tartozik aquilino ribeiro (1885–1963).
különös, szertelen egyéniség, aki csaknem minden művében az élet pogány, panteista örömeit magasztalja, s a szabad szerelmet hirdeti. de bátran harcol a társadalmi elnyomás ellen is, mert látja saját kora zűrzavarát. ritka képzelőerő teszi érdekessé regényeit, amelyek az író egyéni feltá-rulkozásai, ezért sokat beszél önmagáról, a saját küzdelmeiről, a társadalmi körülmények nyo-masztó hatásáról s a keserves útról, amelyen mint tömegtől elszakadt forradalmárnak járnia kellett. a század elején sok fiatal portugál író megrekedt ebben a kispolgári szocialista szemlélet-ben, s csak a legtisztábban látóknak adatott meg, hogy felismerjék a munkásosztállyal való kap-csolat megteremtésének szükségességét.
ribeiro regényei közül nevezetesebbek a következők: Jardim das Tormentas (1913), Via Sinu osa (1918), Terras do Demo (1918), Estrada de Santiago (1922), O Malhadinhas (1922), Andam Fau
nos pelos Bosques (1926), São Banaboião (1934), Arcanjo Negro (1947).
Raul Brandão (1867–1930)
1890-ben a portói szimbolistákhoz csatlakozik egy regénykísérlettel (História de um palhaço), amely az orosz realisták hatását mutatja. érdemeként szokták feltüntetni, hogy őszintén és mé -lyen együtt tudott érezni az elnyomott dolgozókkal, a kisemmizettekkel, az egész szenvedő embe-riséggel, de ezt is túlzásba vitte, mint mindent, amihez hozzáfogott. Sajátos szófordulatokat alko-tott, amelyeket aztán patetikus módon, eredeti, újjáteremtő kifejezőerő nélkül használt. Sokszor uralkodott el szövegein a modorosság, a mélyebb gondolatok nélküli, üres szóhasználat, s ez kissé szabálytalanná, monotonná, átlagossá tette még az olyan nagyszerű költeményeit is, mint a Farsa (1903), az Os Pobres (1906) vagy a Húmus (1917). a családi otthonról írt versei sokkal egyszerűb-bek, közvetlenebegyszerűb-bek, ma is szívesen olvassuk őket. nehéz korszakban élt, amikor látnia kellett, hogy az ember az embernek farkasa, s csak a pénz számít, a könyörtelen önzés, a mindenkit letipró könyöklés. további művei: Pescadores (1923), ElRei Junot (1912), Memórias (1919–1933).
Színdarabjai mélységes emberi fájdalmat tárnak fel, közülük nevezetesebbek: O Doido e a Morte, O Gebo e a Sombra.
a SzimboliSták
kordás Ferenc
eça de Queirós már Positivismo e Idealismo (pozitivizmus és idealizmus, 1893) című tanulmányá-ban100 megállapítja, hogy a naturalizmus ideje lejárt, s új irodalmi irányzat van kialakulóban.
a fiatal írók a francia szimbolistákért lelkesednek: verlaine, Stéphane mallarmé, gustave kahn, viellé–griffin stb. verseit olvassák. ezek a költők szeretik az élet árnyékos, ködös oldalait, a lélek tudatalatti intimitását és megérzéseiket szokatlan képekben fejezik ki, ezáltal gazdagodik a költői nyelv, átalakul a szavak fogalmi értéke, hangsúlyt kap a belső zene, az emberi lélek szabadabb, közvetlenebb kitárulkozása. a portugál folyóiratok felpezsdítik az irodalmi közéletet az új iro-dalmi irányzat, az úgynevezett szimbolizmus körül.
nemsokára két folyóirat kezdi közölni a portugál szimbolisták friss verseit, az Os Insubmissos és a Boémia Nova.
a szimbolista költők között kiváló tehetségeket találunk.