João baptista da Silva leitão de almeida garrett 1799. február 4-én született porto városában.
apja vámtisztviselő volt. tízéves koráig a douro folyó partján fekvő Quinta do Castelóban élt, ahol házi cselédjüktől, brigidától sok mesét, tündértörténetet és népdalt tanult, majd nagyszülei házába került, ahol egy brazil cselédlány, rosa de lima nevelte őt. 1808-ban a francia betörés elől a család az apa szülőföldjére, açoresbe menekült. garrett beleveti magát a latin és a francia nyelv elsajátításába. Szülei papnak szánják, de az ügyesen verselgető ifjú 1816-ban beiratkozik a coimbrai egyetemre, ahol megismerkedik a szabadelvű diákokkal. Szorgalmasan tanulja a jog-tudományt, de szíve az irodalom felé húzza. az ókori szerzőket együtt olvassa kanttal és vol-taire-rel, közben ódákat, szonetteket, meséket és színdarabokat ír. 1820-ban befejezi jogi tanul-mányait, lisszabonban telepedik le. itt kiadja első verseskötetét, a Retrato de Venust, amely élénk visszhangot vált ki a közvéleményben, s nevét egyszerre ismertté teszi. ekkor megnősül. beleszól a politikába, ezért 1823-ban kénytelen angliába menekülni. megismeri a nagy angol romantiku-sok, főként byron és Walter Scott műveit, majd Franciaországban, le Havre-ban telepedik le, s mint banktisztviselő keresi meg a kenyerét. itt írja meg két nevezetes poémáját, a Camõest és a Dona Brancát. 1826-ban visszatér lisszabonba, s a Cronista (a krónikás) és az O Português (a portugál) című lapok harcos munkatársa lesz. d. miguel abszolutisztikus túlzásai elől újból menekülni kényszerül. Feleségével, luisia midosival előbb londonban, majd birminghamben száll meg. ekkor írja Lírica de João Mínimo címen híressé vált kötetét, amely közkézen forog a politikai emigránsok között. ebben a művében azonban még nem találunk igazi, őszinte költői mélységet. Da Educação (a tanügyről) címen tanulmányt írt a nevelésről. később mint katona részt vesz a liberálisok portói expedíciójában iv. d. pedro pártján, akitől különböző diplomáciai megbízatásokat kap, sőt, belügyminiszter lesz. amikor azonban befolyásos barátai elhagyják, garrett egészen magára marad. egy ideig belgiumi portugál konzul, kereskedelmi ügyvivő, majd képviselő lesz. a parlamentben nagyhatású szónoklataival emlékezetes sikereket arat. végül kül-ügyminiszterré nevezik ki. egész életében szakadatlanul dolgozik. 1854-ben halt meg.
garrett már tizenhat éves korában könnyedén verselt. Szerette a klasszikus költőket, a népme-séket, a szonetteket, az anakreóni ódákat. már a Lírica de João Mínimo című kötetében észre lehet
venni a romantikus formáknak a klasszikus mitológiával és az árkádizmussal folytatott harcát.
a forradalmi lelkesedés, a reménység szólal meg olyan verseiben, mint például az O Exilo (a szám-űzetés), A lira do proscrito (a számkivetett dala) és az O natal em Londres (londoni karácsony).
liberális eszméit bátran hirdeti verseiben is. A Liberdade (Szabadság) című költeményében pél-dául így énekel:
„oh, édes szabadság,
verd le a tudatlanság szégyenbilincseit, te tetted szabaddá a szárnyalást, oh, mennyire sóvárogtunk!
S végre megpihenhetsz
Szívünkben, hangunkban, ajkainkon”84
az O Amor Maternal (anyai szeretet) és az O Amor Paternal (apai szeretet) című versei a család iránti gyöngéd érzelmeit fejezik ki.
a már említett Camões című, nagy költeményében a klasszikus esztétika ellen fordul. tisztá-ban van azzal, hogy az újítónak mindig nehéz a dolga. Saját belső természete és inspirációja sze-rint, az irodalmi iskoláktól, irányzatoktól függetlenül ír, sokkal szabadabban és közvetlenebbül, mint elődei és kortársai. bár azt mondta magáról, „nem vagyok se klasszikus, se romantikus, nincs se irodalmi szektám, se pártom a költészetben”85, mégis tisztában volt költészetének újító jellegével.
a Camões 1825-ben jelent meg, amely Camões életével és halhatatlan művével, az Os Lusíadas-sal foglalkozik. Saját érzelmi vívódásait, a száműzetés keserveit és soha meg nem tagadott haza-fiúi érzékenységét vetíti rá a nagy epikus arcképére. a tíz énekből álló hatalmas, gyászos hangú elégia a portugál irodalom maradandó alkotása, amelyet a portugál romantika bevezetésének is tekintenünk.
Franciaországi emigrációjában írta meg a D . Branca című forradalmi költeményét. középkori szentimentális, szerelmi história ez, a romantika minden kellékével: középkori kastélyok hangu-lata, algarve ostroma és meghódítása, a harcosok és fegyverek részletes leírása, féltékenység, sze-relem, fájdalom, gyöngédség, tragikus és komikus jelenetek váltakozása és mindent átható melan-kólia. a mű erőteljesen Camões stílusának hatása alatt készült, de bájos humorát ma is élvezzük.
Adozinda című költeményét a limoeirói börtönben írta 1828-ban. a Flores sem Fruto (gyü-mölcstelen virágok, 1844) című versében már határozottan fellelhetők a romantikus vonások.
A Folhas Caídas (lehullott levelek, 1845) című, kisebb verseket tartalmazó kötete garrett igazi, vérbeli lírai érzékenységét mutatja. 1853-ban jelent meg először. addig szokatlan őszinteség, érzelmi realizmus jellemzi ezt a szerelmi versekből álló gyűjteményt. a költő „arany álmai” ezek (o sonho de ouro de poeta), az élet és az álmodozás harmonikus egyesülése, a könnyek és
keser-Garrett, a drámaíró
garrett már ifjúkorában írt színdarabokat. Merope című tragédiáját tizennyolc éves fejjel, egye-temi hallgató korában írta édesanyjának ajánlva, de a darab nem került előadásra. Catão (Cato) című tragédiáját 1821-ben előadták a teatro do bairro alto nevű színházban. ebben még nem sok eredetiséget találunk. azt akarta bebizonyítani, hogy a pogány platón filozófiája közel áll a keresz-tényhez, s hogy tanaival elősegítette az evangéliumi igazságok megértését.
az 1836-os szeptemberi felkelés után új lehetőségek nyíltak meg garrett előtt. passos manuel miniszter – a költő barátja és csodálója – azzal bízza meg garrettet, hogy dolgozza ki a portugál nemzeti Színház és színművészeti iskola terveit. garrett alig másfél hónap alatt készül el a nagy-szabású tervvel. ii. mária királynő elfogadja az elgondolást, s megkezdik a teatro nacional, a Színművészeti konzervatórium és a Színházi Felügyelőség felépítését. portugáliában ekkor már nagy hagyománya van a színházi kultúrának, melynek gil vicente volt a megalapítója. garrett lelkes drámaírói működésbe kezd, mely nevét később nemcsak hazájában, de külföldön is halha-tatlanná teszi. megírja Um Auto de Gil Vicente (gil vicente egy színdarabja) című drámáját, melyet lisszabonban a teatro da rua dos Condesban mutattak be 1838. augusztus 15-én. a gyen-gébb alkotások közé tartozik ez a darab, nem is volt számottevő sikere.
1840-ben bemutatásra kerül a D . Filipa de Vilhena, melyet a nemrég alapított színművészeti iskola fiatal művészei mutatnak be. a mű az 1640-es forradalom egyik jelenetét dolgozza fel. az előadáson a királyi család és az egész diplomáciai testület is megjelent.
O Alfageme de Santarém (a santarémi fegyverkovács) című drámáját névtelenül írta, s szerző-ségét akkor sem fedte fel, amikor a darab nagy sikerrel szerepelt a lisszaboni színházban. garrett nagy hiányosságának tartják, hogy a szereplőket, az általa alkotott típusokat legtöbbször csak kívülről ábrázolja, s nem mutatja meg belső, lelki adottságaikat.
leghíresebb drámája a Frei Luís de Sousa (1844), amelyet ma is a portugál színház jeles művé-nek tartanak. az első igazán jelentős romantikus portugál dráma ez. kétségtelenül független, ere-deti alkotás, bár a régi görög tragédiák fatalizmusa némi árnyékot vet a történetre. megtaláljuk benne a házasság szétbonthatatlanságának merev katolikus doktrináját és az ebből eredő bonyo-dalmakat, a törvénytelen gyermekek nehéz sorsát, egyszóval a korabeli polgári társadalomnak a sajátos problémáit. intim családi dráma ez, inkább a régi klasszikus darabokhoz hasonlít, s nagy hibája, hogy nincs benne semmi komikum, hisz mindenáron azt akarja bizonyítani, hogy a sors kegyetlensége ellen az egyén semmit sem tehet. a darabot 1843. július 4-én mutatták be először egy magánszínházban, a Quinta do pinheiróban. Herculano, a nagy tekintélyű történész is jelen volt az előadáson, s bár olvasta már a művet, mégis meghatódva ölelte magához a szerénykedő szerzőt. garrett 1843-ban tizenkét nap alatt írta ezt a jelentős művet, amely a drámaírói működé-sének a csúcspontját jelentette.
garrettet mint regényíróként is számontartják. néhány regénye emlékezetessé vált: az O Arco de Santana (a Santana boltív alatt) egy püspök törvénytelen fiáról, vasco-ról szól, a Viagens na Minha Terra szintén egy pap törvénytelen fiáról, Carlosról. Helena című regénye befejezetlen maradt. ezekben a regényekben sok önéletrajzi adatot találunk, melyekben főként gyermekkori élményeit dolgozta fel.
levelezéseit Cartas íntimas (bizalmas levelek) címen gyűjtötték össze.
garrett 1854. december 9-én halt meg teljesen magára hagyva.
ma már tisztán látjuk, hogy garrett életműve tele van ellentmondásokkal. két világ között vergődött: szerette a klasszikusokat, különösen Horatiust, ugyanakkor rajongott racine, Cor-neille, voltaire, alfieri, goldoni, maffei műveiért, kortársai közül pedig különösen Filinto elisiót tartotta mesterének. nem tudott megszabadulni árkádikus műveltségétől, egy bizonyos színpadi-asságtól, amely költészetében megmutatkozott, nem mélyedt el eléggé a kor igazi problémáiban.
ennek ellenére a portugál irodalom zseniális egyénisége marad, aki Herculano és Castilho mel-lett a romantika egyik ragyogó alakja a portugál irodalomban.