lisszabonban született 1845-ben polgári családból. tizenöt éves korában kereskedősegédnek állt, mert nem végezhetett egyetemet, akárcsak legjobb barátja, antero de Quental. Húszéves korában megnősül, majd mint kereskedő keresi meg a kenyerét. portóban telepedik le. águas Ferreasban írja legjobb műveit, amelyek közül nevesebbek a következők: História da República Romana;
Portugal Contemporâneo; História da Civilização Ibérica.
Fiatalkorában írt egy történelmi drámát VI . Alfonso, és egy regényt Phoebus Monis (1867) címen. ez utóbbiban Herculano és garrett hatása igen erős.
1886-ban képviselőnek választották meg. bekapcsolódott a szocialista mozgalomba, beleve-tette magát a politikai harcokba. Így lett munkatársa a lisszabonban megjelentő O Reporter című napilapnak. 1890-ben portugáliát képviseli a berlini nemzetközi konferencián, majd a következő évben előadást tart madridban Sobre a navegação e descobrimentos dos Portugueses na época ante
rior à viagem de Colombo (a portugálok hajózásáról és felfedezéseiről a kolumbusz utazása előtti időben) címen. az 1890-es angol ultimátum idején bátor hazafisággal védte hazája érdekeit. Így született meg a Portugal na África (portugália afrikában) című műve 1891ben. élete vége felé na -gyon kiábrándult a politikából, és teljesen visszavonult életet élt. 1894-ben halt meg tüdővészben.
oliveira martins sokat foglalkozott közgazdasági, történelmi és pénzügyi kérdésekkel. ezek-ben a témákban írt könyvei: Teória do Socialismo (a szocializmus elmélete), Revolução política e econômica das sociedades na Europa (politikai forradalom és a társadalmak gazdasága európá-ban, 1873); A Reorganização do Banco de Portugal (a portugál bankrendszer átszervezése, 1877);
Portugal e o Socialismo (portugália és a szocializmus, 1873); Empréstimo Real Português (a por-tugál királyi hitelpolitika, 1884); Política e Economia Social (politika és társadalomgazdaság, 1885) stb.
történelmi műveiben sok a túlzás, az egyoldalúság, az elfogultság, a borúlátás. idősebb korá-ban mély forradalmi változáson ment át, és sokoldalúbkorá-ban ábrázolta a történelmi eseményeket . Filhos de D . João I . (i. János király fiai) című művében igazi patrióta, ezért ma is a portugál föld és történelem nagy szerelmesének tartják. Stílusa művészi erejű, képzelőereje sokszor úgy elragadja, hogy a történelmi valóságot könnyen alá tudja rendelni a művészeti követelményeknek.
az antero de Quentallal folytatott vitáit O Helenismo e a Civilização Cristã (a hellenizmus és a keresztény kultúra, 1878) című művében foglalta össze. ezt követően egy egész sorozat társada-lomtudományi művet írt. ezek közül azokat említjük meg, amelyek megmutatják, műveiben milyen széles tárgykört szeretett volna átfogni: Biblioteca das Ciências Sociais: Elementos da Antropologia (1880); As Raças Humanas e a Civilização Primitiva (1881); Quadro das Instituições Primitivas (1883); Regime das Riquezas (1883); Sistema dos Mitos Religiosos (1882); História da República Romana (1885); História da Civilização Ibérica (1879); História de Portugal (1879);
Portugal Contemporâneo (1881); O Brasil e as Colónias Portuguesas (1881).
oliveira martins ezekben a művekben szocialistának mutatkozik, azaz végeredményben re -formistának, akinek bismarck volt a példaképe. Úgy tartotta, az államférfi legnagyobb feladata, hogy a politikai életet megtöltse erkölcsiséggel, magasztos közösségi eszmékkel, támogatni kell a nemzeti ipar kibontakozását, fel kell karolni a mezőgazdaságot, meg kell újítani a közoktatást, a népnevelést s ekkor megoldódnak a bajok, a társadalmi problémák. de, hogy ez mennyire illu-zórikus elképzelés, az akkor mutatkozott meg, amikor 1887-ben megválasztották képviselőnek és kidolgozott egy mezőgazdasági reformtervezetet, amit még annyira sem méltattak, hogy leg-alább vitára bocsátották volna. mikor pedig lisszabonban telepedett le, s megalapította a Riporter című újságot, kora legjobb íróit vonta be a közös munkába, előkelő összeköttetéseket épít ki,
martins beutazta angliát és Spanyolországot is. élményeit A Inglaterra de Hoje (a mai ang-lia) és a Cartas Peninsulares (levelek az ibériai-félszigetről) című könyvében írta meg. utolsó könyve, az O Príncipe Perfeito (a tökéletes herceg98) befejezetlen maradt. negyvenkilenc éves korában halt meg, s hatalmas életművet hagyott maga után.
bármennyire autodidakta volt is oliveira martins, szinte polihisztori tudással írta könyveit, amelyekben a szakemberek könnyen felfedezhetnek laikus vonásokat, melléfogásokat, mégis nagy történész és kiváló író, kora ellentmondásainak bátor összefoglalója volt. a szocializmust úgy fogta fel, mint a fejlődés eszméjét, amely az osztályok nélküli társadalomhoz vezet. óriási becs-vágy dolgozott benne olyan tudásszomjjal keverve, amely a legnagyobb tudósoknak is becsüle-tére válna: egy hatalmas alkotásban akarta összefoglalni az ember egész társadalomtörténetét.
a német szociológusok hatására az egész társadalmi életet organizmusnak fogta fel, amelyet a kiváló egyéniségek, az uralkodásra termett nagy emberek vezetnek. ezzel a féltudományos
„cézárizmus”-sal akarta indokolni a diktatúra jogosságát a társadalomban. Szerinte a tömegek képtelenek az uralkodásra, ezért mindig irányítani, vezetni, sőt, kényszeríteni kell őket a vezetők által tisztán látott célok megvalósítása felé.
oliveira martins a tudományban is művész maradt, valóságos prózai költeményeket alkotott, sajátos egyéni ritmussal, bensőséges kifejezőerővel és színekkel. történelmi alakjai, személyei, cselekményei nem valóságos emberek vagy események, hanem szimbólumok, tehát nem a valósá-got írta meg, hanem „as sombras levadas pelos ventos sábios do destino”99, azaz a sors bölcs szelei által elragadott árnyakat, mint ahogy ezt maga is megfogalmazta. Szereplőit megfosztja az egyéni felelősség vállalásától, mert szerinte minden ember a saját sorsa misszióját teljesíti, a körülmé-nyekhez képest jól vagy rosszul. ezért martins előre elképzelt sémákra keres igazolást a valóság-ban, nem pedig a valóság történéseit, eseményeit, ellentmondásait fordítja le az eszmék, az ideálok és törvények nyelvére. az A Inglaterra de Hoje (a mai anglia) például tele van olyan szimbólu-mokkal, amelyeket az író már készen vitt magával portugáliából. tehát mindig azt írja le, amit le akar írni, s nem azt, amit lát. mindig a lélek belső tartalmát, erejét, tendenciáit kutatja, s nem a külső hatásokat. az általa megrajzolt történelmi személyiségekbe gyakran olyan tulajdonságo-kat vetít, amelyek a saját lelkéből erednek, ezért nem tud objektív lenni. d. pedrót például azért rajzolja olyan keserűnek, levertnek, mert a saját politikai kiábrándultságát vetíti rá. az História de Portugalban (portugália története) nagyon sok gazdasági és politikai tényezőt vett figyelembe, amelyeket szuggesztív módon, művészien ötvözött. Szerinte portugália nem a földrajzi vagy a gaz-dasági körülményeknek köszönheti létét, hanem annak a kollektív akaratnak, amely a nemzet géniuszában nyilatkozik meg. oliveira martins hiába volt tehát elismert közgazdász, mégis éppen a gazdasági tényezőket hanyagolta el a nacionalizmus kialakulásának és fejlődésének összefogla-lásakor. Csak a pszichológiai, az ideológiai tényezőket vette figyelembe, mint amilyenek például a heroizmus, a nemzeti öntudat stb.
az A Inglaterra de Hoje (a mai portugália) című könyve az 1826–1868 közötti események részletes feltárása. teljes egyéniségével és tudásával ebben a munkájában a portugál liberalizmus általános kritikáját akarta megírni. d. miguelben látta az „igazi” portugália szimbólumát. ez az
98 d. João ii (1455–1495) portugál király állandósult jelzője volt.
99 martins, oliveira (1879): História de Portugal . https://pt.scribd.com/document/191126256/Historia-de-portugal-oliveira-martins-pdf (Letöltés ideje: 2017 . október 10 .)
idealista felfogás végeredményben azzal járt, hogy kora ellentmondásait nem sikerült feloldania elfogadható tudományos módon, mégis nagy hatást gyakorolt olvasóira. Sok jelentős történelmi alakot személyesen is ismert, az események még elég frissek voltak a köztudatban, ezért az elbe-szélés eredetisége és szuggesztivitása magával ragadta az olvasókat. ez a könyv életműve betetőzé-sét jelenti, s ma már a XiX. század egyik igen fontos történelmi alkotásának tartják. Szempontjait ma már meghaladta az idő és a korszerűbb tudomány, de a részletek és az adatok tömege ma is hasznos adalékul szolgál a történészek számára.