luís de Camõesról (1524–1580) a portugál irodalom egyik legnagyobb költőjéről igen kevés bizo-nyosat tudunk. még születésének, és halálának ideje, szülővárosának (lisszabon vagy Coimbra), neveltetésének és tanulmányainak helye is bizonytalan. az ami biztos, hogy hatalmas életművet hagyott maga után. verseket, A Luziádák című hőskölteményt és színdarabokat.
ám amíg portugáliában és Spanyolországban mind az epikus költő, A Luziádák eredeti szem-léletű szerzője, mind a csodálatos szonettek, dalok, ódák és a népies redondilhák költője igen hamar ismert lett, addig európa szerte a figyelem inkább A lLuziádákra összpontosult.
a XiX. század, a romantika korszaka lesz az, amely mintegy újra felfedezve Camõest, (első-sorban életének kalandos, rejtélyes, kevés fénnyel és sok árnyékkal teli fordulatai miatt) immár lírájának is több figyelmet szentel.
Hazánkban is a romantika kora „fedezi fel” Camõest. de csak az epikus Camõest. 1865-ben jelenik meg, majd a sikerre való tekintettel 1874-ben újra, greguss gyula fordításában a nagy epi-kus költemény: A Luziádák. a magyar közvélemény, finom érzékenységgel, a bach korszakkal szembeni bölcs passzív ellenállás egyik lehetőségét érezte meg a műben. az 1848-1849-es sza-badságharcot követő elnyomás időszakában A Luziádák patrióta vonatkozásai, – egy kis nép hősi harcai a mohamedán mórokkal, majd a közeli nagyhatalommal, Spanyolországgal szemben – te rímeltek a ki nem mondható, az elnyomott hazaszeretet hangjaival.
népszerűségéhez a fentieken túl az is hozzájárult, hogy művében magyar vonatkozásokra lel-tek. Camões ugyanis még úgy tudta, hogy az első portugál király magyar eredetű (lusiadák iii.
ének, 26, 28 versszak). ez a vélt rokoni kapcsolat azután kedves, kalandos, hazafias kombináci-ókra serkentette az emléket, a Habsburg-ház le, illetve felváltását illetően a portugál királyi ház tagjaival.
ám az epikus Camões mellett a lírikus, néhány múlt és e századi fordítását leszámítva, isme-retlen maradt az egyébként igen jól tájékozott irodalmi közvéleményünk előtt.
e hiányt hivatott e kötet pótolni, csakúgy, mint a Hárs ernő szép fordításában 1992-ben meg-jelent szonettgyűjtemény (luís de Camões: Mit vársz remény?).
Camões elátkozott és megátkozott, önpusztító költő. a portugál irodalmi közvélemény, amíg élt, nem sokat tett érte. mintegy kitaszította az udvar körül csoportosuló irodalmárok közül. ző, hogy közülük egyedül ő kényszerült arra, hogy indiába menjen. Hogy miért? talán szertelen, bohém természete miatt. otthonos volt az udvar előkelő hölgyei között éppúgy, mint a lisszaboni kikötő sikátorainak örömlányai körében. utcai csetepaték könnyen kardot rántó hőse és elmé-lyült irodalmi, filozófiai tanulmányok folytatója. Fél szemének elvesztése – az afrikai harcok során – szintén megviselte; kötekedővé, sérülékennyé vált. de a távol-keletre való távozásában
62 rózsa zoltán (szerk.) (1993): Luís de Camões: Poemas – Költemények. kráter műhely egyesület, budapest.
5–17. [a filológiai apparátus elhagyásával.]
talán – miként egyes újabb kutatók vélni tudják – új-keresztény volta, azaz zsidó származása is szerepet játszhatott. nem tudjuk.
amit tudunk az az, hogy mint nemes lovag (cavaleiro-fidalgo) 1553-ban a São bento hajón az indiai goába érkezik. bejárja indiát, malájföldet és macaót. viszontagságos, kalandos, szertelen életet él. adósságai miatt megismerkedik a börtönökkel is. mozambik szigetén ellopják Parnasso c. versgyűjteményét, amely „jelentős lopás” – miként diogo Couto írja – megnehezíti a versek hite-les azonosítását. 1569-ben 16 évi távollét után, barátainak anyagi segítségével érkezik vissza lissza-bonba. 1572-ben sikerül kiadnia élete nagy művét, A Luziadákat. Szerény havi juttatásban ugyan részesül Sebastião király jóvoltából, de szegény marad, úgy is hal meg 1580-ban.
Camões költészetében két nagy és meghatározó stílusirányzattal találkozunk. az egyik a közép-kor végi és az ibér hagyományokat követő estilo engenhoso, a másik főleg az olasz költészet (ezen belül is elsősorban petrarca) formai és tartalmi újításait átvevő estilo clássico. az elsőről, az estilo engenhosoról (leleményes stílus) azt mondhatnánk, kissé leegyszerűsítve, hogy variációk régi köl-tői témákra vagy más költők mottóira. e stílusban a költő ügyessége, leleménye abban nyer kifeje-zést, hogy az adott témát hogyan tudja minél jobban körüljárni, tovább fejleszteni, lehetőleg az átvett mottó szókészletét. az ebben a stílusban írt verseket nevezzük redondilháknak.
a klasszikus stílus a görög-latin-olasz lírai hagyományok átvételét és továbbfejlesztését jelenti, társadalmilag és a költői formák változatosságát illetően is (szonett, óda, dal stb.). Camões legnagyobb, legeredetibb versei e stílusban születtek, költői ereje, logikus, lényegretörő, egyszerű mondatai, amelyek alkalmasak mind a külső, a táji jelenségek leírására, mind pedig a költőt feszítő belső vívódásokéra, érzékeny beleélő képessége, amely a petrarca szonettek átköltésé-ben jelentkezik, ebátköltésé-ben a stílusban teljesedtek ki a legjobban. mindez persze nem jelenti azt, hogy a redondilhák régies, kötött stílusában is ne tudott volna az adott műfaji lehetőségeket messze meghaladó eredményekre jutni. gondoljunk csak az Os bons vi sempre passar c. redondilha rövid, tömör és gunyoros-keserű önelemzésére, vagy a Sobre os rios que vão c. nagy versére, amelynek a második fele a 136. zsoltár parafrázisa és a költő vallásos krízisének izgalmasan szép és megrázó tanulsága.
petrarca és követőinek divatja, amit petrarkizmusnak nevezünk, az ibér félsziget költőit is bűvkö-rébe vonta. köztük Camõest is. e petrarkai hatás főleg szonettjeiben nyilvánvaló. nem egy közü-lük a nagy olasz költő szabad átköltése, vagy szerelemelméletének megverselése (pl. Alma minha gentil, Eu cantarei de Amor tão docemente, Amor é fogo que arde sem ver), hogy csak néhányat említsünk. ám Camões még ezen kordivat által teljesen elfogadott utánzóversekben is állandóan kitör az elmélet eszményi sémáiból és önmagát is megmutatja.
a kitörés, Camões esetében, petrarkai szerelemelmélet elfogadásának szándéka és e szándék megvalósításának lehetetlensége közötti ellentét eredménye.
beteljesületlensége, nem megvalósulás, absztrakciója szinte az igazi, a tiszta, a salakmentes szere-lem feltétele. nem a tüzet, csak a tűz visszfényét tárja elénk, írja róla tanulmányában ugo Foscolo.
Camões nem ilyen. ő minden, csak nem konszolidált egyéniség. bár a kordivatnak megfele-lően ő is eszményíti és a konvencionális mediterrán-petrarkista toposzokkal ékesíti fel a szeretett hölgyet, de ez a hölgy mindig más: a kikötő örömlánya éppúgy, mint a sötétbőrű indiai rabnő (Aquela cativa), vagy a felső tízezer körébe tartozó hölgy. de mert az előkelő társaság kitaszítottja – talán nem vagyok szentségtörő, ha úgy vélem –, az emelkedett hangú petrarkista szonettjeiben az elegáns, a konszolidált szerelem iránti nosztalgia is szerepet kap. természetesen hiába. éppen ezért a petrarkai transzcendens női eszményképet nála, a társadalmilag elérhetetlen, vagy csak egy kaland erejéig elérhető, asszonyideál helyettesíti. éppen ezért az ő szerelmi költészete nem csupán az átvett szerelemelmélet megverselése, hanem a reális szerelmi élmény és csalódás meg-nyilatkozása. nála a transzcendens eszményeket megtestesítő laura helyett maga vénusz van jelen, és nem is egy, de számos asszony földi valóságában. nála nem égi, de földi élmény, valós szenvedés és szenvedély a szerelem.
ezért töri át és haladja meg a petrarkai szerelemelmélet témáit s közelít leão Hebreu elemi erejű koncepciójához, amely szerint: a szerelem olyan kozmikus erő, amely a természet valameny-nyi komponensében jelen van, az élettelen tárgyakban éppúgy, mint az állatokban, vagy az embe-rekben, bár különböző mértékben.
Camões költészetének másik nagy vonulata a változás, a mudança – és egyben e változásoktól való félelem – témája. talán jelentősebb, izgalmasabb és maibb is, mint a másik, ám teljesen attól sem elválasztható.
Camões abban a korban élt, amikor, a szó szoros értelmében és éppen a portugál felfedezések-nek is köszönhetően, a világ napról napra tágabb lett. egyben bonyolultabb is. régi értékek válnak értéktelenné és új emberek, új szokások, új értékek uralkodóvá.
Camões érzékenyen tükrözi e változásokat. ő maga e változásokat a magánélete síkján nega-tívan érzékeli. lírájából árad a pesszimizmus. a rosszra csak még rosszabb jöhet, írja a Sobre os rios que vãoban. a Já calma nos deixou című ódájában így ír: „minden megváltozik végül… csak az én ellenséges, kemény helyzetem nem változik.” a Mudamse os tempos, mudamse as von tadesban pedig úgy zárja le a szonettjét, hogy az a legnagyobb baj, hogy: „már semmi sem változik úgy, mint régen” .
Camões élete nagy részét – 16 évet – a távol-keleten élte le. itt az új értékrend, a pénz minden-hatósága, elementáris erővel zúzta szét a régi feudális portugália értékrendjét, amiről a Cá nesta Babilónia donde mana című versében oly hitelesen ír. Camões nem tudott e mohó, harácsoló, ám racionális világ részesévé válni. pedig akart. de valamiért nem fogadták be. eltűrték. a szélre szorították. persze abban, hogy sorsa így alakult, bohém és olykor önpusztító természete folytán, talán maga is hibás. talán nem. talán arról van szó, hogy mint nemes lovag (cavaleiro-fidalgo) erős szálakkal kötődött egy eszményített régi, a nemesi értékrenden alapuló (sosem volt) világhoz.
pedig felismerte és elismerte a tapasztaláson alapuló tudás nagyszerűségét, ami a renaissance egyik vezető gondolata volt.
„Fennkölt eszméket sok bölcs férfi hirdet, de a tapasztalás döntő fölöttébb,
hogy sokat lássunk, mindenképpen ez kell.
van esemény, mint el sose hittek, van mit elhittek, de meg sose történt.
a legjobb, ha krisztusban hisz az ember.”
(Verdade, Amor, Razão, Merecimento: Hárs ernő ford.)
az utolsó sor mintha a feje tetejére állítaná a tapasztaláson alapuló tudás dicséretét. valójában itt mélyebb dráma húzódik meg. az a dráma, amelyet az szorításában vergődő értelmiségiek éltek meg egy olyan országban, ahol Reformáció sem volt. ott, ahol a ptolemaioszi világképet már a mindennapi hajózás tapasztalatai alapján tagadták, hiszen a felfedezések e felismerés jegyében születtek, de amelyet hivatalosan nem lehetett megvallani. ismételjük csak az előző vers néhány sorát:
„van esemény, mit soha el se hittek, van, mit elhittek, de meg se történt.”
a hithez, a mindent feloldó irracionalizmushoz való menekülés hirdetése tehát nagyon is valósá-gos alternatíva lehetett a kaotikus, a változó, a régihez képest széttöredezett világban. különösen Camões számára, aki a régi világhoz tartozott nemesi származása folytán, ám egyben az új világ-hoz is humanista, értelmiségi volta miatt.
Camões lehetetlen életideált akart megvalósítani. Humanista értelmiségi és fegyveres nemes életvitele közötti harmóniát. ám ezt az ellentmondást lehetetlen volt feloldani. antónio José Saraiva nagyon pontosan vázolja fel ezt a helyzetet. Így ír: „mint fegyveres nemesember mindig többre tartotta irodalmár (letrado) voltát, ám mint irodalmár soha nem tudott szabadulni feudá-lis előítéleteitől. élete, amelyet verseiben ő maga nevez lehetetlennek (impossível), talán élő meg-testesülése annak a szintén lehetetlen állapotnak, amelyben a portugál kultúra és társadalom jutott, annak a feloldhatatlan ellentmondásnak a következtében, amely a humanista racionaliz-mus és a tradicionális feudális ideológia között feszült.”
költészete e két világ, két ideológia összeütközésének tükröződése, s mint ilyen hallatlanul ellentmondásos, izgalmas és modern lírát eredményez. olyant, amely megőrzi, de meg is haladja, a kortárs költészet eredményeit.
ilyen értelemben Camões helye a kor irodalmában ariosto, tasso, garcilaso de la vega, bos -can, ronsard és Shakespeare mellett van lírája eredetiségét és minőségét illetően.
a hattyúdal gyakran csodálatos zengésű: benne az új egyesül a régivel és a szenvedélyek hasonlít-hatatlan módon felizzanak.
Camões egész költészete, beleértve A Luziádákat is, ilyen csodálatos zengésű hattyúdal: olyan amelyben az új egyesül a régivel és a szenvedélyek hasonlíthatatlan módon felizzanak.