A SÖTET SZÁRNYAK

(Vlagyivosztok felé iparkodnak a mérhetetlen, csöndességes ten-geren Romanov Miklós félelmes haj ói.

A föld kerekségén pedig, valamerre emberek élnek, sejtések szállnak a hajók után. Rozsgyesztvenszkij viszi a hajókat. A hős admirális. A cár bosszúja nem késik. Oroszországot büntetlenül megalázni nem lehet. Jaj a fölkelő Nap országának, ha fiait tenge-ren éıi az orosz admirális.

És míg az Idő maga is remegve késlel, hogy jegyezhessen a História, az úszó hajókon sugdosva terjed valami hír.

Az admirális hetek óta nem mutatja magát. Rozsgyesztven-szkij parancsait hiába várják az úszó, félelmes városon s messze csatangoló külvárosain.

- Mi történt az admirálissal?

Ezt kérdik aggodalmasan a hajók alparancsolói. De megnyu-gosznak. Értik a zsenit. Visszavonulva dolgozik a nagy terven, mellyel tengerbe fogja süllyeszteni az utolsó japán ladikot is.

Hanem végre is beszélni kellene vele. Tudni, hogy merre s ıneddig törtessünk ebben a tempóban. És a tisztek behatolnak az adnıirális szalonkabinjába.

Ül hintaszékében hős Rozsgyesztvenszkij. Vagy - ő-e csak-ugyan? Egy ólmos árnyék. Bús, üres fényű szemekkel. Föl akar állni. Lábai remegnek. Az arcán nagy kínlódások ugrándoznak.

Beszédbe kezd s dadog. .

Tokióban egy ideig újra nyugodtan lehetnek. A paralízis bele-szólt a világhistóriába. Ki tudja, hanyadszor?)

=ı=

A dr. Salgó Jakab könyvéről sok szó esik. Jeles könyv ez.

A sok ıneınentó közül, mely a magyar értelmiséghez mostanában beszél, félelmesen zúg ki. A könyv címével szólva, a szellemi élet lıygiéııiáját jó lesz megismerrıünk s megtartanunk, mert különben

105

nemsokára paralitikusok országa leszünk. A túlságos intellektuális élet miatt talán? A sok munka miatt? Nem. Hanem az ideges, ötlet-szerű élet miatt. Azért, mert nehezen élünk. A szellemi munkások kénytelenek sokfélét dolgozni. Mert - folytathatja a szocioló-gus - összevisszább társadalom nincs a mienknél. Tele kénytelen-séggel, ápolva ápolt hazugsággal, minden más társadalomnál több igazságtalansággal s kíméletlenséggel önéletünkkel szemben. Nem is beszélve az iskoláról s egyéb ezernyi átkáról a magyar idegrend-szemek.

De mindezek fölött legkeserűbb végzetünk, hogy az életet, a ınagunkét s a másét, nem tartjuk szent értéknek. Ma tomboljuıık, legyünk, s holnap akármi jöhet. Társadalmunk, tele ósdisággal, ezer legyőzhetetlen akadállyal arra, hogy bárki ereje teljességét fejtse ki, s mindent elérhessen, amit egy modem társadalomban talentummal elérhet valaki, - ez az első oka a magyar értelmiség bús-epikuri életfelfogásának. Reménytelenebb értelmisége csak egy országnak van, mint a mienk. A szegény Rozsgyesztvenszkij orszá-gának. De nálunk sem küzdelmes múltunk, sem társadalmi mizéri-áink, vagy éppen közjogi helyzetünk nem tudnak annyit megértetni, mint az orosz értelmiséggel szemben egy szó megértet: a cárizmus.

Az orosz értelmiség beteg. Minden egyéni öntudat felett ott csapong sötét szárnyaival az őrület. Az orosz társadalom nem bízhat egy igében, egy tettben, mert nem tudhatja, hogy rugója nem egy meg-hibbant agyvelőből pattant-e ki. Nem bízhat egy vezérében sem.

Íme még a cárizmus fanatikusát, a hős katonát is rohanva éri utól az esztelenség.

És a statisztika azt ınondja, hogy a magyar értelmiségnek több a paralitikus betege, mint az orosznak.

Rettenetes. Rettenetes elgondolni, hogy a sötét szárnyak ott csapkodhatnak minden lelki munkába fogott magyar agy körül.

ÉS a Röntgen-gép nem mutathat nekünk semmit. Nem tudhatjuk, hogy az egész nemzetéletre szóló ideák, törekvések, tervek nem lágyuló agyakból suhantak-e ki.

Az orosz gondolkozóknak nincs okuk kétségbeesni. Sőt hirdetik, hogy megérett sorsát veszi el az orosz értelmiség. Ott lehet ez a jó sorsnak végzése. Százmilliós nép teremthet bármikor friss, erős, termékeny, új,nagy intelligenciát. Mihelyst a cárizmus Összeomlik, s szabad életre egyenesedhetik ki a lenyűgözött szláv népóriás.

De intelligenciánk romlását mivel pótoljuk mi? Még akkor is, ha a társadalmi erők rendjét, egyensúlyát sikerülne megcsinálnunk.

Hol van szunnyadó lelki kincseivel a sok-sok millió magyar paraszt-ság? Züllik s vándorol - ki.

Megdöbbenve úgy képzeljük, hogy a jövő Rozsgyesztvenszkij

hajóhadaként jön, jön a magyar társadalom felé. A jövőtől várjuk a megváltást, s a jövő admirálisának, a magyar értelmiségnek, feje körül sötét számyak suhognak .

BN 1905. május 20. D.

roo. PÉNTEK ESTI LEVÉL

Először a Parasztszívekről beszélgessünk. Legalább túl leszünk rajta. Szögedében van egy igen érdekes fejű újságíró-ügyvéd ember.

Hivatik pedig dr. Balassa Arminnak. A jágermaris Hódmező-vásárhelyen pompás kriminális ügyben hívták vagy hívhatták egy-szer védőül e Balassa Annint. Egy jeles parasztdrámához. Hogy milyen becses az asszony a tanyán. Talán ez vohıa a drámának az ő tanulsága. De mégse csúfolódjunk. Balassa Armin író ember.

Érdekes agyú és szívű ember. O mást is meglátott ez esetből. Meg-látta pedig ama fontos látnivalót, hogy a Tisza mentén is esnek érdekes dolgok, nemcsak a derék, klasszikus időkben, s hogy a magyar paraszt nem egészen olyan romantikus levegő-ember, mint a magyar népszínműírók hirdették. Ez nagy fölfedezés ám. Balassa

írt róla egy egyfelvonásos drámát. _

Ezt a drámát megszerezte egy másik író: Szalóky Elek. Irt belőle (vagy utána?) egy háromfelvonásosat. Ez a Szalóky-dráma volt a Nemzeti Színház magyar ciklusának legutóbbi darabja.

Balassa és Szalóky nem tudtak együtt megegyezni. Hogy kié is ez a darab. Mi sok napok után, s azután, hogy Balassa pörrel fenyegetve letiltotta a Szalóky-féle darab előadását, megállapít-hatjuk: Szalókyuak nem volt joga Balassa darabját mirnikszdinıiksz fölhasználni, ellenben nem lehet Balassát sem megérteni. Mert Sza-lóky a Parasztszívekből egy egészen új Parasztszíveket csinált. Rosz-szabbat talán, mint a Balassáé. De mást. És Szalóky konciliáns akart lenni. Még merészen sem lehetne őt plagizátomak mondani.

Aztán ő minden lehető erkölcsi és anyagi részesedést fölkínált Ba-lassának. Ha ezek után konstatáljuk, hogy a Szalóky darabja igen rossz darab, s még rosszabbul játszották a Nemzeti jelesei, méltán tűnődhetünk: miért a nagy harc.?

II!

Ősbudavár jegyében vagyunk s a színkörök jegyében. Már Kreesáııyiék is működnek, s a bódézó Népszínház ma este már

167

premiert is adott a budai színkörben. Szóval, ha az esték nem lenné-nek olyan ködösek, mint például a mai este, Budapest már nyária-san szórakozhatna, ha még nyitva állnak is a kőszínházak, sőt például a Vígszínház holnapra premiert is ígér. Henry Bataille a Vígszínház holnapi írója. Hogy retteneteset mondjunk: ő a francia Wolfner Pál. Ez a darabja, a Mama Colibri persze olcsó ötleten épül. A mama beleszeret a fia barátjába. Majd beszélünk az ügyről előadás után. Most csak siránkozunk röviden, de búsan azon, hogy milyen gyatrán mulathat a nyári Budapest. Színkörök és Ösbuda-vára. Ez lesz a program. Szép mulatság lesz!

IF

Nőírókról ígértünk említést. A mi hitünk szerint ebben az országban, ebben az időben, ha a dolgok rendjükben folynának, a nőíróknak kellene vezetniök. Megnyugtathatjuk a különben is napszámos módra durva és remegő férfiírókat. Még nem jöttek el nálunk a nők, kiktől félni kellene. Lux Terka és Tormay Cecil köny-veire gondolunk. Két nagy női intellektus. Mindkettő nemes, első-rendű dilettáns. De dilettáns. Nem hozták el közénk, amit a_ nőírók-tól várunk: a női lélek új szenzációit, képeit és melódiáit. Ugyesek.

Néha megejtők. De műkedvelők s naivak -- még a mai magyar irodalmi mérték szerint is. Lux Terka könyve két hosszú novella.

A mai lelketlen, haszontalan magyar élethez szállít bizonyságot mindakettő. Csínnal és bájos melankóliával ékes írások. Ennyi az egész. Tormay Cecil novellái nemkülönben.

Egyebekről a viszontlátásra.

MK 1905. május 21. Diósadí.

101. LUX TERKA KÖNYVE

Lenci naplója. Fáni és Dani. Két regényszerűen bő, érdekes novella a Lux Terka legújabb könyve. Melankóliával néző és látó női szemek figyelik e két írásban a budapesti életet, e kalmárkodó, furcsán világvárosi, kicsinyes és tetejével rakott várost. Az első irat hőse egy szép boltoslegény. A meséje pedig e szép boltoslegény karrierje és bukása. Kissé elnagyolt, de finomságokkal teljes, szép és érdekes történet, melyhez kiválóan illik a naplóforma. Nem a hűség, avagy az artisztikum kedvéért. De mert így ragyog ki belőle Lux Terka érdekes lelke, sok finom asszonyos érzése, kedves és asszonyos sok naivsága s aranyos melankóliája. A második novella

gyöngébb valamivel. Finom csipkeszerűség sok van ebben is. De a hézagok is feltűnőbbek. Egy kis Sarah Bemhard bús kálváriája.

Ha a szocializmusról, zsidókérdésről, társadalmi igazságtalanságaink nagy seregéről nem ejtene egy fontoskodó szót sem Lux Terka meg-látása, mennyivel kétségtelenebbülbeszélne ki az ő finom meséiből az ő csakugyan kétségtelen értéke. Ő csak nézzen, lásson, s meséljen.

Melankóliájával, mely csakugyan bájos, s mely érthető azoknál, kik nagyon belenéznek a nagy magyar élet bús és értelmetlen kavargásá-ba. A könyv díszes. Faragó Zsigmond kiadása. Egyik lapját az írónő arcképe ékesíti.

BN 1905. május 21. /-y./