Öreg Demokıitosz, régi-régi bölcs ember, mindig veled sóhajt, sír és, oh hányszor sóhajt, sír veled a világ:
- Oh minden elmúlik, oh minden elmúlik . . .
Ime elmúlott Palatinus Jóska is. A magyaroknak volt a fenséges ura. Nagyéletű fejedelmi úr volt.
Siratót tart e most zenebonázó, szegény ország. Oh áldott ez a föld, jó ez a föld. Oh milyen könnyen esik ez szeretetbe. És hogy is szeretik, akit itt szeretnek.
13 Ady összes prózai művei VI. 19_!
Nincsenek ám itt büszke Don Cézár de Bazanok, akik gyilkos, gőgös igéket vallnak a föld hatalmasairól. Mi, oh, szeretjük a nagy-urakat, ha csak azok egy kicsit is szeretnek minket.
Palatinus Jóska, te voltál a megmondhatója: érdemes ám minket egy kicsit szeretni.
És siratunk téged, és siratunk téged öreg Demokritoszszal a régi bölcs emberrel:
- Oh minden elmúlik, oh minden elmúlik .
=lI
Ha élt volna egy-egy másod, mióta Ottokár hadai futottak, nıa a világ itt körülöttünk sugarasabb, boldogságosabb világ volna.
Szomorú komédia az, amelyhez a te magyar-dicsőséges életed ad egy kicsi der-üt. Sohse akartunk mi mást, mint hogy szeressenek egy kicsit nıinket. Mi még a karddal-is ölelésért vagdostunk. Kelet-ről hoztuk, s máig is megőriztük a régi lelkünket. Mi hűségesek, engedehnesek, jók és szeretettek akarunk lenni. Boldogan, gyermeki örömmel emelünk urakat magunk fölébe, s nem kívánunk mást, csak higgyék el a mi uraink, hogy jók vagyunk, hívek vagyunk mi.
És századok drámáiból rakódott össze a mi nagy tragédiánk: nem akarnak bennünket a mi uraink szeretni. A nemzetek színpadján mi a ,,théatre d'amour" aktorai voltunk. Örök ambíciónk a hűség, örök szomjúságunk a szeretet volt.
Ha élt volna mindig Palatinus Jóska ! _ . Ha lett volna mása mindig magunk fölé emelt uraink között, minden milyen másképpen volna, másmódon volna
III
A magyaroknak fenséges ura hosszú invitációt kapott ahhoz a csodálatos, örökös, mégis-mégis csak szép monstre-lakomához, amelynek a neve Élet . . . Megáldott élet a hosszú élet. Aldottak az örömei, a szenvedései és áldottak ınindenekfölött a vonzó érzései.
A halhatatlanságért semmit sem kell voltaképpen csináhri, csak szeretni, nagyon szeretni. Habsburgi József szeretett bennünket, s lám, már életében szárnyaikra vették a regék. A regék pedig az Élet és a Halhatatlanság között szoktak közeledni szárnyas szekerükkel.
Hogy is nem tudják azt a nagyurak, hogy milyen jó, milyen békességes, milyen szép dolog az: szeretve lenni. Ha temetett az alcsuti nagyúr, vele temettek, vele zokogtak kies Vágvölgyön, szé-kely hegyek között, kun-utódok földjén, dombos Szilágyságban, mindenütt. És ha örült, hogy örültünk mi mind.
És aggódó lelkeink miként repültek a tenger felé, hol is vias-kodott a halállal, a nagyurak nagyurával, a mi jó nagyurunk.
És mégis, oh, szép dolog e földön, sokáig élni, ha kínnal is alszunk el. Nem olyan hideg ez a világ, még ha fenséges urak vagyunk is, ha jók vagyunk, ha sokakat szerettünk, s ha sokan szeretnek bennünket
=l=
És állj elő, öreg Demokritosz, régi-régi bölcs ember újra:
-- Oh minden ehnúlik, oh minden elmúlik.
És mi a mai siratóban, melybe kavargó, zavaros zenebonákból tértünk be megdöbbenten, gyásszal, visszakiáltjuk:
- És megújul minden, és megújul minden.
Életek, minő a Habsburgi Józsefé volt, e földön, ez uraink szeretetére szomjas földön, telehintik a lelkeket csírázó, szeııt.
hittel. Magyarok fenséges ura, áldassál, hogy szerettél minket.
Ime sírunk, sírunk. De megújul minden, s ha valaha jobban lesz, szebben lesz, gyermekes, küzdelrnes, hívő, szépséges álmaink szerint lesz minden, akkor magyar-dicsőségű Habsburgi József, emlé-kezni fognak mindenek, hogy te és tieid szerettetek minket, s hogy te értünk is éltél egy kicsit .
25!
Nem lehet az másképpen: a mi szeretetlenségiinknek ki kell engesztelődnie a jövőben. Valamikori, Ottokár-Verő Habsburgi Rudolfnak ez elpihent, lelkével hozzánk símult sarja ő vonzó érzé-seiben, áldott magyarságában ezt jelentette már, ezt hozta nekünk elő a jövőből. Mert nem történnek semmi és üres történetek a vilá-gpn. Történnek mindenek egy nagy akarat nyilváııulása szerint.
1.11 ha netán valahol, akkoriban úgy is vélték azt, hogy ő csak színben, módokban lesz a miénk, urainkért sóvárgóké, olı rosszul vélték. Ez már a mi erőnk. Az alcsúti nagy öreg úr, a jó, a magyar, ıı bennünket szerető, bizony magyar lett igazán jó szívének erős gyilkeréig. És itt hagyja testamentumképpen a jövendőnek, mely-ııek (5 feıısége hírnöke volt, intését és reménységét. Nem lehet az ıııáaképpeıı. Mert ha minden elmúlik, minden megújul. És megjobbul 11 világon minden.
Ú
1 j' 1115
Nagy siratónkból csak a megújulás, csak sarjaid reménységétől vígasztalva, elköltözött fenséges urunk, nagy gyászban sóhajtjuk újra íme: 7
- Oh minden ehnúlik, oh minden elmúlik . BN 1905. június 14.
119. ŐFELSÉGE
Őfelsége, a Szahara császára menekül. Lovait, tevéit, bőrönd-jeit ott hagyta Triesztbeıı. Fut, mintha igazi császár volna, ki maga merészkedett csatát veszíteni. A világ pedig röhög. Bolond ez a szegény Lebaudy. És menekül, nehogy hivatalosan is megállapítsák róla, hogy bolond.
Miért bolond? Császár akar lenrıi a Szaharán. Hát van-e császá-ra a Szaharának? Ugy-e, hogy nincs? Divatban vannak-e ma a csá-szárok? Divatban vannak. Hát miért ne lehetne Lebaudy a Szahara császárja, 'holott a Szaharának még nincs császárja, s a császári foglalkozás nem éppen megvetett métier még a jelen században.
Vilmos császár a hererók császárja akar lenni. Helyes. A hereróknak sincs még császárjuk. Nem is merné senki sem ráfogni Vilmos csá-szárra, hogy bolond. Tovább megyünk. Miklós cár, az oroszok császára Mandzsúria császárja akart, sőt akar lenni, pedig Mandzsú-riának van már császárja. És még e carszkoje-szelói úrról sem bizo-nyos az, hogy bolond. Csak Lebaudy bolond?
Azt mondják, hogy nem szeret fizetni. Még a hotelszámlákkal is adós marad. Ejnye be jó. A török császár a hadseregének sem fizet. A belga király, aki Kongónak császárja, adós marad a saját leányainak a jussával. Hát ki szeret fizetni?
Azt hirdeti magáról Lebaudy, hogy ő magasabb kultúrájú planétán született, mint a Föld. Mi ebben a bolondság? Olyan fene nagy a kultúrája ennek a mi bolygónknak? Vidéki gimnáziumi fizika-professzorok sem átallják azt sejteni, hogy az öreg Mars kultúrája alighanem különb, mint a mienk. Legfeljebb az nem igaz, hogy Lebaudy ott született, amit egyébként francia anyakönyvi kivonatok is megcáfolnak. Dehát az kisebb hazugság, mikor XVII.
Ratibor vagy XXXII-ik János azt állítják, hogy ők isten kegyel-méből való fejedelmek?
Hogy Lebaudynak nincsenek fejedelmi ősei? Hát melyik dinasztia-alapítónak voltak fejedelmi ősei? Közelebbről például Bonaparte Napóleonnak sem voltak, s Bernadotte Oszkár nagy-apjának sem. Pénze van elég Lebaudynak. Azt csak leglojálisabb
lélek sem mondhatja, hogy az uralkodáshoz valami rengeteg sok ész kell. Miért bolond hát a Szahara császárja? Császár akar lenni, mert császárnak lenni jó. Utazik, mert Vilmos császár is utazik.
Szereti a nőket, mint a többek között például Lipót király. Hábo-rúval fenyegetőzik, mint Nikita. Szereti, illetve szeretné a civillistát és a különvonati utazást, mint akármelyik uralkodó. Felsőrendű planéta gyermekének vallja magát, mint a mikádó. Mi ebben a bolondság? Nem gondolják meg azok, akik Lebaudyt bolondnak akarják deklarálni, hogy tömeges felségsértést fognak elkövetni?
Van egy ideánk, mely nehogy megbántsa a tiszteletreméltó norvég nemzet magyar barátait. A norvégek mindenképpen feje.-dehnet akarnak, snem kapnak. Ritka emberben van annyi fejedelmi tulajdonság, mint Lebaudyban. Kár volna egy ilyen alkalmas embert Afrikába engedni . . .
BN 1905. június 18.. A. E.