MIKLÓS JUTKA KÖLTEMÉNYEI

Miklós Jutka talán nem is sokára már, a maga dalait fogja dalolni. "l`öbb (licsérettel, több reménységgel nem is lehet ám ennél leııııi eg y fiatal poétához. Pláne magyar poétalányhoz, akinek majd-ııenı ıııinden társnője - S maga is egy kicsit - azt hiszi Annie Vivuııti Budapestig jutása óta, hogy a nőpoétának nem lehet nagyobb feladata, mint Szaffót játszani, amellett, hogy nem felejt-kezik meg más poétákat sem utándalolni. Miklós Jutka e hibájából is szabadulhat, mint a többiből. Nem ír majd Ikarosz-dalokat, de bátrabb lesz mégis Ikarosznál. Nem énekli meg a maga Dalait.

El hagyja maga mögött röpülni a nagy újságeseményeket és azokat a hangulatokat, melyeket idegen versek adnak neki, s melyek az ő finom, gazdag leányszívében összecsereberélődnek az övével. Ha ezekről lemoııd, majd meglátja, mennyi marad neki, mennyivel több marad. Hogy a saját versével biztassuk:

,,Az lesz a nap! - Ha nıegtalálom, Amit kerestem - sóvárogva vártam!

- S újjongva kiálthatom a világba, Hogy megtaláltam! megtaláltam! .

Találja meg a maga lelkét, ezt a sok érzésű, erős, de nőiesen erős, ma még nagyon fiatal lelket, s akkor majd meglássa -mennyivel szebb, örvendetesebb lesz a szent titkos lélek-út az érzé-sektől a dalokig. Valami azt sejteti velünk, hogy Miklós Jutkának nem lesz a sorsa, mint annyi újabb versíróé volt: az örökös sokat ígérés. Meg fogja járni a poétakészítő érzések, kétségek és küzdel-mek belső kálváriáj át s majd elibünk áll, mint ama kevesek egyike, ki megkövetelheti, hogy meghallgassák, ha dalol. Csinos, formás első verseskönyve (Singer és Wolfner bizománya) több, mint egy poétai látogatókártya, azért akartunk mi is e sorokban egy kis külön melegséget éreztetni.

BN 1905. márczius 24. (A. )

I()I

56. OLGA

Bemutató előadás a Nemzeti Színházban -1.

A Nemzeti Színház úgynevezett magyar ciklusa egy új magyar névvel és egy új magyar drámával ajándékozott meg bennünket ma este. E nemzeti munkában Wolfner Pál játszott a Nemzeti Szín-ház kezére. A név jól sikerült: Farkas Pál. A darab sem hozott szégyent a Wolfner névre. Annyi idétlenség után íme egy érett demonstráció. Egy tudatos munka. Mottój a nincs, de lehetne. Talán ez: „gyorsan járj, tovább érsz". Olyan biztosak volnánk sok földi dologban, mint amilyen biztosak vagyunk a Wolfner-Farkas tit-kos gondolatának a megfejtésében: „adjatok új mezőket: nem birok magammal". Istenem, rossz is lehet az, mikor az ember kis nemzet fia. Szócsatákat vív a külföldön. Itthon Theszeuszként megöli a nemzetiségi szörnyet. Ellátja gondolatokkal a gondolattalan tár-sadalmat. Ír regényt, novellát. Esztétikus, szociológus, kritikus, politikus, aktív jogtudós, jogíró. Nem is lehet elsorolni. Mit csinál-hat még az ember, mikor mértföldes csizmáit ismeri minden haraszt?

Még a nevét is eldobja, hogy új akadályokat leljen. És drámát ír.

És ifjú még

II.

E második, kis strófában tisztázzuk mindenek előtt, hogy jaj volna a világnak, ha elsokasodnának benne a művészek. Minélfogva szó sincs róla, hogy a színpadról mindig művészembernek kelljen beszélnie. Szívesen hallunk onnan mindent, ami érdekes. Szívesen hallgatunk mindenkit, akinek van mondanivalója. És Farkas Pál-nak ne volna? Dehogy nincs. Hirtelenében fölsorolunk egyet és mást az Olgá-ból. A budapesti társaság. Az új magyar Nórák. Az ügyvéd. A korrupció. A magyar tőke speciális bestiasága. És a sajtó züllöttsége mindenek felett. Dilettáns lelkeknek nincs perverzebb szenvedélye, mint a sajtó vetítése. Tele is van az irodalnıunk hazug sajtó-fotográfiákkal. De nehogy valaki azt sejtse, hogy a mi érzé-seink szerint is nebántsvirág volııa a zsurnalisztika. Csak az követ-kezik mindebből, hogy aki ennyit és így rak maga elé, nemcsak az önkezét bénítja el, de még - a lábát is. Így még rúgni sem lehet, amit ne tessék kicsi dolognak venni. A szociális, rikító, ordító színmű hasznos és divatos valami, pedig főcélja a rúgás, ami jó társadalmi orvosszer. De Farkas Pálnak ez sem sikerült. De érett

demonstrációról beszéltünk az előbb. Tudatos munkáról. Igen: a darab színrekerült. Sőt tán még sikere is volt. De a sikere nem több Farkas Pálnak, mintha Wolfner Pál conférance-ot tartott volna ugyane témákról. Az Olga: egy új formájú conférence. Szabad a conférence-ban elmésnek is lenni, unalmasnak is, fantasztikusnak is, sőt hamisnak is, sőt oh még értelmetlennek is.

III.

Olga budapesti leány. Egy csuka-falánkságú milliomos vállal-kozónak, Szovák Péternek a leánya. Az apja kikeres neki egy urat - féıjnek. Olga azonban különös lány. Fátum-kereső hölgy. Szakit az apjával, hogy a Kartaly Endre felesége legyen. Kartaly Endréé, az újságíróé, a panamisták istenostoráé, a ragyogó tollú publicistáé.

Szovák Péter azzal a dühvel, milyet csak a megalázott milliomosok érezhetnek, lát hozzá a bosszúálláshoz. Mivel Farkas Pál szerint a budapesti tőke minden gonoszságra képes, Szovák Péter kitúrja Kartaly Endrét minden redakcióból. Nagy a nyomor. Kartaly kény-telen egy zuglap szerkesztését elvállalni, s kénykény-telen magát odaadni bérért Szovák egy konkurrensének, a Közgazdasági Banknak.

Támadja az apósát. A pénz azonban csak a nyoınorral szeret bir-kózni. A Közgazdasági Bank kibékül Szovákkal. Kartaly nyomor-ban s most már elzüllötten áll. Két-háronı hétig haza sem megy.

Már nem a nagylelkű férfiú, akibe Olga szerelmes lett. De Olga, a különös Olga nem tágít mellőle. A Közgazdasági Banknak fenyegető levelet ír Kartaly, s a banknak egy mindenre kapható, aljas ügy-védmegbízottja e levelet a rendőrséghez juttatja. Kartaly börtönbe kerül. Szovák ekkor sem tudja elválasztani tőle Olgát. Olga kije-lenti, hogy ő a megbélyegzett embert is szereti.

IV.

'I`ehát a szerelem ditirámbusa volna a színmű? Nem az. Olga z|ı`:'ınıája? Lehetne. De nem az. Olga egy érthetetlen, beteg nő.

Farkas Pál, ha már darabja címével kitüntette, többet foglalkoz-lıaıtott volna vele. Hát minek a drámája az Olga? A pénzé? A

buda-|ıı-sti társadalomé? Az igazságé? A zsurnalisztikáé? Az országos liszttıtalanságé? Nem értjük, nem értjük. Egyet látunk: Farkas Pál A világ legagilisebb embere. Agílisan néz, lát, hahnoz, figyel. Iszo-ııvú lıosszú is a darab. Mintha élete minden ötletét, olvasmányai-ıııılı ıııiııden emlékét, a budapesti szóbeszédnek minden szavát össze-.ullıı vulıın. Es ez neveztessék társadalmi drámának. Sohse az ez, Im ıııı'-g olyan keveset ér rendszerint a kikiáltott társadalmi dráma.

103

A Farkas Pál darabja: drámai revű. Új magyar műfaj. Diadala az agilitásnak. Diadala a sokoldalúságnak. Utmutató kezdő drám_a-ír_ók számára, mint kell nem is akarni újat, erőset, irodalmit.

V.

Ritkán láttunk gondosabb, feláldozóbb, jobb előadást a Nem-zeti Színházban. A jogcímtelen címszerepben Lenkei Hedvig jeles-kedett. A revű-drámában neki jutott a leglehetetlenebb szerep. Mert a szerepek olcsók, nagyszerűek, hálásak és ruganyosak, mint a revű-ben szokásos. De ez olcsó föladatokhoz önmaguk számára művészi föladatokat adtak hozzá nagy becsületességükben a Nemzeti Szín-ház művészei. Legalább legyenek: figurák. Gál Szovák Pétere remek.

Pethes annyi tartalmat, életet ad Kartaly Endrének, amennyi sohse élt az író fantáziájában. Dézső, Rózsahegyi, Gabányi, Paulay Erzsi, Molnár, Ivánfi s egytől-egyig szinte olyanok, akik az Olgánál mind emlékezetreméltóbbak. A hatás? Furcsán nehéz erről beszámolni. Egy-egy erősen budapesti akkord hálára talált az ismerős füleknél. Egy-egy jól megcsinált ismerős figura tetszett.

A sajtó mindig és minden módon izgató téma, ma már izgatóbb a színpadnál. Mivel pedig az első felvonás ígér is valamit, a budapesti zsúréletnek pedig elég pikáns karrikatúráját adja, az első felvonás után vagy háromszor hívták lámpák elé a szerzőt. A második fel-vonásban nemkülönben volt kihívás. A harmadik után is. Baráti han-gok erősítgették minden szögletben, hogy a legújabb magyar dara-bok mellett még majdnem jó is az Olga. Holott ez kevés dicséret.

Mi meg merjük állapítani, hogy Wolfner-Farkas Pál a legszorgal-masabb drámaíró. Ez egyetlen drámájában többet írt össze, mint más tízben. Hol fog ez a bámulatos agilitás teret kapni, ha még növekedni fog?

BN 1905. március 25. (Dyb.)

57. RANAVALONA

Királynő volt Ranavalona. Hejh, szép história ez. „Van egy szép aranysziget valahol". Éneklik valamelyik operettben. Van.

Azaz inkább volt. A földrajzi könyvek Madagaszkámak hívják.

Itt élt boldog barbárság illatos ölében Ranavalona. Bama bőrét nem ápolta éppen párizsi módon. De szépen élt mindazonáltal

őfelsége. Madagaszkárt még akkor nem sugározta be a fehér embe-rek kultúrája.

Ó felsége, Ranavalona ott élne most is, ha rajta múlnék. De közben az történt, hogy a Civilizációnak megrökönyödve tűnt fel egy napoıı, hogy Madagaszkáron elevenen eszik a vademberek egy-mást. Erre: Madagaszkárt civilizálták,s azóta a francia legionáıiu-sok nıindig agyonütik előbb a zsíros benszülöttet, mielőtt társai falni kezdenék.

Miután pedig Civilizáció őnagyságának útjában állott Rana-valona ő felsége, Madagaszkár királynője száműzetésbe jutott, ami már megesett fehér szuverénekkel is.

De a művelt francia udvarias még a vad királynőkkel szemben is. A szintén civilizált Algériában adott neki lakást. Neki, Rana-valonának, s ad neki évenkint hannincezer frank konyhapénzt.

A civilizáció ingyen áldásain kívül.

És él azóta Algériában Ranavalona. Megtanulta a kés és villa használatát. Illatos fürdőket vesz naponként. Manikűrt és pedikűrt tart. Tudja jól, hogy valamirevaló asszony csak a rue de la Paix-n vásárolhat Párizsban. Ismeri a gyémánt, a szőnyeg, a prém és más nevezetes földi hívságok becsét. Sőt olyan masszőrje is van talán, aki eldörzsöli a csúnya ráncokat.

E közben pedig elképzelhetetlen tömegét nyerte a nagy imp-resszióknak és tanulságoknak.

Megtanulta mindenekelőtt értékelni a Pénzt. Madagaszkárban igen nevetett volna, ha valaki mutat neki akárhány száz darabot a Francia Bank szép ezreseiből, s arról akarta volna meggyőzni, hogy másra is jó, mint hogy játsszék vele szeretett kis hugocskája:

Razafinandrianianitra.

Ma nem mulat ezen ügyben, de gyakorta szomorkodik. Az ördögbe is: az ember, jobban mondva, a királynő, nem ette tartár-mártással a kecsegét Madagaszkárban, de egyébként könnyeb-beıı élt.

Mert, harmadszor, az ember, azaz a királynő, annak üttette ott le a fejét, akinek akarta. Ez jó lehet. Másodszor az övé volt, amit csak ő ismerhetett és megkívánt. Először és mindenekelőtt más ott a Nap, ahol megszoktuk.

E gondolat és sok hasonló gondolat után Ranavalona, igen praktikusan, odakoııkludál, hogy a háztartáspénz kevés.

Pénzt, pénzt, pénzt, több pénzt! - íratta a minap íródiákjá-vul vagy diáknőjével Loubet úr kormányának. Ti civilizációt adta-tok? Ezt kérdheti magában. És elvettétek az országomat és az ı'-lı-telégülés lehetőségét? Hát legalább adjatok pénzt a háztartásra.

Miııdvıı háziasszony gondoljon szeretettel, megértéssel,

Mada-gaszkár exkirálynőjére. Asszony ez a javából, igazi asszony. Az emberi kultúra smokkjai ellenben fölszisszenhettek. Ez az asszony a fejükhöz csapott egy borzasztó, súlyos igazságot:

- Civilizáció? Kultúra? Haladás? Szép, szép. De adjatok hozzá mindenkinek elegendő gombostű-pénzt.

BN I905. március 26. A. E.