EGY KÖNYV Es EGY EMBER

Legyen ez a hely ma egy könyvé és egy zemberé. Adjunk nekik egy napot a jövendőből. A jövendőből, mely úgyis az övék. Az övék, ha fejünk tetejére is állunk. Aminthogy ezt cselekedjük mostanában nagyon. A könyvet egy ifjú magyar kör prezentálja nekünk, a Társadalomtudományi Társaság. Az embert az ifjú magyar forra-dalom küldi Szegvárról. A könyvnek jóformán neve sincs. A Társa-dalomtudományi Társaság a magyar társadalomnak gondolatokat küld e könyvben. Emlékezetes, nagy vitáknak eszme-anyagát küldi. Az emberııek sem a neve fontos. Véletlenül Mezőfi Vil-mosnak hívják.

Ám lássa a magyar társadalom, miként fogadjaezt a könyvet és ezt az embert. Forradalmat hoz mindakettő. Ha nem is akamá.

Ha meg is gondolná időközben. Mert a gondolat könyörtelen és feltartóztathatatlan erő, még ha az ünnepi ódák is ugyanezt mond-ják. Minden gondolat sok millió gondolat helyett beszél. Minden gondolat vörös zászló még akkor is, ha a gondolkozás ellen küldik csatasorba. És a szegvári magyar paraszt sem tréfál, mikor fel-küldi a magyar parlamentbe Mezőfi Vilmost. A szegvári csata-mező van olyan históriai, mint az a csata-mező, ahol szétverték a Dózsa György csapatát. Négyszázkilencven ember adta. rá szavazatát, de tizenhét millió ember, akinek ma még nincs szavazójoga, vele küldi a törvényhozásba vágyait és reményeit. Mezőfi Vilmos fönt áll a bástyafokon. Megszédüllıet, lezuhanhat, fehér zsebkendőt ránt-hat, de már ott volt.

Mezőfi Vilmos, a volt óráslegény, a harcos zsurnaliszta, az első vörös lobogójú magyar népképviselő majd csak eltalál a helyére a

ff

parlamentben. O neki már nıegvan a mandátuma. Ő el van helyezve.

Ne ő róla essék szó először.

Különben is több egy könyv, mint egy ember. A parlament könyvtárába eljut-e vajon a Társadalomtudományi Társaság könyve olyan könnyen, mint a nagyságos urak padsorába a szegvári követ?

Eljut-e vajon? A gondolatnak nehezebb az útja, mint a karrierre törő egyénnek. És ennek a könyvnek eredendő, halálos bűne van.

Olomsoraiból olyan beszédek hangzanak hozzánk, amelyeknek a magyar parlamentben kellett volna elhangzaniok, ha a magyar parla-mentben bon ton volna a gondolat, divat a valóság, és illendőség a kultúra.

Ezt a fiatal magyar kört, ezt a Társadalomtudományi Társasá-got, az intellektuális és az élettel számoló élet oázisának tartjuk egyre többen a magyar Szaharán. Es majdnem így van.

Olvassuk és fölidézzük a nagy vitákat. A modern emberi tár-sadalmak probléma-óriásai kelnek föl előttünk nagyszerűségük-ben. És szikra-özön, gondolatok özöne raj zik föl, mikor buzogányaik összeérnek. A liberalizmus, konzervatívizmus, szocializmus és anar-chia. Körülöttük, velük, értük, miattuk, általuk folyik a harc, igazodik az élet ma már minden kultúrtársadalomban. Egy a célja mindegyiknek: megadni az emberlénynek a legtöbb és legboldo-gabb módot az életre. Minden irány, jelszó csak értük és alattuk van. . Mikor láttuk ez óriások titáni harcát a magyar fórumon?

Mikor hallottuk a modem társadalmak nagy jelszavait megzendülni a magyar közéletben s a magyar -- parlamentben? Mikor kápráz-tatta el szemeinket a magyar népképviselet házában a nagy tömege-kért, ánép-milliókért összecsapott fegyverek kicsiholt gondolatszik-ráinakfényes szikra-zápora? Milyen csodálatos is a gondolat. Olvas-gatunk ebben a könyvben. Geöcze Sarolta, Gratz Gusztáv, gróf Batthyány Ervin, Szabó Ervin húzták föl a sorompót a négy össze-csapó óriás előtt. Négy más világ ez. Négy kiengesztelhetetlenül külön egyéniség. De mert gondolatokra bízták magukat, milyen magasan tudtak szárnyalni! . A harcosok is, a társadalmi fejlő-dés iránˇyairól folyt vitának szónokai is, micsoda magasságot kép-viselnek a magyar közélet pocsolyasúroló témái mellett! Mert ezek az életet nézik, boncolják, s művelik a jövendő számára. És a milliók, a tömegek számára. És mindig eszmékkel.

Ez a könyv a forradalmat hirdeti, mely jönni fog. Tegyék bár e könyvet indexre ott, hol ma húszezer hatalom-osztalékosnak új húszezerrel való kicserélése a világreı"ı`gető` kérdés, ott, ahol egy millió ember is sok, ha szavaz, mert már ezeknek is hiába festik lel-ketlenül, lmegtévesztően, pirosfehé-rzöldre az oligarcha -kastélyabla-kokat . 'Veszedelemben van ˇ a- magyar parlamentarizmüs, csakugyan.

59

A mai. Jön, fölkésziˇılt ellene az élet, a gondolat, a kultúra, a tár-sadalmi lelkiismeret, a nép-érdek, az igazság.

Ezt jelenti ez a könyv is. De ezt jelenti - nem véletlen kon-szonálással -- a szegvári csatatér harci zaja is. Nem kell félteni a ,,roınlott nép"-et. Élet van abban s élni akar az. Az egy ıııillió ıııagyar ınarakodó urai közé a'tizenhét ınillió elküldte Mezőfi Vil-ınost. Mezőfi. És Vilnıos is. Oráslegény volt. Ujságíró. Járt való-színűleg toloııcútoıı is. Agitált és ébresztgetett. Miként a Társa-dalomtudoınányi Társaság lecáfolta a baboııát, nıintha a magyar intellektus idegen volııa a művelt világot áthevitő modern, nagy eszınék táplálásától, úgy tett ő kísérletet, hogy a magyar néplélekbe elhelyezze a legnenızetközibb, legáltalánosabb, legvilágformálóbb tömcgesznıét.

Jelek ezek, nagyszerű jelek. Már ııeıncsak a föld belseje dühö-rög, s az esznıék lovagjai sem tíinııek el a felhő mögött. Kicsoda Mezőfi Vilıııos? Mi lesz? Igazi, ortodoxok által is elismert szociál-denıokrata-e vagy sem? Majd nıegválik. És az sem utolsó jel, hogy az első szocialistának száınolnia kellett a magyar éggel s a magyar földdel, melyben szent Jókaink-uccse van valami. . Mert a föl-des kis királyok ezer holdjai közé szorított szegvári magyar igaz magyar, színtiszta magyar, hogy egy kicsit gúnyolódjunk: auten-tikus paraszt.

Tisztelt osztályparlament, főreııdi urak, képviselők, nagyál-lású vagy nagypénzű urak, iııtellektüellek és hoııhazaffyak, írók, újságírók, művészek, egymással s egyınás közt olcsóıı és nem őszin-tén marakodók, mi mind, jó lesz vigyázni. Hatalmas árjával fenye-get bennünket az igaz élet. Ma egy könyv jelent meg, s egy Szegvár mozdult meg. De a jövendő beszél hozzánk. Jó lesz közelebb engedni magunkhoz az esznıéket és a népet. Európai vulkanikus eszmeerők ııyúlnak be minden társadalom életébe. És mi is Európában élünk.

A nagy, közelgő, törvényszerű földindulásra jó lesz magunkat ellát-nuıık euróýwl eszmékkel és magyar n-épszıfm/ıáfıfákkal .f

BN 1905. február 16. Ady Endre

30. szÁz ESTE ÖRÖME

Ideiktatjuk írásunk legelejére s mindenekelőtt Berczik Arpád-nak azt a levelét, melyet Beöthy Lászlóhoz küldött. Nem mint miniszteri tanácsos, habár a hivatalos lıíradás ezt is odateszi, de mint a magyar színpadi szerzők egyesületének elnöke. Szép a levél,

dicsőség a magyar színpadi szerzőknek. hogy három társuk száz estéje örömében így tudnak osztozni. Erőt hírdet ez. Mert csak az erő tud örülni a más sikerének is. És kicsi lıomályosságok, vajudá-sok s zajongávajudá-sok közt is látjuk mi már, mint veszi birtokába a magyar talentuııı végre a színpadot is. És nemcsak az operett-szín-padot. Beöthy László meglıatott hangon válaszolt a Berczik-levélre, s köszönte meg a szerzők nevében is ezt a levélüdvözletet. Íme a Išerczik szép levele:

Nagyságos igazgató úr !

A János vitéz századik előadása alkalmából van szerencsém a Magyar színpadi szerzők egyesületének igazgatósági megbízásá-ból úgy Nagyságodat, mint az oly rendkívüli sikert aratott daljá-ték szerzőit üdvözölni. Minden magyar színternıéknek diadala mind-nyájunknak javára válik, akik e téren dolgozunk, mert a közönség bizalmát a magyar művek iránt fokozzák, s a színigazgatóknak is tamılságul szolgálhatııak, hogy magyar ıııűvekkel is tartós hódí-tásokat vihetnek végbe. A János vitéz fényes eredménye ily rövid idő alatt a magyar daljáték teréıı szinte páratlanul áll, s emeli e _E{yőzelem fontosságát, hogy tisztán ııemes, költői s mi nem kevésbé jelentős - tősgyökeres magyar eszközökkel érte el. A magyar nıíivészet a magyarosodást előnıozdítván - nemzeti küldetést tel-jesít, s hogy oly nemzeti mű előadásának, mint a János vitéz, a magyar szellem terjedésére, mindenekelőtt a székesfővárosban mély-reható hatása van: senkisem tagadhatja azt, aki látja, hogy a közönség mily széles rétegeit tudta e mű megmozgatni. A most - fájdalom -- elhanyagolt népszínmű elejtett fonalát vette föl ez a daljáték, s ebből a szempontból nem tekinthetjük tisztán szín-padi eseménynek. Bár a példa ınindenképpeıı buzdítólag hatna, s a magyar művészetnek további fejlődését nenızeti szellemben elő-segíteııé. Ezt magától értetőleg, csak úgy érhetjük el, ha működé-síinkben a nemzeti irány követeléséıı kívül a közönség ízlésének és fokozott igényeinek is megfelelni iparkodunk, s a külföldi tenné-kekkel az összelıasonlítást kiállva, a tisztességes verseny eszközeivel igyekszünk lelıetőleg kiszorítani azokat.

A mű jeles szerző-hármassága: a szöveg írói, Bakonyi Károly és Heltai Jenő s a zeneszerző, Kacsóh Pongrác méltónak bizonyul-tak ahhoz a nagy névhez, kinek örökszép költeményét a színpad számára földolgozták.

Nagyságodé pedig, mint igazgatóé az érdeın, hogy e művet fölfedezte, annyi szeretettel színrehozta. és olyan diadalra segítette.

61

Örömükbeır résztveszünk mindnyájan, akik a magyar szín-művészet hivatását nem abban látjuk , hogy az idegen szellem egy-szerű közvetítője legyen, hanem hogy eredetit tudjon létrehozni, s ezzel egy magasabb Cél érdekében nemes föladatot teljesítsen.

Kiváló tisztelettel

Berczik Árpfãd* s.k.

E levél lerótta helyettünk is, amivel Beöthy Lászlónak s a szerzőnek esti-szórakozó, író vagy magyar hálában tartozunk. És most már egész lelkünkkel gondolhatunk - Kukorica Jánosra.

Fedák Sárira, a beregszászi lányra, Fedák Sáıira új -magyar lelkünk komédiás, játszó kedvéııek most már kétségtelenül diadalmas lányá-ra, aki valamikori apró cézárnői, de nagyon érthető indulatait elűzheti már. Mert oda nőtt azóta, ahova akart, s mert az oderint dum metuant-ra már akkor sem volt oka, mikor még Bob herceg-nek hívták Kukorica Jánost, de már vidéki túrokon Lili asszony-ként is könnyeink forrása tájáig eljutott. Megindult a magyar föld, lesz belőlünk valami. Valamikor nem volt más hangszerünk a..táró-gatónál. Ma már ezer új ınelódiára ezer új i1151;ı:ume111;umun_k.va11, Uj gondolatok, új vágyak, új álmok, új érzések, új színek, új sejtetések, új borzongások szent szomjúsága él bennünk. Egyszerre nem érkezhetnek meg minden szomjúságok csillapítói. De Vannak s lesznek új .ésrmagyar piktorok, vannak új írók, lesznek új. poé-ták, .vannakmár régóta koturnusos, nemes, új-magyar aktorok.

Vannak s lesznek már sokan és mindenütt újak, kiket az új magyar evolúció adott. Ne tessék gúnyolódni és tessék örülni, hogyla dalos, a vidám, a pajkos, »a félnıelankóliás, a siheder kedvességű,--é.gész-ségesen érzéki, vidám, köıınyü magyar Múzsa is elküldte nekünk az ő új-magyar Fedák Sáriját. Komolyak, ne röstelkedjetek, léhák ne irigykedjetek. Magyar örömmel, bátran lehet ujjongva tapsolni Fedák Sárinak. Mind-mind örüljünk. Mert ez a leány alighaneın még több, mint amennyinek eddig látjuk. Majd meg fogják látni I

BN 1905. február 17. (Dyb.)

3:. KÁROLYI GÁBOR -- Köz.BEszóLT

A nagy országpalota táján láthatatlan alakban ma délelőtt egy néhai való igaz, nemes ember, stációzott az árnyak sietségével néhány percig és - közbeszólt. O volt az csakugyan. Azclköltö-zött, az elporladott derék. - `Kaplony vezérnek Gábor nevű, nemes

és késői unokája. A kristályos lelkű, nemes és örök nyughatatlan-ságú, dús családjából kiütő és kiütött. A legendás közbeszóló.

Csodálkozott a tisztes árny. Uj volt neki minden. És új minde-nek felett a tüntető kedvű nép, mely felett lebegett. A harsogás, a zúgás, a hang, a szó. Tűnődött és beleremegett a sok szenzációba.

Mi történt a magyar földön? Elsülyedt, ami volt, minden? A nagy országpalota kapujában íme feltűnik egy büszke úr alakja-. Az utca riadalomba tör: éljen! Ki az? Nagycímű férfiú, kamarás, kinek valaırıikor csupán Bécsben repesett a szíve, s talán ma is.ő a magyar Metternich, kinek az ember bárón vagy kamarásonzkez-dődik. Majdhogy vállakra nem kapja a tönıeg. Ejnye be különös.

Jön egy pap, akiről- azt mondják, hogy nem bánta valamikor, ha imádságos turini szentünket károınkodó, undok szájak bántják, s aki okvetlenül sokallja azt a kis világosságot, ami a` népigi már leért. A nép szinte a ruháját csókolja.Jön egy mágnás, azok közül való-, kiknek rideg latifundiumai Amerikába kergetik .a magyar parasztot, vagy a meg nem értett tanok: romboló világába. Szinte csókos szerelemmel üdvözli az utca. Jönnek a legzártabb kaszinó lovagjai, akik fütyiiltek s fütyülnek az ügyvédre,. a firkászra, a szatócsra, a latájnerre, a polgárra, a parasztra, a proletárra..Most halleluj ával, éljennel rivalgja körül őket a plebs, mi, ti, ők, a semmik-, a született declassé-k.

M1 történt itt? És csaknem egytől-egyik gróf és báró szavakat ölelget át harsogva az éljen.

Itt megszületett a demokrácia. Magyar formában talán: gróf vagy báró mindenki, amint tetszik. Vagy lehet, hogy szebb és nagyobb dolog történt. Hiszen régen pihenünk már a kaploııyi templom alatt. Lehet, úgy kell lenni, megtörtént min den üdvös csoda. Nincs főrendiház. Nincsenek kasztok. A papok csak az égiekkel foglalkoznak. A munkátlan nagy urak verejtékkel akar-ják -elfelejtetni, hogy annyit vétettek e szegény ország ellen. Nincs más érdem, mint a munka. Senkinek sem fátuma a születése, a rossz neve, a vallása, az ízlése, az önérzete. Nincs előjog. Nincs végre ostoba címmánia. A nagy fideikomisszumok helyén boldog magyar földmüvelők sűrű fehér tanyái tarkállnak. Az ipar, a keres-kedelem, ez ország újjáváltásának nagy munkája, az ex-kiváltságo-sakban kapta a legbuzgóbb, szinte penitenciával dolgozó katoná-kat. Demokrácia, haladás, kultúra, jólét, nemzeti hit és nemzeti vagyon. Eljött az ígéret országa. Vége a bűnnek, az egyenlőtleznség-nek, a szomorú kornak, mikor még az is megtörté nhetett, hogy egy.sereg életet--nyomorított, átkozott meg az a vakmerőség, .ha a mágnásfiú polgárleányt vesz feleségül például. És több és más és sok hihetetlen ilyen eset. Elmúlt.

lı_;

. . .Ám a szellemek tévedése nem több, mint egy gondolat-suhanásnyi idő. Az áldott emlékű Kaplony-utód mindjárt bele-látott, mert bele tud látni a szellenı, a dolgok lelkébe. Félelmetes, rettenetes világossággal. .

. . .Hát még ott sem talán, ahol akkor? Hát mi ez? Hát ügyes szavakkal ezt az én népemet, én szeretett népemet ripekké lehet tenni?

És íme egy nevezetes Kaplony-utód, híres oligarcha, száll a hintójába, kinek testvére volna e szent, e tisztes árny. A tömeg szinte új galvánizációval kiáltja:

- Éljen! Éljen!

Úgy menııek, a fia jön most s lıaragosan zúg a nép:

- Abcúgl Abcúg!

És jönnek értlıetetlenül, furcsán, tarkán az alakok, és zúgnak ugyancsak inıigyeıı az éljenek és az abcúgok.

És ekkor hirtelen mintha azt a régi, rikácsolásában is édes, nemes, haragos hangot hallanók:

- Ez a Bábel tornya! Itt felfordult minden!

Aztán csönd. Nyilván hallucináció volt. S az árny, ha csak-ugyan itt járt, suhant lázongva, búsan, villámröpüléssel, tisztább, nyugalmasabb, bölcsebb világrégiókba. Még egyszer utoljára köz-beszólott.

BN 1905. február T8. A. E.