LAURA FERJE NYILATKOZIK

Petrarca megjárta. Laura férje lenyiltterezte. Blaszfémiába azonban ne essünk. A miskolci Petrarcáról van szó, ki díjnok és lantverő. A miskolci Lauráról, akinek a neve Melánia. A férj pedig, aki aligha nevelkedett a provánszi szerelmi törvényszékek trubadúr-méltányló szellemében, szigorú úr. Sajnáljuk, hogy a neveket nem hallgathatj uk el. Dehát ők nyílttérbe kívánkoztak. Minél fogva tehát csak hálásak lehetnek, ha ügyüknek még nagyobb publicitást adunk.

Egy miskolci újság a maga nyíltterében a következő nyilatkozatot közli:

Nyilatkozat

Melánia (hírlapi közlemények) cím alatt a helybeli könyvpia-con a napokban ónodi Tóth Kálmán nevű megyei díjtalan gyakor-noktól egy nyomtatott versfüzet jelent meg, mely nekem és nőm-ııek lett ajánlva. A nagyközönség tájékoztatása céljából

köteles-ségemnek tartom ez úton kijelenteni, hogy ezen füzet az én meg-kérdezésem és tudtom nélkül jelent meg. S miután nevezett többek előtt odanyilatkozott, hogy házamhoz bej áratos volt, s hogy nekem szándékáról tudomásom volt, kijelentem, hogy én ezen magáról meg-feledkezett éretlen egyént e füzet megjelenése előtt nem is láttam soha,s hogy ellene a füzet tartalnıának reám nézve sérelınes volta és nyilvános meghurcoltatásoın miatt illetékes helyen a kellő lépé-seket megteszem.

Miskolc, 1905. február 16. Gnlassa Andor máv. ellenőr Kell-e ezt a nyilatkozatot imitt-amott aláhúzogatni avagy keresgélni benne azt, amit önként, de talán sokban igaztanul sej-tet?

Nem, nem. Ne is beszéljünk Miskolcról és Melániáról. Sem a ınéltán haragvó Gulassáról. Sem a miskolci trubadourról.

De mégis talán a miskolci Petrarcát 'ne bocsássuk ki a ceru-zánk alól. Beszéljünk egyenesen hozzá, ()nodi Tóth Kálmán úr, ön jól teszi, hogy használja a predikátumát. Mert volt nekünk egyszerű Tóth Kálmán névvel egy nemes, nagy magyar poétánk.

Ebben az országban, ahol nehezen tudnak különböztetni, a leg-fölöslegesebb megkülönböztetés sem fölösleges. Ónodi Tóth Kálmán úr, nem olvastuk az ön verseit. De ha ön volna az új és magyar Petrarca, akkor sem telnék önben örömünk. Laurát, az igazit, tán Laurának sem hívták. Petrarca a saját maga számára volt szerel-mes, a saját szomorúságára, könnyeire és szakállára, ha volt neki.

De nem a világ számára, hogy az benne asszonycsábító Don Juant lásson. Éppen azt írtuk haza Párizsból egyszer, gyanúképpen, hogy Laura, akit talán Lolának vagy Glóriának hívtak, meghallgatta az ő poétáját talán. De evvel nem dicsekedhetett el szonettben Petrarca. Nem ám.

Hallott-e ónodi Tóth Kálmán úr Saint-Beuve esetéről? Már régen porlad ez a nagy ember, de még ma sem tudják megbocsátani neki derék, nemes, nagy elméjű franciák, hogy versben, dedikáció-ban, prózádedikáció-ban, levélben, beszédben gyanút hintegetett egy barátja felesége ellen. Pedig Saint-Beuve-nek sok mindent meg lehet ám bocsájtani. Valószínűleg többet, mint ónodi Tóth Kálmánnak.

Szeretjük Laurát, Lillát, Melániát, és óh nagyon néha vissza is szeretnek bennünket egy kicsit, de ebből nem szoktunk reklámot csinálni a férfiasságunknak vagy férfiatlanságunknak.

Éppen Saint-Beuve-re írta szellemes francia toll, hogy úgy kmıstrnálta meg a barátság fogalmát, hogy a jóbarátunk

feleségé-U7

nek udvarolni illik. Szabad ez. Verset is szabad Imi Melániához.

De gácsérrucáskodni nem illik ám, ónodi Tóth Kálmáıı.

Titkos és erős sejtésünk különben, hogy amiként méltatlanul lett az óııodi Tóth Kálınán nıúzsája Meláııia, akképpen a versek rettenetes hazug, rossz versek lehetnek. Csakis fűzfapoéta juthatott a miskolci sorra.

És a miskolci Laura férjéııek kár volt nyilatkozni. Nyilttérnél kegyetlenebbül elbánt önmagával ónodi Tóth Kálmán már akkor, mikor a verseit kiadta.

BN 1905. február ro. .-1. E.

34. vENUsz Es Az Á1.MoK

Menzel nem isınerte az asszonyokat. Solıa életében. Diadalmas piktorként és excellenciás nagyúrként szállott a sírba. Goethe óta nem volt talán ilyen harmónikus, teljes földi karrier. De a csókból mi sem jutott neki. Így híresztelik ezt; és így beszélik világszerte.

Viszont szegény Hartleben, akiről s_bús haláláról írtak majdnem annyit a magyar lapok, mint a berlini nagy festő öregről s kései, szép végelgyengüléséről, milyen más §orso1:~kapott az emberi életek elvégezőjétől, mint a nagy Menzel. O ismerte bezzeg a csókot. Es nem jutott el még csak a legmagasabb rendjelekig senı. Hát még ınilyen messze maradt lelke művészterveitől li És hogy kihullott az asszonyok kezéből is. Meghalt delírlunı tremensben. A szivét elégetik Bresciában. Az asszonyainak pedig, a- két állandónak, csak villát hagy, tantiéme-jogokat s értékpapírokat. Művészterveit az asszonyokhoz kötötte, s szonıjúságát végre is-csaka pálinka oltotta.

A feleség és a hű barátnő egyetértésben osztozkodtak rajta, míg élt.

Mint férfiún és .mint pénzkeresőn.„ Meg nem értették, előre nenı vitték, csalogatták s tönkretették. O verseket írt hozzájuk, és pénzt szerzett nekik. Ok, az asszonyok pedig csak venni tudtak tőle, adni neki nem.

E két eset szomszédos és aktuális. Van hozzá egy harmadik is.

A lıíres Medicis-villábaıı, a franciák róınai ınűvészházába feleséges ınűvész nem teheti be a lábát. A évben talán már ott lesz a Medicis-lıázban a piktor, a szobrász, a ınuzsikus, a színész mellett a poéta is. De a poétának sem lesz felesége. .Hiába minden ostroın a Medicis-villa elleıı. A francia hivatalos világ bölcsen ellentáll.

AMedicis-házba, Rómába, a ınűvészetek és művész-álmok szent városába nem küld feleséges művészt a francia kornıány. Mintha csak azt akarná- ıııondaııi: legalább aınaz egy-két évig maradjatok

az öıımagatokéi. A Medicis-villa pedig áll ott Rómában, mint egy kis mementó a világ művészeinek: ne házasodjatok, s a házasságtalan csókokkal se éljetek vissza, mert a ti rendeltetéstek a szomjúság, az áloın, a balga és édes magasba-törés. .

Ugy-e ismerik .a Botticelli vásznát? Mars alszik, álmodik.

Vénusz nézi. És, oh, miként nézi ! . . Van abban a nézésben gyön-gédség és tigrisség. És valami csodálatosan bájos, de gyilkos író-nla . . Vénusz nem szereti, ha a férfi álmodik. A művész kiegyez-lıet minden más isteıınel. Evvel az eggyel, Vénusszal nem. Ez az egész férfiút követeli s az összes álnıokat.

Nem hirdetjük föltétlenül a művész-celíbátns tanát. De tolako-dóan áll előttünk a két szomszédos halott ámya, a Menzelé s a Hartlebené. Hiszen rettenetes a csókról lemondani. De nem rette-netesebb rájönni arra, hogy a csóknál a pálinka is többet ad vissza az elveszített álmoknál?[ !] És élhet-e művész álmok nélkül?

BN r9o5. február 22. A. E.