BARNUM És ANDREJEVA LOVAGJA

Nagy eset történt . Gorkij Maximot csakugyan letartóz-tatták. A Terézvárosban is volt egy kis micsoda. Bagatell ! De hogy kellett a mezítlábas Olümposz Jupiterjének dolgozni! Az volt a valami. Elbújhat Vázsonyi Vilmos. Hieronymi? Ez is ellenjelölt?

Tolsztoj ! !! Meg az a veszett pópa, az a Gapon. Ezeket kellett

legyűrni. 'ˇ

Sikerült. A kozákokııak megesett a szívük. Ok is csak emberek.

S a Költő, a Nagy, az Egyetlen, a Mártír, a Világosság győzött.

Végre is bejuthatott a börtönbe Gorkij Maxim.

Az érzékeny, budapesti, irodalmi asszonyok és feleségek meg-rendülve gondolnak mindjárt az asszonyra, a feleségre, a Gorkij asszonyára, feleségére. Tévedés és hiba. A vad kozákok már nem törtek össze hitvesi szívet. Madame Gorkij, Gorkijné őnagysága (Gorkijevszkáııak mondja az orosz?) már régen lemondott a költő-ről. Atengedte a világnak. Egy Messiáshoz celibátusz illik.

Úgy írják különben, hogy Gorkij rúgta el az ágyat és asztalt.

És ment a világot megváltani. Erről bőséges táviratokat helyez-tetett el a külföldi lapokban (ma már sajtó nélkül a Golgotháig sem lehet eljutni). Közben hátra-hátranézegetett, hogy jönnek-e már azok a nyavalyás kozákok.

Es így ért el Rigáig a Költő. Kortesei szerte Európában mozog-tak, lármáztak:

- Győzni fog! Ott nıegy! Reszket a cár. Tartóztasd le, zsar-nok! Tartóztasd le már. Dobd a börtönbe. Hah, te csak Gapontól félsz . .

Végre Rigábaıı sikerült is. Behatoltak a durva kozákok Andre-jeva színésznő-kisasszony őnagyságának a hálószobájába, s kivon-szolták onnan a Költőt. Mert, óh világ, te azt hiszed, hogy a Költő csak azért izgatott Rigában, mert végre is Rigát is izgatni kell.

Te kissé csalódol, óh világ. A Költő nem válogathatott Riga és Odessza között például. Neki Rigába kellett menni, mert barátnője,

az aranyos Andrejeva a rigai Erkel-színkörben vagy Szigligeti-színházbaıı veııdégszerepelt hatalmas íróbarátja jóvoltából (tetszik taláıı Önöknek ismerni ezt a szokást). Nos, Andrejeva kisasszony-ııak megártott a vendégjáték, beteg lett. Sürgönyzött a Messiásnak Pétervárra, hogy hagyja abba a forradalmat, s utazzék. A Messiás, a Költő egy kicsit bosszankodott (már szinte bizonyos volt a letar-tóztatás), de szaladt, mert az Andrejeva szava isten szava. Aztán, hogy ugyis lenn volt Rigában, hátha itt könnyebben menne. Csak-ugyan. Elfogták a Költőt.

És most Németország nagynevű írói gyűjtik az aláírást a cár-hoz. Olyan bizonyos volt a dolog, hogy talán már előre történt néhány aláírás. Azóta már az öreg Anatole France is biztosan ívet köröztet. Sír a „művelt világ" Siratja a Költőt.

Szeretnők a magyar publikum érzékenyeinek a könnyét letö-rölni. Van - és óh jaj talán lesz is - nekünk most magunknak szükségünk a magunk könnyére. Vigasztalódjanak kérem. Gorkij Maximnak a lıajaszála sem fog meggörbülni. Csak híresebb, dicső-ségesebb s gazdagabb lesz egy kicsit. Ezt ő maga is előre tudta a ıııaga divinusz lelkével. (És most alázatosaıı bocsánatot kérünk ezért a frivolnak tetsző lıangért.) Legalább százhúsz millió pária jaja csap az Egre a cár országában. Mintha az egész emberiség kínja odagyűlt volna. Omlik, patakzik a vér. A zsarnok szívében nincs irgalom. Hiában annak a szent, igaz pátriárkának az élete, kit Tolsztojnak hívnak, hiába a szenvedő milliók kiváltott emberé-nek, Gaponnak isteni őrülete és bátorsága, hiába minden. Jaj, mi lesz ott? Rakódik-e a bűnnek, butaságnak, nyomornak és szolga-ságııak e világára egy hajnalos jobb világ. A világ nagy íróinak, gondolkozóinak, jóeınbereinek össze kellene fogni. Próbálni valamit kéréssel, könyörgéssel. Oroszország népéért . . Es Dante e föld-színi óriás poklának tetején megjelen a jeles író, akárcsak a Cook embere a pihenő Etnánál vendégeivel, s mintha ezt kérdezné:

- Láttok? En vagyok itt I. Gorkij Maxim. En vagyok a Mes-siás. Nem Tolsztoj, nem Gapoıı. Mert a francia-orosz barátkozás óta ma már még a franciáknak is én vagyok a Költő, az Egy.

Nekem vannak nemzetközi kritikus barátaim. En tudom csinálni ıı legszédítőbb önéletrajzot. Az én mezítlábasságonı bámulja Berlin, Bécs, Róma, London, Madrid és Bukarest, azaz hogy Budapest.

lšámuljatok is, mert nıegérdenılem.

Ha tízszer annyi ember volna ez a reklám Jupiter, mint anıeny-nyi, pedig valóban érdekes, súlyos s bizonyos tekintetben feııome-ııúlis legény, akkor is meg kellene vetni minden igaz embernek, mert nincs rettenetesebb bűn, mint az ál-messiáskodás. Es éppen most, mikor olyan iszonyú sebhelye vérzik az embeıiségnek, amilyen

3?

talán`mé`g soha. Gorkij- Maxim Messiás ez azfember? Ez egy vad erejű, háborodott önimádó, s emellett Barnum és Andrejeva lovagja.

BN i905. január 30. A. E.

18. „A BEKA KURUTTYOI..

Berczik Árpád híradással volt 'a múlt napokban egy kedves, német úrileányról, aki merő szimpátiából nekifogott otthon, nagy Germániában, 'a magyar -grammatikának, s megtanult magyarul.

Örültünk az esetnek, ha tudtuk is, hogy nem páratlan. Húsz-1"ı'arminc~ év múlva talán már, ha valami nagy bolondot nem csiná-lunk; meglássa, aki élni fog, micsoda divatos náció lesz mibelőlünk.

Arról 'jutott ez az eszünkbe, hogy egy krisztiániai tudós egyetemi pro-fesszor, a tiszteletreméltó dánus dr. Nielsen Konrád, kincses Kolozs-várott szombat délután a legirodalmibb magyar nyelven fölolvasást tártott:A lappokról beszélt, de ez egészen mellékes. Az a fő, hogy sokasodnak az ilyen esetek, sr az a fő, hogy a rokontalan, árva, elmaradt magyarnak ékes, de különös és súlyos nyelvét mindsűrűb-ben rakja`magára 'idegen agyak memóriája.

Angol fürdőhelyen történt. A table d'hôte-nál két magyar gavallér- helyezkedik el azzal az idegenkedéssel, nıely a legvilág-csavargóbb magyarokat is állandóan fogva tartja távol Hunniától.

Szemben velük nagyon elegáns lady ebédel. Mindenki angolul beszél.

Itt-ott franciául. 'Nyilvánvaló volt, hogy a társaságnak egy tagja se akadna itt, akinek talán sejtelme is volna, hogy él egy nép a Tisza hátán, melynek saját beszédje van. Az egyik gavallér kezdi mustrálni a nagyon elegáns, bár nem egészen fiatal dámát, ki velük szemben ül, s ki egy másik hölggyel, láthatóan társalkodónőjével, angolul diskurál. Mond valamit róla a társának, s aztán kíméletlenül, egy kicsit nagyon is magyaros szellemességgel kezdik szólni aladyt.

A hölgy persze oda se figyel. A gavallérok egyre jobban mulatnak.

Tetszik nekik ez a nagy biztonság. Egy percre elhallgatnak. Ekkor feléjük fordítja nagyon okos, finom, race-ra valló arcát a lady, s a világ flegˇkomolyabb, legfenyegetőbb, leghatározottabb hangján kezdi:

- A béka kuruttyoll A béka kuruttyól. Répa, retek, mogyoró, ritkán rikkant korán reggel a ıigó. .

A- híres, nyelv"-edző, grammatikai igék, nıelyek a magyarul tanuló idegenek erőpróbái .- Hogy párolgott el a mi két gavallé-runk ! A hölgy valóban igen előkelő angol hölgy, kivel

társasá-gokban gyakran találkozhattak Nyugaton járó magyar diplomatáink, s aki nem az egyetlen angol hölgy, aki szimpátiából magyarul tanul.

Es van, akad ilyen bájos eset, tömérdek. Egy kis vigasztalására az idegenben bolyongó szegény magyarnak. Es lehetetlen is, hogy mi divatba ne jöjjünk. Az a csoda, hogy eddig nem igen kellettünk.

Mert nem tréfa dolog az, ha itt és így, kurtán-furcsán írunk is róla.

Európa szívében egy alighanem mongol fajú nemzet, mely ezer év után - s milyen ezer év után ! - ott tud lenni, ahol van. Ez nem lehet ám véletlen, s ha akármelyik gőgös, nagy kultúrájú nép igaz-tudó fia, akár egy percig is, töpreng miattunk, meg kell látnia itt-létünkben a nagyszeríit.

Pláne a gyönyörű apoteózis után, melyet Japán szerzett a mongol fajú népeknek. Ki tudja, mit akar velünk Sors Ő felsége?

Vénülnek a nagy kultúrájú népek. Hátha Azsiának egy örök-ifjú faja készül új kultúrával rövid századokon belül a világ s a népek élére állani? Hátha mi itt, idegen népek rengetegében a Jövendő bevert cölöpje vagyunk, a História útjelzője s előrekiáltása? Vélet-leııül, ok nélkül nem lehetünk itt. Hátha az a szerepünk, hogy a régi világ, a régi kultúra, s a jövendő úr-fajta s jövendő kultúra kiengesztelői, összeegyeztetői legyünk?

Becsülj ük meg magunkat. Uj ra mondjuk: nem leszünk mi utolsók.

Csakhogy. De sok „csakhogy” szorongatja a torkunkat.

A többek között: barátkozzunk egy kicsit az ideákkal. Milyen szép úton voltunk már. Kezdtünk gondolkozni és dolgozni. Kezdtük kultúrnépekhez illően elszánni magunkat intenzív, intellektuális életre. A honhazaffyaskodás mellett kezdett lábraállni egy kis tudo-mány, művészet ; irodalom. Kultúrtársadalom formájára, módjára kezdtünk már élni. Mert hát kell a politika, nekünk különösen kell, de a politika mégis csak igen alsórendű munka, s mindenütt a vilá-gon többet rombol a kultúrán, mint épít.

Es mikor ez mind szépen megindul, jön az ár, és elborít mirr-dent. Ma már újból nem kapható ebben az országban senki másra, mint politikára.

Bocsánat, hogy kicsi, vidám dolgokból idejutottunk. Gondol-kozzék csak mindenki, aki tud, vajon például a Tisza Istvánoknak Makkai Zsigákra váltása - szintén történelmi szerepünkhöz illik?

Akkor, mikor kezdenek számbavenni, értékelni bennünket, nekünk az európai szalónok hangjára csakugyan hejretyutyuval köteles-ségünk felelni?

_ A béka kuruttyol, - fognak bizonyára gúnyolódni ez íráson.

Es mégis a Berczik német lánya nem fogja-e vaj on eldobni a magyar grammatikát? Es a tiszteletreméltó dánus dr. Nielsen Konrád fog-e

39

még magyarul olvasni föl Hunniában? Mert kinek kell itt eidea, tudomány, művészet, gondolat? Ki légyen a követ, ki légyen az „éljen !" ez nálunk minden probléma. A tiszteletreméltó dánus professzor megtanul - mondjuk - csehül (a csehek nem éppen csak politikával foglalkoznak), s tart majd felolvasást két Európába tévedt kis furcsa fajról, a lappról és a magyarról,

BN 1905. január 31. A. E.