Egy romániai börtön, 1942-43-ban

Interjú Gál Mátyással³

- Amikor megérkeztünk Karánsebesre, az 54-es csoport, a temesvári per elítéltjei, mindenkit beosztottak egy cellába. Rögtön láttuk, hogy itt lényegében nem is az adminisztráció a parancsnok, hanem a börtön kommunista pártvezetősége. Ennek az élén akkor már Gheorghiu-Dej volt. Olyannyira, hogy amikor behozták az elítélteket

— ez nem velünk történt, később láttam, mikor más csoportok érkeztek Karánsebesre —, az ajtóban ott állt Gheorghiu-Dej, aki kézfogással üdvözölte az új börtönlakókat. Nagyon korrektül öltözve börtönértelemben. A börtönuniformist már a testére szabták, s ő maga borotvált volt, tiszta satöbbi. Gyakorlatilag a pártvezetőség volt az, aki az embereket beosztotta a cellákba. Még ha először nem is tudta pontosan, hogy kikkel van dolga. Piszut, aki a csoportunk vezetőjének számított, már ismerték, de rólam nem tudtak semmit és valószínűleg a többi ötvenről sem, de azért szétosztottak. Először a pártvezetőség beszélt Piszuval és még egy-két emberrel, informálódtak nagyjából. Utána kineveztek egy vizsgáló bizottságot, összegyűjtöttek bennünket néhány nagyobb cellában, ahol tíz-tizenöten is elfértünk, és elkezdődött a vizsgálat. Ez esténként, a cellák bezárása, 5-6 óra után zajlott. A folyosón ott volt a mi őrünk, és ha valaki közeledett az adminisztrációból, akkor figyelmeztetnie kellett, hogy

Gál Mátyás 1920-ban született Déván. Temesváron kereskedelmi líceumot végzett. 1938-ban Lugoson gyakornoki állást kap. egy textilüzemben. Itt kapcsolatba kerül az illegális kommunista párttal, amelybe hamarosan be is lép. Munkahelyén bérsztrájk és illegális szakszervezet megszervezésével próbálkozik, amiért hamarosan elbocsátják állásából. Dévára megy, ahol édesapja üveg-porcelán üzletében dolgozik és tovább tevékenykedik a kommunista pártban. 1940-ben letartóztatják és Temesváron a katonai törvényszék illegális kommunista tevékenység vádjával három év börtönbüntetésre ítéli. Mintegy másfél évet a karánsebesi börtönben tölt, majd 1942 őszén a román hatóságok több társával együtt egy transznisztriai internálótáborba deportálják. 1943-ban, amikor a front közeledése miatt a tábort felszámolják, a Dnyeszter partján fekvő Ribnyica börtönébe viszik. Itt csodával határos módon túléli a börtönlakók tömeges kivégzését, amelyet egy visszavonuló SS-alakulat hajt végre. A háború után Bukarestre kerül. Előbb a külügyminisztérium tisztviselője, majd az Agerpres hírügynökségnél dolgozik. 1965-ben feladja állását és kivándorlási kérelmet nyújt be. 1969-ben elhagyja Romániát. Jelenleg az NSZK-beli Offenbachban él. Nyugdíjas, irodalmi önéletírásán dolgozik.

Az itt közölt interjúrészlet Gál Mátyás életének arról a rövid szakaszáról szól, amikor 1941-42-ben a karánsebesi börtön lakója volt. Letartóztatása előtt Déván az illegális párt-szervezet hírtovábbítójaként dolgozott: a városban megforduló kommunisták könnyen kapcsolatba léphettek vele munkahelyén, édesapja városközpontban fekvő üzletében. Felső kapcsolata a párt tartományi instruktora, mozgalmi nevén Piszu volt, ugyanaz az ember, aki korábban Lugoson beszervezte a pártba. 1940 őszén széles körű letartóztatásokra került sor. A lebukott kommunistákat — köztük egy temesvári, egy hunyadi és egy Zsil-völgyi csoportot — Temesváron állították bíróság elé. A több mint ötven embert érintő per elsőszámú vádlottja Piszu volt, aki már korábban is ült börtönben. Az ítélet után a csoportot a karánsebesi börtönbe szállították, amely akkor a romániai kommunista elítéltek központi gyűjtőhelye volt.

N. GY.*

abbahagyni az ülést, mindenki feküdjön gyorsan le — ha kinyitják a cellát, akkor azt lássák, hogy itt éjszaka alvás van és nem pártkonferencia. A vizsgálat keretében közösen feldolgoztuk a perünket, az illegális munkánkat, lebukásunk körülményeit.

- Kik vezették ezt a vizsgálatot?

- — Ketten vagy hárman voltak, de csak egy névre emlékszem, Szenkovics Sanyiéra. Ő egy régi-régi váradi kommunista, aki aztán a felszabadulás után hosszú éveken keresztül először központi bizottsági tag volt, majd könnyűipari miniszter. Egy nagyon becsületes ember, véleményem szerint azok közé tartozik, akik a legtisztábbak maradtak ebből a régi gárdából. Ő a börtönben sem az első három cellához, azaz a felső vezetéshez tartozott, hanem a középkáderek közé, akiknek bizonyos részfeladataik voltak, őhozzá történetesen az egyik emelet volt beosztva. Karánsebesen a párt vezetői ugyanis rang szerint külön-külön cellákban laktak. A legfelső szinten Gheorghiu-Dej, Stoica és Bodnaras foglalt helyet, ők hárman laktak együtt, aztán következett a második gárda és a harmadik, mind külön cellákban. Ez az egész felsőbb garnitúra erősen elkülönült a

3 A publikáció az MTA—Soros Alapítvány által támogatott, a Művelődéskutató Intézetben működő Oral History Archívumban lévő interjú alapján készült.

többiektől, nemigen volt kapcsolatuk a hozzám hasonló egyszerű elítéltekkel. Néha találkoztam velük séta közben, váltottunk esetleg egy-két szót, de ez csak teljesen felületes érintkezés volt.

Visszatérve a vizsgálathoz, ennek során mindenki szóhoz jutott, mindenki elmondta, hogy mit vallott be, mit nem vallott be a rendőrségen, kit köpött be, ki bukott le a hibájából, mi hogyan történt. Például, hogy a Gál rám köpött, ezt mondta el, azt mondta el... Ezeket többé-kevésbé tudtuk, mert a rendőrségi vizsgálat folyamán vagy a vádbeszédből, a bíróságon kiderültek és egyébként is tudtuk. Hiszen akkor többé-kevésbé ismertük már egymást. Ami engem illet, én ezt a kivizsgálást, a történtek őszinte feltárását, a kritikát és az önkritikát teljesen természetesnek tartottam, mert erre tanítottak meg, és egyáltalán, én így fogadtam el a kommunista létemet:

hogy ténylegesen őszintének kell lenni. Nem szabad egy olyan pártba belépni, ahol az őszinteség elavult dolog.

Azért akarok kommunista lenni, mert ez kristálytiszta pártnak tűnik a szememben. Hibáztam, hibáztam, de őszintének kell lenni egymással szemben és a párttal szemben is. Maga a kivizsgálás néhány éjszakán át tartott, persze voltak viták is, vádolások és védekezés, hogy én ezt nem mondtam, én nem köptelek be satöbbi. Miután ők mindenkit meghallgattak, a véleményeket és az ellenvéleményeket egyaránt, kimondták az ítéletet.

Minősítettek minket és ez bizonyos formában ítélet is volt, mert meghatározta helyünket a börtön szervezetében, hierarchiájában. Ekkor dőlt el, hogy ki lehetett tagja a börtönön belüli pártszervezetnek. Ebbe ugyanis nem mindenkit vettek be, hiába volt az illető kommunista párttag mielőtt lebukott. Tudni kell, hogy a börtönben működött egy pártszervezet és a pártszervezet mellett vagy körülötte létezett egy úgynevezett tömegszervezet, a kollektíva. A lényeg az én véleményem szerint az volt, hogy az ember legyen benne a kollektívában, mert akkor mindenben részesült, hozzájutott többlet élelmiszerhez. külön egészségügyi ellátáshoz, eljutottak hozzá az újságok. könyvek. A legrosszabb minősítést közülünk egy Repka nevű ember kapta. Őt Déván ismertem meg, amikor édesapám üzletében dolgoztam és a pártszervezet "postaládája" voltam. A temesvári tartománytól jött instruktornak, a tartomány részéről a Hunyad megyei ifjúsági szervezetért volt felelős. Mestersége szerint cukrászinas vagy segéd volt. Ez a Repka elkövetett egypár fantasztikus konspiratív hibát. Naivak voltunk valamennyien, Repka is 17-18 éves fiú volt. Mikor bejárta Hunyad megyét, annak városait, kedveskedni akart a családjának és minden-honnan küldött egy képeslapot. Anyukának, csókollak Hunyadról. Természetesen, mikor lebukott a temesvári ificsoport és házkutatás volt nála, már alig volt mit tagadni, mert ott voltak a levelezőlapok, amelyek leírták a pontos útvonalat. Tehát voltál Déván. Kinél voltál Déván? Kit ismersz Déván? Kit ismersz Hunyadon? Petrozsénben? Lupényben? Akkor már ezt nem tudta tagadni, nagyon megszorították, és sajnos Repka odáig jutott a verés következményeként, hogy majdnem mindent beköpött. Még azt is bemondta, hogy a piski állomáson mit ebédelt, még a menüre is emlékezett. Tragikus, de még jó emlékezőtehetséggel is rendelkezett. Az egész Hunyad megyei bukás jelentős részben Repkának volt köszönhető, mert nemcsak név szerint bemondott majdnem mindenkit, de a legkisebb részleteket is, hogy kivel mit beszélt. Egy-két ember kivételével, akit vagy elfelejtett, vagy a vizsgálóbíró nem kérdezett rá. A vizsgálat folyamán többször is komoly önbírálatot gyakorolt. Végül a kollektívából nem zárták ki a mi csoportunkból. a minősítés pillanatában ez senkivel sem történt meg —, de politikai izoláltságba került. Tudta, hogy a jövőben semmi jóra nem számíthat és volt annyi esze, hogy amikor 1944. augusztus 23-án kijött a börtönből, gyorsan eltűnt. Az első alkalommal valahova külföldre, Nyugatra menekült, mert tudta, hogy amennyiben itthon marad, akkor vagy 24-én, vagy 25-én, vagy talán csak októberben, de előbb-utóbb likvidálják.

Amikor a kivizsgálás megtörtént és engem is kihallgattak a letartóztatás körülményeiről, én elmondtam a véleményemet Piszuval kapcsolatban, az általa elkövetett konspirációs hibákról. Ezek közrejátszottak az én lebukásomban is. Piszu tartományi instruktorként járt gyakran Déván, volt ott egy konspiratív lakása is.

Kereskedelmi ügynöknek álcázta magát, háziszőttest árult. Leginkább abban hibázott, hogy feltűnően öltözködött, állandóan térd-nadrágban járt, amit akkor nem sokan hordtak, polgári ember meg végképp nem viselt már ilyesmit. Kicsit kopasz volt és ahelyett, hogy sapkát vagy kalapot tett volna a fejére, hajadonfőtt járt.

Tehát nagyon könnyen azonosítani lehetett. Elkövettük azt a hibát is — és elsősorban Piszu, aki Pedig már tapasztaltabb volt —, hogy nemegyszer a dévai park közepén ültünk le beszélgetni, mindenki szeme láttára. Egy kisvárosban feltűnő jelenség minden idegen. Még azt a hibát is elkövette, hogy feljött hozzánk a szüleim lakásába, mert meghívtam ebédre. Én mindezt az őszinteség jegyében — amiben akkor mélyen hittem — elmondtam a vizsgálat alatt. Ezért Piszu kapott egy nagyon komoly intelmet. A szélsőséges baloldali Piszut, aki hősiesen viselkedett a rendőrségen, megbélyegezték és figyelmeztették, hogy hibákat követett el és hogy hibásan választotta ki az embereket és a kapcsolatokat. Ő hozta le Repkát is instruktornak. Amikor vége volt a kivizsgálásnak és kimondták a minősítést, akkor odajött hozzám Piszu és azt mondta: „Te Matyi, ezt az őszinteséget még nagyon meg fogod bánni". Akkor nem értettem meg pontosan. Csak annyit értettem meg, hogy engem akkor a börtön pártszervezetébe nem vettek be. Addig, amíg Karánsebesen voltam, nem vettek be.

Bevettek viszont a gazdasági kollektívába, tehát a megélhetésem biztosítva volt.

- Ez a minősítés egyben azt is tartalmazta, hogy ki tartozik a pártszervezethez? Ezt akkor hirdették ki?

- Ezt nyilvánosan nem mondták ki. Csak azokkal közölték, hogy rendben van, le vagy igazolva, a pártszervezethez tartozol, akiket bevettek. Én akkor nem tudtam senkiről, hogy kinek mit mondtak. Ennyire konspiratív volt a szervezet, kegyetlenül konspiratív volt. Nekem is volt később egy kapcsolatom, akivel sétáltam és beszéltem, aki tanított és magyarázott, de nem voltam a pártnak a tagja.

- Nem volt nyilvánvaló a börtönön belül az ön számára, hogy ki az, aki párttag, ki az, aki nem?

- Csak logikai úton tudtam feltételezni, hogy természetesen ez a három, az a négy és az az öt igen, de konkrétan senki sem tudta. Nem volt semmi bizonyosság, mert a börtön udvarán mindig párban sétáltunk. Mindenkinek megvolt a kapcsolata, a felső, az alsó kapcsolata. Az egyiktől átvette az utasítást vagy az anyagot, és továbbította, de mindenki ezt csinálta. Nekem is volt egy felső kapcsolatom, az mindig jött hozzám, hogy hogy vagy, milyen problémáid vannak, ezt kell csinálni, azt kell csinálni. Az egész egy fantasztikus hálózat volt, amiről senki nem tudott semmit sem konkrétan állítani. Nem lehetett összerakni, csak a legfelső szinten állt össze. Jöhetett a börtönigazgatóság vagy a rendőrség és kérdezhette, hogy ki ez, akivel te naponta sétálsz? A cellatársam, vagy a másik cellából az, akivel szimpatizálok. Egymással beszélünk? Beszélek a másikkal is. De senkit sem köphettem be, nem árulhattam el, hogy XY-ról tudom, hogy párttag. Hogy egyáltalán létezik pártszervezet, arról csak elméletben tudtam, mert nem volt semmi konkrét bizonyítékom, és valószínűleg nagyon sokan így voltak. Mindenki feltételezte, az adminisztráció és az igazgatóság is, de nem lehetett ezt konkrétan bebizonyítani, mert úgy volt megszervezve.

- Ön miért maradt ki a pártszervezetből?

- Feltételezem, hogy Piszu, miután én elmondtam, hogy milyen konspiratív hibákat követett el és hány lebukás történt ebből kifolyólag, olyasmit mondhatott rólam, ami a minősítésemet befolyásolta. Nem nyíltan. a gyűlésen, hanem megvoltak neki a maga kapcsolatai, a maga csatornái.

- Hogyan alakult ki a kommunista önkormányzat a börtönben?

- Ennek a története még Doftanába nyúlik vissza és én csak hallomásból ismerem. Doftanában volt Románia központi kommunista börtöne egészen 1940-ig, amikor is erős földrengés sújtotta az országot és a doftanai börtön tönkrement, összedőlt. Legalább tíz halottja volt ott a kommunista csoportnak. A földrengés után költöztették át a kommunista elítélteket Karánsebesre. Doftana történetében akadt egy börtönparancsnok, aki kegyetlen volt, és aki ellen belülről, a börtönből és kintről is óriási harc folyt. Olyan erős volt a nyomás, nemzetközi nyomás is, hogy egy adott pillanatban ezt az igazgatót le kellett váltani, mert rémes büntetéseket rótt az elítéltekre, például hónapokon keresztül sötétzárkában ültek emberek. Létezik Romániában ezzel kapcsolatosan egy elég gazdag irodalom, egy-két ember, aki ezt végigcsinálta, írt néhány munkát, a párttörténelemben is megjelentek kötetek erről. Miután ezt a szörnyű igazgatót, akinek a Sárkány nevet adták, leváltották, a román hadsereg keretéből neveztek ki egy őrnagyot igazgatónak, aki fantasztikusan korrekt embernek bizonyult. Betartotta ugyan a törvényeket, de nem próbálta meg átértelmezni, kicsavarni a bebörtönzöttek kárára. Ezen az őrnagyon keresztül sikerült emberibb börtönrezsimet kiverekedni. Szóba lehetett állni vele, ígéreteket lehetett tenni neki és ő ellenőrizte, hogy az önkormányzat betartja-e az ígéreteit.

- Az őrnagy igazgatósága alatt jutottunk el odáig, hogy elismerték a „politikai fogoly" státusunkat és a börtön közössége, a kommunista közösség naponta kapott 3 újságot. Igaz, a román hivatalos lapot, de újság volt.

Három szinten voltak kommunisták elhelyezve, és minden emeletnek volt egy újságja, ami körbejárt a cellák között. így nem szakadtunk el a külvilágtól. Ezenkívül megengedte, hogy a börtönben könyvtár működjön. A rokonságon, családon keresztül kaphattunk évente egy-két könyvet. Mikor megérkeztünk, a könyvtárosunk mindenkit megállított, és azt kérdezgette, szokott-e olvasni. Milyen könyv jelent meg legutoljára Romániában?

Az illető elmesélte, hogy miket olvasott. Akkor azt mondta: te, kérd meg a szüleidet, hogy küldjenek egy könyvet. Ha egyszer tíz-húsz ember évente megkapja az egy-két könyvét, akkor lassacskán kialakul egy aktualizált könyvtár. A karánsebesi börtön éjszakái és estéi alatt én rengeteget olvastam. Persze az igazgató szelektált, cenzúrázott, nem engedett be bizonyos dolgokat, nem engedett be marxizmust. De elég széles látókörű ember volt, hogy ne tiltsa ki például Zola Germinálját, ahol a múlt századbeli munkásmozgalomról vagy lázadásokról van szó, mert hát mégiscsak klasszikus. Például Anatole France-ot akkor ismertem meg igazán. Ott olvastam el Lorenztól a Bölcsesség hét oszlopát is, amiről már korábban hallottam, de sose jutottam hozzá. Számomra rémesen unalmas volt, azt hiszem még ma is az lenne, de kíváncsi voltam rá, és mert úgyis börtönben voltam, elolvastam.

- Miben nyilvánult még meg az önkormányzat?

- Nagyon fontos volt, hogy mindenki egészséges maradjon. Volt a börtönben néhány elítélt orvos is, így kiépítettük az egészségügyi hálózatot. Meghatározott napokon, meghatározott órákban rendelést szerveztünk meg. A börtönnek is volt saját egészségügyi szolgálata, volt hivatalos orvosa, de mi nem hagytuk meggyőzni magunkat mindig, megvoltak a mi orvosaink, és némi felszerelésük is. Persze nem sok, de a legalapvetőbb diagnosztikához szükséges eszközök megvoltak, mégpedig az elítéltek közösségének a tulajdonában. Az orvosi hálózatunk a börtönvezetés beleegyezésével működött, ez is engedmény volt. De az őrnagy rájött arra, hogy nemcsak magunknak segítünk, hanem neki is. Ha jön egy inspekció - és jöttek az inspekciók -, mindig ámulva nézték ezek a minisztériumból érkezett ezredesek meg tábornokok, hogy milyen tiszta a börtön, milyen egészséges állapotban vannak az emberek, mindenki tiszta ruhát visel, nem bűzlik. Az ő szempontjából is, a karrierje érdekében hasznos volt, amikor ezek az inspektorok jelentették a minisztériumban, hogy Karánsebes milyen állapotban van.

- Arra nem figyeltek fel a felügyelők, hogy itt a kommunista bebörtönzötteknek sokat megengednek?

- Az őrnagy rém ügyesen csinálta a dolgot. Olyan engedményeket is tett, amiről az inspekció sose tudott. Azon kívül, hogy létezett egy egészségügyi hálózat, pontosan meg volt szervezve az is, hogy melyik cella mikor fürdik, melyik cella mikor mossa a ruháit, és ez kötelező volt, nem lehetett azt mondani, hogy ma nem megyek tusolni. Az elítélt kommunistáknak, minden cellának megvolt a vezetője, aki megkapta fentről, hogy mikor sorosak ruhamosásra vagy fürdésre. Mindenki tudta pontosan, mikor kell a folyosót felmosnia, mikor kell a saját celláját kimeszelnie. Minden hónapban el kellett menni a fodrászhoz.

A második legfontosabb dolog az élelmezés volt. A börtönben két konyha működött: az adminisztráció konyhája és a kommunisták külön konyhája. Ezt részben abból tartottuk fenn, amit otthonról kaptunk. Ez is irányítva volt. Amikor eljöttek a szüleim, akkor közölni kellett velük, hogy a legközelebbi csomagban mit küldjenek, mi az, amire szükségünk van: babra. laskára. lencsére. vagy másra. Az otthonról kapott csomagoknak körülbelül egytizedét tarthattam meg magamnak, például egy üveg lekvárt vagy kompótot, vagy egy darab csokoládét, a többi a kollektíva raktárába ment, és a közös-konyhában használták fel.

A börtönben műhelyeink is voltak. Volt cipészműhely, szabóműhely, aztán fából faragtunk különböző apróságokat, vásári tárgyakat, és kőből csiszoltunk alabástrom hamutartókat is. Szóval volt egy csomó műhelyünk, amelyek termékeit értékesítettük. Bizonyos dolgokat a rokonokon keresztül küldtünk ki a Vörös Segélynek, hogy ők eladják és a pénzből élelmet küldjenek a börtönbe. Ezenkívül a börtön igazgatósága azt is megengedte, hogy vasárnapokon Karánsebes piacán a börtönben előállított holmikat áruljuk. Mellettünk állt egy őr, de nem számított. A kommunista szervezet azokat küldte ki árulni, akik kicsikét értettek is hozzá. Ebből is volt pénzünk. Jogunk volt továbbá még arra, hogy havonta kintről kapjunk egy összeget, nem emlékszem, hogy az 20 vagy 30 lej volt. Ennek egy részét megtartottuk, és abból plusz cigarettát vásárolhattunk. A pénz másik része befolyt a kollektív kasszába és azon vettük a krumplit, a lencsét, vagy amire éppen szükség volt a közös konyhában. A hivatalos leves híg volt, rossz volt még ránézni is, s csak nagy ritkán úszkált benne valami.

Emellett mindennap, nem emlékszem, hogy egyszer is hiányzott volna, a kollektíva konyhája nagyon jó bablevest, főzeléket, vagy lencsét főzött. Néha húst is szereztünk. Ha nem engedte meg az igazgató, akkor volt egy vagy két őrünk, akit lefizettünk, és az illegálisan behozott egy fél disznót, vagy mást. Ez délben volt.

Ezenkívül az otthonról kapott csomagokból és az általunk vásárolt dolgokból a hivatalos vacsora mellett, ami híg leves volt, meg egy falás puliszka, a kollektíva minden egyes tagja kapott még egy szelet kenyeret és szalonnát, esetleg sonkát, vagy valami mást.

- Azon túl, hogy az őrnagy belátta, hogy ebből előnyei is származnak, nem kellett megvesztegetni?

- Nem volt az a típus. Morálisan, hogy úgy mondjam, bebizonyítottuk neki minden egyes esetben, hogy amit mondtunk, az úgy is van, és ha megegyeztünk valamiben, akkor nem használjuk ki a jóhiszeműségét. Őt nem lehetett megvesztegetni. Nagyon korrektül viselke-dett a kormánnyal szemben is. Betartotta a törvényeket, nem tűrt meg semmit, ami törvény-ellenes, de a törvény keretén belül engedélyezte mindazt, ami emberileg

- Nem volt az a típus. Morálisan, hogy úgy mondjam, bebizonyítottuk neki minden egyes esetben, hogy amit mondtunk, az úgy is van, és ha megegyeztünk valamiben, akkor nem használjuk ki a jóhiszeműségét. Őt nem lehetett megvesztegetni. Nagyon korrektül viselke-dett a kormánnyal szemben is. Betartotta a törvényeket, nem tűrt meg semmit, ami törvény-ellenes, de a törvény keretén belül engedélyezte mindazt, ami emberileg