Az új intézményi közgazdaságtan hatása - WilliamsonWilliamson

1. Az új intézményi közgazdaságtan hatása - Williamson

A neoklasszikus közgazdasági megközelítések uralják a gazdaságról való gondolkodást, jelentős a tudatlanság ami a az intézményi közgazdaságtant illeti –írja a cikkben Williamson, aki a pluralizmus híveként a gazdaságelméletekben az Új Intézményi Közgazdaságtant (New Institutional Economics – NIE) mint átfogó elméletet prezentálja. Elismeri, hogy ez nehéz kihívás, mert az intézmények igen összetettek. (Jon Elster szerint inkább részmechanizmusokról, mint általános elméleti magyarázatokról van szó.) Mindenesetre az intézményi meghatározók alkalmasak arra, hogy a közgazdasági elmélet eszközeivel elemezzük azokat. Ez a megközelítés elvezet minket a szervezetek szerkezetének közgazdasági megközelítéséhez, itt azonban azt szeretnénk tisztázni, hogy a szervezeti szerkezeteket befolyásoló intézményi struktúrát lehet-e az ökonómia nyelvén bemutatni; mely intézményi elemek azok, melyekre ez vonatkoztatható és melyek azok, melyekre nem (vagy csak megszorításokkal).

A szervezetszociológiai vizsgálódások szempontjából a mellékelt ábra szerinti szintek elemzéséről érdemes szót ejteni: a társadalmi analízisnek négy szintje van, melyek egymástól igen eltérő mechanizmusok szerint működnek, más-más normák és szabályok határozzák meg e szintek működését, más-más intézményi kereteket adnak a szervezetek számára; az intézményesülés körülményeit jelentik a szintek, az idő mint változó az egyik legfontosabb dimenzió.

Az első szint (az ábrán a legfelső szint) a társadalmi beágyazódás szintje, mely informális intézmények, szokások, tradíciók, normák és a vallás formáló erejére hivatkozik. A szerző kiemeli, hogy az ezen a szinten megjelenő vallás nagyon fontos szerepet játszik, a legtöbb közgazdász a vallást adottnak veszi, konstansnak tételezi. Az intézmények ezen a szinten nagyon lassan változnak, akár évszázadok, vagy évezredek alatt. Ha meghatározzák azokat a mechanizmusokat, amelyeken keresztül ezek az informális intézmények kialakultak, az jelentős segítséget nyújthat az első szinten lévő intézmények lassú változásainak megértésében. Az informális intézmények közül számos spontán eredetű, nincs benne szándékosság.

A második szint az intézményi környezet szintje, mely szinten a szerkezet részben evolúciós folyamat terméke, de tetten érhető a szándékosság is. Az informális szabályok mellett megjelennek a formálisak is: törvények, tulajdonjog, alkotmány – ez megteremti a lehetőséget, hogy gazdasági értelmezést adjunk ezen a szinten a játék formális szabályai szerint: a rendelkezési jog és a politikai gazdaságtan alkalmas arra, hogy a közgazdaság nyelvén beszéljünk erről.

Ez a szint magában foglalja a törvényhozó, végrehajtó, bírói és bürokratikus a kormányzat funkcióit, valamint a hatalom megosztását az irányítás különböző szintjei között. A tulajdonjog és a kötelmi jog meghatározása és érvényesítése különösen fontos tulajdonság, mely a gazdaság nyelvén leírható. (A legfőbb tulajdonjogok a 2.

szinten jelennek meg.) Egy magánvállalati rendszer csak akkor működhet, ha az erőforrások feletti rendelkezési és tulajdonosi jogok megformáltak, és ha ez kialakul, az új fizetni kell a tulajdonosnak ahhoz, hogy megszerezze. Ha meghatározzák a tulajdonjogokat, a kormány félreáll. Az erőforrásokat a legnagyobb értékükért allokálják.

A polgárháborúk, a társadalmi elégedetlenség, az idegen megszállások, a politikai rendszerváltás, katonai puccsok, pénzügyi válságok éles törést okoznak a kialakult folyamatokban, ez mind az intézményi környezet szintjén jelenik meg. A szabályokban jelentős változások évszázadok vagy (több) évtizedek alatt következnek be. Gondoljunk például az Európai Közösségen majd az Európai Unión belüli együttműködési rend kialakulására!

A kormányzat – irányítás - intézményeinek szintjén (ez a harmadik szint)a kormányzati struktúra újraalkotja az ösztönzőket. A szervezetek közötti szerződésekkel – a gazdasági életben különösen – az érintett felek foglalkoznak, a kormányzat szerepe (már az előző szinten is) jellemzően korlátozott. A kereteket viszont befolyásolja. Ezen a szinten magától értetődik a tranzakciós költségek elméletének alkalmazása; különös tekintettel arra, hogy a felek közötti játszmák szabályai (ill. az eljárások) szerződésekben rögzítettek. A szerződések viszont igen összetettek (is lehetnek), s ezek alkalmazása a gazdasági szervezetek esetében központi kérdés. Az Új Intézményi Közgazdaságtan abban járul hozzá a szervezetek intézményi magyarázatához, hogy ezen a szinten több szükséges feltételt sorol fel: meg kell nevezni és ki kell fejteni a kormányzati szintű intézményekre nézvést a szükséges alkalmazási területek alapvető dimenzióit, mert a tranzakciós költségek különböznek, és látni kell, hogy az egyes alkalmazási területeken mely intézmények esetén a legkedvezőbbek. Meg kell nevezni és ki kell fejteni a kialakítandó irányítási struktúra alapvető sajátosságait, mert az irányítási szerkezet területenként különbözhet (például: a piacok, a hibridek, a cégek, ügynökségek, non-profit szervezetek konkrét szerkezete eltérő). Tisztázni kell a kormányzati preferenciákat és a versengés feltételeit, hogy az autonóm szervezetek vagy szervezeti szövetségek igazodni tudjanak ahhoz. Jó, ha mindezeket a feltételeket és a becsléseket adatokkal ellenőrizzük. Ezen a szinten a tranzakció az analízis alapvető egysége, a kormányzat a rend betartását felügyeli, enyhíti a konfliktust és a feltételek alakításával segít megvalósítani a kölcsönös előnyöket. Ez átvezet minket a negyedik intézményi szintre.

A negyedik szinten a neoklasszikus analízis működik. A foglalkoztatás és az erőforrás-allokáció vizsgálata időben folyamatos, ösztönző kiegyenlítő hatások vizsgálata különösen a cégek szintjén. Itt említi a szerző a szervezeti innováció vizsgálatának szükségességét.

1. Cselekvők:

A cselekvőkre jellemző a korlátolt racionalitás, vagyis annak a képességnek a hiánya, hogy minden információt képesek legyenek begyűjteni egy adott témával kapcsolatban. Ennek következtében a szerződések szükségszerűen tökéletlenek, ami együtt jár az opportunizmus problémájával, (trükkök, saját érdek). A

cselekvők nem mindig tárják fel a valós kondíciókat, ezért mindent szerződésben rögzítenek. A szerződő felek felismerik a lehetséges kockázatokat, és ehhez igazítják a szerződést.