Takáts József a 18. század végének, 19. század elejének négy eltérő politikai nyelvét azonosította. A republikanizmus a közösség érdekét állította a ma-gánérdek elé, ha ez megfordul, vagy széthúzás, egyenetlenség (discordia) keletkezik, akkor a közösségre romlás vár. Ennek megfelelően e nyelv kulcsfogalmai a közjó és az ősök erkölcse. A polgárnak akár életét is fel kell áldoznia a haza érdekében. E politikai nyelv kialakulásának hátterében a klasszikus műveltség állt, amelyet a korban az iskolákban tanultak. A másik politikai nyelv az ősi alkotmányra hivatkozott, amellyel a nemesek a királyság szokásait, szabadságát és saját kiváltságaikat védték, hogy mind -ezt tovább örökíthessék. A felvilágosult kormányzás politikai nyelve szin-tén a közjó elérésére törekedett, egy felvilágosult uralkodó kötelességének tartotta annak megteremtését, és ez már nemcsak a nemeseket érintette, hanem az összes alattvalót. A negyedik a csinosodás nyelve, amelynek kö-zéppontjába a műveltségen és kifinomult viselkedésen keresztül történő fejlődés került.421
A republikanizmus politikai nyelvének használata már a korábbi beszé-dek alapján is kimutatható a magyar országgyűléseken: az 1751. évi diétai vitákon elhangzott beszédek magukba foglalták ennek a nyelvnek a topo-szait és fogalmait.422A diétai ceremóniákra készített orációk is magukon viselik ennek a politikai nyelvnek a jellegzetességeit, vagyis az uralkodó és az alattvalók kapcsolatára alkalmazott család metaforát, a közösség ér-dekének az egyén haszna elé helyezését és az erények hangsúlyozását. Az érvkészlet bemutatása mellett a Szijártó István által vizsgált időszemlélet változását is nyomon követhetjük az alábbi elemzéseknél. Az országgyű-léseken előkerülő vitákban ugyanis érzékelhető, hogy a rendek a régi vi-szonyok megőrzését, a királyság korábbi állapotához történő visszatérést tartották szükségesnek. Az újítások, a fejlődés pedig negatív színben tűnt fel. Ez az időfelfogás a 18. század folyamán az ezzel ellentétes szemlélettel bővült, és a két időszemlélet egymás mellett érvényesült a század végéig.423
421Takáts: Modern magyar politikai eszmetörténet, 14–21.
422Nagy: Politika- és társadalomtörténeti elemzés, 151–166.
423Szijártó: A politikai elit társadalom, 368–370, 393.
424OSZKK Fol. Lat. 3841, f. 3r.
425OSZKK Fol. Lat. 3342, f. 6v–7r.
426OSZKK Fol. Lat. 4045, f. 8v–9r; Fol. Lat. 3910, f. 39v–40r; Fol. Lat. 608, f. 27v.
427OSZKK Fol. Lat. 632, f. 6r–7r; Fol. Lat. 617, f. 3v–4r; Fol. Lat. 618, f. 4r; Fol. Lat. 613, f. 3r–
4r; Fol. Lat. 616, f. 25v–26v; Nagy: Politika- és társadalomtörténeti elemzés, 153–154.
1687-ben a bevonulás alkalmával Fenessy György egri érsek I. Lipótot a haza atyjának nevezte, aki a fiát adja a királyságnak. I. Lipót a határnál megígérte, hogy atyai gondoskodását és kegyességét a közjóra (pro bono publico) fordítja, amelynek elérésére kérte a rendek igyekezetét.424Ebben az esetben két érvtípust kapcsolt össze, és ezzel erősítette a közjó uralkodói jogosítványát. I. Lipót a királyi előterjesztések átadásakor a propozíciókat a köz javára és a királyság nyugalmára szolgáló intézkedéseknek nevezte, és kifejezte bizalmát, hogy azokat az országgyűlésen a karok és rendek az önérdeket és a széthúzást félretéve el fogják fogadni.425A király beszédében is az abszolutizmus nyelvének elemei fedezhetőek fel. 1687-ben, 1728-ban, 1751-ben és 1764-ben az első ülésnapon a személynökök is a közjóra törek-vésre szólították fel az alsótáblát köszöntéseikben, amely szintén a kor-mányzat által használt értelemben jelent meg. A közjó fogalma már 1687-ben a királyi oldalon pozitív, fejlődést, változást kívánó jelentéssel bírt.
III. Károly 1722-es bevonulásakor Erdődy püspök beszédében III. Károly az alattvalói javára szerette volna az örökösödést női ágra kiterjeszteni.
1741-ben az ország javának és megmaradásának előmozdítását a királyi propozíciók céljaként tüntette fel beszédeiben a kancellár és Mária Terézia is.426 1751-ben is hangsúlyozta a köz javának előmozdítására való együttes törekvést, amelyet nemcsak ünnepi beszédeiben, hanem királyi leirataiban is érvként használt érdekeinek eléréséhez, például az adóemelés ügyé-ben.427A propozíciók átadásakor a kancellárok az uralkodókat képviselve beszéltek az országgyűlésen. Ebből következik, hogy a közjó fogalmát a jö-vőbeli újítások időszemléletében használták. A fennmaradt források alap-ján a rendi oldalról 1764-ben hangzott el a közjóra való törekvés, mégpedig az első ülésnapon a személynöknek válaszul, de a régi szabadságok meg-őrzése nem szerepelt a lejegyzett változatban. Ezért a fogalom használatát nehéz a fent ismertetett politikai nyelvekbe sorolni, ugyanis az alsótábla nevében szóló esztergomi kanonok státuszából adódóan a kormánypárt-hoz tartozott, de egyúttal nem szabad elfeledni, hogy az országgyűlés ele-jén Kollár műve miatt az egyháziak jó része is az ellenzéket támogatta.
Emellett itt is feltűnt az addig rendi hivatkozásként hallott királyság meg-maradása érv, amelynek jelentésében szintén változott az időszemlélet.
1722-ben Illésházy orációjában tolmácsolta III. Károly kívánságát a köz
megmaradására, amely érdekében a karok és rendek együttműködését és az ellenségeskedés abbahagyását kérte.428A bevonuláskor maga III. Károly is elmondta, hogy a királyság megmaradását kívánja.429Mária Terézia kérte is az országgyűlést, hogy az egyéni érdekek elé helyezzék ezt, és kifejezte reményét, hogy a rendek egyetértésben fognak erre törekedni a királynővel együttműködve.430Az együttműködés az egyéni érdek háttérbe szorításá-val mint a republikanizmus alapérve nemcsak az udvarpárti szónokok, hanem már I. Lipót érvrendszerében is megjelent.
Korompay kancellár az előterjesztések átadásakor a királyság szabadsá-gainak megtartását kötötte össze I. Lipót atyai jóindulatával, vagyis e lo-gika szerint az előterjesztések nem teljesítése az alapvető rendi törekvések ellen hatna. Tehát a szabadságok és kiváltságok megtartása iránti igény a rendi oldalon is feltűnt. Ahogyan ezt 1712-ben Keresztély Ágost beszédé-ben a rendek reményeként tárta az uralkodó elé.431Ennek megőrzését erő-sítette meg Keresztély Ágost a királyi előterjesztések átadásakor, amikor beszédében megemlítette a koronázási diplomát mint az ország törvénye-inek és szabadságának fenntartó dokumentumát.4321722-ben a királyi elő-terjesztések átadásakor az esztergomi érsek a rendek abbéli bizalmát tol-mácsolta a királynak, hogy meg fogja tartani a kiváltságaikat, amelyet III. Károly válaszában megígért.433 Az eltérő részletességgel fennmaradt források alapján a század közepétől a ceremoniális beszédekből ez az elem kikopott.
III. Károly 1712. évi fogadásán a szónokok nem éltek az atya metaforával, helyette a béketeremtő királyképet hangsúlyozták, 1714-ből pedig nem ta-láltam a bevonulás során elmondott orációt. III. Károlynak a határnál el-hangzott beszédeiből mindkét évben az atyai gondoskodás és kegyesség ígéretét őrizte még két napló.434Feltehetően tartalmazta a király válaszbe-széde ezt az elemet, de megfontolandó, hogy Lányi Pál megjegyezte, hogy
„a szorulás miatt nem érthetvén, mindazonáltal kegyelmességet, nemcsak
428OSZKK Fol. Lat. 562, f. 46v–47r. A kancellár magyar nyelvű beszédének latin fordítása vagy a latin kivonata olvasható a naplóban. Mivel beszédét eredeti, magyar nyelven eddig még nem találtam, ezért nem merem állítani, hogy ebben a forrásban a teljes szöveg fordítását közölte a lejegyző.
429OSZKK Fol. Lat. 566/I, f. 35r.
430OSZKK Fol. Lat. 4045, f. 25v–26r.
431Valószínűleg a bevonuláskor a várnál elmondott beszédében szerepelt ez a rész. Ld. 50.
lábjegyzet.
432Lányi naplója II. 2–4.
433OSZKK Fol. Lat. 562, f. 46v–47r.
434Lányi naplója I, 412.; OSZK Fol. Lat. 587, f. 14v.
királyi, hanem édes atyai jóvoltát is ígérte”.435Ezt a toposzt a hallgatóság, vagyis a karok és rendek is elvárták a királyi szónoklatokban, ezért a nap-lókban megjelenésük kiemelkedik, mégha magát a beszédet teljességében nem is hallották, és jegyezték fel. 1722-ben ismét feltűnt az atyai gondos-kodás, amelynek eredménye a Pragmatica Sanctio, Mária Teréziát pedig mind ő maga, mind a szónokok anyai szerepben is említették. A vizsgált orációk közül egyedül Mária Terézia 1741-ben, a határnál elmondott be-szédében nevezte az alattvalókat fiainak, ám ezt a metaforát a követek nap-lói nem jegyezték fel.436
A kormányzat oldalán tapasztalható időszemlélet változást, vagyis a po-zitív jövőképet, alátámaszthatja az uralkodókat vigaszként jelölő toposz.437 Az uralkodókat köszöntő beszédekben a gyászos, vészes és nyomorult múlt után az uralkodók alattvalóik számára vigasztalóként jelennek meg a királyságban, és annak virágzásáért újításokat vezetnek be: I. József 1687ben ígért a rendeknek vigasztalást, 17121687ben a korábbi belháborúra gyógy -írként érkezett III. Károly. 1741-ben azonban a metafora átkerült a királynő beszédébe, aki a köszöntő szónokok helyett saját magát nevezte vigaszta-lónak, de gyászos esemény említése nélkül. Nemcsak a köszöntőbeszédek-ben jelent meg ez a toposz: Esterházy nádor I. Lipótnak 1687. augusztus 16-án felterjesztette véleményét az örökösödési törvényről. Ebben kétszer szerepelt a királyság vigasztalása. Először József koronázását nevezte az egész nép vigasztalására kívánt eseménynek, majd néhány sérelem orvos-lását – többek között az eperjesi vértörvényszék megszüntetését – ajánlotta a királynak, amellyel az uralkodó vigaszt adhat a magyarok számára, és a reménytelenségükből emelheti fel őket.438
1741-ben Esterházy Imre esztergomi érsek a királyi előterjesztések át-adásakor kifejtette, hogy a királynői kegyesség következménye a karok és rendek fogadalma, miszerint készek lesznek az ő boldogulásáért és épsé-géért életüket és vérüket ontani. A magyar nemzet a sebeinek ápolásáért a kegyes anyához fut bizalommal. Ezért a prímás megesküdött az Istenre, hogy Mária Terézia biztonságáért mindannyian készek életüket és vérüket adni. Ezt már többes szám első személyben mondta.439Az életet és vért
ál-435Lányi naplója I. 412.
436ÖStA HHStA Ungarische Akten 407-2, f. 35r; OSZK Fol. Lat. 602, f. 213.; Fol. Lat. 4045, f.
7v; Fol. Lat. 607, p. 102.
437Mivel a beszédek eltérő formában maradtak fenn, ezért a rendelkezésre álló corpus alap-ján csupán feltételezésbe bocsátkozom. Az általános következtetés levonására kevés a fennmaradt forrás.
438Csekey: A magyar trónöröklési jog, 119–120, 125–126, 478.; OSZKK Fol. Lat. 463, f. 94r–v.
439Kovachich: Solennia, 208.; OSZKK Fol. Lat. 3910, f. 40r–v.
doznimotívumot Cicero, Vergilius, Ovidius és Tacitus is használta, magyar forrásban először a 16. század közepén szentesített törvénycikkekben jelent meg. Ezekben Madzsar „az alattvalói hűség tolmácsát” látta. II. Rákóczi Ferenc is használta ezt a kifejezést 1703. évi nyilatkozatában az osztrák iga alóli szabadulás kapcsán. A frázis azonban nemcsak magyar területen hangzott el, hanem az osztrák tartománygyűléseken is a Pragmatica Sanctio elfogadásakor.440Esterházy orációjával állítható párhuzamba az artikulu-sok szentesítésekor Erdődy Gábor egri püspök beszéde. Beszédében hálát adott a királynő személyes megjelenéséért a diétán, és a magyar nép anyai jóindulattól vezérelt vigasztalásáért. Megköszönte az anyai szeretettől megerősített királyi kegyességet, és az uralkodónő támogatására buzdított a javaik, vérük és életük feláldozásának képével. A beszéd végén hosszú életet, szerencsés kormányzást és az ellenség dicsőséges legyőzését kívánta Mária Teréziának.4411764-ben Barkóczy Ferenc esztergomi érsek kifejezte, hogy a királyság és a császár védelmében életüket és vérüket áldozzák, fegyvereik nem tompultak el a hosszú semmittevésben, ugyanis a király és a királyság ellensége ellen használták. A magyarok hűségét és uralko-dójuk iránti szeretetét, a királynő örökös uralmát és törvények tiszteletben tartását hangsúlyozta.442