A Koronázási ceremóniacímű fejezetben elemeztem a jelvények szimbolikáját, most a szertartásbeli szerepüket mutatom be. Az oltár mögé vezették az ural-kodót, ahol letörölték az olajat róla és átöltöztették. Ez a momentum is az új-jászületést jelenítette meg, hiszen a lovag felkenése révén király lesz, és ezt külsőségben is megmutatja.788A felkenést követte a királyavatás másik fő mozzanata, a korona fejre helyezése és az uralkodói jelvények átadása.
Az uralkodót a szentlecke után a főoltárhoz vezették, ahol Szent István ki-vont kardját az esztergomi érsek átadta neki a Pontificaléban leírt szavak kí-séretében: „Accipe gladium de altari sumptum per Nostras manus etc.”789 (Vedd a kardot, amelyet az oltárról a mi kezünk emelt.) Ez hangzott el 1712-ben is,790de a Magyar Kancellária levéltárában őrzött 1712. évi rendtartás és a P. Engelbert naplójában olvasható ordóban hibásan jegyezték fel: „Accipe gladium sanctum, munus a Deo, in quo concides adversarios populi Dei Is-rael.”791(Fogadd a szent kardot, Isten ajándékát, amelyben legyőzöd Izrael, Isten népének ellenségeit.) Az utóbbi szöveg nem a Pontificale Romanumból, hanem a Makkabeusok második könyvéből való.792Mivel P. Engelbert a ko-ronázás rendjét diktálás során jegyezte le, nem meglepő, hogy a kancelláriai irattal megegyezik a kardátadás szövege. Feljegyzési hibának vélem az em-lített szertartás szövegét. A készítő a kardátadás szövegére nem emlékezhe-tett pontosan, és a kezdő szavakról egy ószövetségi rész juthatott eszébe, így ezt írta le. Ezt követően az érsek a kardot visszahelyezte hüvelyébe, majd
786Mojzer: II. Rudolf cseh királlyá koronázása, 104.
787Vajnági: A Szent Római Birodalom jólétének záloga, 19.
788Fügedi: Uram, királyom, 58.
789Pontificale Romanum, 141.
790PL AEV 371/5, p. 25.; ÖStA HHStA OMeA ZA-Prot 7, f. 142v.
791Acta et observata, 203; MNL OL A 95.
7922Mak 15,16.
793Pontificale Romanum, 141.
794Ford. Decsy: Magyar szent koronának, 530.
795Acta et observata, 203: „in signum, nota bene, quod pro religione et causa Dei strenue decertare velit;” (jelben, amelyben – megjegyzendő – a vallásért és Isten ügyéért erősen akar küzdeni). Kovachich: Solennia, 150.: „quo Dei, ac religionis tuendae causam se suscepisse significaret, Crucis Signum ducit.”
796Pontificale Romanum, 142.
797Pontificale Romanum, 142.; ÖStA HHStA OMeA ZA-Prot 18, f. 286r.
798Pontificale Romanum, 142–143.; ÖStA HHStA OMeA ZA-Prot 18, f. 286r; Érseki Simor Könyvtár 2-36-4/7864, f. 61v.
799Pontificale Romanum, 143.
800ÖStA HHStA OMeA ZA-Prot 18, f. 287r.
felcsatolta az uralkodóra az Accingere gladio tuo super femur793(öveztess fel kardoddal794) kezdetű ima kíséretével. Ezután a nép felé fordult a király, és ismét kihúzta a kardot, majd vágást tett előre, jobbra és balra kereszt alakban.
P. Engelbert magyarázatot is ad erre a szimbolikus cselekedetre, vagyis a ke-reszt az a jel, amelyben erősen akar küzdeni a vallásért és Isten ügyéért.795 Ez után következett a korona fejre helyezése, amelyet a római szertartás-könyv szerint a szentmisét celebráló prímás és a segédkező püspökök vé-geztek.796A koronázás egyházi szertartásaalfejezetben már ismertettem a ma-gyar jogszokást, amely a segédkező püspök helyett a nádornak biztosította ezt a kiváltságot. A korona fejre helyezése után az érsek a többi püspökkel megáldotta az „Accipe coronam regni, quae licet ab indignis episcoporum tamen manibus capiti Tuo inponitur in nomine Patris et Filii” (Vedd az or-szág koronáját) kezdetű imával.797A jogart a jobb kezébe, az országalmát a baljába adták a megfelelő ima kíséretében: „Accipe virgam virtutis et veritatis, qua intelligas […]” (Vedd az erény és igazság vesszejét […]).798
Az intronizáció
Az intronizáció szövegében is van egy kisebb, figyelemre méltó eltérés: a középkori, német-római pontifikáléhoz visszanyúlva, az abban előírt forma hangzott el Pozsonyban 1741-ben. A Pontificale Romanumban szereplő kö-nyörgés: „Sta et retine amodo locum tibi a Deo delegatum per auctoritatem omnipotentis Dei.”799(Állj, és tartsd meg mostantól fogva az Istentől neked rendelt helyet a mindenható Isten tekintélyéből.) Mária Terézia koronázá-sán elhangzott ima kezdete eltért: „Sta et retine amodo locum, quem hucusque paterna successione tenuisti, haereditario jure tibi a Deo delegatum.”800(Állj, és tartsd meg mostantól fogva az Istentől örökjogon neked rendelt helyet, amelyet eddig atyai örökségként birtokoltál.) Ebben
a formában megegyezik a német-római rítussal, amelyet a középkorban a magyar királykoronázásokon is alkalmaztak: „Sta et retine locum amodo, quem hucusque paterna successione tenuisti hereditario iure tibi delegatum per auctoritatem Dei omnipotentis.”801 III. Károly ünnepélyes magyar trónra ültetésénél a források a mindkét verzióban azonos első öt szót idézték.802Feltételezhető, hogy ekkor még a szertartáskönyv szerint hangzott el az ima. Egyrészt az udvar által javasolt módosítások az előké-szítő iratokban hangsúlyosan szerepelnek, másrészt Keresztély Ágost esz-tergomi érsek a szertartás elején elhangzó, a király alkalmasságának kinyil-vánításának megtartásához hasonlóan védhette a koronázás többi liturgikus elemét is. A bővített forma már III. Károly 1723. évi cseh koro-názásakor elhangzott, és tovább élt Mária Terézia 1741. évi magyar és 1743. évi cseh koronázási szertartásában.803Ezzel a középkori eredetű be-toldással hangzott el a könyörgés azután 1790-ben, II. Lipót pozsonyi,804 il-letve 1792-ben I. Ferenc budai koronázásán is.805
17. táblázat: Az intronizáció incipitjei
801Pontificale ecclesiae Coloniensis,f. 36v–37r.
802PL AEV 371/5, p. 25. Sajnos csak azokat a kezdőszavakat adta meg a protokollum írója, amelyek mindkét változatban még megegyeznek: „Sta et retine amodo locum tuum (sic)”.
803III. Károly cseh koronázásához: ÖStA HHStA OMeA ÄZA Kt. 32-1, f. 266r; Mária Terézia cseh koronázásához: MNL OL P 108, Rep 98, Fasc B, f. 106.
804Decsy: Magyar szent koronának, 571: „Sta hic, inquit, Rex inclyte, et retine a modo locum, quem hucusque paterna successione tenuisti, haereditario jure Tibi a Deo delegatum etc.”
805Naponként-való 1792, p. 65.
Pontificale Romanum(1722)
„Sta et retine amodo locum tibi a Deo delegatum per auctoritatem
omnipotentis Dei”
III. Károly magyar koronázás (1712) „Sta et retine amodo locum etc.”
III. Károly cseh koronázás (1723) Mária Terézia magyar
és cseh koronázás (1741 és 1743) II. Lipót magyar koronázás (1790) I. Ferenc magyar koronázás (1792)
„Sta et retine amodo locum, quem hucusque paterna successione tenuisti, haereditario juretibi a Deo delegatum etc.”
német-római pontifikále (12. század)
„Sta et retine locum amodo quem hucusque paterna successione tenuisti haereditario iuretibi delegatum per auctoritatem Dei omnipotentis etc.”
806Hoensch: Geschichte Böhmens,248.
807Berning: Nach alltem löblichen Gebrauch, 35–40, 160–164.
Az egyházi eskü szövegében lévő visszafogottabb utalással ellentétben ezzel a betoldással 1741-ben már egyértelműen utalnak az érvényben lévő öröklési rendre. Ebben a megfogalmazásban egyrészt az 1687. évi II. tör-vénycikkben lefektetett örökös királyság, másrészt az 1723. évi II. törvény-cikkbe foglalt Pragmatica Sanctio, vagyis a nőági örökösödés fejeződik ki, amelyet a cseh rendek már 1720-ban elfogadtak.806Csehországban mégsem ehhez köthető az intronizáció formulája. A szertartásszöveg ugyanis nem kiegészült vele, hanem megőrizte azt. A cseh királykoronázás szintén a 10.
századi német ordóból ered, a 14. században néhány elemét módosították, de az intronizáció szövegén nem változtattak. Ezzel a szertartásrenddel koronázták meg IV. Károlyt 1347-ben, amely ordó a későbbi szertartások alapjává vált. A szöveg állandósága ellenére a jelentése változott. A kö-zépkorban az „atyai örökség” az Isten és a hagyomány által jóváhagyott születéssel nyert öröklési rendre, emellett Isten és az emberek, illetve a klérus és a nép közti közvetítői hivatalra utalt. Az ország a 17. századi örökös tartománnyá válásával elvesztette a királyválasztó jogát, ezután már ezt fejezte ki. Az örökös királyság lényeges szertartása a hódolati rítus lett, amelyet még a királykoronázás előtt tartottak meg, amely szinte csak az isteni megerősítést szolgálta.807 A cseh koronázási szertartás, amely a késő középkori hagyományok változtatása nélkül alkalmas volt az örökös tartományi státusz kifejezésére (is), mintaként szolgálhatott a bécsi udvar számára a 18. század elején, hogy a koronázásokon reprezen-tálják az örökjogon való uralmukat a Magyar Királyságban. Kevés liturgi-kus szövegben módosítottak, és a változtatások száma is csekély, ennek el-lenére a módosított szövegrészekben a politikai üzenetek, vagyis a szabad királyválasztás megszűnése és a Habsburg-királyok öröklési rendje egyér-telműen és hangsúlyoson jelen vannak.