Peter Ulrich integrációs kísérlete: az etikus gazdaság

Az ökonómia oldaláról, tehát nem filozófiai vagy teológiai ihletettségű etika felől megalapozott gazdaságetikák egyik legnagyobb hatású rendszere az ún. integratív gazdaságetika. Kidolgozója, Peter ULRICH a svájci St. Gallen Egyetemen 1987 és 2009 között az általa alapított Gazdaságetikai Kutatóközpontot vezette. Amikor rendszerének alapvetésében¹⁰⁶ áttekinti, hogy milyen érvelések születtek a gazdaság és a morál viszonyának meghatározására, olyan elemzést nyújt, amely véleményünk szerint tisztán formálisan érvényes megállapításokat is tesz, ezért jelen vizsgálódásunk szempontjából kiemelt jelentőséggel bír.

Peter ULRICH négyféle megoldást mutat be. A klasszikus utilitarista érvelést a két világ koncepció elnevezéssel illeti. A két világ koncepció klasszikus megfogalmazását SMITH¹⁰⁷ láthatatlan kézről szóló elmélete adta. Ahogyan korábban már kifejtettük, SMITH szerint a láthatatlan kéz nem más, mint az az elv, amely elrendezi, hogy minden szereplő maximális haszonra törekvésének az eredménye a legtöbb ember számára a legnagyobb jó legyen. Az egyéni érdekek követelésével automatikusan alakul ki a közjó, ezért a gazdaság és a vállalat mint olyan, „erkölcsmentes”. Ahogyan az irányzat egyik

legfontosabb kortárs képviselője, Milton FRIEDMAN,¹⁰⁸ chicagói közgazdász fogalmaz: „A vállalkozások társadalmi felelőssége abban áll, hogy növeljék a nyereségüket.”¹⁰⁹ Ebből következik, hogy a gazdaság szereplőinek egyenesen kötelességük a profitmaximalizálásra való törekvés, ez az elsődleges felelősségük. Fontos kiemelnünk, hogy az erkölcsmentes

106 Ulrich, P., 1997.

107 Smith, 1992.

108 Firedman, 1970.

109 „The social responsibility of business is to increase its profit.”

felfogás nem erkölcstelent jelent. Éppen ellenkezőleg, arról van szó, hogy az utilitarista elv adja a gazdaság sajátos erkölcsét. Ehhez a felfogáshoz olyan híressé vált érvelések

kapcsolhatók, mint pl. Alfred SLOAN kijelentése: „Ami jó a General Motors számára, az jó Amerika számára.”¹¹⁰

Ezzel szemben az instrumentális érvelés szerint hosszú távon üzletileg is megéri erkölcsösnek lenni: a bevezetett etikai intézkedéseknek köszönhetően javul az adott cégről kialakult kép, nő a munkavállalók elköteleződése, és a cég kiszámíthatóbb lesz a beszállítók számára is. Napjainkban talán ez az egyik legelterjedtebb felfogás – igen

népszerű a vállalatok és a közgazdászok körében, hiszen alapvetően a közgazdaság nyelvén fogalmazza meg az etika szükségszerűségét. Az irányzatnak azonban mára számtalan kritikusa akad.¹¹¹

Hasonlóan az instrumentális érveléshez, a korrektív megközelítés is igyekszik

„kibékíteni” egymással a gazdaságot és morált. A felvetés szerint időről időre szükség van arra, hogy a nyereségmaximalizálás elve háttérbe szoruljon és a tisztán morális szempont kerüljön előtérbe, mintegy korrigálva és határok közé szorítva azt. A korrektív felfogás érhető tetten abban, amikor egy-egy nagyvállalat jótékonysági akciót szervez, vagy

szervezeti kultúrájában igyekszik formailag megfelelni az etikai elvárásoknak, ezért például etikai kódexet fogad el.

Az integratív érvelés, amely magához Peter ULRICHhoz köthető, abból indul ki, hogy az etikára nem elég instrumentális eszközként vagy korrektumként tekintenünk, hanem integrálunk kell az etikai és a gazdasági elvárásokat. A vállalati döntéseknek és cselekedeteknek egyszerre kell erkölcsösnek és gazdaságilag racionálisnak lenniük. Az etika tehát nem eszköz vagy korlátozó tényező, hanem az az alap, amire a vállalati

stratégiát építeni kell. Ez a koncepció elveti a két világ elvét is, azaz kimondja, hogy nincs két erkölcs: a gazdaságban ugyanazoknak az erkölcsi normáknak kell érvényesülniük, mint az élet más területein.

110 Idézi Szegedi, 2001, 43. o.

111 Szegedi Krisztina ezek közül kiemeli a legfontosabbakat: Rupert Lay szerint az instrumentális vállalati etika csak egy újabb eszköz a kizsákmányolás optimalizálására. Hasonlóan vélekedik Ziegler és Hrubi is, akik szerint az erkölcsi szempontok alárendelődnek a profitcéloknak, ezért nem az erkölcs fontos önmagában, hanem továbbra is csak a profit. Ld. Szegedi, 2001.

Peter ULRICH integratív megközelítése, főleg az európai kutatók között, mára számtalan szempontból az egyik alapvető gazdaságetikai irányzattá és kiindulási alappá vált. Saját kutatásunkban egy talán kevésbé tematizált szempont jelentőségét szeretnénk kiemelni. Véleményünk szerint Peter ULRICH imént ismertetett levezetésének

legfontosabb következménye ugyanis abban áll, hogy mindaddig, amíg a morális szempont a gazdasági intenció mellett kap helyet mint korrektum vagy instrumentum, addig a vizsgálódás módszertanában valójában az utilitarista érvelés él tovább. Tehát azzal, hogy a gazdasági intenció mellé helyezzük a morális szempontot, lemondunk arról, hogy a gazdaságban magában találjuk meg a morális intenciót, és valójában ugyanúgy azt állítjuk, mint a két világ koncepció, tudniillik, hogy a gazdaság egy olyan sajátos világ, ami a morálon kívül helyezkedik el. Ezért érvelhet Peter ULRICH úgy, hogy egy valódi

gazdaságetika csak egy olyan integrált etika lehet, amely képes egyszerre gazdasági és morális lenni, azaz a gazdasági és a morális intenciók együtt vannak jelen.¹¹²

Ugyanakkor véleményünk szerint igazuk van azoknak a kritikusuknak, így például HOMANN-nak, akik azt állítják, hogy Peter ULRICH integratív megoldása valójában a morál alá helyezi az ökonómiát. Peter ULRICH ugyanis azt javasolja, hogy a gazdaságnak a

morálból kell kinőnie,¹¹³ vagyis a morális szempontoknak a „core business” részének kell lenniük. Ezt a javaslatot hívja HOMANN a gazdasági logika morális oldalról történő áttörésének. HOMANN-nak abban igaza van, hogy az ulrichi integráció működéséhez az ökonómia etikai oldalról történő újradefiniálására van szükség. Programszerűen ez a gazdaság etika általi kritikai reflexióján keresztül történik.

Peter ULRICH ugyanis amellett érvel, hogy az általa is hivatkozott nagy átalakulás nyomán létrejött gazdasági rendszer, szemben az economic approach értelmezésével, nem egy végtelenül racionális világ, hanem egy hitrendszer, amit Gerhard WEISSER munkássága nyomán ökonomizmusnak nevez.¹¹⁴ A modern gazdaság mint ökonomizmus központi eleme pedig a gazdasági racionalitásba vetett feltétlen hit. Peter ULRICH szerint az ökonomizmus lényege három pontban ragadható meg:

112 Ulrich, P., 1997, 451−473. o.

113 Ulrich, P., 1997, 493. o.

114 Ulrich, P., 1997, 137. o.

a) A gazdasági racionalitás önállóságra való törekvése. A gazdasági racionalitás elszakad minden morális és társadalmi beágyazottságától, és teljes autonómiára törekszik. Ezáltal önmagát – saját normatív előfeltételeit nem felismerve, tisztán gazdasági nézőpontból – értékmentesnek tételezi.

b) A költség-haszon elv abszolutizálása. A költség-haszon elv abszolutizálása ahhoz vezet, hogy a gazdasági rendszer keretén belül megvalósuló cselekvések

elszakadnak minden más viszonyítási ponttól és rendszertől. Az egyetlen normatív mérce maga a haszonelv, és minden, az ökonomizmuson kívüli értékkel és céllal való reláció irreleváns.

c) A piaci logika jelentőségének normatív eltúlzása. Azáltal, hogy a szociális térben a kölcsönös előnyre épülő kereskedelem válik az emberi együttélés egyetlen szervező elvévé, minden egyéb viszonyítási pont kikerül az embertársi

érintkezésekből. Ezáltal a homo oeconomicus koncepciója az emberi viszonyokat tisztán cserekereskedelmen nyugvó kapcsolatoknak tételezi.¹¹⁵

Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy amikor Peter ULRICH az ökonómiáról mint

ökonomizmusról beszél, valójában nem tesz mást, minthogy azt állítja, hogy az ökonómia nem az, aminek mondja magát. Az ökonómia ökonomizmusként történő meghatározása azonban sokkal inkább egy értelmezési hagyomány választása, mint egy valódi rendszeren belüli kritika felépítése. A gazdaságetikai integráció ezért valójában az ökonómia kontójára történik. Ezzel pedig valami olyasmit akar visszahozni, amiről ő maga is azt írja, hogy nem létezik: egy morális alapokon nyugvó, a moráltól természetesen módon áthatott

gazdaságot.