A bensőségesség mint a modern indentitás forrása

A kanadai filozófus, Charles TAYLOR, akit leginkább liberalizmus-kritikájáért ismerhetünk és tartunk számon, munkásságának kiemelt érdeklődési területe a morális identitás kérdése. TAYLOR az 1989-ben megjelent Source of the Self című nagyszabású

munkájában¹⁹⁷ arra vállalkozik, hogy a modern kori identitás kialakulásának történetét filozófiai próza formájában mutassa be.¹⁹⁸ Amikor TAYLOR SOEFFNERhez hasonlóan a modern szubjektivitás, vagy ahogyan ő fogalmaz, a modern self forrásait keresi, érvelésében ő is számtalan ponton annak vallási gyökereihez ér el, azonban

vizsgálódásának spektrumát tágabbra nyitja. Ő is a modern identitás kialakulásához szükséges hagyományok azonosítására törekszik, ezzel tulajdonképpen részben –

képletesen szólva, hiszen a két kutató egymástól függetlenül dolgozott – ott folytatja, ahol SEOFFNER abbahagyta: a strukturális elemekre és azok filozófiai és vallásos forrásaira kíváncsi.

196 „Der Umgang mit dem eigenen Namen, die neue Variation des mythischen Saulus – Paulus – Muster, die »Reformation« des »biblischen Menschen« und seine »Reinigung« von antikem Gedankengut, die Einsetzung des einsamen Lesers und Interpreten der Schrift und schließlich die Vereinzelung des Individuums von seinem Gott – sie alle bilden die gleiche Sinnfigur aus, und der der Leuther sein Leben lebt und interpretiert bzw. Interpretierend lebt: Vereinzelung vor der Totalität – aus der historisch später Vereinzelung als Totalität wird – modern gepsorchen »Authentizität«, »erfüllte Subjektivität«

etc.” Soeffner, 1988, 121. o.

197 Taylor, 1989.

198 Taylor, 1989, 197. o.

Az imént elmondottakhoz hasonlóan TAYLOR szerint is alapvetően fontos az inwardness/Innerlichkeit, amit magyarul általában bensőségességként szoktunk

lefordítani, és azt a vallásos jelenséget értjük alatta, amelynek lényegi eleme a hívő befelé fordulása, a hit belső megélése. A bensőségesség jelenségének kialakulásáról,

értelmezéséről és kulturális hatásairól könyvtárnyi irodalom áll rendelkezésünkre. WEBER óta pedig az ökonómiai gondolkodással kapcsolatban is széleskörű egyetértés övezi azt a megállapítást, hogy a bensőségesség szükséges nem racionális eleme volt a modern kapitalista szellem kialakulásának. Az alábbiakban számunka TAYLOR értelmezése azért bír különleges jelentőséggel, és azért az ő megközelítésével foglalkozunk behatóbban, mert ő az, aki a bensőségesség koncepcióját a modern szubjektivitás kialakulásával hozza

összefüggésbe.

TAYLOR szerint a modern kor hajnalán egy PLATÓN óta tartó tradíció bomlott meg, amikor René DESCARTES megfogalmazta híressé vált tételét: cogito ergo sum. PLATÓN volt az, aki klasszikus formában dolgozta ki azt az általános nézetet, amely szerint az értelem uralja a világot, a rend racionális megragadásán keresztül. Vagyis a látható világ vizsgálatával felismerhető a lét időnélküli rendje.¹⁹⁹ DESCARTES megközelítése

tulajdonképpen kifordította ezt a hagyományt azzal, hogy állítása szerint a rend nem valami olyasmi, ami adott, hanem valami olyasmi, ami az önmagát megfigyelő egyén által kerül megalkotásra. TAYLOR szerint ez maga a bensőségesség.

A platóni hagyomány természetesen nem töretlen, mint ahogyan a descartes-i fordulatnak is vannak előzményei. Ahogyan TAYLOR fogalmaz: „Az úton PLATÓN és DESCARTES között ott van AUGUSTINUS.”²⁰⁰ Ő volt ugyanis az, aki a személyes Isten alakjának alapjait dolgozta ki a keresztény teológiában. Azzal az állításával, hogy Istennel nemcsak a világban, hanem a saját belső világunkban is találkozhatunk, azt is állította, hogy – mai megfogalmazással élve²⁰¹ – Isten ott van a személy alapvető struktúráiban.

Tehát „Isten önmagunk személyes jelenlétében is megtalálható”.²⁰² Ebből már érthető, miért válik AUGUSTINUS számára olyan fontossá az önismeret. TAYLOR olvasatában „a

199 Taylor, 1989, 230. o.

200 „Auf dem Weg, er von Platon zu Decartes fürht, steht Augustin.” Taylor, 1989, 235. o.

201 Taylor, 1989, 248. o.

202 „Gott is in der Privatheit der Selbst-Gegenwart zu finden.” Taylor, 1989, 248. o.

bensőségesség nyelve […] döntő jelentőséggel bír AUGUSTINUS számára. Egy teljesen új morális tanítást reprezentál: azt a tanítást, amely szerint a magasabbhoz vezető út befelé vezet. Ebben a tanításban a radikális reflexivitás új rangot kap, mint korábban, mivel azt a

»teret« fogja alkotni, amelyben Istennel találkozunk”.²⁰³ Ebből a hosszabb, szó szerinti idézetből látszik, hogy TAYLOR tulajdonképpen ugyanazt a logikai ívet fedezi fel

AUGUSTINUS teológiai gondolkodásában, mint SOEFFNER LUTHERnél: ha igaz, hogy Isten nem csak a külső valóságban fedezhető fel, akkor ez az önreflexió radikalizálódásához fog vezetni.

Az, hogy ez a radikális reflexivitás egyúttal a morál forrásává is válik, TAYLOR szerint már DESCARTES alakjához köthető. DESCARTES ugyanis sokkal tovább megy, mint

AUGUSTINUS. Nemcsak azt mondja, hogy egy fontos valóság befelé figyelve is megismerhető, hanem hogy a valóságot eleve befelé figyelve kell felépítenünk és

konstruálnunk. A rendet, ami PLATÓNnál még adott, DESCARTES-nál már fel kell építeni.²⁰⁴ TAYLOR levezetése nagyon egyszerű: ha igaz, hogy AUGUSTINIUS nyomán beszélhetünk arról, hogy Istennel találkozhatunk befelé figyelve is, DESCARTES nyomán pedig arról, hogy a világ rendjét az ész segítségével belül kell konstruálunk, akkor ebből két állításnak kell következnie: egyrészt annak, hogy a morál forrása többé nem valami külső rend, hanem belül található meg, másrészt hogy a morál ugyanúgy az ész konstruáló munkája által jön létre. A bensőségesség tehát DESCARTES-nál a morál forrásává és önmagát konstruáló projektté válik.²⁰⁵

Ahogyan arra TAYLORt továbbgondolva Hille HAKER rámutat, a bensőségesség három strukturális eleme az, amely meghatározza, hogy milyen módon válik a morál forrásává. Ezek a racionális önkontroll, az autonóm felelősségvállalás, valamint a

személyes elköteleződés (personal commitment).²⁰⁶ Ez a hármas struktúra HAKER szerint értelmezhető egyfajta mátrixként, melyben a jó élet koncepciója újrafogalmazódik. A

203 „Die Sprache der Innerlichkeit ist also […] von entscheidender Bedeutung für Augustin. Sie

repräsentiert eine durch und durch neue Lehre der moralischen Ressourcen: eine Lehre, wonach der Weg zum Höheren durch das Innere führt. In dieser Lehre nimmt die radikale Reflexivität einen anderen Rang ein als bisher, denn sie gibt den »Raum« ab, in dem wir Gott begegnen […].” Taylor, 1989, 257. o.

204 Taylor, 1989, 264. o.

205 Taylor, 1989, 276. o.

206 Haker, 1999, 107−108. o.

bensőségesség következménye, hogy a szubjektum és annak identitása olyan rangot kap, ami a morál egyedüli érvényes forrása lehet. Hétköznapi gondolkodásunkra utalva: csak azt tekintjük valódi moralitásnak, amelyikre egyszerre igaz, hogy belső meggyőződésből jön, személyesen felelősséget tudunk érte vállalni, valamint fontos eleme az egyéni

kontrollgyakorlás.