Identitás a morális térben: Charles Taylor megközelítése

Amíg HABERMAS a pszichológia elméleti keretét hívta segítségül, hogy megtalálja a morál és az identitás közötti kapcsolatot, addig TAYLOR ugyanezt sokkal inkább organikusan, a morál oldaláról igyekszik felépíteni. Kritikai elemzése elején abból az alapállításból indul ki, hogy az emberi életnek szükségszerűen vannak keretfeltételei, amit angolul

„framework”-nek, azaz keretrendszernek hív. Ilyen módon vitatkozik azokkal a filozófiai és etikai irányzatokkal – elsősorban a naturalizmussal –, amelyek kizárólag azt vizsgálják, hogy egy emberi cselekvés mikor helyes. TAYLOR szerint ugyanis a hétköznapi intuitív morális és spirituális elképzeléseink arra utalnak, hogy az ember számára nemcsak a helyes cselekvés a fontos, hanem a morális ontológia, azaz a jó élet, pontosabban a jó ittlét kérdése is. Szerinte a naturalizmus részéről redukcionizmus a morál problémáját kizárólag a cselekvéselméleti problémával azonosítani.

TAYLOR egy térmetaforát használva²⁹⁰ amellett érvel, hogy létezik egy morális tér, egy keretrendszer, amelyben minden embernek meg kell találnia a helyét. Ebben a keretrendszerben ún. erős értékeléseket kell megtenni. Cselekvéselméletében²⁹¹ ugyanis abból indul ki, hogy az embert éppen az a képessége különbözteti meg az állatoktól, hogy képes értékelni a vágyait és a kívánságait, s így rendelkezik első- és másodrangú

kívánságokkal. Ez nem egyszerű sorrendiség, hanem egy minősítés, amire csak az ember képes. TAYLOR szerint ezek az értékelések nemcsak a konkrét cselekvések helyességéről, hanem a jó ittlétről, a magasabb vagy alacsonyabb rangú életformákról is szólnak.

És ahogyan a premodern korban voltak magasabb rangú életformák (pl. a lovagi) – folytatja a gondolatmenetet –, úgy ma is rendelkezünk ilyen elképzelésekkel, még akkor is, ha egyébként a modern és a posztmodern kor számtalan jellemzőjében eltér a korábbi koroktól.²⁹² Példaként az emberi élet feltétlen tiszteletének elvét hozza fel, amit

korunkban általános konszenzus övez, holott ez a korábbi korokban korántsem volt így.

290 Taylor egy helyen, a narcisztikus személyiségzavarral küzdő betegek egyik jellemző tünetére utalva, amely során elveszítik térérzékelésüket, amellett érvel, hogy a framework több, mint térmetafora. Ld.

Taylor, 1989, 56. o.

291 Taylor, 1985.

292 Taylor, 1989, 51. o.

TAYLOR szerint e mögött az általánosan elfogadott morális elképzelés mögött például ott húzódik az a meggyőződés, hogy a hétköznapi élet értékes.²⁹³ Tehát ebben az esetben sem csupán egy cselekvéselméleti problémáról van szó, hanem a jó élet kérdéséről.

Mindez alapján úgy véljük, hogy TAYLOR – mint később látni fogjuk, MACINTYRE-hez hasonlóan – egy modern kori erényetika kidolgozásában gondolkodik.

Az identitás kérdéséhez ebben a rendszerben a térmetafora további kibontásával jutunk el. Ha ugyanis elfogadjuk, hogy az emberi élet egy keretben való élet, akkor fontossá válik az orientáció. „Amit mindig szem elől tévesztünk, hogy az ittlétünk mint self, nem választható el egy morális problémák terében való egzisztenciától, ahol az identitás mellett a »milyennek kellene lennünk« kérdéséről van szó. Egy ilyen ittlét az jelenti: képesnek lenni a saját helyzetemet meghatározni ebben a térben, azaz

nézőpontot választani, vagy még inkább egy nézőponttá válni.”²⁹⁴ TAYLOR szerint, mivel a modernben a morális kérdés individuális kérdésként fogalmazódik meg, az az alapvető formájában úgy hangzik: ki vagyok én? Aki erre a kérdésre tudja a választ, az képes tájékozódni a morális keretrendszerben és térben.²⁹⁵ HAKER szerint TAYLOR

megközelítésében ezen a ponton kapcsolódik össze az identitás, a megértés és a morál kérdése. Az individuális perspektíva miatt ugyanis egy cselekvés helyességéről alkotott gondolataink találkoznak a cselekvő önértelmezésével.²⁹⁶ TAYLOR számára tehát az emberről mint cselekvő selfről és a jóról alkotott elképzeléseink elválaszthatatlanul

összefonódtak. „Amire ezzel rá akartam világítani, az az identitás összekapcsolása egyfajta orientációval. Tudni, hogy ki vagyok, mi a nevem, hogy kiismerem magam egy olyan térben, amelyben a jóról és rosszról való kérdések felmerülnek, vagy hogy mit érdemes tenni és mit nem, valamint hogy minek van az érintett számára értelme és fontossága, mi tűnik számára triviálisnak vagy mellékesnek.”²⁹⁷ Itt kell utalnunk arra, hogy akkor érthetjük

293 Taylor, 1989, 49. o.

294 „Was wir hier ständig aus den Augen verlieren, ist der Umstand, daß das Dasein als Selbst nicht zu trennen ist von der Existenz in einem Raum moralischer Probleme, wobei es um die Identität geht und darum, wie man sein sollte. Ein solches Dasein heißt: imstande sein, den eigenen Standpunkt in diesem Raum ausfindig zu machen, heißt: imstande sein, in diesem Raum ohne Perspektive einzunehmen, ja eine solche Perspektive zu sein.” Taylor, 1989, 209. o.

295 Taylor, 1989, 56. o.

296 Haker, 1999, 85. o.

297 „Was damit ans Licht gebracht wird, ist die wesentliche Verbindung zwischen Identität und einer Art

jól TAYLOR szándékát, ha látjuk azt, amire HAKER hívja fel a figyelmünket: TAYLOR imént leírt megközelítése az analitikus filozófia személykoncepcióján alapszik, amely szerint az ember nemcsak öntudat (Bewußtsein), hanem akarat (wille) is. Tehát az egész identitás és a morális cselekvés témája nem pusztán az öntudat azonosságának a kérdése.

Összefoglalva azt mondhatjuk tehát, hogy a cselekvés és a cselekvés utólagos értékelésének (evaluation) kölcsönhatása az a konkrét pont, ahol a taylori identitáselmélet

összekapcsolódik a morállal.

Ugyanis TAYLOR szerint az identitásalkotás három fontos eleme a szociális kontextus, amit a nyelv közvetít, az önreflexió és önértelmezés, valamint az

interperszonális elismerés. Ebben – hasonlóan a fent ismertetett TAJFEL, STRYKER és BURKE megközelítésével – alapvetően nyelvelméleti alapokra támaszkodik, azaz a nyelv mint az etikai tartalmak hordozója és a szociális kontextus közvetítője külön kiemelt figyelmet kap. A nyelv a taylori elképzelés szerint három alapvető funkcióval rendelkezik.

Ezek a belső tartalmak – érzések, motivációk, szándékok – artikulációja, azaz kifejezése, a nyilvános tér konstruálása, valamint az önreflexió.²⁹⁸ Ezzel a strukturális leírással TAYLOR ahhoz a 20. századi hagyományhoz csatlakozik, amely tulajdonképpen azt mondja, hogy az etika alapvetően hermeneutikai funkcióval bír, vagyis a nyelv egyrészt a morál interpretációs keretét jelenti, másrészt biztosítja a cselekvő szubjektumok közötti megértést. Ahogyan arra HAKER elemzésében rámutat, a taylori elképzelés, szemben a diszkurzusetikával, nem a nyelv normatív szerepéről szól, hanem arra utal, hogy a nyelv adja az identitásalkotás és a morális értékelések formai keretét. A tartalom azonban az a jelentés- és

értelemstruktúra, amely segítségével a valóság interpretációjára sor kerül.²⁹⁹ Praktikusan ez nem egy-egy elszigetelt cselekvés értékelését jelenti, hanem nagyobb élettörténeti szekvenciák narratív elbeszélését. Az értő olvasó ezen a ponton joggal sejti MACINTYRE hatását. TAYLOR mindenekelőtt egyetért MACINTYRE-rel abban az állításban, hogy a változó identitás a nyelv segítségével, a reflexiók során kerül „lekövetésre”. Ezzel elmélete

von Orientierung. Wissen, wer man ist, heißt, daß man sich im moralischen Raum auskennt, in einem Raum, in dem sich Fragen stellen mit Bezug auf das, was gut ist oder schlecht, was sich zu tun lohnt und was nicht, was für den Betreffenden Sinn und Wichtigkeit hat und was ihm trivial und

nebensächlich vorkommt.” Taylor, 1989, 56. o.

298 Taylor, 1985b.

299 Haker, 1999, 84. o.

az identitásfelfogások narratív teleologikus modelljeihez hasonlóan azt állítja, hogy egy személy tartalmi identitása azonos a történetével.³⁰⁰ Így elérkeztünk az identitás

időiségének dimenziójához, amit az elbeszélt történet fog egységbe foglalni, ahogyan azt az alábbiakban RICOEUR és MACINYTRE megközelítéséből látni fogjuk.

4.4.3. A morál és az identitás kapcsolatának narratív megközelítése – Paul Ricoeur és