A hittérítők immár nyugodtan nézhettek a misszió jövője elé. Az omahák felett kivívott teljes győzelmük annyira meglepte a maorikat s a dandorrahi királyt, Tembahát, hogy gondolatban sem mertek volna vé
teni ellenük. íme, anélkül, hogy érdemük lett volna rá, a jó fehér emberek nemcsak megmentették őket a gyilkos szomszédok mészárlásától, hanem tönkre is tették az omahák erejét örök időkre, sőt összes harcosaikat foglyul ejtették. Oh, bizonyosan földfeletti erő lakozik a fehér jövevények karjaiban s az őket
védő Isten sokkal hatalmasabb, mint a maorik istene, Tanna!
A király sietett is beváltani a harc előtt tett ígére
tét s személyesen bejárván szigetbirodalmát, harmad
napra kilencven darab ritkaszép bivalyt és kilencszáz hosszuszőrü szép kecskét hajtatott a misszió telepére.
Páter Livius nem utasította vissza a fejedelmi aján
dékot. Ez a gazdaság éppen fedezte a szükségleteit.
Kijelentette ugyanis, hogy a fogva tartott omahákat egyelőre nem bocsátja vissza a szigetükre. Életüknek megkegyelmez ; senkinek semmi bántódása nem lesz ; élelmezésük- s minden szükségletükről ő gondosko
dik, de részt tartoznak venni Dandorrah-szigetének minden uj kulturális munkájában s ha nagyjában a misszió munkája kész lesz s ezalatt Omaha-szigetét is sikerül a kultúra céljainak megnyerni: akkor haza
mehetnek ők is, boldogabb, uj életet kezdeni.
A misszió főnökének tényleg első dolga volt, az omahákat az ő Han-telepe körül letelepíteni. Ötszáz- buszán voltak számszerint, mikor azokat Leboucher a misszió-telepre vezette. Már fegyveres kiséret sem kellett melléjük; oly szelídek lettek pár nap alatt, mióta a maoriktól megértették a fehér emberek jósá
gos szándokait és azt, hogy sem nekik nem lesz bántódásuk, sem az ő szigetüket nem fogják boszu- ból feldúlni.
A páterek útmutatása szerint nagy buzgó Sággal fogtak hozzá Kanjaik felépítéséhez s mikor a tíz lakóra számított ötvenkét zsombékház készen volt;
óriási kazámokat építettek a bivaly és kecskeállomány számára. Egy részük aztán tarrót és banánt gyűjtött,
a másik pedig a bivalyok és kecskék tejhasznát dol
gozta fel, élelmi készletül. Mikor igy az ő ellátásuk
ról gondoskodva volt, páter Livius összehívta társait s a misszió munkaprogrammját megállapította velük.
Dolgos emberekben immár nem volt hiány: a nagyszámú kézerőt csak célszerűen fel kellett hasz- nálniok. Csak persze, jóravaló munkás-szerszám kel
lett volna több. Fejsze, ásó, kapa, fűrész volt bőven;
de ekét fából kellett gyártani. A kézi szerszámok előállításához nagymennyiségű vasra lett volna szük
ségük, de ezt csak okszerű bányászat utján szerez
hették volna be. Elhatározták, hogy csakis oly alko
tásokba kezdenek, amelyhez vagy megvan a munkás
eszközük, vagy ilyent" fából-kőből elő tudnak állítani.
Tanácskozásaik közben az omahák egy csoportja jött a misszió-han elé s Leboucher tolmácsolásával azt a kérelmüket terjesztették elé, hogy — ha már ők vissza nem is mennek Omahába s itt is marad
nak szívesen — de sorsukról hirt óhajtanának adni az otthonmaradtaknak s igy közülök a három leg
öregebb átmenne Omaha-szigetre kanoen s estenden ismét vissza is térnének.
Livius atya próbára akarta tenni az omahák be
csületérzését s a három öreget útnak eresztette.
Még a nap nem nyugodott le s a három öreg visszaérkezett. Egyenesen a misszió főnöke elé járul
tak s az egész sziget-lakosságuk nevében arra kérte a pátereket, hogy egyrészük telepednék le Omahán;
az ő törzsfőnökeik s az egész nép ép oly engedel
mes szolgáik lesznek, mint Dandorrah népe.
Livius atyát e kérelem nem lepte meg. Ugylátszik,
9
számított is erre. Mert egyben kész tervet is közölt társaival.
— Omahában — úgymond — egyidejűleg meg
kezdhetjük a misszió munkáit, mert mr. Leboucher öt társa tökéletesen beszéli a tüzföldi maori-nyelvet s igy, ha kellőleg felfegyverezve, két társunkkal át
mennének Omahába, hol az asszony- és gyermek
népen kívül alig lehet száz munkabíró férfi : a misszió
telep fiókját meg lehetne alapítani.
A páterek egyhangúlag helyeselték e tervet.
— Ehrenthal Nikodem testvért szeretném odakül- deni — folytatá Livius atya — ha erre vállalkoznék.
— Szívesen, atyám — feleié ez — parancsát ki
tüntetésnek tekintem. S ha szabad kisérő társamat megválasztani...
— Tessék!
— Úgy Delavigne Leont kérném mellém adni.
A misszió főnöke Ehrenthalhoz vezette Delavignet s a két rokonszenves jóbarát meghatottan ölelte meg egymást.
— Holnap reggel fognak átmenni Omahába — szólt most Livius atya — addig a szükséges fel
szereléseket egy kanoe-ba csomagohathatják. Én pe
dig megnézem a sebesült omahákat Dandorrah-ban;
talán azok is önökkel mehetnének már át. Estenden aztán Uj-Párisba megyek s Misson és Tulliert, vala
mint három társukat előkészítem ez expedícióra.
Majd Leboucherhez fordult:
— Mondja meg uram az omaháknak, hogy aki vissza akar térni a szigetre, hazaeresztem. Ötven embert nélkülözhetek.
Leboucher azzal a hírrel tért vissza, hogy az oma- hák nagyon meg vannak elégedve helyzetükkel. Meg akarják ismerni mind a fehér emberek munkája ha
talmát és csodáit... s csak ha már tanultak vala
mit — legalább annyit, hogyan kell a fákat sima deszkákká hasítani — akkor mennek vissza. A vissza
tért három öregjük megnyugtatta őket a hozzátarto
zóik iránt s igy szívesen maradnak itt.
— A hódolat első jele ez a kultúra előtt — szólt Livius atya — igy van ez jól. Missziónk hálás tala
jon áh...
Másnap reggel három kanoe állt készen az Oma- hába való indulásra. Ehrenthal és Delavigne még megtették utolsó intézkedéseiket, miközben az uj- párisi európai kolónia tagjai is megérkeztek.
Egész egy karaván volt. A feleségeik, lányaik, gyerekeik a világért sem akartak visszamaradni. Sőt a férfirokonságból is kivált tizenkét férfi, akik kije
lentették, hogy a sógoraikat, vőiket a pokolba is el
kísérik s ha kanoen nem viszik őket át — úszva is utánuk mennek.
Livius atyának nem volt ez ellen kifogása s Ehrenthal és Delavigne is örült, hogy legalább néhány teljesen megbízható emberrel többen lesznek.
Előállítottak tehát még három kanoet, amelyben az asszonynép s a gyermekek helyezkedtek el s mi
közben Ehrenthal és Delavigne bucsuul megölelnék társaikat, az Andersson-fegyverekkel ékes Misson és társai büszkén lépdeltek a kanoekba ...
9*
A tizenkét maori, kettőnkint egy-egy kanoe evezői
hez nyúlt s az expedíció megindult Omaha felé.
— Istennek nevében! — kiáltotta feléjük Livius atya, miközben karjait áldólag térj észté ki a távo
zók felé.
— Adieu! Adieu! — hangzott a csolnakokból vissza.
— Önöknek adom az egész Omaha-szigetet — kiáltott még utánuk lelkesülten a diadalittas Tem- baha király — ha elfoglalják!
— Milyen bölcs vagy, uram! — jegyezte meg mosolyogva mr. Leboucber — és milyen nagylelkű !
— Én mindig jó és okos vagyok! — szerényke
dett a király s aztán megsimogatva a páterek sza- kállát, büszke örömmel lépegetett vissza Dandor- rah felé.
Mikor ismét néptelen lett a tengerpart s a kanoek már a szigetcsalorna közepén jártak, két alak sietett szökellő léptekkel a parti zátonyokra.
Amint a távozó kanoe-rajt megpillantották, kezüket szemük fölé tartva, hosszasan néztek utána...
— Mennek! Látod, Lalla ... mennek! És ő is...
Aztán sirva-fuldokolva hajtotta fejét társnője vál- laira.
— De vissza fognak térni, Oana! Vissza fognak térni! Vigasztalódj meg!
Aztán egymást átölelve sirdogáltak ott soká, ver
senyt a panaszos sirálymadarakkal.
A fehér leány... a maori lány!
Livius atya még aznap hozzáfogott társaival a kul
túra munkáihoz.
Dandorrahtól három kilométernyire, feleuton Uj- Párishoz, hol már a Sarmiento l oly am a nem oly gyors rohamu, egyenes csatorna-vonalat tűzetett ki Sir Nielsson testvérrel, mely vonal Dandorrah főterén át, a tengerpartra vezetett. Hat méter széles és há
rom méter mélységűre nyomjelezte Nielsson az uj csatornát, mely úgy a Sarmiento kristálytiszta hab
jaival üdítő ivóvizet szolgáltatna a főkraalnak, hol két sikár forrásnál több ivóvíz nem volt s a vízhiány miatt, kivált a száraz évszakokban, a lakosság sokat szenvedett. A csatorna széles volta ezenkívül uszó- talpak és kanoek közlekedését is lehetővé tette, mi
által a Sarmiento-hegyvidék és Uj-Páris közt termé
szetes viziutat létesítettek.
Ennek a csatornának a kiásását a misszió főnöke kizárólag az omahákkal végeztette s a munkálatokat Nielsson ügyelte fel. A kiásott földnek a partokra ki
hordása eleintén nehezen és lassan ment, mert csak két rúd közé erősített vesszőfonaton hordta ki két- két ember a kiásott anyagot. De már másnapra tíz darab egykerekű tolótargoncát ácsoltak össze a pá
terek s ezek mintájára aztán Leboucher napról- napra mindtöbb ily praktikus szerszámot gyártatott a maorikkal. Tizenhat nap alatt kész volt a csatorna s mikor Livius atya az utolsó napon a csatorna zsi
lipjét megnyitotta s a Sarmiento végigfolyva az uj csatornán, Dandorrahon át a tengerbe ömlött: társai
val a csolnakjába ült s végighajózva a csatornán, Dandorrah főterén kikötött — az ott összegyűlt nép,
férfiak és asszonyok a földre vetették magukat előtte s földfeletti lényként ünnepelték. Jó Tembaha király is ott állt a parton s önelégülten simogatva kis pocakját, arca mondhatatlan boldogságtól sugárzott.
A főkraal asszonynépének boldogsága leírhatatlan volt. Éppen a száraz időszak perzselte a szigetet s a két időszaki forrás kiszikkadván, nekik három kilo
méter távolból kelle a szükséges vizet a nehéz kő- tobolyokban Dandorrahba szállítani: viszont a férfiak
nak a bivalyokat, kecskéket szintén naponta kétszer kelle a távoli Sarmientora hajtani itatásra. így a vízért való vándorlás csaknem a nap egész idejét igénybe vette s alig értek rá egyéb dologra. Most aztán vége e rettentő nyomorúságnak! A kristály- tiszta hideg viz ott csobog át a főkraalon; fel
mentve őket minden fáradalomtól és a poshadt álló
víz undorától. Ők is csak emberek; megértették a viz áldását ők is!
De még nagyobb volt a meglepetésük, mikor a rá
következő napokon a páterek uj munkát kezdtek.
Dandorrah két végén, a csatorna partjain egy-egy óriás vizikereket állítottak lel, melyet a viz forgatott s a tengelyei végével összeköttetésben lévő forgatlyu két gömbölyű nagy bazaltkövet hozott mozgásba.
E kövek közé eregették a tarrót s perc múlva gar
madákba őrlődött a legfinomabb tarro-liszt.
Ezzel is az asszonyok munkája lett megkönnyítve.
A kenyéríabélt, szárított banánt és tarrót eddig kő
csöbrökben zúzták lisztté, ami elég fáradságos és időrabló munka volt. Most ettől is meg lettek kí
mélve. Csak a vízimalomba kellett vinniök készletü
két s perc múlva mint finom lisztet vihették vissza.
Leboucher néhány ügyes maorit választott ki s ezek kezelték állandóan a malmokat.
Mindenekfelett most már építőanyagra volt szük
ség. Kő volt bővében s a hegykupok lejtőinek mész
tartalmú köveit hatalmas gúlákban kitűnő mészszé égethették ki. De a legfőbb szükségletet a deszka s fűrészelt gerenda-anyag képezte. E célra ugyancsak az uj csatorna mentén egy fürészmalmot állítottak fel, amely a magukkal hozott Bessemer-fürészeket hajtotta. Az omahák lelkesedése határtalan volt, mi
kor először látták a deszkametszés csodáját. Ha nekik ily vékony falapokra volt eddig szükségük, egy-egy deszkának az ő primitiv csontszerszámaikkal való kidolgozásával heteket-hónapokat töltöttek el g akkor sem volt ily sima, egyenletes. Most íme, a körfűrész pár perc alatt szétszedi a legvastagabb tuskókat, szép egyenes deszkákká, lécekké!
Majd újabb látványosság készült. A páterek több erős teher-szekeret állítottak össze s amint azok a csodálatos alkotmányok négy forgó kerekükön meg
indultak, tapsolva-ujjongva ugráltak körülte. Majd még nagyobb lett a meglepetésük, mikor a szekerek rudjai mellé bivalyokat fogtak be a páterek s az állatokkal vonatták e csudaalkotmányokat, amelyre maguk is ráültek.
A terhes szekerek arra használtattak legelőbb is, hogy az elhagyott s szétdult Hopparos-erőd faragott bástyaköveit ideszállitsák a dandorrahi tengerpartra.
A keskeny földnyelv, mely Staates Island szigetét — amelyen Hopparos romjai állottak — Dandorrah szi
getével összekapcsolta, meglehetős egyenletes talajú volt s igy a szárazföldi szállítás könnyebbnek Játszott.
Az omahák a maorikkal versenyezve dolgoztak Hop- paros romjain s a legszebb faragott köveket mihamar Dandorrah tengerpartjára szállították.
Most aztán megértette Livius atya is, hogy honnan került a dandorrahi amphitheatrum faragott kőanyaga ? Innen hengergették össze a jóizlésü dandorrahi maorik.
Főként azon töprengett most a misszió főnöke, hogy ha már a maorik egykor ily közvetlen közelé
ben voltak a hopparösi angol erődnek: hogyan volt lehetséges, hogy a kultúra semmi nyomot nem ha
gyott szigetükön és a népen ?
A sziget vénei Leboucher ily kérdésére azt felel
ték, hpgy a hopparosi fehér emberek úgy viselkedtek a maorival szemben, mint a vadállattal. Ahol egv maorit megpillantottak, megölték. Innen és a közel távoli szigetekről a nép elmenekült s örökös rettegés
ben óvta partjaikat tőlük. A fehérek nagy hajókkal jártak-keltek a tengereken s a nagy szörnyhalakat vadászták. A szigeten mitsem termeltek, csak a va
dakat, guanókat, bivalyt, vadkecskéi pusztították ki.
Élelmüket is a nagy hajók hozták ide messziről.
Egyszer aztán mind hajóra szálltak s elmentek...
nem is tértek vissza többé; a hatalmas Tanna meg
szabadította földjüket tőlük! A maorik aztán neki
bátorodtak : megrohanták az elhagyott erődöt s Hop- parost földig lerombolták.
— Azok is ilyen fehér arcnak voltak — mon
dák — de azok nem voltak jók. Gyilkosok, rablók voltak!
Livius atya a szégyenpir melegét érezte arcán.
Nem kérdezősködött tovább, angol felebarátai egykori ittidőzése iránt.
Páter Nielsson a mérnöki pályára készült s a tech
nikai egyetemet végezte Londonban, mikor rajongó vágya a misszionáriusi pályára vezette őt. Lelkese
dését átérzett vallásos ihlet erősítette s egyik leg
kiválóbb tagja volt az angol missziónak.
Mikor a Sarmiento-csatornával elkészült s annak zsilipjeit s malmait megkonstruálta: nyomban ahhoz látott, hogy Dandorrahnak alkalmas kikötőt építsen — mert addig rendes vízi közlekedésre, konsíants össze
köttetésre a Tüzföld többi szigeteivel, gondolni sem lehetett.
A tengerpartnak ama része, hol az omahák Dan- dorrahra törtek, kiválóan alkalmasnak látszott arra.
A part mintegy 50 méternyire sekély volt — ezt könnyű lesz feltölteni — itt aztán egyszerre tizméte- res mélységű lesz a tenger, mely a legmélyebb járatú hajók befogadására is alkalmas lesz. Ezt a helyet félköralakban s mintegy 200 méterre a parttól, szikla- riffek övezik. E kiálló sziklatömbök közeit kell kitöl
tetnie kőanyaggal s a legkitűnőbb révgát-molo lesz ezáltal.
A part felől kezdette meg a munkát s az omahák a sziklarepesztésben, kőfejtésben kitartó munkások
nak bizonyultak. Részint a bivalyos kocsikon, részint nagy uszótalpakon rengeteg mennyiségű kőanyagot hordtak össze úgy, hogy néhány heti ernyedetlen munka után a nagy hullámtörő molo-gát készen volt
s ennek végére Nielsson atya egy tizméter magas jelzőtornyot ácsoltatott össze, melyre az angol lobo
gót tűzte ki.
Mr. Collins vezetése alatt időközben nagy tégla
égető körkemence épült, melynek feldolgozó anyagát a maori férfiak ásták s asszonyaik formálták tég
lákká. A nagy csatorna ásásából nyert kitűnő agyag is e célra dolgoztatott fel, miáltal nagy munkaerő volt megtakarítható.
Mig aztán a tengerpart védett kikötője mellett Nielsson egy 200 tonna tartalmú shooner-hajó építésére tett előkészületeket, Livius atya előterjesztést tett Tembaha királynak aziránt, hogy egy templomot, egy királyi lakot s egy iskolát építtet Dandorrahban, melyben az európai fehér emberek erkölcseit, hitét és tudományát fogják az ő testvérei tanítani a maori
népnek.
Tembaha, ki csodás tisztelettel nézte immár hetek óta a misszió jóságos pátereinek működését, melynek nyomában mindig csak áldás, munkamegtakarítás és a jólét fejlődése fakadóit: határtalan örömmel fo
gadta a tervet. Kijelentette, hogy tegyenek a páterek, minden további megkérdezése nélkül mindent, amit akarnak — ő jóváhagyja előre. Még ő akarta a dol
gok intézését akként, hogy a királyi lak építése ma
radjon utolsónak. Az iskola, amelyben annyi csodát fognak a fehérek magyarázni és tanítani: mindennél előbbre való! Ő is sokkal kíváncsibb e titkok meg
értésére, mint arra, hogy az ő fejedelmi hanja mi
lyen lesz ?
Ez elhatározással Dandorrah nagy átalakuláson
ment át. Nielsson atya megkészitelte Dandorrah uj utcarendezése tervét, valamint a templom, az iskola s a királyi han építési terveit.
A főtéren csakhamar mr. Collins megkezdette a templom építését. Egyszerű, nagy hatszög-alakra ter
vezett épület volt az, mely hosszában 40, széliében pedig 15 méter széles volt. Karcsú, tiszta téglaépi- tésü tornya 50 méter magasra nyúlt fel s ormán nemsokára ott ragyogott a misszió megváltó jele, a keresztényi szeretet symboluma — a kereszt.
Az iskolaépület közvetlen a templom mellé épült s földszintes, öt tágas helyiségből álló épület volt, melyek mindenikében 80—100 ember könnyen elfér
hetett. ügy a templom, mint az iskola berendezése a lehető legegyszerűbb. Erős ácsmunkáju padsorok képezték az egyetlen bútorzatot.
Mikor a királyi hant kezdték építeni, Tembaha azt az óhaját fejezte ki, hogy az ő háza mellé a páterek építenék fel az ő házukat is, mivelhogy a misz- szió Hanja Dandorraiéban volna a legméltóbb helyen.
Livins atya beleegyezett, de egyben úgy intézke
dett, hogy a misszió hanja egyszersmind közkórház is legyen, melyben a sziget betegei nyerjenek gondos ápolást. A uét épület aztán e rendelkezések szerint épült fel.
Dandorrah külső képe is lényegesen megváltozott.
A családok hanjai már nem gömbölyű alakúak s gombafej-fedelüek voltak, hanem egy nagyobb s két kisebb részre osztott ajtók s ablakokkal ellátott hosszúkás négyszög-házak, gerendasarkokkal, vályog és téglafalakkal, deszkafedelekkel.
A nagy lakószoba mellett egy kis konyha s kis éléskamra nyert elhelyezést s mikor a maori asszo
nyok meggyőződtek a konyha tűzhelye felett kiveze
tett kémény célszerű voltáról, mely megkímélte őket aztán a füsttől, ötömük határtalan volt.
Nap-nap után uj meg uj házsorok keletkeztek s a tanulékony maorik és omahák versenyt dolgoztak úgy a kőmives, mint az ácsmunkán. Az ácsok dolga persze némileg lassú volt, mert kizárólag fa-szegek
kel voltak kénytelenek dolgozni s a fúrók használata nagyon időrabló volt. Egyelőre azonban, mig érckohót nem rendszeresíthettek, illetőleg vasanyaguk nem volt — másként nem segíthettek magukon.
A maorikkal való állandó érintkezés s együttműkö
dés folytán, a misszió tagjai, kik különben is már több maori-dialektust ismertek, mihamar elsajátítot
ták a tüzföldiek zengzetes, természetes nyelvét, úgy, hogy Leboucher tolmácsolását immár mellőz
hették.
Őt, ki különben erősen ragaszkodott ahhoz, hogy a sziget adóügyi dolgait vezetni fogja, Livius atya felvilágosította aziránt, hogy az adórendszer megala
pítása előtt másról is kell még gondoskodni, ami nélkül egyáltalán nem lehet ekzekutoroskodni.
Adóalapot kell teremteni, hogy a nép adót fizet
hessen ; a közterheket és királyi civillisztát valamint az iskolaadókat viselhesse. A pénz fogalmát még úgysem ismeri a nép s így csak terményekkel és közmunkák lerovásával teljesítheti ily kötelezettségeit s ez adók lelkiismeretes kirovása majdan főgondját képezze, mert az igazságtalanság érzete a műveletlen
vad-népet épugy tagadja gonosz indulatokra, mint a fehér embereket.
Arra utasította tehát Lebouchert, hogy úgy Oan- dorrahban, mint Staates Islandon rendszeresítse a mezőgazdasági kultúrát s a humusíödte vulkánolda
lakat telepítse be szőlőültetvényekkel, hogy ezáltal a népet a kecsketejpálinka alkohol mérgétől megsza
badítsa.
Rendelkezésére bocsátotta e célra a magukkal ho
zott 44 zsák különféle mező- és kertgazdasági véle
mény- és terménymagvakat, valamint tiz köteg szőlő
vesszőt, amelylyel egy vesszőnevelő anyatelepet rend
szeresíthessen.
A talajok megvizsgálását több napon át maga Livius atya eszközölte s kijelölte, hogy mely lapá
lyokon és fensikokon. mely gabnanem és kapás
növény termeltessék. Ez utasításokat Leboucher jegy
zékbe vette s aztán a városépítésnél s a hajógyárnál már nélkülözhető madrikkal és omahákkal ez alap
vető nagy munkához látott. A bivalvok-vonta faekék
kel a szűz talaj feltörése, az első szántásnál bizony nehezen ment, de hát nem tartott soká, mert mind
össze 88 holdra volt vetőmag s az anvaszőlőtelep is csak két és fél hold terület megmunkálását tette szükségessé.
Az időjárás a gazdasági munkára a lehető legked
vezőbb volt. Napfényes, tavaszi napok, meleg esőkkel váltakoztak s az elvetett vagy ültetett mag harmad
napra kikelt. Két hét alatt Dandorrah vidéke a kul
túra életet adó smaragdszinü pompájában ragyogott.
Ha a jó Isten áldását küldi az elvetett ültetvényekre,
úgy 60 nap múlva azaz január derekán meg lesz az aratás s a búzatermő kény föld 15—20 magotadó ter
mése a jövő évben már ezerötszáz holdon hozza meg Isten áldását. Ezzel az anyaggal aztán úgy Dan-
mése a jövő évben már ezerötszáz holdon hozza meg Isten áldását. Ezzel az anyaggal aztán úgy Dan-