— A maorik, obiigát szokásaikhoz híven, eleinte valóban azt tervezték, hogy társaimat tarróval kihiz
lalják s a holdtölti első ünnepestén ünnepélyesen fel
falják, Tanna-isten tiszteletére. Azonban egy komikus véletlen jött közbe. .
Amint ugyanis az igazságügyi miniszternek fele
sége, ki egyszersmind állami hóhér is volt, napról- napra hordaná társaimnak a furábbnál-furább tarró- kotyvasztékokat, miközben a szárított kígyók és hül
lők mindenféle faja becses csemegékként szerepeltek, bár a madárbelek sem hiányoztak az exotikus menu- delicatessek étlapjáról: aközben az történt, hogy a miniszternő valahogy bele talált szeretni a Misson vitorlamesterbe. Ah, sir, az nagyon mulatságos álla
pot volt.
Szigorú családi nevelésű Misson barátom ugyanis fogalommal sem bírt a szerelmi érzékekről. Mikoron a maori-kedves őt gyöngéd pislogatással szerelmi lázba óhajtá hozni s honi szokás szerint tetőtől-tal
páig végigsimogatná — az én bárgyú Misson barátom azt hitte, a hölgy immár az ő kövéredési stádium
állapotát vizsgálgatja... hogy ráhizott-e már a vágó
hídra ?
Valahányszor tehát a miniszternő ő méltósága tár
saim hizlalójában megjelent, Misson ur mindannyiszor akkorákat ordított ijedtében, mint egy elszánt pávián
s úgy rohant körül a hízó csűrben, mint egy csap
dába került känguruh.
Roppant megerőltetésébe került Misson urnák, mig társai kitartó kapacitálásának engedve, arra a gondo
latra jutott, hogy itt tulajdonkép szerelemről van szó. Amiről nemsokára meg is győződött.
Egy gyönyörű reggelen a király egész udvarával belépett a hizlaldába s monsieur Missont vállon ra
gadva, odadobta a boldogan kattogó miniszterné suvixos karjaiba. Aztán összeütötte koponyáikat úgy, hogy különösen Misson űré akkorát dongott, mint egy üres zsir-bödön. Maga az igazságügyminiszter vigyorogva nézte a jelenetet. Nyilván örült a ravasz diplomata, hogy ily könnyű szerrel rásózhatta undok hitvesét szerencsétlen Missonunkra.
A lakzi itt is divatos s nyomban óriási skandalum fejlődött ki.
Kecsketejből itt sajátságos büzü bóditó italt ernyész
tének, amely vadmézzel keverve még undorítóbbá lesz. E nektárból serviroztak fel mostan egy nagy szerű quantumot. Az italok dolgában Misson ur sohsem volt válogatós. A fölötti örömében, hogy becses teteme immár nem kerül gyöpvásárra, akkorá
kat szoppantott a maszlagos tömlőkből, mint céh- gyüléskor a legkvalifikáltabb európai kefekötő. Gyön
géd keblével élénk ellentétben volt a torka s pufitos potroha hasonlított a vízilóéhoz. Matróz volt ő a szó szoros éri elmében s most, hogy feleségre tett szert, bármily undok is volt ez a boldogság tout égal volt az Misson ur romlatlan, szűzi szivének. Exaltált mámora egész butaságával csüggött kaffogó felesé
gén s a dönögő tömlőkön, miglen berúgott úgy, mint a beszegelt ágyú.
Ez emlékezetes lakzi alatt, mely a király személyes jelenlétében folyt le a kraal főterén, többi társaim is vérszemet kaptak. Hogy hát ők is inkább megháza
sodnak hát mintsem hogy visszamennének a hizlaldába.
És úgy lön, hogy a bölcs király, mindenikben egy- egy rentábilis ezermestert sejtvén — elrendelte az összes hizó-állomány legelőre s illetőleg házasságra bocsátását. A miniszterek és udvaronczok siettek az igazságügyminiszter példáját követni s kedves hi
tes feleiket örök áron átengedni elszánt társaimnak.
Összeütötték koponyáikat s megvolt az esküvő.
Mindössze az a kellemetlen incidens történt, hogy Tullier barátunk, a hajóinas, ki szintén kapott egy maori-lányt örökbe, szerfeletti boldogságában meg akarta csókolni a feleségét. Ez azonban a csókról fogalommal sem bírván, azt hitte, hogy meg akarja harapni s nagyot rikoltott. Erre vagy harminc rokon rárohant Tullier urra, lehúzták és olyan verset hege
dültek reá kókuszfütyköseikkel; még ma is büszke rá, hogy kibírta.
Ah monsieur, idylli állapot volt ez. Gyönyörű, soha vissza nem térő paradicsom, mely lassacskán szintén elfogyott — mint a Miltoné. Ám ha akkor látja vala kecsketejrészegen kollegáim banális boldogságát — könyezett volna neveltében.
így született meg a Tüzföldön az első európai kolónia s amit mi itt azóta a polgárosodás terjesz
tése érdekéden keresztül vittünk — az egyszerűen csodálatraméltó!
Leboucher ur e szavaknál eldobta a cigarettje vé
gét s öntelt büszkeséggel leste a hatást Delavigne Leon arcáról.
— ügy van, monsieur — folytatá. — Másnap meg
kezdtük Uj-Páris építését!
Nem akarok szerénytelen lenni s konstatálom, hogy Uj-Páris nem igen hasonlít a mi igazi francia Fázi
sunkhoz. Sem boulevardok, sem Tuilleriák, még egyetlen palota sem. Szajnánk azonban van. Kereszt
ben metszi a kolóniát s valamivel szélesebb is.
A Sarmiento-hegyről szakad s óriási rohama van — hiszen majd látni fogja! De elképzelheti igy is ennek a víznek a sebességét, ha konstatálom, hogy a Sarmiento 640 láb magas és Uj-Páris csak három kilométernyire fekszik a hegy lábától. Mindenesetre igen rapid és gyors ez az esés s a viz felülete foly
ton tajtékkal borított.
Azóta itt élünk boldogan. Számban meg is fogyva;
meg is erősödve. Három társunkat ugyanis felfalták a szomszéd Omaha-sziget vad pesherah-i, hová bo
lond fővel elkalandoztak. Reqiescant! Mi többiek azonban csendes nyárspolgárokká lettünk: megáldva vaskos feleségekkel és drappszinü felemás gyerme
kekkel.
Delavigne Leon mindnagyobb figyelemmel hallgatta a hajószakács elbeszélését — és elhallgatta volna napestig is.
De a nap délre hágott s az ifjú novicius mind izgatottabbá lett.
Hol késnek Livius atya és társai ?...
E percben Leboucher ur felkelt s mint aki egészen
otthon érzi már magát, hanyag non chalance-szal nyi
tott a Ilan-szobába.
— Voilá! Döbben Leboucher úr. Mit látok? A fel
séges szökevények!
A két leány sikongva szalad a kisebb szobába.
A hajószakács nem követte őket.
— Hehe ! — vigyorgott hamiskásan Leon Delavigne felé. Hol tették önök e nagyszerű fogást ?... Hehe!
Önök a szerencse fiai, esküszöm!
— Mit mond?
— Azt, hogy önök egy országot érő kincset rejte
getnek. Ha ő felsége, a dandorrahi király ezt meg
tudja, tüzes sárkányon jön el a lányokért s önöket nyársra huzatja egytől egyig!
— Tudni kell önnek, Sir — végzé a hajószakács — hogy a maori-lánv ő felségének, Tembahának, a dan
dorrahi királynak az édes lánya, ki ugyanakkor szö
kött meg az udvartól a mi kis földinkkel, ki elvál- hatlan barátnéja volt — mikor feleségül akarták adni a hadügyminiszter fiához, egy kófic tolvaj kö- lyökhöz, ki a falásnál egyébhez nem ért és renyhe, mint a hangyász. Idestova három éve lesz, hogy nyomuk veszett — pedig felkutatták értük vala
mennyi vulkán mélységes pokolfenekét is... Még fiatal gyerek mind a kettő, de azért ne csodál
kozzék. Itt tiz éves korukban már férjhez mennek a lányok.
E pillanatban Ehrenthal lépett ki a Han-szobából, a leányok ijedtsége okát megtudandó. A hajószaká
csot alig méltatta figyelemre. Hallotta a beszélgetést s a hősre nem volt kiváncsi többé. 0 is Livius atya
s társainak elmaradása felett fejezte ki aggodalmát s Delavigne Leon nem tudta megnyugtatni.
— Felajánlom szolgálatomat! — szólt a hajó
szakács. — Ha nincs ellenükre, elmegyek és felke
resem őket!
Delavigne Leon erre közlötte a hajószakácscsal, hogy Livius atya, a misszió főnöke, tegnap estenden hat társával a tengerpartra indult oly célból, hogy a tengerből kiemelkedett uj vulkán iránt tudományos észleleteket tegyenek. Azóta nem tértek vissza.
— Nos, hacsak az uj vulkán nem nyelte el, meg fogom találni őket!
Szólt s rápöffögött egy újabb cigarettre. Majd gyorsan lekászolódott a korridor lépcsőzetén s át
haladva a tisztáson, eltűnt a liánfolyondáros renge
tegben — a tenger irányában.
XIII.